Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Gárdonyi Géza
Dávidkáné
Keletkezés ideje
1898
Fejezet
19
Bekezdés
1498
Mondat
2593
Szó
19961
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
magas
III.
Delet harangoztak, s Kis Andor még aludt.
A konyháról zöldpaszuly-illat járta át a házat.
Az öreg asszony be-befordult, és nézte a legényt.
Még mindig csudálkozott, hogy előkerült a semmiből.
Dehát örvendezve csudálkozott.
Hogyisne, mikor ő nevelte tíz éves koráig.
A maga gyermekének tekinthette.
A harangszóra megmozdult a legény.
Fölemelte a kezét, és kinyújtotta.
- Ilona, - rebegte álomtól zsibbadt nyelvvel.
Azzal fölébredt.
Csodálkozva nézett a nénjére meg az ajtóra .
- Hol az a kékszemű? - kérdezte az álom mámorában.
- Kit keresel?
- Ilonát, - felelte a legény .
Felült, és a szemét dörzsölte.
- Micsoda Ilonát?
- Tegzös Ilonát.
- Tegzös Ilonát? - szólt bámulva az asszony.
- Most jöttek haza a templomból.
- A templomból?
- Onnan hát.
Nem hallod, hogy muzsikálnak?
A muzsikaszó valóban átdünnyögött a szomszédból.
A legény fölkelt.
- Álmodtam, - mondotta.
- Bolond álom.
Mikor jöttem, akkor találkoztunk.
Azért álmodtam.
No bolond álom.
Kiment az udvarra.
Megnézte a lovát.
Azután megmosakodott és ruhát váltott.
Míg a nénje főzött, és habart, bejárta a házat, meg a ház mögött levő kis kertet.
Nem volt az a kert nagyobb, mint amekkorára a szín árnyékot vetett: a többit régen megvette a szomszéd.
Az asztalnál aztán elmondta a legény, hogy minek jött Nagykőrösre.
- Beállok - azt mondja, - szolgálatba a város bírójához.
Ha fel nem fogad, várok .
Majd csak felfogadnak vagy katonának, vagy salitromfőzőnek, vagy akárminek.
- A bíróhoz!
Mért éppen a bíróhoz?
- Annak sok a csimbókja néném.
Az egyik csimbók az, hogy megtudjam, mit tennének apámmal, ha előkerülne?
- Csak nem akar tán hazajönni?
- Nem.
Megszokta már ottan.
Hanem azt szeretné, hogy én más városban megházasodhassak.
- Hát van valakid?
- Nincs.
De most már benne vagyok az időben.
Az apám szeretné megérni, hogy asszony legyen az oldalamon.
- Hát te is ott akarsz lakni fiam ?
- Ott.
Ha tisztázhatom az apám dolgát, akkor a városban fogunk lakni vagy valami olyan községben, ahol a török ingyen ad telket, házat, hapedig az apámnak a holtak között kell maradnia, akkor én is ott maradok vele a rejtekben.
A halászatból megélünk, csakhogy akkor nem házasodhatok meg soha.
- Mért ne házasodhatnál?
- Hát tudja ammiatt a barackfa miatt.
Megtudhatná az asszony vagy a hozzávalói .
Szóval az akasztófa nem illik be családi ereklyének.
- Dehát én még most se tudom, hogy hol van a te apád ?
A legény a fejét rázta .
- Annak a helynek nincs is más tudója, csak az a jó Isten, meg én.
Kigyelmednek meg ha meg is mondanám, mit tudna róla?
Annyit tudna, mintha azt mondanám, hogy túl van az a hely az Operenciás tengeren.
*
A városbíró hivatalszobája azon a napon bazárhoz hasonlított.
Az asztalokon aranyos gyöngyházas kések, hófehér bodros kócsagtollak, hamvas gémtollak, kénsárga és piros karmazsinpapucsok, tőrök, kardok, szőnyegek, pipák tarkállottak szerte rendezve.
A földön meg az asztalok alatt egynehány szép rókabőr vöröslött.
A bíró még a tegnapi lakadalomtól zákányos fejjel ült a csillogó és tarkabarka mindenség között, s hasonlított az álmos pulykához, amely vörös-kék orrát lógatva bóbiskol az árnyékon .
A nótárius - fekete hajú kun ember - rendezgette a ládákból kirakott csecsebecsét.
- A nazur bégnek, - mondotta az írásba tekintve, - itt van egy téhely gyöngyházas kés.
A tatár agának két rókabőr.
A szubasának fehér darutoll, három.
A kadinak egy kettős aranyos kés.
Olcsóbb is megtenné, - szólott az írásból föltekintve.
A bíró fölnyitotta a szemét.
- Persze, persze, - mondotta, - adjunk neki egy pár papucsot.
- Még az is sok.
A jancsár-aga deákjának is papucsot viszünk.
- Hát egy halat.
- Jó, - felelte a nótárius.
Rápörcögtette a lúdtollat a papírosra, aztán a tarkójára vakart.
- Mégse lesz elég az a hal.
Míg a templomjavítás tart, nem adhatunk neki ilyen olcsó ajándékot.
- No persze, - felelte a bíró, - hát csak írjon föl egy pár papucsot.
- Inkább adjuk neki azt a kétágú kést, legalább lerázzuk a gondot erre az esztendőre .
- Jó, - felelte a bíró a szemét dörzsölve .
A nótárius újra törült, és újra írt, azután folytatta:
- A kihajának egy oroszlános tallér.
A kincstartónak egy arany.
A pénzolvasónak öt forint.
- Azt az egy rossz forintot is közibe kell adni, amit tőle kaptunk.
- Az inasoknak egy-egy forint .
- Hát a sajtok?
- Hat .
- Méz ?
- Két bödön .
- Hal?
- Holnap reggel itt lesz.
Ezzel hát rendben vagyunk.
A nótárius bekiáltotta a tizedest.
Elrakatta vele az ajándékokat egy vörösre festett vasasládába.
- Egy legény van itt, - szólt be a tizedes az ajtón, - bíró uramat keresi.
- Micsoda?
Kicsoda?
- Az akasztott Kis Mátyásnak a fia .
A bíró nagyot nézett.
- A Mátyás fia?
Hát van annak fia ?
- Úgy látszik.
- Ereszd be.
A legény belépett.
Megállott az ajtónál, s állotta szótlanul, nyugodtan a bíró meg a nótárius nézését.
- Te a Kis Mátyás fia vagy? - kérdezte a bíró.
- Az vagyok.
- Hol voltál eddig !
- A töröknél.
- A török vitt el téged ?
- Az.
- Mit akarsz most tőlünk?
- Valami szolgálatot kérek a városnál.
- Te?
Szolgálatot?
A városnál?
És a bíró, hogy ezt a három kérdést mondta, megduzzadott, mint a pulyka, mikor azt mondja: trululululu.
A legény összevonta szemöldökét, és a földre nézett.
- Ej, - szólt a nótárius, - hát talán... bíró uram.
És a legényhez fordult :
- Mit tudsz, fiam?
- Ha éppen a városhoz nem lehetne, kerti munkát is értek.
Szívesen szolgálnék bíró uramnak vagy nótárius uramnak.
Ezt mondva, a bíróra nézett .
A bíró a fejét rázta.
- Fegyvert szívesebben viselnék, - folytatta a legény.
- Próbáljanak meg könyörgöm, hogyan bánok a fegyverrel?
- Micsoda fegyverrel? - kérdezte a nótárius.
- Lándzsával, buzogánnyal, szóval hajító fegyverrel.
- Jól kezeled?
A legény felelet helyett előre lépett.
Fölvett egy nagy gyöngyházas nyelű tőrt és a szűrét maga mellé ejtve, a sarokban álló szekrényre mutatott:
- Ott az a rózsa az ajtón, az a középső, piros.
A szekrény a terem végén állott.
Pöriratokat tartottak benne.
Körülbelül tizenöt lépésnyire volt a legénytől.
Fölemelte a kezét, és egyet suhintott.
A kés fehér villanással csapott el a kezéből, bele a szekrénybe, s megállott a középső piros rózsában úgy, hogy percekig remegett.
A két városembere nyitva felejtette szemét száját a kés után.
- Jó lenne ez a legény kisérőnek, - szólalt meg a jegyző.
- Jó ám, - felelte a bíró, - kivált mikor Budára járunk.
- Hát fogadja föl.
A bíró megdörzsölte bokrokban nőtt ritkás ősz szakálát.
- Mit mond a város ?
- Mit mond a város?
Hát egyszer talán már a magunk fejével is gondolkozunk bíró uram .
- De ez a Mátyás fia!
A jegyző vállat vont.
- Hát a Mátyás fia.
Mióta tartja kigyelmed Istennek magát?
- Istennek?
- No persze.
Az apák vétkét a fiakban csak az Istennek van joga megbüntetni.
A legény ezalatt a szekrényhez ment.
Kirántotta belőle a tőrt, és visszatette az asztalra .
A nótárius szavára szeme könnybe lábadt .
- Azért jöttem haza, - mondotta elérzékenyült hangon, - hogy becsületes munkával éljek.
Nincs egyéb vagyonom, csak a két kezem.
- Hát nem kellett volna hazajönnöd, - böffent rá a bíró.
- Bizony nem, - duplázott rá a jegyző, - mert aki idevaló, azért idevaló, hogy ne legyen idevaló.
Mért nem jöttél alamizsnát kérni?
Kap itten minden mendikáns , minden idegen, még a kódorgó derviseknek is adunk.
A bíró kedvetlenül vakarta az orrát.
A jegyző az ajándéktárgyakat rendezve, folytatta:
- Mindenki folytassa az apja mesterségét.
Ha az apád lókötő volt, neked is annak kell lenned, meg a fiadnak, unokádnak is.
A te ágad Kőrösön becsületes életet nem élhet a világ végeig.
A bíró föltette a süvegét.
- Hát jól van, - szólott, - szegődtetem, amire akarja nótárius uram.
Szegődtetem , ha akarja csikósnak is.
De írja be a város könyvébe: "Szegődtettük a nótárius uram akaratjából."
- Szívesen, - felelte a nótárius.
- Az emberséget én soha nem fogom szégyelleni .
Különben nem is szegődtetésről van szó.
Egyelőre csak velünk jár, valahányszor Budára megyünk.
Kap ezért mindig negyven dénárt.
Néha meg, mikor a salitromházhoz kell mennie, egymagát küldjük, akkor kap ötven dénárt .
Lassankint megismeri a város, hogy micsoda becsületes, ügyes ember, aztán mindig többet bízhatunk rá .
- De ki felel érte, mikor egymagát küldjük ?
- A néném, - felelte a legény.
- Háza van itten.
A bíró fölkelt.
Kövér kurta lábai végig topogtak a padlón.
A süvegét hol föltette, hol letette.
A folyosón ekkor sarkantyúpengés hallatszott, s az ajtón egy termetes ősz katona lépett be .
Horváth hadnagy volt.
Az végeztette ki annak idején a harangöntőt.
A legény elsápadt.
- Jó, hogy itt van, hadnagy uram, - szólt a bíró.
- Nézze már micsoda kátyuban vagyok .
- No, - szólt a város hadnagya a lábát szétvetve és nagyot húzva tömött, ősz bajuszán, miközben a kardja körülbillegte a lábaszárát.
- Hát ez a legény itten, ügyes legény, derék fiú, de a város szolgálatába akar állani ...
A hadnagy végignézte a legényt.
- Hogy hívnak, fiam?
Deli, jónövésű fiatal ember volt a legény, ha nem is magas, de erős.
A hadnagy kérdésére leszegte a fejét, s komoran nézett maga elé.
Nem felelt.
- Kis Mátyásnak a fia, - szólt helyette a bíró.
- A harangöntő Kisé.
Fene ügyes kölyök.
Gondoltam jó lenne a legényei közé.
- Hát éppen kellene egy.
- Nem akarok ott szolgálni, - felelte nyersen a legény.
S fölemelte a tekintetét.
A melle kifeszült.
És nézett a hadnagyra elszántan , dacosan.
A hadnagy sunyorított egyet a szemével.
Paraszt nem beszélt még így ővele soha .
De aztán mégis csak zsebre dugta a markában jelentkező pofont, s a bíróhoz fordult.
Röviden elmondta, hogy valami kóbor tatárok elhajtottak egy falka juhot, és hogy azoknak az üldözésére indul.
Azzal elment.
A sarkantyúja megint végigpengett a folyosón, végre nem hallatszott semmise utána.
A bíró hümmögött, aztán a legényhez fordult:
- Hát jól van.
A nótárius úr kedvéért fölfogadlak.
Holnap reggel mingyárt be is állhatsz.
Napfölkeltekor indulunk Budára.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE