ELTE regénykorpusz

Káldory azt, hogy távozása után neje rögtön falura utazott, még Bécsben hallotta meg.

Ismerte Margit szenvedélyességét.

Tudta, hogy ő azon véghetlenül nemes, de nem mindig kellemes nők közé tartozik, kik férjök iránti magukviseletében csak szívöket követik; s el vala készülve, hogy most, midőn tőle haragban vált meg, szintúgy tartózkodás nélkül fogja mutatni neheztelését, mint elébb határtalan szerelmét nem titkolá el .

Káldory ezért nem is sietett visszajőni.

Felfogása szerint legjobb, ha nejének időt enged, hogy hibáját maga belássa; s ha tudta is, hogy a közönyösség, melyet ezáltal mutat irányában, fájni fog: vajon nem érdemli -e Margit e büntetést?

Neje kitűnő asszony, Káldory teljesen belátja érdemeit , de nem ismert -e nőket, kiknek nagyszerű tulajdonaikról a világ bámulattal szól, s kiknek elhíresztelt erényök mégis csak a gyémántra emlékeztet, mely annál inkább ragyog, minél több éles hegyekkel és szegletekkel bír; s vajon a túlságos engedékenységnek, mellyel eddig iránta viseltetett, eredménye nem odavezet -e, hogy Margit mindig követelőbbé vált?

Meg vala győződve szeretetéről, tudta, hogy neje csak benne él, hogy érte minden nagy áldozatra kész: de a korlátlan hatalom, csak egy nő szíve fölött is gyakorolva, megbosszulja magát; s Adorján Margit túlzó szeretete által csak korlátolva érezé magát.

Rég túl vala a koron, hol szívünknek jólesik, ha valaki által ideálnak tartatunk; s Adorján nem bánta, ha Margit kissé alább száll véleményében, s ha kevésbé imádtatva, kényelmesebb helyzetbe jut , főképp miután szerelméről így is biztos vala, s azt hivé, hogy ezután Margit is végre szerencsésebbnek fogja magát érezni.

Káldory a történetet ezen szempontból tekintve, a jövőre nézve eleinte egészen nyugodt volt; csak midőn Pestre visszatérve, itt feleségének levelét találta, változtak meg nézetei.

Margit sorai, melyekben röviden tudtára adá, hogy anyjához megy, azon nyilatkozattal végződtek, hogy miután férjének való érzéseit ismerni tanulta, tökéletesen szabadnak érzi magát; s tőle csak azt kéri, hogy őt nyugalmában ne háborgassa.

És Káldory, midőn a történteket átgondolá, nem talált okot, melyből Margit e nyilatkozatát magának megmagyarázhatná.

- Rossz hangulatban váltunk el egymástól - így elmélkedett -, meglehet , Margit inkább neheztelt, mint gondolám; de hisz e levél úgy hangzik, mintha tőlem egészen el akarna válni, és történt -e valami közöttünk, mi erre csak ürügyül is szolgálhatna; mondott -e csak egy szót, melyből ily szándékát gyaníthatám?

Ó, az asszonyok! egész életök ötletekből áll.

Eszökbe jut, hogy valakit szeretnek, s feláldozzák jövőjüket; eszökbe jut, hogy valaki őket nem szereti, és széttépnek minden kötelékeket, gyűlölik azt, kit elébb szerettek, s feldúlják egész létöket, csakhogy egy képzelt sértésért bosszút állhassanak.

Náluk minden gondolat érzés és minden érzés szenvedély ; balgatag, ki jövőjét oly valamihez köti, mi minden számoláson kívül fekszik.

Erősen fel vala ingerülve neje ellen.

Nem vitte -e el még saját arcképét is , mely íróasztalán állt, helyébe férjének arcképét állítva oda, hogy a viszálkodás a cselédek előtt se maradjon titokban.

Miután komornyikjával szólt, s felesége távozásának körülményeit megtudta , ingerültségéhez még nyugtalanság járult.

Neje az nap, melyen ő maga Bécsbe indult, több órát töltött Dárdaynénál, s csak mikor onnan visszajött , kezdett úti készületeihez.

Vajon Dárdayné Margitnak a viszonyt, melybe elébb férjéhez állt , elbeszélte -e?

De mi oka lehetett volna erre? s ha Margit a múltakat megtudta is, feltehetni -e, hogy valamely asszony, mihelyt megtudja, hogy férjének házassága előtt viszonya volt, őt ez okból elhagyja?

Dárdayné, kihez Káldory, hogy magának bizonyosságot szerezzen, elment , elfogultnak látszott; de nem volt -e igaza, ha mondá, hogy oly dolgot, mely a maga idejében közbeszéd tárgya volt, nemcsak tőle tudhatott meg; s hogy Margitnak nem a múlt, hanem talán azon meggyőződés fáj, hogy férje őt nem szereti többé.

De miként támadhatott egyszerre benne ezen meggyőződés, mi ingerelhette őt fel annyira éppen most, és mi befolyása lehet az egészre Vámosynak?

Maga sem tudta, miért, de a hír, hogy Vámosy utolsó nap kétszer kereste nejét, s a levél, melynek borítékát neje íróasztalán találta, szintén nyugtalanítá őt, főképp miután Vámosyról lakásán kérdezősködve, hallá, hogy ugyanaz nap, melyen neje Pestet elhagyá, ő is elutazott, s pedig nem a vasúton s így nem a külföldre, mint régen tervezé, hanem jószágára, mely Vérthalom szomszédságában fekszik.

Káldory nem volt szerelemféltő.

Kevésbé becsülte Vámosyt, és sokkal inkább meg volt győződve neje szeretetéről, hogysem őt félthetné tőle.

De nem vette -e észre még Emsben Vámosy szerelmét, s Irma miért jött oly zavarba , midőn Káldory őt öccse felől kérdezé; miért volt oly nyugtalan, minőnek őt még soha életében nem látta; miért kéré annyira, hogy ne menjen neje után?

Ha Irma maga a viszonyt, melyben egykor Káldoryhoz állt, Margitnak nem beszélte is el: nem tehette -e ezt Vámosy, ki ezáltal Margitot férjétől elidegeníteni remélé, s ki e célját talán el is érte?

Ki tudja, mi módon adta elő a történteket, s nem hiszi -e talán Margit szenvedélyességében , hogy a viszony, mely előtte eltitkoltatott, most is tart?

Mindez csak sejtelem vala, mely Káldoryban azért támadt, mert más okot, miből Margit távozását és levelét megmagyarázhatná, nem talált; de maga a gondolat dühvel tölté lelkét; annál inkább, mert helyzetét átgondolva, önmagával sem lehetett megelégedve.

- Miért nem mondtam meg inkább mindent Margitnak? - így gondolkozott magában - vagy legalább miért nem kerültem ki Irma társaságát?

Nem vetheti -e nőm joggal szememre kétszínűségemet, nem mondhatja -e, hogy a viszony által , melybe őt Irmával hoztam, gúny tárgyává tette magát?

Káldory mindenekelőtt e kínzó bizonytalanságtól akarván szabadulni, másnap kocsira ült, s Vérthalomra indult.

Útközben másképp gondolta meg magát, s elébb Káldorfalvára ment.

Neje - mint itt a cselédektől hallá - csak komornáját küldé át, ki által könyveit s egyes apróságokat szobájából elvitetett.

Ő maga, a tiszttartó állítása szerint, ki, hogy a grófné parancsait kikérje, kétszer volt Vérthalmon, rendkívül szomorúnak, sőt betegnek látszott.

Soha Káldory kellemetlenebb helyzetben nem találta magát.

Már a cselédek miatt, kik különben a viszonyt, melyben nejéhez áll, gyaníták, még ma kelle Vérthalomra mennie, s mégis félt e találkozástól, s néhány órával későbbre akará azt halasztani; mintha a mód, mellyel magát neje előtt igazolhatná , ezen idő alatt bizonyosan eszébe fogna jutni.

Azt mondva tehát tiszttartójának, hogy irományai között egy régi szerződést keres , bezárkózott szobájába.

Mindenekelőtt tisztába kelle jőnie önmagával.

Érzé, hogy a módtól, mellyel neje irányában fellép, egész jövője függ, s nem határozhatta el magát semmire.

Margit jelleménél fogva talán legjobb, ha vele nyíltan szól, tőle bocsánatot kér; de teheti -e ezt?

Mint egy magába szállt bűnös jelenjék -e meg neje előtt, javulást ígérve, bocsánatért rimánkodva, hogy az végre is tőle megtagadtassék; s miután magát megalázta, ott legyen, hol most van?

Egész büszkesége fellázadt e gondolat ellen.

Elismeré, hogy hibázott, midőn oly dolgokat, mikről előre láthatá, hogy azok elébb vagy később Margit tudomására jőnek, előtte titkola; de nem tette -e ezt is csak azért, mert szenvedélyességét ismerve, nem akarta nyugtalanítani?

Helyzetében más is így cselekedett volna; s neki talán még több panasza lehet Margit ellen.

Nem zaklatta -e őt minden józan ok nélkül szerelemféltésével? s pedig inkább Margit vala az, ki erre okot adott.

- Ha szerelemféltésre legkisebb hajlamom lenne - így gondolkozott Káldory tovább -, az lennék Vámosyra; s kik Margitot kevésbé ismerik, bizonyosan nem teszik fel, hogy magaviseletének célja csak az, hogy szerelemféltővé tegyen.

Fogadni merek, máris akárhányan sajnálkozással szólnak felőlem.

Nevetség tárgyává tesz, s még ő emel panaszt ellenem?

Mintha csak én s nem ő lenne a hibás.

De végre nem mindegy -e az, kinek hibája által jöttünk a jelen helyzetbe?

Ha házasok egyszer oda jutottak, hogy hibáikat kölcsönösen méregetik, hogy egymástól távozva csak azt keresik, kinek van igazsága: jobb, ha mindjárt válópert kezdenek, mert a szerelemnek vége.

A szerelemnek! de hát létezett -e az valaha közöttünk?

Margit azt hiszi, hogy szeretett; de hány ember él évekig egymással, kikről az egész világ, sőt ők maguk is azt teszik fel, hogy nem élhetnek egymás nélkül, s kiket csak azon természeti ösztön köt egymáshoz, mely főképp az asszonyt szeretni kényszeríti, s melynél fogva más nem-létében ahhoz ragaszkodik, kihez éppen legközelebb áll; s ilyen Margit szerelme is.

Ha akkor, mikor találkozánk, helyettem Vámosy közelít hozzá, vagy más valaki: képzelete őt ruházta volna fel azon tulajdonokkal , melyeket bennem vélt feltalálni.

Közöttünk nincs semmi szimpátia; s ilyenek között a szerelem csak csalódás lehet, mely addig, míg tart, sem boldogíthat igazán.

S én azt sem mondhatom, hogy csalódtam.

Szenvedély nélkül közelítettem Margithoz, feleségül vettem, részint hogy viszonyomnak Irmával véget vessek , részint családomért.

Jó lelkiismerettel mondhatom el, hogy életem legnagyobb őrültségét érett megfontolással, csak eszem után indulva követtem el, s még azon vigasztalásom sem marad, hogy legalább egy ideig boldog voltam.

Mióta Margitot elvettem, az első hetek kivételével, nem volt egy szerencsés órám .

Észrevettem elégedetlenségét, s egész életem nem szűnő küzdés volt oly cél után, melyről előre tudhatám, hogy el nem érhetem.

Ki boldogíthatná Margitot?

Van -e férfiú, eléggé ábrándos és érzelgő, ki az ideálnak, melyet ő magának alkotott, megfelelne; ki kizárólag szerelmének élve, egyszersmind világi hírt szerezne magának?

Nincs egyetlen egy pont közöttünk, melyre nézve megegyeznénk; mint két ellentétes mennyiség állunk egymás mellett , melyek összeadva csak egymást semmisítik meg.

Bármit tegyünk, eltakarhatjuk a helyzetet, melybe jutottunk, a világ előtt, de nem változtathatjuk meg ; jellemünknek következése az, tulajdonképp az egyedüli természetes helyzet , melyben hozzánk hasonló egyediségek egymáshoz állhatnak.

- Ha Margit más személy lenne, a baj tűrhetőbb volna.

Hány ember nem csalódott hasonló módon, ki, ha egyszer aziránt tisztába jött, hogy egymásnak élniök nem lehet, elélnek egymás mellett.

Annyi vagyonnal, mennyivel bírunk, arra csak egy kis józanság szükséges.

De Margit fejébe verte, hogy szeret, s nélkülem nem élhet; s mert egymást azon módon, mint ő azt regényeiben olvasá , boldoggá nem tehettük, boldogtalanokká kell válnunk; s Margit azzá tesz, ha csak a világ legszívtelenebb emberének nem akarok tartatni, s neki a félreismert szelíd tűrőnek szerepét nem engedem át.

E gondolatokat, melyekbe Káldory mindinkább elmélyedett, inasának szavai szakíták félbe, ki az ajtón kocogva, jelenté, hogy a molnár leánya sürgős dologban szólni akar vele.

- Mondd neki, hogy nincs időm, s azonnal Vérthalomra megyek - kiáltott a gróf türelmetlenül.

De az inas kevés perc múlva azon válasszal tért vissza, hogy a molnárleány nem akar elmenni.

Amit közölni akar, mint mondja, fontos dolog, mely a nagyságos urat illeti.

Szükséges, hogy vele, még mielőtt Vérthalomra megy, beszéljen.

Ha másképp nem, megvárja a pitvaron.

- Hát ereszd fel - mondá Káldory rosszkedvűen, midőn az ajtót felnyitá -, s mondd a kocsisnak, fogjon be.

- Úgyis, bármennyit törjem fejemet - folytatá magában -, mielőtt Margittal nem szóltam, nem határozhatom magamat semmire .

Oly nőnek gondolatait, ki, mint ő, csak szívét követi, eszünkkel felérni nem lehet.

Miután ő csak szenvedélyei után indul, legjobb, ha én is a pillanat sugallatait követem.

Káldory első pillanatban bosszankodott Vikta tolakodása miatt, de jötte felébresztette kíváncsiságát, főképp midőn a leány a szobába lépett, s rendkívüli felgerjedését észrevevé.

- Sürgős dologban akartál velem beszélni - szólítá meg a belépőt nyájasan -, mondd el, s ha lehet, megteszem kívánatodat már csak azért is, mert akik küldöttek, ily szép követet választottak.

- Engem nem küldött senki - mondá elpirulva Vikta.

- Hát saját dolgodban jössz?

Annál biztosabban számolhatsz segélyemre - szólt Káldory mosolyogva, midőn a szép leány mindig növekedő zavarát észrevevé.

- Atyámtól hallám, hogy nagyságod eljött.

- Reménylem, nem azért jöttél, hogy te is szegény malmom ellen panaszkodjál .

Apád bőven elbeszélte minden hibáit, még azt is, hogy ha a patak befagyott , kerekei nem forognak.

- Mit bánom én a malmot!

- Vagy talán közbenjáróul akarsz felszólítani?

Talán apád ellenzi boldogságodat, s azt hiszed...

- Ugyan ne enyelegjen.

Az nem tréfadolog, miért én jöttem.

A grófné Vérthalmon van - tevé hozzá rövid szünet után.

- Tőle kívánsz valamit? - mondá Káldory bámulva, mert a rendkívüli felindulás Vikta egész magaviseletében nem kerülheté el figyelmét.

- És Vámosy úr is jószágán van.

Csak néhány órával a grófné után érkezett oda.

- S mi közöm nekem hozzá?

- Vámosy szerelmes a grófnéba.

- Megbódultál?!

- Elég okom lenne reá - mondá Vikta, szenvedelmétől elfojtott hangon -, de én nem bódultam meg.

Amit mondok, azt elhiheti nagysád.

Oly igaz, mint hogy élek.

Vámosy elébb engem szeretett.

Azt is megígérte, hogy elvesz, s most elhagyott.

- Szegény leány - mondá Káldory részvéttel. - őszintén sajnállak.

De nyugtasd meg magadat.

Ismerem Vámosyt, ő könnyelmű ember, s ha ígérte is, mégsem vett volna el.

Kapsz te nála százszor derekabb férjet.

- Az nem igaz.

Vilmos jó, kedves ember, ő nem is hagyott volna el soha életében.

Mindennek csak a grófné az oka.

- Mi jut eszedbe?

- Mióta vele találkozott, vége mindennek; csak őt szereti.

- S ezt Vámosy maga mondotta neked? - kérdé Káldory ingerülten.

- Nem mondta, de tudom bizonyosan.

A grófné viszonozza szerelmét.

Ő csábította el, ő ír neki leveleket, ő...

- Hogy merészled ezt mondani? - kiáltott Káldory indulattal.

- Bánom is én, akármit tesznek velem.

A faluban ujjal mutatnak reám, maholnap a templomba se mehetek más becsületes leányok közé, s most még ő se szeret már.

Rajtam e világon senki sem segít többé.

Hadd tudják meg az emberek , hogy más nem jobb nálamnál.

Én legalább nem csalok meg senkit a világon.

A gondolat, hogy neje Vámosyt szeresse, Káldory előtt oly képtelennek látszott, hogy Vikta állításai még most sem hatottak reá.

Csak e szegény leány szerelemféltésének jeleit látta bennök, s az indulat helyett, mellyel e rágalmak szívét első pillanatban eltölték, sajnálkozva nézett a szerencsétlenre, kit szenvedélye csaknem őrültségre ragadott.

- Szegény Vikta - mondá részvéttel -, szenvedélyedben azt se tudod, mit beszélsz .

Elhiszem, Vámosy csúfosan viselte magát irányodban; de feleségem bizonyosan ártatlan benne.

- Megcsalta nagyságodat, mint engem, s az egész világot - mondá Vikta mindig növekedő szenvedéllyel.

- Ó, azok a nagy méltóságos asszonyok jobban értenek ahhoz, mint ily szegény leány, minő én vagyok.

De nyomára jöttem, magam olvastam a levelet, tudom, hogy ma este hatkor Vámosy Vérthalomra megy, hogy a hátulsó garádicson titkon a grófnéhoz lopódzik.

Mindent a grófné saját leveléből olvastam, alig egy óra előtt.

- S Vikta röviden elmondá a történteket.

Nem kísértjük meg Káldory érzéseinek leírását.

Bármiként küzdött magával, nem titkolhatá el érzelmeit; s midőn rövid hallgatás után erőt véve magán , Viktát azon nyilatkozattal küldé el, hogy az egész vagy otromba hazugság , vagy csalódás, s jaj neki, ha róla valakinek szólni mer: Vikta azon meggyőződéssel távozott, hogy nem hasztalan beszélt.

Midőn Káldory ismét maga volt, kitört egész indulata.

- Hát ez azon szeretet , melynek nevében Margit annyi követeléssel lépett fel, mely által magamat hozzá láncolva érezém, s egész életemet apró áldozatokban daraboltam fel! - így gondolkozott magában - s ennyi érzelgésnek, ennyi szenvedelmes jelenetnek s könnyeknek csak az a végeredménye, hogy magamat csalatva lássam, s a világ gúnyos sajnálkozásának tárgya legyek, s oly emberért, mint Vámosy.

Lehetséges ez?

Nem sokat bízom asszonyi erényben, de Margit oly fiatal még s oly szenvedélyes, ő ily következetes ámításra képtelen.

Vagy rágalom az egész, vagy csalódás; hisz a molnárleány nem ismeri írását; ki tudja, mily levelet látott.

Káldory lelkének egész erejével küzdött a gyanú ellen, mely keblében támadt , de hasztalan.

Minél tovább gondolkozott a múltról, hogy benne okokat találjon, melyek őt Margit szeretetéről meggyőzzék, annál inkább ingadozni érzé hitét.

Eszébe jutott az állapot, melyben nejét utolsó este, mielőtt Emsből elutaztak, találta; Margit zavara, midőn Vámosyval Vérthalmon váratlanul találkozott; a következetlenség, mellyel neje magát csak éppen az ő irányában viselé, s mely Káldorynak már többször feltűnt: az, hogy Vámosy utazását hétről hétre halasztja, s Margittal együtt hagyja el Pestet; a levélboríték, melyet Margit asztalán talált; végre a sorok, melyeket Vikta olvasott, s melyeknél Margitnak semmi mellékes célja nem lehetett, miután megírásuk alkalmával férje megérkezését nem tudhatta még.

Mindez együttvéve nem volt -e elég bizonyság?

Margit szenvedélyes; de nem tudta -e Káldory, hogy a legszenvedélyesebb nő éppen szenvedélyének érdekében színlelni is tud; s ha neje őt egykor a túlzásig szerette is, vajon mindazok után, mik közöttük történtek, nem változhatott -e meg szíve, s nem szeretheti -e szintazon túlzással Vámosyt?

- Minden, mit életében tapasztalt, mit az asszonyok gyarlóságáról hallott, s önmaga beszélt, eszébe jutva, nevelte a kínt, mely szívét e pillanatban eltölté.

Káldory büszkeségében sértve, saját szemei s az egész világ előtt megalázva érezé magát; ha egészen közönyös lenne is neje iránt, nem maradhatna az , midőn neve forog kérdésben; de közönyös -e ő Margit iránt?

Elébb azt hivé.

Csak még egy óra előtt Margit túlságos szerelme ellen panaszkodott, s bármi áron szabadulni akart volna a kötelékektől, melyeknek csak terhét érezé; most, midőn bekövetkezett, mit lehetetlennek gondolt , egyszerre úgy látszott neki, mintha a szerelem, melyet annyiszor visszautasított, boldogságának feltétele volna.

Feltámadt emlékében Margitnak képe.

Mi szép vala ő!

Eszébe jutottak a boldog órák, miket vele töltött, a határtalan szerelem, mellyel e nő hozzá egykor ragaszkodott.

Egész múltja még egyszer elvonult lelke előtt, s benne nem látott boldogságnál egyebet, s most mindezt örökre elveszté.

S miért?

- Ha talán szeretetét Margitnak nem mutatta is úgy, mint érezé; ha, midőn vele utolszor szólt, magát szenvedélye által elragadtatá: megérdemlette -e ezért , hogy Margit vele úgy bánjék?

Mindennek csak Vámosy az oka, ki nővérétől segítve, nejének szívét tőle elidegeníté, ki őt neje előtt rágalmazta, s pillanatnyi felindulását felhasználva, a gyönge asszonyt oly lépésre bírá , melyet eddig talán maga is megbánt.

Ezen s hasonló gondolatok küzdöttek lelkében.

Néha meggyőződve neje hívtelenségéről, csak bosszú után vágyódott, bosszú után főképp Vámosy ellen, ki egész életét feldúlta.

Néha ismét kétkedni kezde, s úgy látszott neki, mintha az egész nem lehetne csalódásnál egyéb.

- Meggyőződést kell szerezni magamnak - mondá végre, kiragadva magát kínos gondolataiból -, minden jobb e bizonytalanságnál.

Esteledni kezd, s mielőtt Vérthalomra érek, hat óra lesz.

Jaj nekik, ha Vikta igazat mondott.

S ezzel Káldory csengetett, s nyergelést parancsolt.

Eötvös József

A nővérek

37

Hasznos Linkek

Friss hírek

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Eötvös József

A nővérek

37