Ook ember állt az utca szegletén.
A falakon megint új plakát vad színei rikoltoztak.
Egy óriási munkás látszott rajta, aki a magyar Parlament fölé hajolt.
Festékes vödör állott a lábánál és csepegő ecsettel mázolta vörösre az Országház hatalmas gránitköves épületét.
A kép felett betűk szaladtak át .
Mindenki szavazzon a szociáldemokrata pártra.
Örökéletű gránit és vörös festék ...
Ez mindent elmondott.
Többet, mint amennyit akart. ..
A múlt napokban egy kis cédulát ragasztottunk ki.
Magyarország térképe volt rajta.
Fehér mezőben zöld országhatárok és felette pirosbetűs írás: A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége.
Ők szabadon tapaszthatják be öles hirdetéseikkel a falakat.
A mienk tenyérnyi kis papír volt, kevés helyen megfért és még sem tűrték.
Egy gyereket láttam, amint letépte.
Miért teszed, kis fiam, hiszen nem bánt?
— Húsz koronát kapok napjára, ha ilyen nemzeti színűeket tépek.
Túl, odakinn köröskörül bántatlanul tépik össze idegen rablók az országunk földjét.
És a fővárosunkban megfizetett magyar gyerekek tépik le az ország képét.
A jövő tépi össze önmagát.