JL"' Lövöldözés nem hallatszott ma éjjel és részeg őrjáratok trágár ordítozása sem.
Félkettő felé járhatott az idő, mikor lenn a Kőfaragó-utcán egy kocsi jött zörögve egyre közelebb és megállt az ablakom alatt.
Parasztszekéren csak nem jönnek értem?
— gondoltam magamban, de azért mégis összekaptam az írásaimat és a könyvszekrényem alá dugtam.
Odalenn ezalatt furcsa nesz hallatszott.
Mintha valamit feszegettek volna.
Aztán nehéz súlyt cipelő lépések topogtak.
Hirtelen eszembe jutott, — hátha a pincénket fosztják ki?
Eloltottam a lámpát és kinéztem az ablakon .
Az utca jóformán egészen sötét volt.
Egy szekeret és nehány emberi alakot véltem látni.
Ha elvinnék a szenünket!
Összeborzadtam a hideg féléimétől.
Lerohantam a házmesterhez.
Kinyittattam a házkaput és kimentem az utcára.
A mellettünk levő ház pincelejárójánál állt a kocsi.
Egy asztalos műhelye volt a pincében.
Onnan hurcoltak ki bútorokat az éjjeli cserkészek.
Az egyik sötét alak elém toppant ; Jó estét kívánok.
— Jó estét, — feleltem és korunk önzetlenségével örültem, hogy nem a mi pincénket keresték fel.
— Jó éjtszakát, mondottam udvariasan.
— Jó éjtszakát — hangzott a válasz.
Csak mikor a kapu becsukódott mögöttem, jutott eszembe, hogy ezek a jószándékú emberek leüthettek volna.
Ilyen téli regék szövődnek most át a budapesti éjt- szakákon ...