Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Eötvös József
A nővérek
Keletkezés ideje
1857
Fejezet
44
Bekezdés
2326
Mondat
6555
Szó
117197
Szerző neme
férfi
Terjedelem
hosszú
Kanonikusság
alacsony
40
Mikor Margit másnap reggel Vikta után kérdezősködött, az már rég elhagyta a házat.
Mint a komorna mondá, igen jókor kelle elindulnia, mert mikor ő felkelt, már csak hűlt helyét találta.
- Készítsd el lovagló-öltönyömet - mondá Margit.
- A lovagló-öltönyt? - kérdé a komorna bámulva.
- Reménylem, nem felejtetted Káldorfalván?
- Elhoztam a többi ruhával.
De nagyságod még mindig köhög, s e kemény időben...
- A nap gyönyörű, s nekem nem árt a hideg.
Megkísértem, talán a lovaglás jót tesz.
De minek titkolóddzam előtted? - folytatá kis szünet után, komornája ijedtségét észrevevén.
- Káldorfalvára kell mennem, s nem akarom, hogy anyám tudja.
Ismered nyugtalanságát.
- De ha nagysád később kocsin megy, az bizonyosan nem tűnhetik fel senkinek.
- Nem késhetem - mondá Margit határozottan -, s ha anyám a kocsizörgést hallva megtudná, hogy én mentem el, mindenféle rémekkel ijesztegetné magát .
Menj az istállóba, s mondd lovászomnak, hogy nyergeljen, s a lovakkal a kertkapunál várjon.
- De ha észrevennék?
- Nem fogják észrevenni.
Naponkint jártatja a lovakat, s abban, hogy egyszer jókorább megy ki, nincs semmi feltűnő.
Parancsold neki nevemben, hogy az egészről senkinek mit sem szóljon, s jótállok, titokban marad; elég ügyes embernek ismerem.
Te, ha később anyám jő, mondd neki, hogy éjjel rosszul aludtam, s délig nyugodni akarok; addig mindenesetre visszajövök.
- De lóháton, ily időben?
- Visszafelé, megnyugtatásra, majd kocsin jövök - mondá Margit -, de most siess.
Magam fogok felöltözködni.
Mihelyt a lovak a kertkapunál lesznek, adj hírt azonnal.
Míg a komorna Margit parancsait teljesíté, addig ő maga sietve felöltözködött.
Félórával később már lóháton vala.
Hogy senki által észre ne vétessék, megkerülte a kertet, s a szokott út helyett, mely a falun a plébánia mellett visz el, azt választá, melyen tegnap férje jött.
Az út most egészen el volt hagyatva, rajta a havon csak egyes nyomok látszottak; s Margit, miután meggyőződött, hogy a mély hó miatt csak lépésben haladhat, átengedé magát gondolatainak.
Találkozása Viktával mély benyomást tett reá.
Miket Vámosyról hallott , meggyőzek őt, hogy nem kellett magának szemrehányásokat tennie miatta; s egyszersmind új színben tüntették fel szemei előtt férjének magaviseletét , mely neki előbb megbocsáthatlannak látszott.
Adorján, midőn hozzá közelített, más asszonyhoz vala lekötve; s talán csak hideg számításból vette őt nőül, de legalább nem színlelt.
Hányszor mondá Margitnak, még jegyes korában, hogy szerelmére érdemetlennek érzi magát; hányszor fejezte ki kételyeit, hogy őt boldoggá nem fogja tehetni, mert tiszta boldogságát megosztani nem képes.
Ha eljárását Vámosy következetes álnokságával összehasonlítja, mennyivel nemesebb alakban tűnik az fel.
S ez Margitnak e pillanatban jólesett.
Legalább megbocsáthat férjének.
Mint e hótakart tér, melyben a fergeteg a rég lehullt lombot s virágokat csak mélyebb hó alá temetheti: ilyen lesz élete.
Nem vár a jövőtől egyebet, mint hogy a múlt szomorú emlékeit mélyebben eltakarja fátyolával; de legalább nyugodni fog.
Megvetés s gyűlölet nélkül gondolhat Adorjánra; mi zavarhatná ezentúl meg életét?
A lombtalan fát a vészek nem bántják többé, s a sors elveszti hatalmát a szív fölött, melynek reményei nincsenek.
A történtek benyomásai újak, s a veszély, melyben férjének élete forog, s mely iránt magát vádolja, még izgatottságban tartják lelkét.
Érzi, hogy még egy nagy kötelessége van.
És azután?
- Vége mindennek.
A múltat semmi nem hozhatja vissza többé, s vele a remény s aggodalom, az öröm, s fájdalmak serege örökre eltűnik; s ő nyugodt lesz.
- Ó, ha az, mit Vikta mondott, igaz lenne, vagy ha a múltra visszatekintve, legalább azzal vigasztalhatnám magamat, hogy egyszer szeretett!
Margit ezalatt az országútra jutott, az itt talált csapáson vágtatva közelített a kastélyhoz.
Az udvaron nem talált senkit, s leszállva lováról, egyenesen férje szobájába sietett.
Ez is üresen állt.
Úgy látszott, hogy férje nemrég távozott.
A szoba még nem volt feltakarítva.
Az íróasztalon egészen leégett gyertyák állnak , körülöttük széttépett levelek s írások feküsznek, a kandallóban vígan pattog a tűz, mintha nemrég rakták volna meg újra.
- Csak nem késtem el?
Vikta világosan mondá, hogy délben találkoznak.
- Margit megijedve e gondolattól, éppen csengetni akart, mikor a komornyik, ki azalatt megérkezését megtudta, a szobába jött.
- Hol van a gróf?
- Tárnára ment az öreg kapitányhoz - válaszolt a komornyik.
- S nem mondott semmit?
- Rendelést hagyott, hogy fél tizenkettőkor Vámosy úrnál legyek, s őméltóságát megvárjam.
- Semmi mást?
- Még egy levelet bízott reám, melyet méltóságodnak ma délután Vérthalomra vigyek.
- Hol van e levél?
- A méltóságos úr szorosan meghagyta, hogy azt csak délután adjam át - válaszolt a komornyik kétkedve.
- De a levél nincs is kezemben.
Íróasztalán hagyta, s még nem vettem magamhoz.
- Hagyjon magamra.
Miután a komornyik távozott, Margit az íróasztalhoz sietett.
Soha életében nem volt annyira felgerjedve, mint midőn a levelet megtalálva , a pecsétet feltöré; szemei előtt összefolytak a sorok, egész testén remegett, végre erőt vett magán.
A levél a következő vala:
» Mikor e sorok kezedbe jutnak, nem leszek többé, s e gondolat talán mentségemül fog szolgálni még előtted is, hogy azokat hozzád intézem.
Mit az élőtől megtagadtál volna, azt most megteszed talán; végighallgatsz, hisz utolszor szólok hozzád.
Nem akarom menteni magamat.
Én rontottam meg életedet, én tettelek szerencsétlenné, megérdemeltem, hogy gyűlöli, s átkot mondj a pillanatra , melyben találkozánk.
- De ne kételkedjél szerelmemen.
Minden vádjaid között ez egy igazságtalan.
Nem tagadom, hogy Dárdayné, kivel akkor találkoztam, mikor még nem ismertelek, egykor mély benyomást tett reám.
Ő szép, s mint magad tudod , szeretetreméltó; mindazok között, kikkel a társaság érintkezésbe hozott, nem láttam érdekesebb nőt, s volt idő, mikor őt szerettem, vagy legalább azt hivém, hogy szeretem.
De a csalódás nem tartott sokáig.
Dárdayné szenvedélyes ragaszkodása, melynek első időben örültem, terhemre vált, s még mielőtt veled megismerkedtem, el valék határozva, hogy a viszonyt, mely hozzá kötött, felbontom.
- S ez volt az ok, melyért a várost elhagyva , Káldorfalvára jöttem.
- Találkoztunk.
- Naponkint inkább feléd vonzódva érzem magamat.
- Te érdeket mutattál irántam, s minél többször láttalak , annál mélyebb gyökeret vert szívemben a meggyőződés, hogy azon boldogságot , melyet egykor puszta ábrándnak képzelek, veled feltalálhatnám.
A viszony , melyben Dárdaynéhoz álltam, e pillanattól tűrhetlenné vált.
Hisz úgy látszott, csak ez áll útjában boldogságomnak, s mit elébb óhajték, arra most eltökéltem magamat: vissza akartam nyerni szabadságomat bármi áron.
Hibáztam kétségkívül.
Miért közelítettem hozzád?
Nem tudtam -e, hogy én, kit az élet csalódásaitól s velők egyszersmind hitétől megfosztott, tiszta keblednek érzéseit méltólag viszonozni, hogy azon boldogságot, mely után ifjú szíved vágyódik, neked megadni képes nem vagyok?
Vissza kellett volna vonulnom; s ha néha azon boldog órákban is, mikor szerelmedről nem kétkedtem többé, szomorúnak láttál, csak az vala oka szomorúságomnak, mert érezem , hogy azon eszményképnek, melyet bennem szerettél, megfelelni nem fogok, hogy reád nem vagyok érdemes, s nem boldogíthatlak úgy, mint kívánám.
Ha kevésbé szeretlek, talán követtem volna e belső szózatot: de ha szerelmemtől elragadtatva, életem boldogságáról, melyet a végzet kezembe adott, lemondani nem bírtam, s ha mindent, mi szerencsémnek útjában állhatott, bármi áron eltávolítani igyekeztem: elítélhetsz -e?
A kötelesség azt kívánta tőlem, hogy a viszonyról, melyben Dárdaynéhoz álltam, téged vagy legalább anyádat értesítselek; a levél, melyet ez asszonynak írtam, nem igazolható; de ha az elsőtől az tartóztatott vissza , mert szerelmedet bírva, magamat oly valaminek bevallására nem határozhattam el, mi által szemeidben süllyednem kellett volna: a másodikra az vitt, mert Dárdaynénak indulatosságát ismerve, őt legalább némiképp megnyugtatni, s minden fellépéstől, mely szerencsémet veszélyezteti, visszatartóztatni kívánám; ezt pedig csak úgy reméltem elérhetni, ha iránta szerelmet színlelek, s házasságomat csak mint családi tekinteteknek hozott áldozatot tüntetem fel.
Érzem, hogy eljárásom nem igazolható; s hidd el, eléggé büntetve vagyok , midőn visszagondolva, pirulnom kell, s még e pillanatban is a kétely támad szívemben: vajon fogsz -e hinni szavaimnak?
A szín ellenem szól.
Az, hogy a viszonyt, melyben e nőhöz egykor álltam , előtted eltitkolám; még az is, hogy természetemnél fogva keveset szóltam érzéseimről, benned azon meggyőződést gerjeszté, hogy soha nem viszonoztam szerelmedet; ó, de hidd el, Margit, most e pillanatban, midőn érzelmeim eltitkolására már okom nincs, midőn soha többé e világon találkozni nem fogunk, s nincs miért ámítsalak; én szerettelek híven s igazán, mennyire csak szívem szeretni képes, s bármennyire vétkeztem ellened, nem csaltalak meg soha.«
A hatást, melyet e levél Margitra tett, leírni lehetetlen.
Minden körülményből látá, miszerint Adorján azon meggyőződésben írá e sorokat, hogy azok csak halála után jőnek kezébe.
Vajon kételkedhetik -e az érzések valóságán, melyeket kifejeztek?
Mi oka lehetne férjének, hogy őt most is ámítsa?
- Ó, ő szeret, ő mindig szeretett! - kiálta fel, s lelkét első pillanatban mondhatlan boldogság tölte el.
A másodikban helyzete jutott eszébe, s eliszonyodott.
Ha Adorján felgerjedésében Vámosyt halálosan sértette meg, s ha ez a párviadaltól visszalépni nem akarna?
Min Margit elébb nem kételkedett, hogy a férfiakat kibékülésre bírhatja, az neki most, midőn boldogsága függött tőle, csaknem lehetetlennek látszott.
- Csak kilenc óra vala.
De talán Vikta rosszul érté a beszélőket.
- Ha elkésnék.
- Hamar lovaimat - mondá Margit a komornyikhoz, ki erős csengetésére a szobába lépett.
A pillanatok, míg a lovász a lovakat elővezeté, óráknak látszottak.
- Margit iszonyú felgerjedésben járt fel s alá a pitvaron.
- Mennyire van Vámosy úr jószága ide? - kérdé a komornyiktól.
- Legalább egy órányira - felelt ez -, ily úton, mint a mostani, még többre .
Ha méltóságod parancsolja, azonnal lovászt küldök.
- Nem szükséges.
A lovak azalatt előjöttek.
Margit felült, s vágtatva hagyá el az udvart.
A komornyik bámulva nézett utána.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE