ELTE regénykorpusz

A/fa éjjel megrázkódott ennek a megjelölt város- ***' nak a földje.

Mackensen automobil-osztagai vonultak át Budapesten.

Megállás nélkül mentek sötéten , mennydörögve, elárulva, megcsalódva, mentek a téli éjtszakába . ..

Lilla mondta el, a sógornőm, — aki látta ezt a tragikus vonulást.

Nagy ponyvák takarták a dübörgő gépeket.

Csak fényszóró lámpáik árulták el, hogy élnek.

Ember nem látszott rajtuk.

Mint a háború kísérteiéi vonultak a messze csataterekről.

Órák teltek, csak egyszer akadt meg a mozgásuk.

Az egyik autó megállt egy pillanatra, egy ember mászott ki a ponyvatakaró alól, kis ládát szedett le , intett, és azután eltűnt a sötétben.

Magyar katona lehetett, akit magukkal hoztak, ki tudja honnan.

És a magányos kéz intése volt az egyetlen búcsú , amelyet a német bajtárs Magyarország fővárosában kapott.

Újra indult a nagy szürke kísértet és mögötte a többi...

Gondolatban utánuk néztünk mi, mint elmerülő dereglyén a hajótöröttek, mikor a mentő gőzös a szemhatáron segítség nélkül eltűnik.

így történt.. . elmentek és nyomukban jönnekegyre jönnek azok, akiket nem állít meg többé senki . ..

Pedig a budapesti i-es honvédek megérkeztek teljes felszerelésükkel, a debreceniek, a pécsi honvédek is jönnek.

Hazaérkeztek Albániából a székesfehérváriak, özönlenek katonáink Ukrainából, a francia harcterekről, Itáliából.

Innsbruckon át egy hét alatt több mint fél millió magyar katona tódult haza.

Leszerelnek, el- foszlanak, nincsenek.

Az ojtozi szorosnál ezalatt tizenhat emberből álló román járőr lépte át a magyar határt .

Körülnéztek, visszaintettek és mögöttük óvatosan bevonult egy zászlóalj .

Felfegyverzik és besorozzák az erdélyi oláhokat és a föld számunkra elveszett.

Az elmúlt héten egy kis csapat, néhány szerb katona, belovagolt Mohácsra.

Mohács . . .

Egykor az óriási ozmán hadak előtt, királyával és érsekeivel a magyar nemzet vérzett el azon a mezőn.

Magyar vértől piroslott a Cselepatak , magyar haláltól sápadt el a föld a szemhatárig.

Most maroknyi szerb lovas léptet a gyászos, nagyszerű sír felett és tipor bele a királyi halottaságyba.

Békésen védtelen a mező, zöld a víz, a fűben nem fekszik halott.

És ma mégis nagyobb temetője Mohács Magyarországnak, mint volt a nagy halál napján, mert ma nincs többé, aki meghaljon érte.

Mint egy agyrémes álom, úgy hat ez.

Odalenn a kis szerb csapat parancsnoka azt mondja: "Hét éve vagyok együtt a katonáimmal és mikor most keresztülmasirozva Szerbián, a saját házuk mellett vonultak el, egyik se ment be a házába, mert parancs tiltotta, hanem jött előre ...

A szerb hadsereg 1912 óta van háborúban és mégis elvonul az otthona, kis földje, asszonya, gyereke előtt, vonul tovább és nem áll meg.

Ők jönnek, ők, akik hódítani indulnak és a mieink nem védik többéazt, ami sajátjuk.

Hogy gyűlölhetik az országunkat, a faiunkat azok, akik bennünket ide süllyesztettek.

Micsoda rettentő méreggel dolgoztak.

Hazugságok narkózisával járványt oltottak belénk, pestis van itt a lelkekben.

Fájnak a gondolatok.

Ki akarnám őket tépni, hogy egy percre megpihenlek.

De nem lehet.

Ügy kapaszkodnak a gondolataim, hogy velük szakadna az agyvelőm egy darabia is.

Rettenetesek ezek a tétlen napok a betegágyban és a hosszú álmatlan éjtszakák.

Olykor azt hiszem, hogy csak azért nem őrülnek itt meg az emberek , mert már őrültek vagyunk mindannyian.

November

Tormay Cécile

Bujdosó könyv

Hasznos Linkek

Friss hírek

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Tormay Cécile

Bujdosó könyv