ELTE regénykorpusz

A karbunkulus, mely saját világában ragyog, csak a mesék országában létezik , s a természetben még a gyémántnak fénye is csak körözetétől függ, melynek sugárait visszaveti.

S így a kör, melyben élt, s főképp Maris társasága nem maradhattak hatás nélkül Margit lelkületére.

Voltak pillanatok, midőn a gyötrő meggyőződésben, mely őt kínozá, maga is kétkedni, voltak, midőn ismét reményleni kezdett.

Már az is, hogy az erőltetés után, mellyel legbensőbb érzéseit mások előtt titkolá, barátnéja körében megpihenhetett s keserveiről szólhatott, elviselhetőbbé tevé azokat; s ha semmi közbe nem jő, Margit talán visszanyerhette volna, ha nem is szerencséjét, legalább azon nyugodt derültséget, mellyel a meggyőződés tölti el szívünket: hogy az, ami után vágyódánk, e világon elérhetetlen.

Hány embernek s főképp hány asszonynak magasztalt szerencséje nem egyéb ennél; de egy, magában véve csekély esemény újra felzavará nyugalmát.

Vámosy visszajött.

Kevés nappal Káldoryék után ő is elhagyá Emset, s azon szándékkal tért vissza nővérével, hogy mihelyt itt dolgait elrendezi, hosszabb útra indul .

Foglalatosságai s főképp Dárdayné tovább tartóztaták őt, mint elébb gondolá ; de Pesten töltve idejét, még jószágára sem ment ki, nehogy, miután az Vérthalom szomszédságában fekszik, Margittal találkozzék.

El volt határozva , hogy e viszonyt kettészakítja, s ha Margit emlékét nem tépheti is ki egészen szívéből, legalább kiirt minden reményt, mellyel magát eddig ámítá.

- Dárdayné, részint mert észrevevé a fájdalmat, melybe ez eltökélés öccsének került, részint mert a viszonyhoz, mely Vilmos és Káldoryné között Emsben fejlődött, személyes reményeket kötött, mindent elkövetett, hogy őt más gondolatokra hozza; de hasztalan.

- A viszony köztem s Margit között olyan , mint a holdkórosé a holdvilághoz.

Nem közelíthetek hozzá soha, s az ellenállhatlan vágy, mellyel magához vonz, csak vesztem lehet; el kell tehát kerülnöm hatását.

Hogy e lemondás szívemnek fáj, hogy Margit emléke egész életemen át gyötreni fog, az bizonyos; de éppen ily esetben legjobb, ha azt , mi kínos, bevégzett tényként fogadjuk el.

Minden, amit változhatlannak ismerünk, elviselhetőbb, s legszomorúbb emlékeink, mihelyest tudjuk, hogy az emléken kívül egyébhez nem tarthatjuk magunkat, tűrhetők: csak a remény , mely elveszett boldogságunk romjai között fennmaradt, ez keseríti el egész jövőnket, mert keservünkhöz köt, mert küzdésre buzdít, s múltunk szolgáivá tesz.

- Ezekhez hasonlókat válaszolt Vámosy nővérének, valahányszor ez maradásra kéré, s benne új reményt akart ébreszteni; és ő valószínűleg követi szándékát, ha Káldory, kivel Pesten többször találkozott, nem szólítja fel, hogy vele néhány napra Káldorfalvára jöjjön vadászni.

Miután útlevelét még nem kapta meg, s a való okot, melyért távozása előtt nem akart jószágára menni, Káldorynak nem mondhatta meg: Vámosy hasztalan keresett ürügyet, mellyel e barátságos, Irma által is támogatott meghívást visszautasíthatta volna; s így végre elfogadá; ámbár a gondolat, hogy jószágára menve Viktával találkozni fog, szívét nem csekély aggodalommal tölté el.

Olvasóim ismerik a viszonyt, melyben Vámosy a szép molnárleányhoz állt.

- Mikor nővérével Káldorfalván volt, s puskával vállán véletlenül a malomhoz jutva, ott Viktával találkozott, e leánynak kitűnő szépsége oly hatást tett reá, mint női szépség Vilmos korában minden férfira, főképp ha dolga nincsen, tenni szokott; s ha a szolgálati készség, mellyel a molnár s neje grófjának barátját fogadá, s kivált a durcás kacérság, mellyel Vikta az udvarias vendég iránt viseltetett, őt azon szándékra bírák, hogy új ismerőseit többször meglátogatja: ebben bizonyosan semmi különös nincs.

A molnár-gazda, ki több oknál fogva semmit sem óhajta inkább, mint azt, hogy a kastélyban minél több szószólója legyen, örült látogatásainak; a molnárné , ha jött, alig bocsátá őt el, s Vikta nyíltan mutatá előszeretetét iránta ; miért ne menjen tehát oda, hol jötte mindenkinek örömöt okoz, s ő maga jól s otthonosnak érzi magát?

Engedve a vágynak, mely őt Viktához hívá, engedve minden benyomásnak, s kimondva minden érzést anélkül, hogy szavainak következéseit meggondolná, terv s cél nélkül, mint mindig életében, folytatá ezen ismeretségét; s ha néha a gondolat támadott lelkében, hogy magaviselete által Viktában reményeket táplál, melyeket teljesíteni nem akar; vagy ha Irma, ki viszonyát ismerte, őt erre emlékezteté: azzal vigasztalá magát , hogy a véletlen, mely őt e viszonyba hozá, azt fel is fogja bontani.

Mint egyes nagy embereknek végzetökben: úgy Vilmosnak határtalan bizodalma vala a véletlenben, melynek, mint mondani szokta, eddig legnagyobb örömeit köszöni , s mely, mint a tenger hullámzása a hajósnak, csak akkor veszélyes, ha zátonyra jutván, nem engedheti át magát a hullámoknak.

A hatás, melyet Margit első látása Vámosyra tett, egy időre félbeszakította e viszonyt.

Valamint Viktával történt első találkozásakor, úgy most is egészen átengedé magát érzelmeinek, s Margit emléke ideiglen háttérbe szorított minden egyebet.

Nemesebb szépsége mellett a molnárleány kecsei elveszték bájaikat; alig foghatá meg, miként szerethette őt valaha; s mert érezé, hogy a változást, mely belsejében történt, Vikta előtt eltitkolni nem bírná, a városba ment, s itt is Irmán kívül kerülve minden társaságot, csak boldogtalan szerelmének élt.

De bármi szépek s olcsók az örömek, melyeket a fiatalság boldogtalan szerelemben talál, Vilmos nem tartozott azok közé, kik, ha egyszer ily költői érzésre szert tehetnek, vele a közönséget rímekben, vagy barátaikat prózában éveken át untatják.

Ő nem vala ábrándozó, s miután magának mindent elmondott, mit hasonló helyzetben a legszenvedélyesebb szerelmes elmondhat ; miután végzetét elátkozva, sokszor kétségbeesett s néhányszor sírt is: végre eltökélé, hogy erőt vesz magán.

Nem mintha hinné, hogy e szerelmet szívéből valaha kiirthatná - hisz ifjú korában ki ne képzelné szerelmét öröknek -, de mert oly érzést, melynek viszonzását még nem is reménylheté, bevallani gyengeségnek tartá.

Szórakozásra vala szüksége; s mi természetesebb, mint hogy azt ismét ott kereste, hol annyiszor fellelé, s hogy midőn az örömet látta, mellyel visszatérve, Vikta által fogadtatott, sorsával csaknem kiengesztelve érezé magát.

Hisz Vikta szerény volt követeléseiben.

A kedves leány, úgy látszott , nem is kívánt tőle egyebet, mint hogy magát általa szerettesse; miért ne teljesítené e kívánatot.

Hogy áldozatába került -e való érzéseit Vikta előtt eltitkolni, nem mondhatom; de hogy nemes feláldozásával teljes sikert aratott, az bizonyos; s dicséretére kell mondanunk, hogy magaviseletéből sem Vikta, sem más nem gyaníthatá, miszerint tulajdonképp egészen mást szeret.

Az események, melyek néhány hónappal Margit távozása után az országot felrázák, nagy befolyást gyakoroltak ezen viszonyra is; nemcsak mert általok Margit emléke Vámosy szívében háttérbe szoríttatott, hanem mert a történtek után a nemesúr s a molnárleány közelebb álltak egymáshoz, mint azelőtt .

Legalább Vikta s családja így fogták fel a dolgot; s habár a molnárné, ki az egész világnak azt beszélé, hogy tekintetes Vámosy úr leányát forma szerint megkérte, a dolgokat túlzással adta is elé; és ámbár Vilmos, midőn Viktának egy ízben megígérte, hogy őt nőül veszi, ezt csak elragadtatásában tevé, s arra komolyan elhatározva talán soha sem volt: bizonyos mindenesetre, hogy sokan a környéken a dolognak ezen kimenetelén nem is kétkedtek többé - s hogy Irma szenvedő egészségét ürügyül használva, csak azért ment Emsbe, hogy öccsét, ki őt sok kéréseire ide kíséré, e viszonyokból kiragadja.

Margit, kivel Emsben találkozott, Vámosy érzéseinek s gondolatainak ismét új irányt adott, s az ott történtek Vikta emlékét újra egészen háttérbe szoríták; s ha szép olvasónőim e könnyelműséget megbocsáthatlannak, sőt lehetetlennek tartják, csak annyit mondhatok, hogy a dolog, fájdalom, tény , s hogy nem is oly ritka, mint talán gondoljuk.

- A háladatosság nem tartozik azon jó tulajdonok közé, melyekben a szerelem által erősbekké válunk.

- A hatás, melyet az bizonyos kedélyekre gyakorol, többnyire a villám fényéhez hasonlítható, mely egy percre minden egyéb iránt elvakít, de ha eltűnt, nem hagy semmi nyomot maga után.

S így volt az Vámosyval is.

A levél, melyet Viktától Emsben kapott, egy pillanatra feleleveníté ugyan emlékét, de a leírhatlan helyesírás és az egészen eredeti szókötés, mellyel a szegény leány érzelmeit kifejezé, azon hatást tevék Vilmosra, hogy ez csaknem igazolva látá magaviseletét, s hogy oly nő irányában, ki ily vastag betűkkel s ily durva papíron ír, kevesebb gyöngédségre gondolá kötelezve magát.

Miután a súlyt, mellyel egyes dolgok mások előtt bírnak, csaknem mindenki saját fogalma szerint ítéli meg: miként juthatott eszébe, hogy az, mi neki csak időtöltés vala, másnak egész boldogsága lehet?

Úgy is a könnyelmű ifjú e viszonyt sohasem vette komolyan, s azért most sem tett magának komoly szemrehányásokat.

Magaviseletében saját felfogása szerint rendkívüli legfellebb az volt, hogy ily műveletlen leánynak ennyi ideig híve maradt ; nem is ez vala az ok, melyért, miután Káldory meghívását elfogadta, szívét aggodalom tölté el.

Bármily könnyelműnek tartotta Viktát, s bármi kevéssé hitte is ennélfogva , hogy őt hívtelensége által szerencsétlenné teheti: ismerte szenvedélyességét.

- Más viszonyok között nemigen törődött volna vele .

Jobbszívű vala, semhogy Vikta panaszai s könnyei iránt egészen közönyös lehetne; mindenesetre kerülné a találkozást; de ha nem kerülheti ki , elviselné, s főképp azt, mit az emberek magaviseletéről mondanak, bizonyosan nem venné semmibe.

Mindez azonban most, midőn eszébe jutott, hogy a történtek Margitnak tudomására jöhetnek, egészen más színben tűnt fel előtte.

Ha remény nélkül szereté is Margitot, ha eltökéllett szándéka vala most is , hogy mihelyt körülményei engedik, a hazából távozik, s a kört, melyben Margit mozog, kerülni fogja: vajon lehet -e közönyös annak ítélete iránt, kit szeret, s mit fog Margit gondolni, ha mindezeket meghallja?

- Nem mondta -e neki, hogy az első pillanattól fogva, melyben őt a vérthalmi templomban látta, szíve csak érte dobogott, hogy csak reá gondolt, utána vágyódott , csak őt szerette? s ha most tudomására jő, hogy ezen egész idő alatt egy molnárleánynak udvarolt, hogy vele viszonyban állt, neki házasságot ígért!

- Vámosy már e gondolatnál is arcába érzé nyomulni vérét, s mindenre kész volt, csak hogy ezt kikerülje.

Hosszabb meggondolás után végre legcélszerűbbnek tartá, ha azon idő alatt , melyet Vikta közelében tölteni fog, az előbbi viszonyt folytatja.

Vikta szülei, kik elébb leányuk ismeretségét számolásból elnézek, sőt pártolák, mióta tapasztalták, hogy Vámosy a nyilatkozattal, melyre biztosan számítottak, még mindig késik; s mióta a szomszédok a forradalom után őket azzal kezdék bosszantani, hogy az úrfi Viktát bizonyosan reászedi: szorosan eltiltottak minden találkozást.

A molnárné azonkívül annyira meg vala győződve Vámosy szenvedélyéről, hogy őt ezen eszköz által nyilatkozatra reménylé bírhatni, s közlötte ezen reményét leányával is; de Vikta nem gondolt semmivel.

S dacára szülei haragjának s a nem éppen szelíd intéseknek, melyekben parancsolatuk megszegése végett részesült; dacára a világ beszédének, kedvese karjai közé sietett, valahányszor erre alkalma volt.

- Akár feleséged leszek, akár nem, csak szeress, a többit nem bánom ; akárminek neveznek a faluban, nem cserélnék egy grófnéval, ha kebledre borulhatok - ezt mondá sokszor; s ki ily pillanatokban, mint Vámosy, szemébe nézett, az tudta, hogy szavai valók.

A dolog ezen állásában fentebbi határozatának kivitele könnyű vala.

Vikta tudta, hogy Dárdayné Vámosy szerelmét ellenzi; mi természetesebb, mint ha ő a viszonyt, melyben Viktához áll, most még inkább titokban akarja tartani .

Hisz szülői miatt magának Viktának is szükséges e titkolódzás, s ő örömében , hogy kedvese visszatért, mindenre kész lett volna.

- Csakhogy visszajöttél - mondá, midőn ismét Vilmos nyakába borult -, most tégy velem, amit akarsz.

Már kételkedni kezdtem rajtad.

Mikor levelemre válasz nem jött, s házadnál, hova többször kérdezősködni mentem, hallám , hogy rég Pesten vagy, de hogy nem tudják, mikor jössz, csaknem kétségbe estem.

Ha elhagysz, vízbe ugrottam volna.

De itt vagy, s nekem nem kell egyéb.

- És Vikta szenvedéllyel kebléhez szorítá kedvesét, Vilmos pedig , eleinte legalább, meggyőződött, hogy Vikta irányában szerelmet színlelni nem esik oly nehezére, mint mikor e helyzetet előre átgondolá, azt maga képzelte.

Eötvös József

A nővérek

30

Hasznos Linkek

Friss hírek

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Eötvös József

A nővérek

30