IV.
Most már Juci néniről szólok, mert ez igazán érdekes személy.
Azt hiszem, rokonságban áll a fél Magyarországgal.
Vagy talán az egészszel is .
Születésére nézve Gedeöffy leány (eö-vel és dupla f-fel ), a boldogult ura pedig Soóskúthy volt (két ó-val és th-val ).
S ez a két familia iszonyu házasságszomjas nemzetség lehetett, mert Tiszán innen Dunán innen, Tiszán tul, Dunán tul, mindenfelé házasságokat kötöttek.
Még Erdélyben is vannak rokonaik.
És ezt a rengeteg rokonságot mind elő birja számlálni Juci néni az ujjain.
Csak ugy peregnek a nagyapák, nagyanyák, nagybácsik, nagynénik és azoknak mindenféle lemenő , fölmenő meg oldalrokonsága.
Milyen jártas a családi leszármazások e rémséges labyrinthusában Juci néni!
Milyen biztosan sétál a nemzetségfák ágain, egyikről a másikra át!
Csodálatos tudomány.
Én meg nem birnám tanulni annak a temérdek névnek századrészét sem, a mivel a Juci néni feje tele van s szörnyen félnék, hogy eltévedek a közt a sok ősapa és ősanya közt.
De ő mind ismeri s nem tudnánk neki olyan családot nevezni, a melynek a geneologiájában otthon ne volna.
Az egész fürdőben csak Juci néni a neve.
Természetes, hogy a fürdővendégeknek fele vagy innen, vagy onnan, de valahonnan rokona.
Nem mindenki szereti ugyan s némelyik szivesen elengedné a rokonságot, mert egy csunya, lompos vén asszonynak, a ki falusi módra, mint valami kántorné, fekete kendővel beköti a fejét, bizony nincs mit dicsekedni a rokonságával; de félnek tőle a rossz nyelve miatt s hízelkednek neki, mig ő bezzeg nem válogatja a szót s ugyancsak gorombáskodik, ha rossz kedvében találják.
Ugy ismerkedtünk meg, hogy szomszédok vagyunk, a mienk mellett van a szobája s mindjárt az első délelőtt megigérte a kis öcséimnek, hogy megcibálja a hajukat, ha mindig az ő ajtaját döngetik a lapdával.
- Megmondhatjátok az anyátoknak is, ti kis Kálnoky grófok, vagy micsodák.
A mama kiment, hogy a fiukat rendre utasitsa.
Hát kit talált odakint?
Egy bekötött fejü, kék kartonruhás asszonyt, a ki minden teketória nélkül megszólitotta:
- Bizony hugom, a kis grófokat jó lesz emberségre tanitani.
A mama elpirult és bámult, mire a bekötött fejü falusi asszony nyers nevetéssel odaszólt:
- Soha se szégyeld magad, hugom.
Én özvegy Soóskuthy Tamásné vagyok s rokonok is volnánk egymáshoz, vagy mi.
Megmagyarázta aztán, hogy miképen: melyik Soóskuthy nagyapának melyik rokonát vette el.
Vagy megforditva.
Én már nem tudom bizonyosan s még egyszer megkérdezni restelem .
A dolog azonban ugy áll, hogy valamikép csakugyan rokonok vagyunk.
A mama megörült, mert most már volt egy ismerősünk, a kihez fordulhatunk s aki fölvilágositást tud adni egyről-másról.
- Mindenről, szentem, a miről csak akartok, ajánlkozott Juci néni.
- Ugy ismerek én itt mindenkit, mint a rossz pénzt.
Az már igaz, hogy mindenkiről tudott valami rosszat mondani.
A szegény doktort, a ki tegnap oly kiválóan megnyerte a mama tetszését, ugy eláztatta, hogy nem maradt azon egy tiszta folt.
- Oh, a svihák!
Hogy érti a módját.
Alább nem is adja, mint grófnék, bárónék.
Ugyan , lelkeim, ti melyik baroneszhez hasonlitotok?
A gyerekeket nem is kérdezem, azt ugy is tudom, hogy legalább is Kálnoky grófok.
Ez már a tizenegyedik vagy a tizenkettedik család, a melyiknek a fiai szakasztott olyanok, mint a Kálnoky gróffiuk.
És amennyi bolond anya van, mind lépre ragad.
A mama kissé restelte a dolgot s föltette magában, hogy nagyon hideg lesz, ha majd a doktorral találkozunk.
De Juci néni megmondta, hogy csak addig tart az a harag, mig a doktorral nem találkozunk s mig ujra rá nem kezdi a hizelkedést, a minthogy ugy is történt.
Hát még a többiekről mennyi rémitő dolgot mesélt el a Juci néni!
Minden férfi, a ki a fürdőben volt, legalább háromszorosan megérdemelte az akasztófát s minden asszonyt javitó házba kellett volna zárni.
Pedig én csak csekély részét hallottam viselt dolgaiknak, mert mikor valami érdekes történet következett volna, akkor mindig elküldött a mama:
- Eredj csak édes leányom, nézd meg, hol kószálnak a fiuk.
- Keresd csak meg, lelkem, hol hagytam a zsebkendőmet.
Mindig akadt valami fontos megbizatás, a mit épen csak én végezhettem el.
Mama teljesen elszörnyedt, mert ő szegény egész életében sem hallott annyi rémséges dolgot, a mennyit Juci néni egy pár óra alatt el tudott mondani.
Nevezetes azonban, hogy mind e rémséges dolgok dacára Juci néni a legjobb egyetértésben és barátságban élt valamennyiökkel.
Összecsókolóztak vele és örültek egymásnak s minden oldalról hallottam, mikor együtt mentünk ebédelni:
- Jó napot, Juci néni!
Kezeit csókolom, Juci néni.
Mire vége lett az ebédnek, Juci néni kisütött már vagy féltucat rokonságot köztünk és a jelenlevők közt, mely örvendetes fölfedezés olyan jókedvre hangolta a mamát, hogy most már szó sem volt az elmenetelről.
Annál kevésbbé, mert Juci néni pártfogása alá vett engem, s kijelentette, hogy ő gondoskodik rólam, hogy férjhez adjon.
- Talán bizony a tegnapi óriáshoz? - gondoltam magamban, mert láttam, hogy az az ember megint ott sompolyog az asztalunk körül.
De Juci néni mégsem ezt szemelte ki nekem, hanem másvalakit, a ki még nem volt ott , de el fog jönni.
Valami rendkívüli fiatal embert, kinek már puszta neve, ha fölemlitették, rezgésbe hozta az egész fürdői vendégsereget.
Láttam, hogy mindenfelé sugdostak a mamák, a leányok: el fog jönni?
S milyen epedő pillantásokkal kisérték azt az egypár szót: vajjon el fog -e jönni az idén?
Senki sem tudta.
Juci néni ép oly kevéssé, mint a többiek.
De szokott makacsságával erősen vitatta, hogy el kell neki jönni.
- Oh, Juci néni, bánom is én, akár eljön, akár nem jön! - mondtam vállvonítva.
- Nini, te kis figura! még mit nem beszélsz? - mondta rá Juci néni egészen megbotránkozva.
De én csak azt beszéltem, a mit igazán érzek és ha még százszor olyan hires is az a fiatal ember s valamennyi asszony és leány dobogó szívvel várja, én bizony nem várom s cseppet sem bánom, akár jön, akár nem jön.