ELTE regénykorpusz

Mihelyt az ősz beállt, Káldory nejével Pestre költözött.

Nincs talán tárgy e világon, melyre nézve az emberek ítélete inkább eltérne egymástól, mint azon kérdés: jobb -e kerülni vagy keresni a nagyvilágot?

Míg egy rész azt hiszi , hogy az emberek szibillai könyvekhez hasonlók, melyeknek becse, a római ősrege szerint, nem növekszik számukkal; s hogy a legjobb társaságban is rosszul érezzük magunkat, mihelyt több emberből áll, mint amennyi kényelmesen elfér: addig mások éppen az ellenkezőt hirdetik.

Szerintök , miután az embereknek senki sem hízeleg annyira, mint önmaguk, nincs veszélyesebb társaság, mint ha mindig magunk maradunk.

Nem fogom vitatni e tárgyat, melyre nézve csaknem mindenikünk, életének különböző szakaiban a legellenkezőbb véleményben volt; bizonyos az és annyi, hogy Margit nem jól érezé magát új körében.

Nem volt oly hangulatban, hogy a társaság örömeit élvezhetné, s nem bírt elég önuralommal, hogy érzéseit eltitkolja; s így történt, hogy néhány hét múlva , melyet Pesten töltött, fényes termeiből, hol esténkint a fél város összegyűlt, ismét csendes falusi lakába kívánkozott vissza: míg a társaságnak nagyobb része - legalább a nők - csaknem kivétel nélkül nem bánták volna, ha ezen kívánata teljesül.

Mindenki magasztalta szépségét, a nagyobb rész elismeré, hogy időnkint igen szeretetreméltó; de még ez is vádként hozatott fel ellene, miért használja oly ritkán a kellemeket, melyek által néha mindenkit elbájol.

Egy rész büszkeségnek tulajdonítá ezt, mások Margitot szeszélyesnek, sőt rosszul neveltnek mondák, a többség sajnálá , hogy Káldory, kinél szeretetreméltóbb házi úr nem található, oly nőt vett el, ki saját házában unatkozottnak látszik, s kinél sohasem tudja az ember , hogy nincs -e terhére.

Margit tudta mindezt, és sokszor feltevé magában, hogy hasonló panaszokra többé okot adni nem fog.

Egy-egy estélyen jókedvre erőlteté magát.

Kik hozzá ilyenkor közelíthettek, nem győzék magasztalni nyájasságát; az egész társaság el vala ragadtatva, s a városban egy hétig is szóltak élceiről; de ily erőlködés után, néha a beszélgetés közepett, mikor legvidorabbnak látszott, egyszerre hallgatóvá lett, szórakozottá, s elébbi fáradalmának csak az volt jutalma, hogy magaviselete megmagyarázhatlannak, menthetlennek tartatott.

Ha az úgynevezett nagyvilág szigorú is ítéleteiben, kiengesztelhetlennek nem mondhatni; s ki díszes termeit esténkint kivilágítja, s mint Káldoryék , páratlan francia szakácsot tart, ha a társasággal időnkint rosszul áll is , mihelyt akarja, kibékülhet vele; s így Margit a nem éppen kedvező ítéleteket, melyek a városban róla keringenek, könnyen elviselheté, ha azok nem gyakoroltak volna befolyást házi életére is.

A viszony, melyben két ember egymáshoz áll, nagyrészint azon viszony által határoztatik meg, melybe mindketten más tárgyakhoz s emberekhez lépnek; s miután Káldory, éppen mert más nagyravágyást nem érzett, azon öntudatban találta megelégedését, hogy körében az első helyet ő foglalja el, hogy termei felkerestetnek, s a divatnak ő szabja törvényeit: igen természetes , ha a közönyösség által, melyet Margit mindezen dolgok iránt mutatott , bosszantva, sőt sértve érezé magát.

Másrészről Margit sem foghatá meg, hogy férje ily haszontalanságokkal komolyan foglalkozhatik, hogy fontosságot tulajdoníthat oly emberek ítéletének, kik minden tekintetben alatta állnak .

- A házastársak sohasem értették egymást kevésbé, mint most.

Mintha az egész társaság, mely termeikben összegyűlt, válaszfalként emelkednék közöttök, s őket mindennap távolabb ejtené egymástól.

Más asszony Margit helyzetében, főképp ha férjét annyira szereti, mint ő, a dolgok iránt, melyeknek az fontosságot tulajdonít, érdeket színlelt volna .

Azon ismert nemes mártírok között, kik falun s városban, minden éghajlat alatt s minden országban az asszonyi szív jóságáról bizonyságot tesznek , hány van, ki egész életén át saját véleményét alárendelve, férje kedvéért érdeket színlel oly tárgyak iránt, melyeket maga megvet?

De Margit szenvedélyesebb vala, hogysem ezt tehetné.

Életét áldozta volna fel férjéért; de arra, hogy meggyőződését feláldozza, vagy csak eltitkolja, nem volt elég ereje; s többször történt, hogy szenvedélyessége által elragadtatva, oly dolgokat mondott, mik férjét sérték, s miket később megbánt, de miket a beszélgetés hevében elhallgatni nem bírt.

Káldory annyira szerette nejét, mennyire csak szeretni képes volt; s leküzdve indulatát, került mindent, mi neki kellemetlen lehetett; de bámulhatjuk -e , ha miután egyszer elhatározá magában, hogy neje kedvéért kellemes társasági viszonyait fel nem bontja, s ha, miután tapasztalta, hogy valahányszor vele maga van, egy vagy más módon mindig azon beszélgetés tárgyához jut, melyre nézve egyet nem érthetnek: a lehetőségig kerülte ezen alkalmakat, miáltal Margit még inkább sértve érezé magát.

Van az engedékenységnek bizonyos neme, melyet jelesebb nők minden ellenmondásnál nehezebben tűrnek el; a látszó nyugalom, mellyel férje a keserű kitöréseket, mikre magát néha elragadtatá, végighallgatva más beszélgetést kezde, Margitot mindennél inkább bánta, mit Adorján mondhatott volna.

Margit abban is férje közönyösségének, sőt csaknem megvetésének jelét látta, s napról napra inkább elkeseredett az egész társaság ellen , mely, mint gondolá, férje szívét tőle elidegeníté, s szerencsétlenségének egyedüli oka.

Mi Margit helyzetét még kellemetlenebbé tevé, azon viszony volt, melyben Vámosyhoz állt.

Vámosy még mindig Pesten tartózkodott.

Nem hagyott ugyan fel utazási tervével, és folyvást készületeket tett kivitelére; de valahányszor a nap közelgett, melyre elutazását határozta, mindig talált egy vagy más okot , mellyel annak elhalasztását mások s talán maga előtt is igazolá.

Margithoz való viszonyában nem változott semmi; de nem láthatta -e őt legalább, s nem volt -e ez, miután reményei elvesztek, most mindene?

Ki Vámosyt ismeré, soha ily szerelemre képesnek nem tartotta volna őt.

Eddig a szerelmet játéknak tekinté, melyben örömnél egyebet nem keresett, s melynél, szerencsésebb játékosként, nyereségével visszavonta betételét; csak most, midőn őt szerencséje elhagyá s szenvedélye feltámadván, egymás után mindenét ez egy lehetőségre tevé, csak most látá mintegy bámulva, mily egészen nyomorulttá lehetett ez egy csalódás által.

Átkozá a végzetet s gyöngeségét, mely őt Margit köréhez láncolá; tudta, hogy meg kell törnie a varázst, mely őt visszatartja; de nem érzett erőt magában.

Mint a lepke, mely előbb virágról virágra szállt, s a kelyheikből szörpölt részegítő élvezet által magát lekötni nem engedé, most a gyertyavilágtól, mely őt magához voná, elválni nem tud, s körülötte röpdösve, lángjába veti magát, s miután szárnyait félig leperzselé, ismét visszatér, s itt végzi életét: ilyen vala sorsa.

Tudja , hogy Margit miatt veszni fog; de nem egyedüli fénypontja -e ő egyszersmind életének?

Irmán kívül nem szólt senkivel szerelméről, s bár a változás, mely rajta egy idő óta történt, ismerőseinek figyelmét nem kerülte ki: az okot, mely őt egyszerre oly szomorúvá tette, senki sem gyanítá.

Némelyek pénzzavarról szóltak, mely miatt nem utazhatott, mások kedélybetegségről; de Margit tudta a valót, s valahányszor Vámosy előtte megjelent, az a szomorú gondolat támadt lelkében, hogy ez egykor oly boldog embernek életét ő rontotta meg.

Ha Vámosy ő irányában másképp viseli magát, ha mint udvarló lép fel, vagy szerelmi vallomásait ismétli: Margit kevésbé vádolná magát.

Néha csaknem kívánta, hogy ez történjék.

Így legalább nyíltan szólhatna vele , megkérhetné, hogy távozzék, megmondhatná, hogy szerelmét nem viszonozhatja .

De Vilmos hallgatott.

Szemének tekintete, a hang, mellyel vele közönyös tárgyakról szólt, halvány arcának fájdalmas kifejezése, egész valója elmondá, mit szíve érez; de Margit nem hallott tőle egy szót, melyre válaszolnia lehetett.

Termeit, melyek az egész világnak nyitva álltak, nem zárhatta el előtte, nem volt joga vele éreztetni, hogy megjelenése neki kellemetlen: nem volt alkalma e hallgató hódolást visszautasíthatni.

Elhatározott egyediségeknek semmi sem kínosabb, mint ha nincsenek tisztában a viszony iránt, melyben valakihez állnak: s ez vala Margit helyzete .

Egyrészről szemrehányásokat tett magának, s mintegy kötelesnek érzé magát , hogy részvéte s barátsága által legalább némiképp enyhítse a fájdalmat , melynek ő volt okozója: másrészről félt, nehogy, ha Vilmost mások fölött megkülönbözteti, általa félreértessék - e küzdés által magaviselete bizonytalanná, következetlenné vált.

Egy nap rendkívüli nyájas, máskor szokatlanul tartózkodó s csaknem hideg volt irányában, s ez néha még férjének is feltűnt, ki Vámosyt ugyan kevésbé becsülte, hogysem nejét tőle féltené, de ki mégis, maga sem mondhatta, miért, bizonyos ellenszenvet kezde érezni iránta.

E viszony egymaga elég lett volna arra, hogy a fővárosi életet Margitnak kellemetlenné tegye; és ő sohasem vágyódott annyira a tavasz után, mint ez évben.

Viszonya, életmódja, még a kocsizörgés is, mely őt álmából felveré , naponkint tűrhetetlenebbekké váltak.

Egész valóját leírhatlan nyugtalanság tölté el, mintha valamely veszélynek közeledését érezné, melyet csak úgy kerülhet ki, ha minél elébb távozik.

Így múlt a tél nagyobb része.

Margit gyöngélkedő egészsége miatt nem táncolt , többnyire jókor hagyá el a társaságot, s a farsang vége felé betegnek mondva magát, többé sehová sem ment, s Dárdayné kivételével nem is fogadott el senkit.

Káldory neje betegségét csak ürügynek tekinté; de miután vele s talán magával is el akará hitetni, hogy a nagyvilágot egyedül az ő kedvéért kereste fel: ő is csak a legszükségesebb látogatásokat tevé, s bármi rossz kedvvel , többnyire honn maradt.

Fél napokig szobájába zárkózott, s fel s alá járva azon törte fejét: van -e eszköz a világon, mely által mívelt ember neje szeszélyeinek ellentállhatna?

Vagy Margithoz ment, s ha csak Irmát nem találta ott, szintén nem sokkal kellemesebben tölté idejét.

Egyszer Margit könyvről kezd beszélni, melyet férje nem olvasott, s nem is akar olvasni életében; másszor Káldory valamely apró társasági szóbeszédet vagy viszonyt hoz fel, melyre nézve Margit nem titkolhatja közönyösségét; néha a vérthalmiakról beszélnek, a káldorfalvi házban teendő újabb változásokról , sőt még az időről is, melynek legszebb tulajdonai közé tartozik, hogy éppen mikor legkevésbé tudjuk, hogy mit csináljunk vele, kész beszélgetés tárgyául szolgál; óranegyedekig egészen hallgatnak.

Ez magában véve még nem nagy baj.

Két ember igen szeretheti egymást, sőt igen jól érezheti magát egymás társaságában anélkül, hogy szót váltson; csakhogy oly embernek, ki a nagyvilág élénkebb mulatságaihoz szokott, a társalkodásnak ezen neme néha kissé fárasztó, s Káldory, főképp azon estve , melyen őt neje társaságában felkeressük, azt annak találá.

A kis terem, vagy jobban mondva írószoba, melyben Margit, mióta senkit sem fogadott, idejének nagyobb részét tölté, gazdagon, de ízléssel bútorozott.

A falak sötét kárpittal borítvák, rajtok ószerű rámában kevés, de válogatott kép függ.

Az ajtókat s ablakokat nehéz selyemfüggönyök védik, közöttük kosárformájú állványon egy csoport kamélia áll.

Margit íróasztalán, mely az egyik ablak melletti szögletet foglalja el, azon ízléstelen apróságok helyett, melyekkel sok nő a bútort, melyen utóiratait fogalmazza , felékesíti, csak néhány kis ércszobrot, a vatikáni mesterműveknek művészi utánzását látjuk.

Az olasz márványkandalló fölött a reneszánsz stíljében készült óra s karos gyertyatartók állnak.

A padozatot puha keleti szőnyeg borítja, s a székek s pamlagok látszólag rend nélkül s mégis úgy helyeztettek el, hogy útban ne álljanak.

Egyszóval nem hiányzik semmi, mi a kényelemre szükséges, s mégsem találni oly valamit, mi fölöslegesnek látszanék; s ki zordon téli estvén, minő ma volt, az elhagyott utcáról e néhány lámpa s a kandalló tüze által világított s átmelegült szobába lép , csaknem mennyországban képzelhetné magát, vagy legalább oly helyen, honnan főképp téli időben ember-elődeink paradicsomába vissza senki nem kívánkozik.

Nem messze a kandallótól ül Margit, kezében hímzés.

A kandalló másik oldalán , karszékében a tűz felé fordulva találjuk férjét; mindketten hallgatnak.

Csak a kocsik robaja szakítja félbe néha a csendet, mely körülöttük uralkodik .

Távolról meghallatszik a zörej, közelgő mennydörgésként fokonkint erősebbé válik, míg az ablakok alatt elrobogva, az üvegtáblákat megrezzenti.

A lármára Margit néha felnéz munkájáról, a gróf az ablak felé fordul; de ezalatt a zörej fokonkint gyöngébbé válva, elhallgat, a szobában megint csak a nagy óra percegése hallik, és Káldory ismét a tűz fölötti ábrándjaiba , Margit munkájába merül.

Oly csendesen ülnek ott, hogy a belépő első pillanatra talán azt hiszi, hogy a hímzés, melyen Margit, s a lángok, melyen férje szemei függnek, minden gondolataikat elfoglalta.

Egyes jelekből azonban észrevehető, hogy Káldory s neje e nyugalom közben nem egészen oly jól érezik magukat, mint első tekintetre gondoltuk.

Ha Margit időről időre szemeit munkájáról férjére függeszti, s az erőlködést látja, mellyel ez a mindig sűrűbben visszatérő ásítozások ellen küzd, arcának kifejezésében minden inkább látszik, mint megelégedés; s a hév, mellyel ily rövid szünetek után ismét hímzéséhez lát, s miután egy ideig dolgozott, azt, mit csinált , észrevéve, hogy hibázott, ismét fölfejti; a türelmetlenség, sőt szenvedelem , mellyel Káldory a piszkavassal a tűz közé bök, s az égő tuskókat igazítja , nem sok belső nyugalomra mutatnak.

- Rendkívül kevés kocsit hallani, mintha az egész város kihalt volna - mondá végre Káldory, ki unalmában annyi fát rakott a kandallóba, hogy ezen időtöltéshez nem folyamodhatott többé, s ismét a beszélgetést kísérté meg.

- A színháznak még nincs vége.

- Nincs? - szólt bámulva amaz.

- Hisz csak félkilenc múlt.

- Igazad van.

Elfelejtettem az órára nézni.

- S ezzel a beszélgetés ismét megszakadt.

- Az idő borzasztó - mondá hosszabb szünet után Margit.

- Örülök, hogy a Váryak táncvigalmukat csak holnap adják.

- Ugyan miért?

- Nem mondhatom, mennyire sajnálom kocsisainkat, ha ilyen időben, mint a mai , féléjt az utcán kell tölteniök.

- Nincs igazad.

Kocsisaink, kik meleg bundában az utcán vagy piacon reánk várnak, jobban mulatnak sokszor, mint mi, kik őket váratjuk.

Még anyagi tekintetben is nagy kérdés: a hideg, mely miatt őket sajnálod, nem könnyebben tűrhető -e, mint a forróság, melyet mi szenvedünk; s a társalgás , melyet hasonlóik között találnak, bizonyosan mulattatóbb, legalább reájok nézve, mint némely estélyeink.

S nem tesszük -e ki mi is magunkat vadászatoknál a tél szigorainak?

- Egészen más, ha az ember oly dologban csak saját akaratát követheti.

- Az meglehet; de mindamellett többnyire úgy járunk a téllel, mint sok emberrel, kit elébb szigorúnak, szenvedhetlennek tartánk, s kit, miután vele megismerkedtünk, legalább tűrhetőnek találunk.

Az idő ma sem olyan zordon , minőnek szobádból látszik, s igen örülnék, ha legalább addig, míg bécsi utamból visszajövök, így tartana.

Utálom az esőzést.

- S mikor indulsz?

- Mihelyt lehet.

Dolgaim sürgősek, s ha egészséged helyreállt, s ismét kimehetsz, azonnal indulok.

- Nem vagyok oly beteg, hogy dolgaidat miattam mulasztanod kellene; orvosom is megengedte már a kimenést, csakhogy eddig nem nagy kedvem volt reá.

- Ez is annak jele, hogy még nem érzed magadat jól.

Ha elmegyek, egészen magánosan maradsz; Dárdayné, főképp míg a farsang tart, csak rövid látogatásokra jő, és mást úgysem fogadsz el.

- Tudod, nem vágyódom társaság után.

Ha veled vagy anyámmal nem lehetek , legszívesebben magam vagyok.

- Ez ugyan igen hízelgő reánk nézve, de mindamellett csak öncsalódás.

A magány, ha másra nem, legalább kedélyedre hat rosszul.

Elszomorít.

- De én nem vagyok szomorú!

- Hogy mondhatod ezt?

Minden ismerősöd észreveszi, s kérdeznek: mi bajod van.

Valamint sok embert találunk, ki, mihelyt valakit kedvetlennek lát, ennek okáról tudakozódik: úgy ritkák, kiket az, ha mások által rosszkedvökre emlékeztetnek, nem bosszantana - s Margit válaszában is némi ingerültség vala észrevehető.

- Miután rosszkedvemmel senkinek terhére nem vagyok, kár vele törődniök.

Egyébiránt szeretném tudni, miből következtetik szomorúságomat?

Mert keveset járok a világba, s néha unom magamat?

Mit tehetek róla, hogy őket mulatságosoknak nem találom, s általán véve, nagyobb társaságban nem jól érzem magamat?

- Éppen az mutatja lehangoltságodat.

Elébb ez másképp volt.

Még Emsben is , legalább az első időben, te voltál társasági körünknek középpontja.

Ha hajlandóságom lenne reá, szerelemféltő lehettem volna: mindenki elbájolva szólt felőled, s szegény Vámosy, úgy látszik, még most sem feledé, mennyire szeretetreméltó valál.

Vámosy említésénél Margit érzé, hogy vére arcába nyomul, mit férje észrevett , de csak felindulásának tulajdonított.

- Nem tudom - mondá -, miért vitatkozunk szüntelen e tárgyról, mely mindenesetre közönyös.

- Ha elébb jobban érzem magamat emberek között, mint most: a világ, úgy tartom, ellehet nélkülem is, és semmi esetre sem követelheti, hogy oly életmódra kényszerítsem magamat, mely természetemmel ellenkezik.

- Éppen ez az, miben csalódol.

Nem ismerek nőt, ki minden társalgási képességet oly nagy mértékben bírna, mint te, s kinek épp azért társasági viszonyokra több szüksége lenne.

- Saját érzéseimről talán mégis én ítélhetek legjobban, s azt alkalmasint csak tudhatom, jól vagy rosszul érzem -e magamat valahol?

- Semmiben sem csalódunk többször, és én elég férfit ismertem, ki egész életén át valamely foglalatosság vagy kör ellen panaszkodott, s mikor azzal felhagyott, átlátá, hogy az, mit eddig főbajának tartott, boldogságához nélkülözhetetlen; ez helyzeted.

Hidd el, neked társaság szükséges.

Mennyire örültél Vérthalmon, s mi derült valál az első hetekben! de alig voltál ott egy hónapig, a szerfölötti nyugalom, mely után most vágyódol, ez örökkévaló egyformaság megtette hatását, s elszomorodál, sőt akkor magad is érzéd, hogy ez élet nem neked való, s a városba kívánkoztál.

Jó -e általán véve valakit arra emlékeztetni, hogy következetlen - nem tudom ; annyi mindenesetre bizonyos, hogy ily emlékeztetés nem alkalmas eszköz, még a legjobb asszony ingerültségének lecsillapítására sem.

- Margit hevesen viszonzá, hogy soha életében boldogabbnak nem érzé magát, mint Vérthalmon ; s ha tőle függ, Pestre nem is jött volna.

- Miért neheztelsz?

Hisz kinek jut eszébe, hogy nőnek, ha ily dolog iránt ízlése megváltozott, szemrehányásokat tegyen?

- Mindenesetre e szemrehányás inkább téged, mint engem illet.

Igen jól emlékezem az időre, mikor e társaságról, melynek most élsz, megvetéssel szóltál, s alig foghatád meg, miként találhat valaki élvezetet oly örömökben, melyek sem eszünket, sem szívünket nem elégítik ki.

Ezt csak azért mondom - tevé hozzá Margit, mosolyra kényszerítve magát -, hogy emlékeztesselek, miként ily dolgokban nemcsak a nők ízlése változik.

Káldory látszólag kellemetlenül vala érintve e szavak által.

- Talán nem annyira ízlésem, mint helyzetünk változott - szólt némi zavarral.

- A külföldön mindenki kénye szerint élhet, a hazában nem menthetjük fel magunkat azon kötelességek alól, melyek állásunkból folynak.

- Így tehát mi mindezen látogatások, estélyek, táncvigalmak által csak nagy polgári kötelességet teljesítünk - mondá Margit, és szavaiban keserűbb gúny vala kifejezve, mint ő maga akará.

- Létünk csakugyan sajnálkozásra méltó , ha ezen kívül más feladata nincs.

Egyébiránt hagyjuk el a beszélgetés e kellemetlen tárgyát, melyről már annyiszor szóltunk; így sohasem fogunk egyetérteni.

- Mindenesetre szomorú, hogy ily egyszerű s természetes dolgok iránt véleményeink annyira eltérők - válaszolt férje, alig tarthatva fenn a nyugalmat, melyre magát eddig kényszeríté -, vajon az állás, melyet a világban elfoglalunk, inkább sajnálatra vagy irigyletre méltó -e, arról mindenki saját egyedisége szerint ítélhet.

Hogy az mindenkit ki nem elégíthet, látom; hisz vannak költői kedélyek, melyek a szerencsét csak szalmafedél alatt képzelhetik, s melyeket a gerlice egyhangú turbékolása Beethoven legszebb szimfóniájánál inkább meghat.

De bármint ítéljünk helyzetünkről: ha megváltoztatása nem áll hatalmunkban, el kell fogadni következményeit, s nemcsak azokat, melyeket magunk, de azokat is, melyeket mások vonnak állásunkból; s ki ezt nem akarja, legjobb esetben nevetségessé teszi magát, mihez nekem legalább semmi kedvem nincs.

- Ura vagy tetteidnek, s ha a társaságban kedvedet találod, én egy szót sem mondok ellene.

Miért ne mulatnál, vagy miért ne nyitnád meg házadat, hogy mások mulassanak nálad és bámulják ízlésedet, magasztaljanak, szeressenek ?

Csak azt ne követeld, hogy mindebben időtöltésnél egyebet lássak, hogy ezen dolgokat olyanoknak vegyem, miktől magadat állásodnál fogva fel nem mentheted.

- S mégis olyanok!

Mi lenne a társaságból, ha mindazok, kik velünk hasonló helyzetben állnak, úgy gondolkoznának, mint te?

S minden gúny és gyűlölség dacára, mellyel korunkban a felsőbb társaságról szólnak, annak létezése minden nemzet fennállására s kifejlődésére mégis nélkülözhetlen.

- Nem tudom, mit vesztene nemzetünk, ha Pesten egyes termekben kevesebb ember gyűlne össze, kik egy gőzölgő teakatlan körül németül beszélnek, s a múlt hetek nagy történeteit, a Drégeliek fényes estélyét, a Szigetiek dicső táncvigalmát fenntartják emlékezetökben, vagy a jövőre gondolva, azon törik eszöket, hogy a böjt estvéi betöltve legyenek.

Egyébiránt nincs mit félni a veszélytől.

Nem fognak soha hiányozni oly emberek, kik, ha vizitkártyáikat házról házra hordák, fehér nyakkendőben ebédeltek, s estve valamely teremben magukat és másokat untattak, éjfél után azon öntudattal feküsznek le, hogy a világon fontos s mindenkiénél magasabb állást foglalnak el.

- Minő például én vagyok?

Margit a keserű hangból, melyen férje e szavakat mondá, észrevevé neheztelését.

- Hogy nem téged értettelek, azt jól tudod - válaszolt nyugodtan.

- Kétségkívül, hisz jó társaságban a jelenlevők mindig kivétetnek - mondá Káldory gúnyosan -, de a hasonlatosság meglepő volt.

- Ha szavaimnak szándékosan más értelmet tulajdonítasz! - mondá Margit, kinek hangja a megindulástól reszketett.

- Sokkal világosabban szólsz, semhogy erre alkalmam volna.

S nem tudom -e régóta, hogy én azon ideálnak, melyet férjedben kerestél, távolról sem felelek meg.

Elégszer mutattad, miért ne mondanád ki egyszer; hisz ily régi házasok miért ne lennének őszinték.

- Én hozzád mindig egyforma valék - mondá Margit, ki mélyen sértve a gúnyos , csaknem megvető mód által, melyen férje szól, a keserűséget, mellyel szíve csordultig telve volt, nem nyomhatá el többé.

- Az első pillanattól fogva , melyben találkozánk, olyannak mutatám magamat, minő valék, s ha az ideál , melyet magamnak a jövőről alkottam, most nevetségesnek látszik: nem mondhatod, hogy azt előtted valaha eltitkolám, vagy hogy az ok, melyért e remények nem teljesültek, bennem fekszik.

- Bizonyosan bennem sem.

- S vajon nem azokból alkotám -e ideálomat, miket tőled hallék?

Midőn először találkozánk, nem ismertem az életet.

Nem te valál -e az első, ki nekem a nagyvilágról, mely után akkor kívánkoztam, megvetéssel szóltál, s örömeit , még mielőtt azokat ismerém, egész haszontalanságukban tüntetéd fel előttem ?

Vajon gondolhatám -e, hogy ha szavaidnak hitelt adok, ha azon élvezetek után , mikre magadat akkor képtelennek mondád, nem vágyódom: te ezért neheztelsz, s annyira elunhatod társaságomat, hogy tőlem még azon emberek körébe is vágyódni fogsz, kiket megvetni tanítál?

Margit sokkal inkább fel vala indulva, hogysem magát mérsékelhette volna.

Mi szívének oly régóta fájt, mi életét elkeseríté, való s képzelt panaszait , elmondott mindent.

Tudta, hogy szavai férjét mélyen sértik; félig érzé, hogy kelletinél továbbmegy, s egyes panaszaiban igazságtalan: de nem tehetett róla.

Vannak pillanatok, midőn, ha életünk boldogsága, ha idvességünk egy szónak elhallgatásától függne, mégis kimondanók e szót.

Káldory végighallgatá nejét.

Csak arcának kifejezése mutatá belső felindulását.

- Nem vagy oly hangulatban, hogy veled nyugodtan szólhassak - mondá végre, lehetőségig nyugalomra kényszerítve magát -, jobb mindenesetre , ha e beszélgetést nem folytatjuk.

- Mert átlátod, hogy igazam van, s mert nem tagadhatod, hogy a nagyvilágot csak azért keresed fel, mivel terhedre váltam.

Káldorynak csak néhány szavába került volna, minőket csupa udvariasságból százszor mondunk, hogy Margitot e vád hamisságáról meggyőzze; csak néhány szó, s e nő, ki őt imádá, s kit ő még szeretett, ismét boldognak érezte volna magát, nyakába borult volna s lábaihoz, bocsánatot kérve, hogy szerelmén csak egy pillanatig kételkedni merészelt.

S Káldory tudta ezt, de ha Margitot most megnyugtathatja is, nem fognak -e később újra visszatérni kételyei - nem történt -e ez, csaknem hasonló párbeszéd után, Emsben is, s nem tette -e fel magában akkor, hogy magát soha többé érzeményei által elragadni nem hagyja?

Annyira el vala keseredve neje ellen, hogy midőn őt szenvedni látá, még türelmetlenebbé vált.

- Minél tovább beszélünk, annál inkább nő felgerjedésed - mondá végre -, s azért legjobb, ha távozom.

Jó éjszakát.

S ezzel Káldory anélkül, hogy nejének kezet nyújtana, a szobát elhagyá.

Margit mindenre el vala készülve, csak erre nem.

Hogy férje őt így hagyja el , hogy panaszaira nem is válaszol, s tőle hidegen elfordul, ezt lehetetlennek gondolá.

- Adorján!

Adorján! - kiálta, midőn első bámulásából magához jött .

De szava nem hozta vissza a távozót.

- Ó, ő nem szeret többé - mondá s lelkét kétségbeesés tölté el.

Némán, elmerülve gondolataiba ült ott a kandalló előtt, szemei a leapadó lángokon függtek.

Óra óra után múlt, az utcán átrobogó kocsik zaja mindig ritkábbá vált, a tűz kialudt, s ő mindig ott ült, szemei a tűzhelyen függtek, mintha e halomban, mely között csak itt-ott egy szikra tűnt fel , saját életének képét látná.

Éjfél rég elmúlt, mikor komornája a szobába jött, s kérdé: nem parancsol -e valamit.

Margit bámulva tekintett maga körül.

Mintha álomból ébredne fel.

S ő csakugyan hosszú álomból ébredett fel most - s ez boldogságának álma volt.

Eötvös József

A nővérek

32

Hasznos Linkek

Friss hírek

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Eötvös József

A nővérek

32