Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Gárdonyi Géza
Dávidkáné
Keletkezés ideje
1898
Fejezet
19
Bekezdés
1498
Mondat
2593
Szó
19961
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
magas
VII.
A zápor nem tartott tovább félóránál.
Az ég kárpitja megint meghasadt, és a nap alámosolygott a zöldelő vetésekre.
- Ez a legény valami rosszal van megbélelve, - szólt a bíró a kocsin.
- Ugyan már megint gyanakodik?
- De nótárius uram valami rossz pénzt hordoz ez.
Minden szava amit mond, takarója egy másik szónak, amit nem mond.
Sohse hallottam én ilyen beszédeket.
- Az árvaságban nőtt ember mind így beszél pedig.
Tapogat mint a csiga, hogy meg ne sérüljön.
Tiszta ingü ember ez bíró uram, olvasatlanul rábíznám akármikor a pénzemet.
- De nótárius uram az is igaz, hogy a kendermagból nem lesz liliom, ha cserépbe vetik is.
Kutyának eb a kölyke, nótárius uram.
- Ha ez a fiú gonoszságra magzott volna, nem állott volna szegény-kenyérre.
Jó lovas, jó fegyveres, rabolhatna, mint az apja.
A rablás gyönyörűség, mert természetében van az embernek.
De már ez a gyerek puhább lelkű.
Ezt az apja emléke nyomja.
Azt hiszem, akármikor mártírja lenne a becsületnek, csakhogy a maga tisztaságát megmutathassa.
A bíró a fejét csóválta.
Aztán másra fordították a beszédet.
Szidták a törököt , hogy mennyi lécszöget hordat minden évben a budai hídba.
A világ minden hídját meg lehetne annyi szöggel készíteni.
- Hordat az még majd mást is, - mondotta a nótárius.
- Meglássa bíró uram, nem vetek neki tíz esztendőt, gyerekadót is kell majd fizetnünk.
- Gyerekadót?
- Azt.
Először majd csak minden tizedik gyereket.
Később valamennyit.
A mi unokáink már úgy tudnak majd törökül, mint magyarul.
Azoknak az unokái meg már úgy lesznek mint a kunok, hogy száz közül egy ha érti még a kun nyelvet.
Száz esztendő mulva már csak a híre marad, hogy magyarul is beszéltek a világon.
- No nem is leszek én többet bíró.
Itt a Szent György napja, kinyilatkoztatom , hogyha engem még egyszer bírónak tesznek, hát elbujdosok inkább.
Szent György napkor szoktak bírót választani a kőrösiek.
Abban az időben olyan teher volt a bíróság, hogy minden évben új bírót választottak.
Viselték ezt a hivatalt hazafias kénytelenségből, mint valami kínszenvedést.
Hanem mikor már otthon voltak, a bírónak megint csak eszébe jutott az ásó, az Andor ásója.
Megzördítette az asztalán lévő csengőt.
Az ajtón egy villásbajszú szolga lépett be.
- Parancsoljon bíró uram.
- Nézzed csak Márton, - szólt bizalmas hangon a bíró.
- Egy ember van a városunkban, akire én sok mindent akarok bízni, mert ügyes és becsületes ember .
Hanem az a hibája, hogy éjjelenkint eljár valahova.
Nekem tudnom kell, hogy hova jár?
Dohányszívó -e, boszorkányember -e, vagy hogy a törökkel cimboráskodik ?
Hát én téged fölmentelek egynehány napra a szolgálattól.
- Értem bíró uram.
- Ott fogsz leselkedni minden éjjel a Kis Juli kapujában, vagy a kapu mellett.
- Értem bíró uram.
- Ha kilép az Andor, utána jársz.
Meglesed.
- Hát az Andorról van szó ?
- Arról.
- Nem dohányszívó az, se nem boszorkányos.
- Hát hova jár éjjel?
- Nem tudom.
De mindennap eljár a templomba, oszt úgy imádkozik, akárcsak a vénasszonyok.
- Hát mindegy: meglesed.
Ha egy hétig nem történik semmi, akkor megint szolgálatba állsz.
- És ha történik?
- Akkor vasba teszitek.
Márton még valamit akart kérdezni, de hogy a nótárius belépett, a bíró csak intett, hogy menjen a dolgára.
A nótárius utána szólott Mártonnak :
- Pénzt olvasunk!
Ez azt jelentette, hogy senkit se szabad bebocsátania.
Biztonság okáért be is zárta az ajtót belülről.
- No a Göncölszekerit! - mondotta - alig vártam már, hogy rágyújthassak.
S egy hosszúszárú tajtékpipát emelt elő az almárium belsejéből.
Megtömte finomra vágott törökdohánnyal s rágyújtott.
A bíró ezalatt egy cifratollú kulcsot vett elő a zsebéből és felnyitotta az asztalon heverő bőrtarisznyát.
Meg szokták olvasni a pénzt, amit visszahoztak.
Egy-két rossz pénzt mindig kaptak a töröktől, azt külön tették és nagybölcsen abból fizették a városon átvonuló apró török és tatárcsapatok zsarolásait.
A nótárius külön csomóba rakta a denárokat, külön a timontallért, a medvéstallért, oroszlános tallért, a polturát, a török aranyat, magyar aranyat , meg a forintot.
S közben pipázott jóízűen.
- Megint több van itt tíz ezüsttel - szólott a számolás végén elbámulva.
- Furcsa, - szólt a bíró jókedvűen.
- Azelőtt mindig kevesebbet hoztunk haza , mint kellett volna, most meg mindig többet.
Megbolondult a török, nótárius uram!
A nótárius értetlenül bámult a pénzoszlopokra.
- Dehiszen kétszer megolvasta a török.
Harmadszorra én olvastam meg.
Lehetetlen , hogy háromszor egyformán elhibáztuk volna!
- És ez most már ötödízben történik velünk.
- És mindig tíz ezüst tallér a tévedés .
- A mi javunkra.
És a két ember egymásra bámult.
A bíró fölcsapta a sapkáját és a fejét csóválta:
- Boszorkányság ez nótárius uram!
Valami boszorkány mesterkedik velünk.
- Boszorkány, fene.
Én nem hiszek abban .
- Hát mondja meg akkor nótárius uram, hogyan kerül ide mindig tíz tallérral több ?
A pénzt háromszor is megolvassuk, aztán mingyár ott belezárjuk a bőrtarisznyába , amit az Andor legény hordoz.
Abba senki bele nem nyúlhat.
Boszorkány!
Isten engem, boszorkány játszik velünk.
A nótárius a fejét rázta, de nem tudta a rejtelmet megoldani.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE