Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Tormay Cécile
Bujdosó könyv
Keletkezés ideje
1920
Fejezet
185
Bekezdés
4033
Mondat
16463
Szó
157783
Szerző neme
nő
Terjedelem
hosszú
Kanonikusság
magas
Gyermekkoromnak valamelyik téli estéjén hallottam-e a meséjét, hogy egyszer fenn, a Kárpátok előtt kitátotta a száját egy óriás és el akarta nyelni a világot.
Már a foga alatt voltunk és túl az Cperencián és mindenütt, ahol emberek laknak, azt mondották rólunk, hogy végünk van.
Elvész a szegény kis Magyarország, a császári Ausztria és utána el kell vesznie a Németbirodalomnak is.
Úgy rémlett, ütött az óra.
Lenn az Alpok árnyékában előrántotta köpenye alatt rejtegetett tőrét és régen leselkedő Itália és ahátunkba döfte.
Oláhország pedig készülődve köszörülte a gyilkot.
A központi hatalmakon már semmi se segít...
Ezt mondták az egész világon és biztos prédának vették.
És ekkor, egy májusi napon, csoda történt.
A nagy tavasz reggelén rohamra indult Gorlicénél három szövetséges.
— Mackensen, Mackensen!
— rivalgott a győzelem és a cári Oroszország, a legrettentőbb ellenség, amellyel valaha is népek csatáztak, elbukott a májusi mezőn.
Régen volt-e ?
Gyerekkoromban hallottam-e a mesét, hogy lenn Erdélyben, az oláh határon, mint a gorlicei visszhang, újra éledt Mackensen neve a győzelemre rohanó magyar és német seregek felett.
Aztán a Duna hömpölygő roppant tükre felett harsant fel harmadszor a név: — Mackensen!
— És ő harmadszor állt a seregek élén, amelyek Magyarország kapuját diadalban megvédték.
Régen volt-e?
Olyan régen, hogy a háládatlan idő elborította az emlékezést ?
Megfeledkeztek-e róla a jövő-menő, késő nemzedékek? . . .
Tegnap volt!
A história véres tegnapján, a világháborúban, mikor még volt reménység és volt becsület.
És ma, mikor Mackensen Budapestre ért, hogy hadseregének hazaszállításáról Károlyival tárgyaljon, a kormány tudtával Pogány-Schwarz vörös katonái Gerő-Grosz százados vezetésével, gépfegyvereket vonszoltak ki a Keleti pályaudvar perronjára, a sínek felé fordították a gépfegyverek csövét, míg "Az Est" szerkesztősége egy kinema-fényképezőgépet állíttatott fel. így várták Magyarország fővárosában a marsall berobogó vonatját.
Mackensen szép öreg huszárarca eltorzult a dühtől, mikor a megszállott pályaudvar szégyenletes képét a vonat ablakából meglátta.
Egyetlen pillanat alatt megértette: tőrbe csalták.
Gerő százados pedig odament a marsalihoz és közölte vele, hogy fogoly.
Aztán tudomására hozta, hogy Károlyi Mihály tárgyalni kíván vele és várja az Országházban.
Mackensen tiltakozott.
Nem akart menni, azt kívánta, jöjjön Károlyi vagy megbízottja a pályaudvarra.
Gerő százados jelezte , hogy vonakodása káros következményekkel fog járni hadseregére . ..
A marsall szörnyű lelkitusa után engedett.
De kijelentette, hogy addig nem hagyja el a vagont, míg a fényképezőgépet és a gépfegyvereket el nem pusztították onnan.
Megtörtént.
Mikor kiszállt, ólomszürke volt az arca a haragtól és a melle úgy zihált, hogy egyenruháján összecsörrentek az érdemkeresztek.
Felemelt fejjel, merev tekintettel ment a csukott autóhoz.
A képviselőház miniszterelnöki szobájában folyt le közte és Károlyi között a tárgyalás.
Egy német barátom mondta el lefolyását, úgy, amint azt maga a marsall beszélte el neki.
Károlyi a parlamenti találkozáskor állva fogadta Mackensent és néhány lépést tett feléje.
Mögötte a szocialista hadügyi államtitkár, a kis zsidó szerelő, Böhm Vilmos lapult.
Mackensen bálvánnyá dermedve, hátán összetett kézzel állt szemben a két emberrel.
Némán hallgatta meg Károlyit, aki az antant-hatalmakra hivatkozva felszólította, hogy a belgrádi fegyverszüneti feltételeknek megfelelően, rendelje el egész hadseregének lefegyverzését.
A marsall elutasította ezt, mondván, hogy reá nézve — Spaaból eredő értesítés alapján — a nyugaton kötött fegyverszüneti feltételekaz irányadók.
Azt is kijelentette, hogy nem fogja addig elhagyni Magyarországot, míg hadseregének utolsó katonája át nem kelt a határon.
Károlyi ekkor tudomására hozta, hogy ezt különben sem tehetné, miután fogoly és egész táborkarával együtt Fóthon fogja őt mternáltatni.
— Ezt nem vártam!
— mondotta Mackensen.
És a tárgyalás kemény szavakkal folyt tovább.
A magyar kormánynak lehetőségei voltak.
Károlyi a hadsereg internálásával fenyegetődzött.
Végre is így erőszakolta ki a fegyverletételt , amelyet Mackensen csak feltételesen, a német kormány utólagos jóváhagyása mellett fogadott el.
Károlyi a tárgyalás alatt a szokottnál is jobban dadogott és mikor a kínos találkozás befejeződött, zavartan kezét nyújtotta Mackensen felé.
A marsall sötét gőggel mérte végig: — Sok emberrel volt dolgom életemben, de olyan férfival, akiből annyira hiányzott minden becsületérzet, mint önből, még nem találkoztam.
— Aztán kemény, rövid fejmozdulattal hátai fordított.
Károlyi Mihály keze pedig, mely felett már a francia Franchet d'Esperay is megvetően nézett el, most ismét szégyenben, üresen maradt a levegőben.
így történt, hogy Mackensen Magyarország foglya lett . . .
Régen volt-e?
Gyerekkorom valamelyik téli estéjén hallottam-e a meséjét, hogy egykor a megmentett Magyarország három kapujánál rivalgott fel a győzelem : Mackensen!
Mackensen!
December 21—22 .
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE