Valaki meglátogatott.
Előzőleg azt üzente, hogy * beszélni akar velem.
És mikor eljött, nem beszélt, de kérdezett.
Az utca sötétje benézett az ablakon.
Csak az íróasztalomon égett a lámpa.
A szegletben meghúzódott a homály.
Feleltem és ő mindig újra kérdezett.
Mit szólsz hozzá?
Mi a véleményed?
Miért kérdez?
És mialatt ezt gondoltam, megakadt a szemem az arcán.
A lámpa csak a homloka fölött és az orra alatt világította meg.
Az ernyő fényfogója középütt puha, sötét árnyékot vetett, mintha egy fekete álarc lett volna rajta.
Egy fitos kis fekete bársony álarc, a rózsaszín arc felett , melynek két kivágásán fénylőn, figyelmesen nézett rám a szeme.
Megint kérdezett.
Mit szólok hozzá, hogy a kormány katonákat akar toborozni?
És Károlyi Mihály azt kívánná, vonuljon ő az asszonyok élén, mint amazon, egy feldíszített teherautón, kibontott zászlóval, végig a városon és toborozzon .
Közben éreztem, hogy az én közreműködésemet is szívesen vennék.
Meg vannak őrülve?
— mondottam.
— Az ország katonáit szétkergették és most Pogánynak toborozzanak az asszonyok?
Ez valami rossz tréfa lehet.
Nem tréfa.
A minisztertanács egészen komolyan tárgyalta a kérdést, — felelt és az árnyékból megint figyelmesen reámnézett, mintha szavainak hatását kémlelné.
Álarca van!
És most már nem tudtam többé szabadulni attól a gondolattól, hogy az álarc mögül Károlyi Mihálynénak egy rokona hallgat ki engem.
Megismétli-e majd , amit mondok?
Ám ismételje, hadd tudják meg, hogy hogyan érzünk mi többiek.
Vájjon vállalkoznának-e egy ilyen toborzásra az asszonyok?
A Schwimmer Rózákhoz forduljon a kormány, a mieink közül nem akadna egy sem.
A bársonyos álarc alatt zavarodott mosoly játszott: — Katus gondolata volt...
—Hát onnan eredk..
Különben azt mondják, Károlyi nagyon támogatja Pogányt és legfőbb bizalmasa.
— Bizalmasa?
— mondotta az álarcos asszony — több érnél, a legjobb barátja.
— Mindig ostobának tartottam Károlyi Mihályt, de akinek ilyen barátai vannak, az gonosztevő.
— Emlékszem rá, hogy ostobának tartottad, — felelte az álarcos asszony — most már én is rájöttem, hogy úgy van.
Mi a véleményed a mostani politikájáról ?
Megint kérdez, — gondoltam magamban: — Hogy mi a véleményem a politikájáról és a személyéről, azt abban mondom meg, amit kívánok neki.
Érje ugyanaz a sors, mint amit az országra hozott.
Mikor elment, utána néztem.
És ettől kezdve nem felejtettem el, hogy egy álarcos asszony jár közöttünk.
A többiek nem tudtak róla, hogy álarcot visel, talán ő maga se tudta.
De Károlyi mindenről értesült, amit akkornap mondtam.