Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Eötvös József
A nővérek
Keletkezés ideje
1857
Fejezet
44
Bekezdés
2326
Mondat
6555
Szó
117197
Szerző neme
férfi
Terjedelem
hosszú
Kanonikusság
alacsony
38
Az életben sok mindenféle fájdalmak gyötrik az embert, s nem mondhatja senki előre, hogy a bánatnak valamely neme ellen biztosítva van; de éppoly sokfélék s különbözők vigasztalásaink is.
Egynek részvét kell; más könnyebben tűri baját, ha az emberek sajnálkozását kikerülheti; annak jólesik, ha szerencsétlensége okát csak sorsában keresheti; ez inkább az embereknek tulajdonítja szenvedéseit, s a gyűlölésben, melyre magát jogosítva érzi, keresi vigasztalását.
Egy panaszkodik, a másik sír, a harmadik káromkodva könnyít magán.
De nincs semmi, minek vigasztaló hatása általánosabb, mint ha nagy erkölcsi szenvedések közepett az élet apró nehézségeivel találkozunk, s anyagi kellemetlenségek által létünk nyomorúságára emlékeztetünk.
Néha ez sem segít, s vannak fájdalmak, melyek által mindenen túlemelkedünk; de egyes költői egyediségek kivételével, az apró anyagi bajok többnyire megteszik hatásukat; s ki tragikai hangulatában már azt hivé, hogy az egész világot közönyösen tekinti, az, ha csizmája szorítja, végzete helyett csizmadiáját átkozza, s e kis baj által szomorúból rosszkedvűvé válik.
Káldory - mint olvasóim, reménylem, eddig észrevették - nem tartozott a költői egyediségek közé, s így a kellemetlenségek, melyekkel éjjeli lovaglása közben találkozott, reá sem maradhattak hatás nélkül.
Ha meleg szobájában marad, Margit szerelmének emléke s a fájdalom, hogy ezt elvesztette, talán háttérbe szorított volna minden egyebet; de a járatlan úton, hol midőn vágtatni kezdett, csaknem elbukott, annyi dolga volt lovával, annyira kelle vigyáznia, hogy a homályban irányát el ne tévessze , annyit bosszankodott: hogy előbbi gondolatainak folyama megszakadván , egészen más hangulatban ért Vérthalomra, mint melyben házát elhagyá.
- Mintha a hideg szél, mely egyszer csaknem kalapját kapta el, testét átjárva , egyszersmind minden melegebb érzéseit elfagyasztotta volna: csak egy gondolata maradt, az, hogy Margitot a lehetőségig érzékenyen büntesse, s Vámosyn bosszút álljon.
Csaknem örült, midőn a kertkapu mellett, melyen a házhoz közelített, az utóbbinak lovát találta, s meggyőződött, hogy mindazon haragot s gyűlölést, mely szívében forrt, valakivel éreztetheti.
Fához kötve lovát, a hátsó lépcsőn felsietett, s az elrémült komornát, ki elébe jött, félretaszítva, Margit szobájába lépett.
Vámosy, látszólag megzavarva, felugrott székéről; Margit elhalaványodott .
Néhány percig hallgattak valamennyien.
- Engedelmet, ha váratlanul jövök - mondá végre Káldory Margitnak keserű gúnnyal, s a tekintet, melyet majd nejére, majd Vámosyra vetett, jól fejezé ki érzéseit -, azt hivém, hogy miután gyermeki szereteted arra bírt, hogy anyádat e zordon időben meglátogassad, jelenlétem a családi örömöket, melyek után vágyódtam, még érdekesebbé teheti.
De mint látom, gondoskodtál, hogy e falusi magányban el ne unjad magadat.
- Vámosy úr holnap indul, s eljött, hogy búcsút vegyen - mondá Margit , nyugalomra kényszerítve magát.
- Kétségkívül - válaszolt az előbbi kacagva -, s mert anyád a hírt, hogy ily kedves szomszédtól megfosztatik, nem bírhatná el, Vámosy úrnak titokban kelle eljőnie.
Margit érzé, hogy vére arcába tolul; de a megvető tekintet, melyet férjére vetett, mutatá, hogy nem bűnérzetében pirul.
- Vámosy úr kétségkívül érzékenyen búcsúzhatott - folytatá amaz gúnyos modorában -, hisz fél esztendő óta nem tesz mást; ő a búcsúzásban eddig nagy tökélyre juthatott, s ezt talán velem is éreztetni fogja, midőn most, egy időre legalább, mindkettőnktől búcsút vesz.
- Kérem önt, távozzék - mondá Margit Vámosyhoz fordulva; s ez, ámbár alig fékezheté indulatát, meghajtá magát előtte, s menni készült.
- Miután egy darabig egy utunk van - szólt hozzá Káldory -, talán hazalovagolva találkozhatunk, s én mindenesetre, még mielőtt elutazik , tenni fogom tiszteletemet.
- Mindenesetre megvárom - válaszolt Vámosy; s miután a férfiak még egy tekintetet váltottak, mely egész gyűlölségöket kifejezte, az utóbbi kalapját véve a szobát elhagyá.
A házastársak maguk maradtak.
- Káldory levetve felső ruháját, a kandallóhoz állt.
Margit egy ideig hallgatott.
- A levél után, melyet önnek Pesten írtam - mondá végre, s szavának hangja semmiben sem árulá el belső felgerjedését-, azt remélhetem, hogy ön a kérelmet, melyet benne kifejeztem, teljesíteni fogja.
Ha volt valami, mi Káldory ingerültségét e pillanatban még növelheté, az azon hideg méltóság volt, mellyel neje magát viselé.
- E büszke mód, melyen velem szól - mondá végre belső megindulástól remegő hangon -, más viszonyok között talán nagy hatású lehetne, a mienkben csak nevetséges.
Mint sértett, mint megcsalt férj állok itt és...
- S ön fel meri tenni rólam...
- Talán nem nagy merészség kívántatik hozzá.
A mód, mellyel magát már Emsben Vámosy iránt viselé, a zavar, melyet észrevevék, midőn vele itt először ismét találkozott, maga a rendkívüli barátság Irmához, a leghiszékenyebb férjnél is gyanút gerjesztett volna.
S e rögtöni elutazás tél közepett , holott imént még gyöngélkedő egészsége miatt hetekig szobáját sem hagyta el ; e titkos találkozás, melyre, mit jól tudok, maga hívta meg Vámosyt...
- S ön tehát felteszi rólam, hogy egész életem hónapok óta csak a legaljasabb hazugságoknak hosszú sora?
A mód, melyen Margit e szavakat mondá, nem maradt hatás nélkül férjére .
Bármennyire fel volt is ingerülve ellene, bármennyire eltökélve, hogy őt bűnösnek találja, midőn Margitra nézett, kinek arcain fájdalom s harag , sértett önérzet s büszkeség valának kifejezve, csak szégyen nem: egy belső szózat mondá neki, hogy e nő bűnös nem lehet; s megszégyenítve érezé magát , hogy őt oly valamivel vádolta, mit e pillanatban maga is lehetetlennek tartott.
- Ha én magam ezt nem teszem is fel - mondá nyugodtabban -, nem követelhetem -e öntől, hogy mindent kerüljön, mi azok előtt, kik önt kevésbé ismerik, nevének árthatna?
Margit érezve e vádnak igazságát, hallgatott.
- Káldory visszanyerte önuralmát.
Ha egy pillanatig gyanú támadt is szívében: mióta Margitot látá , meg vala győződve alaptalanságáról.
Oly nő, ki magát bűnösnek érezi, így nem viselheté magát.
Ki akart békülni vele.
Ha közöttük szakadás történik , főképp Vámosy miatt, mit a világ elébb vagy később mégis megtudna , nevetségessé tenné magát.
- A helyzet, melyben állunk, nem természetes - mondá végre rövid szünet után -, tisztába kell jönnünk egymással.
Más, állásomban, panaszra érezné jogosítva magát; de tudom, kinek köszönhetjük, hogy e helyzetbe jutottunk, s részemről szívesen elfelejtek mindent.
Tudom, csak egy pár szavadba kerül , hogy a történteket megmagyarázzad, s biztossá teszlek, hogy tőlem soha egy szemrehányást sem fogsz hallani.
- Meglehet, én is hibáztam - tévé hozzá , midőn Margit nem felelt, s odanyújtott kezét nem fogadta el.
- Nem vagyok közlékeny természetű, s ha nem érzek is kevesebbet, mint mások: nem szólok annyit érzelmeimről, s ezért elhitették veled, hogy nem szeretlek.
De vajon ily félreértések nem léteznek -e más házastársak között is, s a viszony, mely által oly boldogoknak éreztük magunkat, nem állhatna helyre többé?
- Soha! - válaszolt Margit, s Káldory megdöbbent a fájdalmas s mégis oly elszánt kifejezéstől, mellyel e rövid szót kimondá.
- Margit! az nem lehet - mondá érzékenyen Káldory -, ha el akarnád is tőlem vonni szerelmedet: a meggyőződést, hogy azt egykor bírtam, nem veheted el tőlem, s nem a reményt, hogy azt ismét visszanyerem.
Mikor utolszor szóltunk, ingerültek valánk mindketten.
Vannak pillanatok, midőn a legártatlanabb szó szívünket keserűséggel tölti, s én engedve rosszkedvemnek, talán olyanokat mondék, mik neked fájhattak; de bármennyire hibáztam, megtagadhatod -e tőlem bocsánatodat?
- Vessünk véget e beszélgetésnek, mely mindkettőnkre nézve csak kínos lehet - szólt Margit hidegen.
- Nem foghatom fel az okot, mely önt évekig tettetésre bírá, de bármi volt is az, ezentúl felmentheti magát a fáradságtól .
Hazugságait jövőben még azon magasztos öntudat sem fogja jutalmazni, hogy egy hiszékeny nőt elámított.
- Szerelmemen kételkedel?
- Szerelmén? - mondá Margit, megvető tekintetet vetve Káldoryra.
- Menjen Dárdaynéhoz, s kérdezze őt.
Káldory nyugodtabbnak érezé magát, Margit utolsó szavaiból végre belátva haragjának okát.
- Nem csalódtam - mondá rövid hallgatás után -, Dárdayné ingerlett fel ellenem.
- Tudok mindent.
- S elítélsz - folytatá Káldory -; Dárdayné tudta, hogy semmi által érzékenyebben nem sérthet, s ezt választá bosszúja eszközéül.
De ha a szín ellenem szól is...
- A szín!
S ön tagadhatja?
- Én nem tagadok semmit.
Szerettem Dárdaynét, azaz gondolám, hogy szeretem , mielőtt veled találkozva, azon érzést, mely e nevet érdemli, ismerni tanultam.
Hibáztam, midőn a viszonyt, melyben e nőhöz egykor álltam, előtted titokban tartam, s főleg, midőn Emsben találkozásunkkor neked mindent föl nem fedeztem.
Talán kötelességem vala, de nem határozhattam el magamat.
A titok nem magamé volt, S vajon Dárdayné, kinek irányában úgyis bűnösnek érezem magamat, nem követelheté -e tőlem azt, mit hasonló viszonyok között mindenki első becsületbeli kötelességnek tart, főképp miután irányodban annyi barátságot mutatott: s a múltnak felfedezése által a viszonyt ketté kellett volna szakasztanom, mely néked is kellemessé vált.
- Mi közöm a múlthoz? - szólt Margit türelmetlenül.
- Ön gyalázatosan viselte magát mindkettőnk irányában.
- Eljárásom szemeidben menthetlennek látszik - folytatá az elébbi.
- Tudod -e te, ki mindig valódi szeretetet találtál magad körül, hogy az, ki, mint én , egész életében elhagyatva állt, a szerelem színe után is vágyódhatik?
Tiszta lelked az aljasabb szenvedelmeket, mik a férfiút néha elragadják, nem foghatja fel.
De van -e férfiú, ki magának hasonló szemrehányásokat nem tehetne; s a nő, ki csak amely pillanatban férjhez megy, kezdi meg életét , saját mértéke szerint mérheti -e azt, kinek kedélyét az élet érintései elkeserítek, talán bemocskolták?
- És ha a férfi, midőn mátkáját az oltárhoz vezeti, mást szeret; ha azon pillanatban, melyben neki Istennek színe előtt örök hűséget esküszik, másra gondol; ha az első perctől, melyben nejéhez közelített, az érzések, melyeket kifejezett, ha minden szó, minden tekintet egy-egy hazugság volt?
- S te ezt felteheted rólam? - válaszolt Káldory indulattal; de Margit félbeszakasztá.
- Mielőtt tovább szól - mondá, kivévén íróasztalából a levelet, melyet Irmától elhozott, s azt Káldorynak átadván -, olvassa el ezt.
Reménylem , megismeri saját írását, és olvasás közben talán visszaemlékezik, hogy e sorokat aznap írá, melyen mátkája lettem.
Káldory rég elfelejté levelének tartalmát, s nyugodtan fogott az olvasáshoz .
Emlékezett, hogy azt Irma megnyugtatására írta, s előre látá, hogy abban egyes dolgok lesznek, miknek mentségére csak helyzetét hozhatja fel; de hogy e levél olyan legyen, minőnek azt találta, arra nem volt elkészülve, s bármennyi hatalommal bírt is érzései fölött, nem titkolhatá el a zavart , mely szívét e pillanatban megragadá.
- Érzem, hogy most nem igazolhatom magamat - mondá, s a levelet az asztalra tévé -, de ha egykor nyugodtabb leszesz, s mindent megmagyarázhatok, át fogod látni, hogy bármily bűnösnek tartasz, irányodban nem vagyok az.
Én akkor s egész életemben csak téged szerettelek.
- Hagyjuk ezt - mondá Margit keserűen -, minek e tettetés, mely által csak önmagát alázza le, de engem nem ámíthat többé.
Útjaink ezentúl külön válnak .
Ha az életben még találkozunk, csak mint idegenek fogunk találkozni; minek folytassuk e beszélgetést, mely mindkettőnkre nézve csak kínos lehet.
- Tehát nem szerettél!
Nem bocsátasz meg soha?!
- Hogy önt szerettem, híven s igazán, inkább mint azt valaha kifejezhetném , azt ön tudja; hisz volt idő, mikor önnek e szerelem terhére vált.
A remények, melyekkel önt az oltárhoz követem, nem teljesültek.
Hamar észrevevém, hogy nézeteink eltérnek egymástól; s ez fájt nekem.
Fájt, midőn látám, hogy ön életét oly dolgokra fecsérli, miknek fontosságot tulajdonítani nem tudok; hogy azt, mi nekem a boldogság feltételének látszott, gyermekes ábrándnak tekinti; hogy a szerelmet, mellyel önhöz ragaszkodám, egészen viszonozni nem képes: de mindennek dacára szerettem önt.
Legszebb napjaim emléke s azon meggyőződés fűzé szívemet önhöz, hogy ha önt állandóan boldogítani nem valék is képes, legalább egy ideig bírtam szívét.
Nincs semmi, mit ezen meggyőződésért el nem tűrtem, mit meg nem bocsátottam volna.
De hogy még ebben is csalódtam, hogy a pillanattól , melyben hozzám közelített, minden melegebb szó, mellyel szívemet megnyeré , minden érzés színlelt, minden esküvés egy-egy hazugság volt; hogy egy percig sem szeretett, s míg én éltemet adtam volna önért, gyalázatosan megcsalt...
- Ó, Margit! élő Istenemre esküszöm, szerettelek.
- Nem ön írta -e e levelet Irmához, nem akkor írta -e, mikor megkért? - kérdé Margit mindig növekedő indulattal.
- Hallgass meg, mindent meg fogok magyarázni.
- Közöttünk nincs szükség többé magyarázatokra - szólt Margit megvetéssel -, ha hiszi, hogy a világnak ilyennel tartozik, önre bízom.
Gróf Káldory bizonyosan oly felvilágosításokat fog adni, hogy a világ szemei előtt a hibás én leszek; s biztossá teszem, hogy nem mondok ellent.
Káldory szólni akart, Margit félbeszakítá.
- Eleget szóltunk; nincs, mi határozatomat megváltoztatná.
Kérem, hagyjon magamra.
Ön láthatja, hogy rosszul érzem magamat - tévé hozzá csaknem esdeklő hangon -, nyugalomra van szükségem.
Káldory maga is átlátá, hogy neje oly állapotban van, melyben, ha tovább marad nála, őt csak még inkább felingerli, s szó nélkül távozott.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE