Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Eötvös József
A nővérek
Keletkezés ideje
1857
Fejezet
44
Bekezdés
2326
Mondat
6555
Szó
117197
Szerző neme
férfi
Terjedelem
hosszú
Kanonikusság
alacsony
36
Margit Vámosy levelét azon estére következett reggelen kapta, melyen őt Maris házánál láttuk.
Akkori hangulatában e levél nem maradhatott hatás nélkül .
Ismeré a fájdalmat, melyet e sorok kifejeztek; érezé, hogy minden emberek között Vámosy az egyetlen, ki iránt magának szemrehányásokat tehetne; s miért tagadná meg kérését?
Röviden válaszolt tehát, hogy estve hat óra után elvárja, s hogy, ha vele magánosan szólni akar, a hátsó lépcsőn egyenesen komornája szobájába menjen, ki őt be fogja hozzá vezetni.
Megírva rövid levelét, Margit alig határozhatá el magát annak elküldésére.
E titkolózás ellentétben állt jellemével; a gondolat, hogy komornájával valamit közölnie kell, mit anyjával tudatni nem akar, megingatá feltételét .
De vajon, ha Vámosyval magánosan szólni kíván, nem szükséges -e ezen titkolódzás?
Az öreg plébános régen észrevevé Vámosy szerelmét.
Tudta, hogy jószágán tartózkodik, hogy egyszer Vérthalmon volt, és Margitnak levelet küldött.
S ha nem kételkedett is Margiton, gyanítani kezdé, hogy azon viszonyok előidézésében, melyek által Margit magát szerencsétlennek érzi , neki is része van.
Ha Vámosy most Vérthalomra jő, nem hagyná őt egy percig Margittal magánosan, őt pedig később napokig ostromlani fogná kérdéseivel .
Margit egy idő óta csaknem félt öreg barátjától.
Ismeré szeretetét, de a mód, mellyel azt mutatá, kíméletlen, csaknem sértő vala.
Vannak emberek, kik elfelejtik, hogy a sebzett kebelnek még a szeretet is, mellyel barátjai szíveikhez szorítják, fájdalmat okozhat: és Farkas Máté ezek közé tartozott .
Tisztába kell jönnöm Vámosyval, s minél elébb, annál jobb - így szólt végre határozottan.
- Csak Adorján iránti túlzó szeretetből vétkeztem ellene; de érzem, hogy neki elégtétellel tartozom; legyen maga a megalázás, melyet e pillanatban érzek, büntetésem.
Vámosy legénye, miután Margit levelét átvette, rosszkedvűen lovagolt hazafelé.
Reggel előtt indult, sokáig kelle várnia, s a hideg szél kíméletlenül hordta a havat szemei közé.
Ily körülmények között Gyurinak természetesen azon idők jutottak eszébe, midőn urának leveleit nem a vérthalmi kastélyba, hanem a káldorfalvi malomhoz vitte, s írott válasz helyett jó reggelit vagy ebédet kapott; s e gondolatok azon eszméhez vezették őt: vajon az út a malom felé, habár nem rövidebb, nem sokkal jobb -e talán ennél, melynek nagy hófuvatjai miatt csak lépve haladhatott.
Az ok, melyért ura parancsolá, hogy a malomnál ne mutassa magát, most, miután Vikta úgyis tudja, hogy itt van, megszűnt; miért ne lovagoljon arra, s miért ne térjen be?
Hisz az öreg molnár, ha goromba is, csak meleg szobában gorombáskodhatik vele; és a molnárné házában halálos ellenségét is megkínálná egy pohár borral.
Legfeljebb urát szidhatják, s azt kívánhatják tőle, hogy egyetértsen velök; s átfázott ember jó reggeliért ennél még többet is tehet.
Rövid habozás után Gyuri elszánta magát, és jobb kedvvel küzdve a szél ellen , nemsokára a malomhoz ért.
E háznak különben oly vidám köre most csendes és szomorú vala.
Az állás alatt őrlősök helyett most csak néhány varjú tanyázik, nagy károgással kaparva ki a hóból eledelét.
A fákat zúz takarja , s a befagyott patak mellett a rég megállt malomkerekeken hosszú jégcsapok függtek; még a molnár híres ebei is a ház őrzését a csípős szélre bízva , konyhába vonultak, úgyhogy Gyuri lovát az istállóba vezetheté anélkül, hogy jötte valaki által észrevétetett volna.
Nagy volt a molnárné meglepetése, midőn e régi ismerős, kit szebb időkben borával annyiszor jól tartott, s kit, mikor végső ízben itt volt, férje csaknem bottal kergetett el, a szobába lépett, s neki a legfesztelenebb modorban jó napot kívánt.
Miután már a konyhában hallá, hogy a gazda Káldorfalvára ment, s délelőtt alig jő haza: Gyuri a meleg szobában egészen jól érzé magát, s első pillanatban úgy látszott, hogy megjelenése a háziasszonynak sem kellemetlen .
Az év ezen szakában oly kevés vendég járt a malomba, s az élet e magas hófuvatok között oly unalmas vala, hogy a molnárné ma még Fekete Marist is , kit halálos ellenségének tartott, talán barátságosan fogadta volna.
Csak később jutott eszébe, hogy a történtek után nem illik szívesen fogadnia Vámosy cselédjét, s ekkor ráncba szedve homlokát, méltósággal kérdé : tekintetes Vámosy úr inasát ugyan mi hozhatta ide?
- Bizony csak lovam hozott ide, s az is elég bajosan - mondá Gyuri, ki meggyőződve saját felsőbbségéről, sokkal inkább vágyódott reggeli után , semhogy magát a molnárné modora által sértve érezhetné.
- De ugyan mily járatban, ha szabad kérdezni? - folytatá az előbbi.
- Vérthalmon voltam, s miután dolgaimat ott elvégeztem, és visszafelé jöttem , eszembe jutott, mily rég nem láttam Erzsébet asszonyt, s erre vettem utamat .
Jóval messzebb ez, és az idő is förtelmes; de engem úgyse, szinte rosszul esett, hogy oly sokáig nem láttam.
- Nem hittem volna, hogy visszakívánkozik házunkhoz - mondá a molnárné gúnyosan -, mikor utolszor itt volt, nemigen barátságosan vált meg férjemtől.
- Az semmit sem tesz - válaszolt Gyuri, ki a jól fűlt szobában egészen otthonosnak érzé magát, s bekecsét kigombolva, a molnárnéhoz ült -, elég régen ismerem a gazdát.
Hiába, aki a malomban él, az hangosabban beszél.
És végre, akkor azért nehezteltek reám, mert Viktának uramtól levélkét hoztam , és most nem hozok többé.
- Tudja -e, Gyuri, hogy a maga ura semmirevaló ember, csúnya, rossz ember? - mondá a molnárné hevesen.
Gyuri hallgatva csak vállát voná, oly arckifejezéssel, mintha mondaná, hogy ez bizony igaz lehet, vagy hogy azt már régen tudja.
- Gonosz ember, kinek nincs egy csepp szíve, de még annyi sem, mint körmöm feketéje - folytatá Erzsébet, felemelve hüvelykét, mintha Gyurinak meg akarná mutatni, mily kevés szíve van urának.
- Hja, az urak, az urak! - fohászkodott az inas.
- Az urak?
Hát úr -e ő? - folytatá amaz indulatosan.
- Úr a mi grófunk és a vérthalmi grófné, azaz: ha férfi volna; ezt nevezem én úrnak: de a maga ura ! hisz tudjuk, mije van.
Ha a vén báró el nem vette volna testvérét, fogadok , cselédet sem tartana, fakó szekeren járna.
Csakis a báróné tartja benne a lelket.
- Elég baj az nekem is.
Az ember alig győzi a sok munkát.
Most is úgy átfáztam.
Más házban a lovászt küldik postával, de nálunk nincs.
Bizony, a hideg csontomig hatott.
- Talán jólesik egy kis papramorgó? - szólt a molnárné, midőn felkelve, a faszekrényhez ment, mely felé Gyuri szemei rég vágyó tekintetet vetettek.
- Nem kell -e egy kis szalonna is hozzá?
- Bizony kell, mert én egy harapást sem láttam.
- Szép úri ház, hol a cselédeket éhgyomorral mérföldekre küldik, és még egy kis szalonnát sem adnak tarisznyájukba, hogy legyen mit harapniok - mondá az előbbi, míg egy nagy darab szalonnát, fél cipó kenyeret és a szilvapálinkát Gyuri elébe állítá.
- De azért büszke az, mint a herceg, magasan hordja orrát, és úgy viseli magát, mintha más ember csak arra való volna a világon , hogy őt süvegelje.
- Bizony igaz - mondá Gyuri, midőn kiürített poharát újra megtölté.
- És főképp az a maga ura.
Nekem biz az nem kellene.
Még akkor is, mikor megkérte leányomat, soká gondoltam rá magamat.
Férjem pedig nem is akarta megengedni, és sokkal szívesebben adta volna Viktát Fekete Andrishoz (pedig az is haszontalan semmi ember, ki csak bolonddá tartott ), de András legalább gazdag, paraszt létére jobban áll, mint sok földesúr.
De az a haszontalan Vámosy.
Csak leányom ne szeretné úgy.
- Hát Vikta még mindig szereti uramat? - kérdé Gyuri színlelt bámulással.
- És mennyire.
Ha ez a szívtelen ember úgy tudná ezt, mint én: jótállok , megbánná magaviseletét.
- Dehogy bánná - válaszolt az előbbi, új szelet kenyeret vágva le magának -, sőt örülne neki.
Kevés szeretet van a mai világban, s azért, amint az egyik félnek szeretete nő, fogy a másiké; mintha az, kinek sokja van, a másiktól vette volna el.
Így van ez férj és feleség s így szeretők között.
Szép dolgokat beszélhetnék én erről és amarról is.
És Gyuri minden különös kérés nélkül csakugyan szép dolgokat beszélt városi tapasztalásairól és uráról is, melyeken a molnárné bámulatában összecsapta kezét, és nem foghatá meg, hogy az égi tűz, mely Szodomát és Gomorrát elpusztítá, rég nem esett le Pest-Buda falaira.
Az inas éppen nem kímélé urának hírét.
Részint mert tíz esztendeig inaskodva elég asztalnál szolgált, hol azt, mit mások bűnnek tartanak, dicsekedve hozták fel, s ez iskolában a nép előítéletein túlemelkedve, mit uráról beszélt, tulajdonképp nem is tartá rossznak; részint mert észrevevé, hogy amit mond, azt szívesen hallgatják.
Nem akarom menteni őt, de vannak jobban fizetett szolgák is, kik hasonló helyzetben éppoly kevéssé kímélik uraságaikat; és Gyurinak e pillanatban még más fontosabb okai is voltak.
Ha ura szenvedelmében mindenről megfeledkezik, s Viktát elveszi, úgy látszik , csak az ő dolga; de vajon Gyuri közönyösen nézheti -e a jövőt, ha eszébe jut , hogy a molnárleányt talán még nagyságolnia kell?
Gyuri egész büszkesége fellázadt e gondolatnál, s mert a múlt éjjel a Vámosy s Vikta közt folyt beszédnek egy részét az ajtón át meghallgatta, s urának újra felébredt szerelmétől félt: éreztetni akará a molnárnéval, hogy urának ígéreteiben nem lehet bízni.
Tudta, hogy mit a molnárnénak mond, azt Vikta még nagyítva fogja hallani, s hogy ha a szeretők újra összevesznek, ura bosszúságában utazni megy, s az egésznek örökre véget vet.
- De hisz a maga ura korhely! - mondá a molnárné, ki a hallottak fölött nem győzött eléggé bámulni.
- Sokan annak tartják - válaszolt Gyuri, legalább annyi önérzettel, mennyivel a fika vezérének hőstetteit beszéli el -, s annyi bizonyos, hogy az asszonyok valamennyien belebolondulnak.
Ahová csak jövünk, mindenütt a régi história.
Mit gondol, Erzsébet asszonyom, vajon miért vagyunk mi itt? - tevé hozzá bizodalmasabb hangon, miután harmadik vagy negyedik poharát kiüríté.
- Mit tudom én, mi dolga van urának?
- Mi dolga? - hát csak ez is oly dolog - szerelmes dolog.
Asszonyért jöttünk , kedves molnárné asszonyom.
Mi mindig csak ezért utazunk.
- Reménylem, nem leányomért, mert ha férjem megtudná, nem állnék jót semmiért.
- Nyugodt lehet, arról szó sincs többé.
Uram most egészen máson töri eszét.
- De min?
- Hát... de ha megmondom, megígéri -e, hogy nem szól senkinek?
- Akár megesküszöm reá - mondá a molnárné, kinek kíváncsisága most tetőpontjára ért.
- Hát Vérthalom...
- Csak nem jár az öreg grófné után? - szólt a molnárné bámulva.
- Hova gondol; de nincs -e a fiatal grófné is Vérthalmon?
- Margit grófné, a mi urunknak felesége? - kiálta a molnárné.
- Az fertelmes rágalom.
- Már akár hiszi, akár nem, az bizony úgy van.
Nagyságos uram Pesten mindennapos volt a háznál.
A grófné csaknem egész télen beteg volt, azaz annak mondta magát, és nem járt ki; de ha minden más látogatást elutasítottak, uramat beeresztették; és végre, mikor a gróf a sok betegeskedést megunta, és Bécsbe utazott, a grófné mindjárt kocsira ült s lejött.
Mi pedig még aznap utána.
- Nagy dolog!
Mintha ugyanaz nap, melyen a grófné elutazott, utána akárhány más ember nem utazhatott volna el Pestről!
- Igen, de hát miért utazott el a grófné tél közepett; s mi miért hagytuk el a várost éppen a farsang utolsó hetében, midőn uram minden áldott nap táncvigalomra vagy más mulatságra volt hivatalos: ha e két dolog nincs bizonyos összeköttetésben?
- Csak nem akarja elhitetni velem, hogy Margit grófné urába szerelmes?
- Azt én nem tudom; csak annyit mondhatok, hogy uram Vérthalomra jár, s ha nem mehet el, legalább ír, s hogy a grófné felel a leveleire.
- Az nem igaz.
- De ha én mondom.
- Hazugság!
- De ha most is egy ily levelet hoztam volna magammal és ha megmutatnám?
- Csakugyan?
Szeretném látni!
- Az nem nehéz - mondá Gyuri, midőn Margit levelét zsebéből kivevé.
A molnárné utána nyúlt, de ugyane pillanatban Vikta lépett be a mellékszobából, és Gyuri a levelet bekecsébe dugta.
- Ismét szép dolgokat hallottam Vámosydról - szólítá meg a molnárné leányát.
- Hát így tartja meg, amit nekem ígért? - mondá szemrehányólag Gyuri, ki Vikta megjelenése miatt zavarba jött.
- Hisz azt csak mondhatom e szegény leánynak, hogy bolondnak tartják? - viszonzá az előbbi haragosan, s a molnárné ígéreteinek dacára valószínűleg még többet mondott volna, ha éppen akkor a konyhába nem hívják, hol reá szükség vala.
- Adja ide a levelet - mondá Vikta, mihelyt anyja kiment, Gyurihoz fordulva parancsoló hangon.
- Mily levelet? - kérdé amaz zavarral.
- Azt, melyet Vérthalomról hozott.
Hallottam minden, szót, melyet anyámmal beszélt.
- Nem mondtam egy szót sem arról, hogy nálunk volt.
- Mit bánom én; azt, ha tetszik, megmondhatja; de a levelet akarom, pedig mindjárt, és ha ide nem adja, elmondom urának, miket beszélt felőle.
- Az ember oly sokat beszél néha - mondá Gyuri, belsejében átkozva fecsegését és a szilvapálinkát, mely megoldá nyelvét -, minek mondaná meg uramnak?
- Azt majd meglátja.
De ha a levelet nem adja át azonnal, Vámosy úr még ma megtud mindent, azért jótállok.
- De hisz mi hasznát veheti, a levél be van pecsételve?
- Azt majd meglátjuk.
Csak ide vele.
Gyuri, nem tudva, mit tegyen, forgatta a levelet kezében.
Hogy Vikta ígéretét teljesíti, arról, a hang után ítélve, melyen szólt, nem lehetett kétsége ; ismerve urának hevességét, előre látá a következményeket, s ezek között az , hogy házából csúfosan elkergeti, még nem vala a legkellemetlenebb; s nem látott semmi módot maga előtt, melyen a kelepcéből szabadulhatna .
Természetesen csak azért akarja a levelet, hogy elolvassa - mondá végre , miután a levelet minden oldalról megnézte.
- Mi más hasznát vehetném?
- A levél csak ostyával van bezárva - mondá rövid gondolkozás után -, és az ostya nem is egészen jól tapad hozzá.
Úgy hiszem, felnyithatnám tollkésemmel; s ha ismét beragasztjuk, uram, ki leveleit nem is igen szokta nézni, mielőtt feltépi, észre sem venné.
- Nem bánom, ám legyen, de szaporán.
- De ha elolvasta, visszaadja?
- Visszaadom.
- Mindjárt visszaadja, s nem gyűri össze?
- Ígérem - mondá Vikta mind türelmetlenebbül.
- S nem szól semmit uramnak, sem a levélről, sem a többiről?
- Mondom, hogy ígérem.
Ha akarja, megesküszöm reá.
De siessen, másképp visszajő anyám!
Gyuri sóhajtva kivevé tollkését, és hozzáfogott kísérletéhez, mely, minthogy az ostya alig ragadt a papiroshoz, minden reményen felül könnyen és teljesen sikerült.
Vikta, miután a nyílt levelet kétszer átolvasá, hallgatva adá azt Gyurinak vissza.
Ez a levél összehajtásával s bepecsételésével annyira el vala foglalva, hogy Vikta elsápadását észre sem vevé.
- Most mennem kell - mondá Gyuri, midőn levelét még egyszer megnézve , meggyőződött, hogy a feltörésnek semmi nyoma sem látható.
- Ne mondjak semmit uramnak?
- Majd eljövök én magam.
- De arról, ami most történt, ugye nem szól neki? - folytatá rimánkodó hangon.
- Ne féljen - viszonzá Vikta, s a remegő hangban, melyen szólt, volt valami , mi Gyurinak feltűnt -, ha urával összejövök, magáról nem lesz szó közöttünk.
S ezzel Vikta az ablakhoz ment, és hallgatva kinézett.
Mint az, akit fején erős csapás ért, első kábultságában még nem érez fájdalmat, s midőn körülnézve, látása elhomályosodik, nem tudja, mi történt vele: ilyenek valának Vikta érzései e pillanatban.
Csak imént határtalanul boldognak érezte magát, s most mindennek vége van.
De miként történhetett e borzasztó változás, még alig foghatja meg.
Tudja, hogy nem álmodik.
Előtte ismert tárgyak állanak.
Ott a fészer s a magas fák, melyek azt környezik .
Balról a berek, hol csak néhány óra előtt Vámosytól búcsút vett, mellette az út, melyen most Gyurka lovagol hazafelé.
Itt a szobában azon asztal mellett olvasta Margit levelét; ő ébren van, s mégis lehet -e mindez való ?
Boldogságának egész épülete halomra dőlt, s még időre vala szüksége, hogy magát e romok között feltalálja, s egész szerencsétlenségét felfoghassa .
Midőn végre ide jutott, s a történteket átgondolva, semmit nem talált, miből Margit levelét másképp magyarázhatná, vagy mi Vámosynak mentségül szolgálna, s a meggyőződést, hogy gyalázatosan megcsalatott, nem utasíthatá el többé magától, szívében csak egy érzés, lelkében csak egy gondolat maradt: hogy bosszút álljon.
- Miként? azt nem tudta még.
Agyában tízféle terv kergette egymást, melyeknek kivihetlenségét első pillanatban belátta ; de hogy bosszút kell állnia, s hogy bosszút fog állani, azt tudta.
Vikta annyira el volt merülve gondolataiban, hogy a körülötte történteket észre sem vevé; s ijedten összerezzent, midőn apja, ki azalatt hazatért , vállán érintve, megszólítá őt.
- Hát ennek mi baja van? - mondá a molnár, meglepve leánya sápadtsága által - úgy néz ki, mint a fancsali feszület.
- Kissé fejem fáj - válaszolt Vikta -, de már jobban vagyok.
- Menj ki a konyhába, és segíts anyádnak főzni - szólt az előbbi rosszkedvűen.
- A kulcsárnál akartam maradni.
Már az ebédhez készültünk , egyszerre csak a gróf megérkezett.
- Micsoda gróf?
- Micsoda gróf?
Hát a mi grófunk; ki más jönne most Káldorfalvára? - válaszolt a molnár nyers hangon.
- Még ily időben sem hagynak békét az embernek.
- De hisz a grófné Vérthalmon van, miért nem ment oda?
Vikta annyira fel volt gerjedve e pillanatban, hogy arcának megváltozott kifejezése még apjának is feltűnt.
- Talán megbolondultál, hogy ilyeneket kérdezhetsz tőlem? - szólt bámulva - mit tudom én, miért nem ment Vérthalomra; talán meg akarja lepni feleségét?
- Talán meg akarja lepni - ismétlé Vikta halkan.
- Mi közöd ahhoz? - szólt a molnár türelmetlenül - mondtam már, menj a konyhába anyádhoz és siessetek.
Míg a gazda rosszkedvűen székre veté magát, Vikta kiment, de csak kevés pillanatot töltött a konyhában.
- Nem tarthatja ki fejfájását a tűz mellett .
A szabadba kell mennie.
- S felvéve kis bundáját, kiment a kertbe, s innen a malom hátulsó oldalán az erdő felé.
Mihelyt a ház látkörén kívül tudja magát, kocsiútra tér, s nem gondolva a mély hóval, melyben helyenkint bokáig süllyed, sebes léptekkel halad Káldorfalva felé.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE