ELTE regénykorpusz

Nagyon unalmas lett most az életünk Rozgony-Füreden.

A régiekből kevesen maradtak már itt, az ujakkal nem barátkozunk s ezek napról, napra elkövettek valamit, a mivel mamát ujra felbosszantották.

Lehet, hogy sokszor akaratlanul, de már mindenben, a mit csak tettek, az ellenséges indulat nyomait látta a mama.

A kirándulások elmaradtak, a társasjátékok megszüntek, Pávay Kornél szétbocsátotta az udvarát s csak maga maradt még itt köztünk, mint valami inkognito tartózkodó fejedelem.

Velem még most is szivesen elbeszélgetett s erre épitette reményét a mama.

Mert hát , istenem! olyan nehéz lemondani arról a reményről, hogy a leányunknak gazdag férjet keritünk.

Bizonyos tehát, hogy a meddig Pávay Kornél itt lesz, mi is itt maradunk , bár napnál világosabb, hogy nem a mi kedvünkért van itt, hanem Iduskáért.

A találkozások az erdőben már szemet szúrtak az uj vendégseregnek is; a leánynak rossz hire mindenfelé elterjedt.

Senki sem beszél vele.

A mama most már nekem is megtiltotta, hogy társalogjak vele.

Az a boldogtalan vesztébe megy.

Én még akkor sem hittem, de hiábavaló lett volna beszélnem, hiszen majd meglátják , remélem hogy fényesen.

Pávayra azonban haragudtam.

Neki csak egy szavába kerülne, hogy elhallgattassa mind ezt a suttogást, gyanusitást; miért nem mondja ki azt nyiltan, bátran?

Mi gátolja ?

Miért titkolózik?

- Hát te azt hiszed, hogy azt a leányt feleségül veszi? - nevetett a szemembe nyersen Juci néni.

- Hát hogyne venné, ha szereti? - véltem én.

Mire Juci néni még jobban nevetett, rút, gunyos nevetéssel:

- Oh, te ártatlan bárányka! mintha nem lehetne amugy is szeretni.

A mama boszusan közbeszólt, hogy nem szereti, ha előttem olyanokat beszél Juci néni.

- No hát csak zárd be skatulyába a lányodat, - csattant föl Juci néni.

S attól fogva láttam, hogy mindinkább kiesünk kegyéből.

Nem szerette az ilyen nenyuljhozzám-virágokat s pipogya népségnek tartott bennünket, a kik nem tudtuk fölhasználni a jó alkalmat mikor ő olyan partit mutatott nekünk, a milyet soha sem találok többé életemben.

Elhatározta tehát, hogy pártfogó kezét leveszi rólam érdemetlenről.

De bár sok bajunk volt vele s talán inkább örülhettünk volna, hogy megszabadulunk tőle, nekem mégis nagyon rosszul esett, hogy haragszik reánk.

Eszembe jutott irántam való szivessége s szerettem volna kiengesztelni, ha tudtam volna mivel.

Most még jobban magunkban maradtunk, mióta Juci néni haragudott.

Lassan, kedvetlenül teltek a napok.

Mintha az életuntság levegője, melyet a vén hivatalnokok dohos irodáikból ide hurcoltak magukkal, mindnyájunkra rá nehezedett volna.

A férfiak horgászó eszközeikkel leültek a patak partjára pisztrángot fogni, s ott ültek órák hosszáig némán, mozdulatlan, mig a pisztráng vigan szökött odább.

A gyermekek iskolásdit játszottak, csöndesen, illedelmesen, elevenség és vidámság nélkül.

A nők zajtalan suhantak el, mint az árnyak.

Az orvos, ez a vidám, csinos fiatal ember is, mintha egészen megvénült volna pár hét alatt, olyan szomoruan, görnyedten kullogott.

Szinte megsajnálta az ember, ámbár nem ártott neki, hogy legalább megtanulta, jövőben miképen ne viselje magát, ha megint fürdőorvos lesz.

Az ebédnél a tanárok és az aljárásbirók viszik a szót.

Egyik asztalnál nem hallani egyébről, mint a görög nyelv szükségességéről, amit senki sem tagad ugyan a jelenlevő tanférfiak közül, mégis megátalkodott makacssággal bizonyitgat óra hosszat egy öreg tanár.

A másik asztalnál csak pörökről, betáblázásokról, foglalásokról folyik a szó szüntelen.

Bizonyára vannak itt köztük fiatal emberek is, a kiknek kellemesebb volna egyébről beszélgetni, de az öregek terrorizálják őket s ha a kugli nem volna, hát megtespednének valamennyien.

Ebben a szomoru világban egyetlen vigasztalásom, hogy Melitta és a tanár már teljesen értik egymást, ugy hogy el tudnak lenni nélkülem is.

Mindig együtt látom őket s a tanár ur már nem resteli felvenni a fehéresszürke öltözetét, mit eddig eldugva tartott a táskában s most tünik ki hogy egészen csinos férfi, ha igy kicsipi magát.

A kollégák megütközve bámulnak, de mit törődik egy boldog ember a kollégák bámulásával?

Vértesi Arnold

Fürdőn

XXI.

Hasznos Linkek

Friss hírek

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Vértesi Arnold

Fürdőn

XXI.