Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Vértesi Arnold
Fürdőn
Keletkezés ideje
1895
Fejezet
23
Bekezdés
1107
Mondat
2112
Szó
28132
Szerző neme
férfi
Terjedelem
SHORT |
Kanonikusság
alacsony
VIII.
Egy hét óta ki volt már függesztve a restauratióban a tábla: »Jövő szombaton tombola.«
A nyeremény-tárgyakat is kirakták közszemlére.
Két nagy asztalt foglalt el a sok holmi s bölcs számitással párosult benne a hasznos és kellemes.
Gyönyörü porcellán vázák, majolikák, kávés és theás service-ek, ezüst ibrikek, ezüst gyertyatartók , pénztárcák, szobrocskák, szépen felöltöztetett babák, mindenféle gyerekjátékok , tintatartók, illatszeres üvegecskék, mosdószappanok, szivacsok, levél papirosok Rozgony-Füred képével és még sok egyéb állt ott kirakva.
Minden ebéd előtt és ebéd után végignéztük s kicseréltük egymás közt óhajtásainkat.
- Jaj, én ezt szeretném megnyerni, - mondta az egyik.
- Én meg amazt - mondta a másik.
Az ezüst ibrikeknek meg a majolikáknak legtöbb ohajtója akadt.
A mosdó szappanra meg a szivacsra nem emlékszem, hogy valaki vágyott volna.
Csak a mama mondta:
- No ez jó lesz, ha megnyerjük, Tibornak.
De azt hiszem, a mama sem ohajtotta valami nagyon; mert egy szép porcellánváza, ha nem is olyan hasznos, mégis kellemesebb nyereménytárgy.
Az utolsó napokban már magas fokra emelkedett az izgatottság s némely összeszólalkozás is történt egyik-másik majolika vagy theás készlet miatt melyet többen óhajtottak megnyerni.
Szentgyörgyiék haragba keveredtek Tülkösékkel, mert mind a két család tetszését ugyanaz a pár ezüst gyertyatartó nyerte meg s ez a harag nem enyhült egész a saison végéig, ámbár egyikök sem nyerte meg az ezüst gyertyatartót.
Bordácsék és Vámossék közt is neheztelés támadt hasonló okból, a minek engesztelhetlen gyülölet lett a vége.
Másoknál nem tartott oly soká a harag s mikor bekövetkeztek az esős napok és nem tudtak mit csinálni unalmukban a Klotild- és Hildegard villák zugolyaiban és folyosóin, hát összeültek és kibékültek.
Mindegyikünk összevásárolt egy csomó tombolajegyet.
A doktor kezeit dörzsölve járt-kelt köztünk.
Magyarázta, hogy a jókedv a legjobb orvosság s ezentul minden szombaton fognak rendezni tombolát.
Ez ünnepélyes alkalommal megjelent a fürdőigazgató is, a kit most láttunk először szinről-szinre.
Töpörödött, beteges emberke volt.
Nagyon jól tette, hogy elbujt a fürdővendégek elől, mert szánalmas külseje bizony nem igen szolgált a fürdőnek ajánlatára.
Az élelmes vállalkozók már régen tul akartak adni rajta, de olyan csábitó prospektusokat tudott késziteni a jámbor, hiszékeny közönség tőrbeejtésére s olyan égbekiáltó reklámokat tudott becsempészni az ujságokba, hogy mégis csak megtartották.
Hisz ez az ember pótolhatatlan.
Ilyet nem igen kapnak, ha az egész országot fölkutatják is.
Most csak azt kellett még megállapitani, hogy ki huzza ki a számokat.
Természetesen egy fehér ruhás kis leány.
De melyik?
Az én drága barátnőm, a kivel együtt jártunk iskolába az angol kisasszonyokhoz , mindent elkövetett, hogy ő legyen az.
- De kedves nagysád - magyarázta neki az orvos - annak egy kis leánykának kell lenni.
Nem ért semmit.
Addig hizelgett az orvosnak addig szorongatta kezét és kacsingatott rá, hogy meglett az akarata.
Juci néni azt állitja, hogy még más megvesztegetési eszközhöz is folyamodott, mert ő látta, mikor a doktorral a folyosón csókolózott.
De ez nem egészen bizonyos, mert Juci néni csak annyit látott, hogy szétugrottak.
Egyébként akárhogy történt is, a számokat csakugyan ő huzta ki, fehér ruhában leeresztett hajjal.
- Valóságos angyal, - mondta az anyja elragadtatva.
A terem megtelt érdeklődő közönséggel.
Még a mi emberkerülő, mogorva tanárunk is eljött.
Igaz, hogy nem szólt senkihez, csak leült egy sarokba s kirakta maga elé az asztalra tombola-tábláit.
Szegény jó ember!
Milyen nagy megerőltetésébe kerülhetett , hogy idejött a nyüzsgő, zajgó sokaság közé, csakhogy a kis öcséim számára nyerjen valamit.
Mert fogadni mertem volna, hogy csak azért jött.
A góliát is ott volt Szentgyögyiékkel.
Már egészen hatalmukba került s hurcolták magukkal mindenfelé.
Szinte sajnáltam ezt a jó, becsületes képü embert, mert látszott rajta, hogy egészen belebódult a legnagyobb Szentgyörgyi leányba, a ki legcsinosabb volt ugyan, de már lehetett vagy 28 éves, a szive pedig oly száraz volt, mint a tapló.
Csak az én hamupipőkémet nem láttam semerre.
Az szegényke akkor is valahol magányosan üldögélt az erdőben s olvasott valami regényt, mig mi itt vidáman lármáztunk , nevetgéltünk, s lestük, hogy ki mit nyer.
A gyerekek nem férnek meg a bőrükben s örömtől kipirult arccal ugrálnak föl helyeikről.
Ugyancsak van dolguk a mamáknak , hogy az apróságot csititsák.
- Csöndesség.
Nem halljuk a számokat.
Az urak körülveszik az emelvényt, a hol az én barátnőm áll hófehérben az urna mellett.
- Szintén kisorsolandó? - kérdezik tréfásan.
A mire én azt gondolom magamban, hogy szemtelen kérdés; de az én barátnőm meg az anyja, látom, hogy örülnek neki s nem bánnák, ha igazán kisorsolás alá esnék.
Juci néni haragosan tologatja föl meg le a pápaszemét:
- Ne diskuráljanak már, hanem huzzák a számokat.
Az első nyeremény Góliáté lett.
Egy baba, mely ha megnyomják, azt nyekegi : » papa «.
Van nagy nevetség.
A férfiak oda kiabálnak neki:
- Nyekegtesd.
Halljuk!
A Góliát megzavarodott, bamba arccal áll ott, kezében a babával s nem tudja, hogy mit csináljon.
Vajjon illenék -e, hogy oda adja a Szentgyörgyi leányoknak?
Szentgyörgyiné észreveszi a szándékát s még jókor megelőzi.
A babát odaadják egy kis leánynak a legközelebb eső asztalnál, a ki határtalan boldog vele s folytonosan nyekegteti:
- Papa, papa...
- Téged hi, - kiabálnak a Góliátnak a barátai.
A két jókedvü budapesti fiatal asszony egy bádog trombitát nyert s egyre trombitálnak, fölváltva hol az egyik, hol a másik.
- Nincs még ki a regimentetek, lelkem? - szólt oda Juci néni.
Arra elhallgatott a trombitaszó s a két fiatal asszony olyan csöndes lett, hogy egy darabig egy szavukat sem lehetett hallani.
Megdöbbentem: mi lesz ebből?
De semmi sem lett.
Megszokták már a Juci néni gorombaságait.
Az öcséim türelmetlen izegtek-mozogtak már.
Hát mi nem nyerünk?
Végre megvan.
Terno.
Ödön, Tibor lázasan futnak oda, hogy átvegyék a nyereményt.
Egy fogkefe.
Hát hisz az nagyon hasznos tárgy, de mégis mást vártunk.
És ugy látom, hogy mindenki mást várt, mint a mit kapott, mert mindenfelé keserü csalódás tükröződik az arcokon .
Senki sincs megelégedve a mosdó szappanokkal, tollkésekkel, kis bádog trombitákkal és gummi-lapdákkal.
- Hát a majolikák? - kérdezik mindenfelé hosszura nyult arcokkal.
- Hát a porcellán ? az ezüst?
- Az majd más alkalommal kerül sorra, - kapják rá a feleletet.
Mert a fürdőigazgató okos ember, a ki tudja, hogy ha most szétosztanák a kávés, theás edényeket, a majolikákat, az ezüst gyertyatartókat meg ibrikeket, az ördögnek sem kellenének a bádog trombiták meg a fogkefék, a mik a jövő tombolára maradnának.
Mig igy, ha nem adják oda soha azokat az értékes tárgyakat, zúgolódni fog ugyan a közönség, kiabálni fog, hogy ez csalás, de fokozott érdeklődéssel fog oda tódulni minden uj tombolához, abban a reményben, hogy egyszer mégis igazán odaadják azt a szép drága holmit is.
És meg vagyok győződve, hogy azok az értékes tárgyak nem fogják elveszteni vonzó erejüket a jövő évi fürdői saisonban sem, mert akkor ismét ki lesznek állitva, hogy megfeleljenek rendeltetésüknek s ujra felköltsék a remény és a csalódás érzelmeit az emberi szivekben.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE