Tp gy kocka perdült tegnap a Várban cs a vörös szín maradt felül.
Az ország szerencsétlenségét nem lehet többé kifoltozni.
A kormány kifoltozta önmagát.
Bartha Albert, a magyar érzésű katona elment és elment a belügyminiszter, gróf Batthyány Tivadar is.
A szocialisták a kommunista Landler Jenőnek szánták a belügyi tárcát.
Ez nem sikerült.
A szocialisták győzelme azért mégis teljes.
Megkapták a hadügyi tárcát!
Egyelőre Károlyi az ideiglenes hadügyminiszter, de
látni való, hogy mögötte a szociáldemokrata Böhm Vilmos, a kis zsidó villanyszerelő áll, aki nemreg a vezetékeket és az írógépeket javítgatta a minisztériumban.
— Jó, hogy itt van, jöjjön csak, javítsa meg a gépemet!
— mondották neki a gépírókisasszonyok, mikor a minisztérium folyosóján meglátták.
— A miniszter vagyok!
— felelte Böhm büszkén és elfoglalta Bartha helyét. ö már Magyarország hadügyminiszterének mondja magát.
Károlyi még leplezi.
Megszoktuk ezt a játékot .
Mikor Károlyi november i-én megalakította kormányát, öt zsidó miniszterrel indult, de miután félt a közvéleménytől, csak hármat vallott be.
Jászit, Garamit és Kunfit, míg a külügyminisztériumban Diener Dénes elé és a pénzügyminisztériumban Szende Pál elé ideig-óráig lárvának maga telepedett oda.
Ijesztő hirtelenséggel törtetnek előre.
A destrukció tábora kérlelhetetlen következetességgel valósítja meg, amit Kunfi az Országház kupolatermében a köztársaság kikiáltása napján bejelentett: "Az intézmények után az embereket kell átalakítani, minden helyre ebben az országban olyan embereket kell állítani, kik az új forradalmi gondolatnak a szellemével vannak áthatva".
Ma már látszik mindenütt, hogy kik azok.
A katonai vezetőség és a polgári közigazgatás hivatalaiban javarészt olyanok ülnek, akik azelőtt bankok és boltok pultja mögött, vagy szerkesztőségekben dolgoztak és kicsúfolták az élhetetlen magyar értelmiséget, mely éhbéren, állami hivatalokban tengődött.
Most elfoglalják a helyét, hirtelen fizetésemeléseket eszközölnek ki maguknak és olyan bámulatosan erős faji politikát folytatnak, mint aminőre a magyar faj , szégyenére legyen mondva, nem volt képes soha.
"Ezer évet törölünk el!"
— mondják szüntelenül.
Rossznak találnak mindent, ami itten századokon át történt, mig saját magukkal szemben nem tűrnek többé kritikát.
A magyar társadalomban lassú harag emelkedik.
— Tetszik tudni... ma már oda jutottunk, — dör- mögte egy kereskedő a boltjában és óvatosan körülnézett, — hogy ellenforradalom, ha valaki egy galíciait véletlenül meglök az utcán.
Míg mi mindentől visszavonulunk és a régi magyar társadalom a magyar élet gyászában és szegénységében nem látszik többé, szerepelni kezd a hadimilliomos testvértípusa, a forradalom meggazdagodottja.
Üj fajta közönség lepi el a vendéglőket, a mulatóhelyeket és a színházakat.
Telt házak előtt adják az ő íróiknak a darabjait.
Kaftánosok ülnek a földszinten.
És a páholyokban libazsíron hízott parókás ortodox asszonyok terpeszkednek, akik jiddisch német nyelven beszélnek maguk között és felvonásközökben a királyi Operaház szép , előkelő csarnokában fokhagymás szalámit falatoznak s szétdobálják a zsíros papirosokat.
A Hungária-szállodában és a Ritz éttermében jóformán kizárólagosan csak késsel esznek az újfajta vendégek, akiknek a lelkét legjobban jellemzi az , hogy a napokban, mikor az étteremből kifelé indult néhány francia tiszt , megparancsolták a cigánynak, húzza el a Marseillaise-t és hódolatuk jeléül valamennyien felálltak.
Az egyik tiszt visszafordult és csak annyit mondott : " Sale nation" ...
A hódító elveszi a legyőzött szabadságát, fegyverét, javait.
De ez olyan fajta hódító, amely, miután mindent elvettek tőlünk, még a becsületünket is elveszi.
Egyre világosabb lesz előttem, hogy a határon beözönlő pusztítást csak akkor szoríthatjuk vissza, ha előbb a belső pusztítókat visszaszorítjuk a maguk helyére.
És ha — összefogunk valamennyien.
Gróf Bethlen István egy pártba akarja tömöríteni az összes hazafias magyar pártokat.
Mi asszonyok, már sokan vagyunk, akik összetartunk.
Tegnap a Tűzoltó-utcában gyűlt egybe egy kis tábor, holnap a Duna túlsó partján, aztán a Balaton- utcában, össze-vissza mindenütt.
És én beszélek az asszonyoknak, elmondom nekik , hogy egy triangulus a mi várunk, melynek három kiugró bástyája: a hazánk, a hitünk, a családunk.
Ezt a három bástyát fenyegeti a zsidó szocialista-kommunizmus.
Mire ők rohamra mennek, meg kell erősítenünk a lelkeket, hogy a szörnyű offenzíva összeomoljék.
Az emberiség legnagyobb vesztese az asszony lesz, ha eivész a harc és győz a kommunista kiáltvány, mely nőközösséget hirdet a szétrugott családi tűzhely felett és megtagadja az Istent és a hazát.
Nagy Péter végrendelete a szláv világuralom pro- grammja.
A rabbinusok fiának : Kari Marxnak, eredeti nevén: Mardochajnak kommunista kiáltványa pedig a zsidó világuralom programmja.
Ha megvalósul, elpusztul Magyarország és utána az emberiség kultúrája.
Mikor mi a boldogtalan, széttépett Magyarország földjén küzdünk, nemcsak magunkért, hanem a világ minden keresztény asszonyáért harcolunk.
Ők nem tudják ezt és nem segítenek és engedik, hogy hazájuk hatalmasai tönkre tegyenek.
De majd valamikor talán eljön az idő.
Akik a szavaimat hallották, megértettek.
És sokan felajánlották munkájukat.
Pedig most már veszedelmetjelent ez a felajánlás.
Nem egyszer észrevettem, hogy kémkedő lépések követnek az utcán.
Leselkedve jöttek mögöttem, megálltak, ha megálltam, és újra jöttek.
Kísértek felfelé a sötét lépcsőházakban és ha egy-egy ajtón befordulva visszanéztem, valaki állt, mindég lapult a homályban és figyelt.
Ma délután nálam gyűltek össze az asszonyok.
Perczelné Kozma Flóra is itt volt és megígérte, hogy a protestáns női társadalom vezetőit tájékoztatja a mozgalomról.
Kállay Erzsébet, Kállay Magdolna, Szende Anna és Vera testvérem bátran mellém álltak.
Gróf Batthyány Lajosné, Szegedy-Míaszák Aladárné ekkor már dolgozott.
Dr. Czeke Marianne, Latinovics Róza, gróf Csekonics Sándorné, Horváth Gézáné, Somló Sári és még sokan, akiket megilletne, hogy a nevüket ide írjam.
A legjobbak velünk voltak.
A kormány tud rólunk és — a rendőrség figyeltet.
Hiába, az eszme megy és terjed és mikor kimondom, a magáéra ismer benne mindenki.
Útját állni többé nem lehet.