Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Tormay Cécile
Bujdosó könyv
Keletkezés ideje
1920
Fejezet
185
Bekezdés
4033
Mondat
16463
Szó
157783
Szerző neme
nő
Terjedelem
hosszú
Kanonikusság
magas
Éjfél elmúlt, Anyámtól elbúcsúztam éjtszakára.
Csendes az utca, a szobám hideg. . .
Ennél az íróasztalnál, de hányszor képzeltem el nem létező sorsokat és mialatt szőttem a mesét, valósággá lett számomra egy minden meséknél szőr nyűbb iszonyat.
Most olyan furcsán megváltozott minden.
A képzelt sorsoknál keményebb az élet és nem egyszer saját valóságom tűnik fel mesének és mintha kívülállóan nézném, szinte távolból látszik .. .
Ma reggel a kormánynak egy új törvényét közölték a lapok, amely szembeszáll minden ellenforradalmi törekvéssel és módot ad a hatalomnak arra, hogy ártalmatlanná tegye azt, aki a törvény szava szerint veszedelmes a forradalom vívmányaira és a népköztársaságra.
Ez hát annyit jelent, hogy aki közülünk útjukban van, azt rövidesen elfogathatják.
Délfelé járt az idő, mikor megszólalt régen néma telefonom.
Magam mentem a készülékhez.
Unokatestvérem, Kozma Miklós százados felesége beszélt.
A hangja , bár nyugodt akart volna lenni, feltűnően izgatott volt.
Knöpfler szeretne veled beszélni.
Fontos.
Sürgős.
Kát jöjjön ide.
Most nem lehet.
Figyel az anyós.
Gyere te, az utcánkban találkozunk.
Letette a kagylót.
Magunk között a rendőrséget hívtuk anyósnak.
Figyel ?.. .
Vájjon mi történhetett?
Mit akar velem közölni Gömbös, mert hiszen Knöpfler az ő titkos neve.
Bizonyosan a Move-ra vonatkozik ...
Az újságban olvastam, hogy a hadügyminiszter indítványára a tegnapi minisztertanács elrendelte feloszlatását.
Sohasem megyek el úgy otthonról, hogy Anyámtól ne búcsúznék.
— Csak aztán idejekorán gyere haza — mondotta, mikor köszöntem neki.
Ebédre voltam híva rokonaimhoz.
Anyám tudta, hogy oda megyek, nyugtalanságot éreztem benne mégis.
Ha jobb szereti, hát inkább lemondok.
Nem, csak eredj, — mondotta és hirtelen megváltozott az arckifejezése.
— Tudod, nekünk öregeknek jól esik néha egyedül lenni.
Olyankor a magunk kortársaival vagyunk, akik már nincsenek.
Te pedig eredj a magad kortársai közé, akik még megvannak.
Olyan kedvesen tudta ezt mondani, hogy végül szinte úgy rémlett, öröm neki a magányos vasárnapi ebéd.
Elérte célját, könnyebb szívvel mentem.
Hideg szél fújt végig a Baross-utcán.
Unokatestvérem, a férje és Pékár Gyuláné jöttek felém.
Kis távolságban Gömbös Gyula követte őket.
— Elkísérjük egy darabon.
— Gömbös mellém szegődött.
A tegnapi minisztertanács elhatározta, — mondotta halkan — hogy internálni fognak minket.
Bethlent* Barthát, Urmánczyt, Mikest, Wekeriét ..
< magát is.
Megint az az érzésem volt, hogy nem rólam van szó és kívülállóan hallgatom ezt.
Károlyi Debrőn van, az elfogatási parancs az íróasztalán fekszik, csak aláírásra vár.
— Mit szól hozzá ?
Semmit, — feleltem és szinte elcsodálkoztam, hogy milyen közömbösen veszem — azon gondolkozom, hogy kik fogják folytatni helyettünk.
Egy darabon még kísértek, aztán elváltunk egymástól.
Gyalog vágtam át a városon , szerettem, hogy egyedül lehetek, gondolkozni akartam.
Tervet kellene csinálnom , intézkednem kellene minden eshetőségre.
Ezer kérdést éreztem nyüzsögni a fejemben és mégsem jutott időm semmi elhatározásra, mert egész úton Anyámra gondoltam, egyedül csak reá.
Lilla sógornőm szüleihez, Tschögi Gusztávékhoz mentem, jó, kedves barátaimhoz .
Mikor feketekávénál elmondtam a hírt, amelyet Gömböstől hallottam, szinte az ő arcukról riadt felém, ami fenyegetően várakozott reám.
Esteledett, mire hazaértem.
Mikor befordultam az előszobán, szólt a telefon.
Burkoltan, mint ahogy ez most szokás.
Barcsay Andorné beszélt.
Idejött a szabóném, elhozta a divatlapokat, azonnal indul hozzád, kérlek , ne menj el hazulról, míg oda nem ért.
Néhány perc múlva benyitott a szobámba a — férje.
Ő a függetlenségi pártkörben hallotta ...
— Ma éjjel valószínűleg letartóztatják.
Mi terve van?
Többi társa, úgy tudom, nem szándékozik menekülni.
— Én is maradok, — mondottam és megköszöntem barátságát.
Közben jött Géza testvérem.
Aztán Kozma Miklós, a felesége és utolsónak Gömbös Gyula érkezett.
Ekkor már tíz óra felé járt az idő.
Anyám kihivatott.
A vacsorám régen várt az asztalon.
Hirtelen ettem, mialatt ő figyelmesen nézett rám: — Mi történik itt ?
Miért maradnak?
Valami baj van?
Ke titkolódzatok előttem.
Igyekeztem megnyugtatni, bár láttam, hogy nem hiszi, amit mondok.
Felsóhajtott.
— Hát akkor eredi a vendégeidhez, de ne maradjanak már soká.
Barcsay elment, a testvérem is.
Gömbös, miután átadta egy közös barátunknak, gróf Bethlen Istvánnak az üzenetét, leverten mondotta: — A többiek úgy határozták , hogy maguk közül senkisem szökik.
Csak engem küldenek .. . majd onnan dolgozom a kezükre.
Aztán mindent megállapítottunk.
Mikor Gömbös felállt, kivette gomblyukából a kis MOVE-jelvényt, egy cserfakoszorúban fehér mezőn három szó: "Becsülettel a hazáért.* — Őrizze meg emlékül, magánál senkise viselheti több joggal.
— Isten vele.
Ha élünk, tudom, hogy még hallani fogunk magáról, — mondottam a küszöbön.
Elmentek.
Odalenn nyílt előttük a kapu.
Vájjon nem várakoznak-e rájuk kinn a sötétben?
Egy darabig az ablaknál hallgatództam, de a lépések zavartalanul távolodtak lefelé az utcán.
Bementem Anyámhoz.
Nem emlékezem rá, hogy valaha is ilyen izgatottnak láttam volna:
— De hát mért nem mondod meg ?
Hiszen érzem, hogy valami történt.
Gömbös búcsúzni jött, mert külföldre szökik . ..
Másra tereltem a szót .
Sokáig elbeszélgettünk és
ő lassan-lassan megnyugodott.
Vagy csak áltatott, hogy én is megnyugodjam ?
Aligha, ő soha se mutat mást, mint amit gondol.
Az órák sorra lassan verték el az éjfelet.
És most már itt ülök az íróasztalomnál és képzelt sorsok helyett, a saját sorsom kószál a fejemben.
Ki tudja, holnap megírhatnám-e még, amit ma elmulasztanék?
Egy kis bőröndbe összecsomagoltam a legszükségesebb dolgaimat.
Közben megint ütöttek az órák.
Egyet ütöttek.
Ügy ütöttek, mintha a holnap kapuján koppantott volna az idő.
Február 24 .
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE