Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Vértesi Arnold
Fürdőn
Keletkezés ideje
1895
Fejezet
23
Bekezdés
1107
Mondat
2112
Szó
28132
Szerző neme
férfi
Terjedelem
SHORT |
Kanonikusság
alacsony
III.
Másnap reggel igen kellemes zaj ébresztett föl.
A cigányok huzták ablakunk alatt .
Kiugrottam az ágyból, hamar egy kendőt boritottam a fejemre s kissé fölhuzva a leeresztett függönyt, kilestem az ablakon, a mi talán nem is illett ilyen tizennyolc éves nagy leánynak; de vigyáztam, hogy meg ne lásson senki.
A mama kinevetett és megszidott engem, de ép oly kiváncsi volt mint én s meg nem állhatta, hogy meg ne kérdezze, kit láttam oda lent.
- Senkit, mama, csak a cigányokat.
Hitte is, meg nem is.
Láttam, hogy szörnyen szerette volna követni a példámat s kikandikálni az ablakon, de restelte előttem.
Kimentem hát a másik szobába, hogy az anyai tekintély sérelme nélkül megtehesse, a mit bizonyosan meg is tett, de nekem nem szólt róla.
- Föl, fiuk! - ébresztgettem a másik szobában a kis öcséimet.
- Nem halljátok a zenét?
Ki jön velem táncolni?
Igazán olyan jó kedvem volt, hogy szerettem volna táncra penderülni.
Persze nem ezekkel az álmos gyerekekkel, a kiket mennél jobban költögettem, annál elkeseredettebben bujtak a paplan alá, mig csak a mama nem jött s ki nem zavarta őket.
- Vétek az ágyban maradni ilyen gyönyörü reggel.
A fiuk nem bánták, vétek ide, vétek oda; csakhogy nem maradtunk a puszta szónál , hanem a tettek terére mentünk át.
Kiráztuk őket a paplanjaikból, aztán megmosdattuk , a mi heves ellenszegülés után sikerült is.
Diadalmasan fölhuzattuk velök az uj sárga cipőiket, azzal az utasítással, hogy be ne merjenek menni a harmatos fűbe s reájok adtuk a fehér matróz zubbonyokat, lelkükre kötvén, hogy a ki összepiszkolja, az nem kap ebédet, a mivel szoktuk őket ijesztgetni, de a minek, azt hiszem, már nagyon kevés foganatja volt, mert jól tudták, hogy soha sem teljesül.
Aztán siettünk magunk is felöltözni.
Mikor kimentünk, bámulva nézett reánk a szobaleány:
- A nagyságáék kimennek?
- No persze, sétálni.
- Sétálni?
Nem értettük, hogy miért bámul azon oly nagyon.
De nem kérdeztük.
A pincér, a ki a reggelinket hozta, szintén bámulva meresztette reánk szemeit.
Mama nyugtalan lett.
Talán az öltözetünkön van valami különös?
Nem találtunk semmi különöset, a mi megbámulni való lett volna.
Pedig láttuk, hogy még a konyha ablakból is utánunk bámészkodik valaki.
No hát csak bámuljanak, mindegy, nem törődünk vele, megyünk sétálni.
Elindultunk .
Künn minden csöndes volt, egy élő lelket sem láttunk sehol.
A nap ragyogott az égen.
A fűben mintha gyémántok lettek volna szétszórva; a bükk- és szilfák lombjai közt átszűrődtek a napsugarak s zöldes verőfény játszadozott a lombok alatt, mig odább, a mint a fenyvesbe értünk, egyszerre homály és hüvösség csapott meg.
Igazán gyönyörü reggel volt.
Tele tüdővel szívtuk magunkba a friss levegőt, a falak közül kiszabadult városi emberek mohó örömével.
Tarka gyíkok sütkéreztek a hegy kövecses oldalán, a hová oda sütött a nap s a mogyoróbokrok közt fürgén szökött át egy mókus, föl a legmagasabb fenyőfára, onnan tekintett le ránk, bozontos farkát billegtetve, mintha csufolódnék velünk.
Sűrűn piroslott a földi eper a bokrok tövében s legyezőalaku páfrányok és halványkék harangvirágok emelkedtek föl a nedves, mohos földből.
Csak embert nem láttunk semerre.
- Igazán különös, - vélte a mama.
- Vajjon merre sétálhatnak?
Hosszu bolyongás után végre találkoztunk egy emberrel.
De milyen emberrel!
Magas , sovány, mogorva képü férfi volt, kalapja mélyen a szemére huzva, nyaka a kellemes idő dacára is nagy sálba bepólyázva.
Mikor megpillantott bennünket, egy percig megállt s reánk bámult.
Ez is?
Hát ugyan mi van rajtunk bámulni való?
Szinte kedvem lett volna megkérdezni ettől az urtól.
De fölösleges volt azért a mamának megijedni.
Az az ur messziről kikerült bennünket s neki ment egy bozóttal félig benőtt, elhagyott ösvénynek.
Aztán ismét nem láttunk senkit.
A mama ideges lett s végre visszafordultunk.
A Klotild-villa előtt már akkor künn találtuk az urakat.
Ott ültek a három vén bükkfa alatt az árnyékban, lócákon, asztalok körül és kártyáztak.
Egy másik csoportot ott láttunk a nyitott félszerféle étteremben.
Azok is kártyáztak.
De nőket nem láttunk künn sehol.
Azok ott bujkáltak a folyosókon, hálóköntösben , papucsban, fésületlen, egy sarokban összeültek ketten, hárman, meghuzódtak az erkélyeken vagy szobáikban ültek az ablakoknál s nézték a bányatörmelékből fölhányt nagy szemétdombokat s várták mig dél lesz, hogy felöltözzenek s ebédelni menjenek.
- Hja, lelkem, ez igy szokás, - magyarázta nekünk később Juci néni, a kivel itt ismerkedtünk meg s a kivel rokonok vagyunk valamikép, de igazán nem tudom, hogy mikép.
- Bolond szokás, - mondta rá a mama.
Juci néni vállait vonogatta:
- A hogy vesszük, lelkem.
Neked mulatság csatangolni a harmatos füben; mi addig harisnyát kötünk, vagy asztalteritőket himezünk.
- Hát a friss levegő? - szólt a mama.
- Oh, a friss levegő?
Azt csak a budapestiek találták ki.
Van itt egy ügyvédnő, meg egy másik fiatal asszony a fővárosból.
Azok is ugy kezdték, mint ti, minden reggel felöltöztek, kimentek; de mikor látták, hogy senki sem szalad utánuk s a férfiak itt kártyáznak, hát abba hagyták a reggeli sétát.
Láttam a mama arcán az aggódást, hogy attól fél, vajjon nem azt fogják -e gondolni róluk is, hogy csak azért sétálnak, hogy valaki utánok szaladjon?
A mama egyáltalában nagyon sokat ad a világ itéletére s ha itt az a tisztességes nők szokása, hogy délig lomposkodnak háló köntösökben, vajjon illik -e áthágnunk e bevett szokást?
A mama majd reám tekintett, majd meg Juci nénire, mintha azon töprengene, vajjon a friss levegőt vagy a rozgony-füredi közvéleményt becsülje -e többre?
De végre is győzött a friss levegő, mert a mama bármennyire szigoru is az illem és a bevett szokások dolgában, a gyermekeit mégis jobban szereti s a mi egészségünkért még arra a nagy áldozatra is képes hogy valami helytelent kövessen el a bevett szokások ellen.
Szerettem volna tapsolni örömemben s azt gondoltam magamban: no mama, törünk mi még több rést is a bevett szokások chinai falán.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE