Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Tormay Cécile
Bujdosó könyv
Keletkezés ideje
1920
Fejezet
185
Bekezdés
4033
Mondat
16463
Szó
157783
Szerző neme
nő
Terjedelem
hosszú
Kanonikusság
magas
Tk/Tár derengett, mikor a fáradtság valami álom- XvX főiében elvitt önmagámtól .
Rövid ideig tarthatott, aztán a szívem táján egy sajátságos, szinte testi fájdalom ébresztett fel.
Olyasfélét éreztem, mint mikor valakinek kedves halottja van, aki tegnap még élt és a reggeli ébredésben nem a gondolat, hanem a fájdalom mondja, hogy történt valami.
Félni kezdtem a teljes ébredéstől.
Ne még .. . csak még egy percig ne.
De hiába bújtam el az öntudat elől, utánam jöti — minden az eszembe jutott.
Nincs többé .. . nincs többé Magyarország ...
Elárulták, eladták.
Nincs többé.
Boldogtalan szaggatott nesz hallatszott a torkomban.
A szívem megsebesült és a vér ömlött belőle, mindenki vére, aki magyar.
A két öklömet nekiszorítottam a szememnek.
Olyan erősen szorítottam, hogy a szemgolyók fájtak az üregükben és vörös kígyók cikáztak a sötéten.
Hirtelen felpillantottam.
Hályogos szemével meredt be rám a szürkület.
Az ő reggelük!
Az utca kihalt volt.
Éjszakai dorbézolását aludta ki a hajnalban.
Elmúlhatott már vagy egy óra is, mire lépések kopogtak bele a csendbe.
Egy púpos kis emberi szörnyeteg jött , himbálódzva a körűt felül.
Kariára papirosok voltak vetve, a kezében vedret vitt.
Időnként meg-meg- állt a házak tövén, gyorsan mázolta a falat és mikor odébbment, mögötte minden állomásán nagy vörös plakát maradt.
"Él jen a proletárdiktatúra !"
Nem engedik lélekzethez jutni, nem engedik eszméim a várost.
Mire felébred , addigra már elborította egész testét a vérbajos vörös kiütés.
Ott lesz mindenütt.
A kaszárnyákon, a királyi palotán, a templomokon is.
Elfordultam az ablaktól.
Hiába, ugyanaz az iszonyat volt mindenütt.
A reggeli asztalon újság feküdt.
A tegnapi nyomdászsztrájk megszűnt.
A szocialista szedők kiszedték a kommunisták lapjait és a fekete nyomtatásban benne volt a vörös : ^^ \7ilág proletárjai egyesüljetek!"
Legfelül pedig nagy betűk mondták el Károlyi Mihály kiáltványát:
"Magyarország népéhez!
A kormány lemondott.
Azok, akik eddig is a nép akaratából s a magyar proie- társág támogatásával kormányoztak, belátták, hogy a viszonyok kényszere új irányt parancsol.
A termelés rendjét csak úgy lehet biztosítani, ha a hatalmat a proletariátus veszi kezébe.
A fenyegető termelési anarchia mellett a külpolitikai helyzet is válságos.
A párizsi békekonferencia titokban úgy döntött, hogy Magyarországnak csaknem egész területét katonailag megszállja.
Az antantmisszió kijelentette, hogy a demarkációs vonalat ezentúl politikai határnak tekinti.
Az ország további megszállásának nyilvánvaló célja az, hogy Magyarországot fölvonulási és hadműveleti területté tegyék a román határon harcoló orosz szovjethadseregellen.
A mitőlünk elrabolt területek pedig >zsoldja lenne azoknak a román és cseh csapatoknak , amelyekkel az orosz szovjetsereget akarják leverni.
Én, mint a Magyar Népköztársaság ideiglenes elnöke a párizsi konferenciának ezzel a határozatával szemben a világ proletariátusához fordulok igazságért és segítségért, lemondok és átadom a hatalmat Magyarország népei proletariátusának.
Károlyi Mihály."
Irtózat fogott el.
Bevallja, hogy ő adta!
És undoro- dásomon át érezni kezdtem , hogy ez a kiáltvány nem egyéb, mint egy megcsalt nemzet adás-vételének legaljasabb okmánya.
"Magyarországot csak én menthetem meg " — mondotta Károlyi Mihály 1918 október 31-én, mikor hazugságban elkezdi.
"Átadom a hatalmat Magyarország népei proletariátusának" — mondja 1919 március 21-én, mikor hazugsággal végzi.
Közben eladta és eltékozoita Magyarországot.
Az álarc félre áll.
És mögüle merészen felvonul a had, amelyet ő Magyarország népei proletariátusának nevez.
A "Forradalmi Kormányzótanács ^ névsorában ott vannak jóformán valamennyien.
Mint Károlyi kormányánál, az előtér szemfényvesztő keresztény bohóca megvan itt is : Garbai Sándor, az elnök.
A többiek idegenek . . .
Külügyi népbiztos: Kun-Kohn Béla, helyettese kgo slon-Aiigenstein Péter.
Hadügyi népbiztos: Pogány-Schwarz József, helyettesei: Szántó- Schreiber Béla, Szamuelly-SAiWr/ Tibor.
Belügyi népbiztos: Landler Jenő dr., helyettese : -Weiss Béla.
Pénzügyi népbiztos: Varga-Weissfeld Jenő, helyettese: Székely Weissit Béla.
Közoktatásügyi népbiztos: Kunü- Kunstatter Zsigmond. helyettese: Lukács-LóWngőr György.
Kereskedelmi népbiztos: Landler Jenő dr. (ideiglenes), helyettesei: Rákosi-Aoí/z Mátyás, Hauo- nch József.
A földművelésügyi népbiztosság kollégiuma: Hamburger Jenő, Csizmadia Sándor, Vantus Károly, Nyisz- tor György.
Szocializáló népbiztos: Böhm Vilmos, helyettesei: Hevesi-Zföw?
^ Gyula, Dovcsák Antal.
Német népbiztos: Kalmár-KhAw Henrik.
Fmszin népbiztos : Szabó Oreszt dr. Közélelmezési népbiztos: Erdélyi-E/zr//cA Mór, helyettese: l\ \és-Braun Artúr.
Zsidók az összes népbiztosok.
Csak a helyettesek között van elvetve egy-egy magvar.
És ezeken túl is ismét csak ők.
A főváros élén Preusz Mór, Vincze- Weinberger Sándor és a félvérzsidó Dienes László.
Zsidó a rendőrség védőrségének és népőrségének két politikai népbiztosa: Biró-Bwrg ^ r Dezső és Seidler elvtárs.
És közülük való az Osztrák-Magyar Bank új kormányzója I.cngyel-Goldstein Gyula is.
Vájjon van-e ember, akit nem ejt gondolkozóba ez a névsor ?
Az októberi bábjáték figuráit lesöpörte a tegnapi éjtszaka a színről.
A démoni rendezők, az ördöngős zsinegrángatók és súgók elfoglalták a helyüket.
És ezer év óta először történik, hogy Magyarország sorsának intézéséből mindenütt, a Kárpátok alatt és Erdélyben, a Délvidéken, a Dunántúlon, a véghetetlen rónán és minden tenyérnyi kis helyen kitiltott a magyar.
Megosztoztak az országunkon a csehek, oláhok, szerbek és a zsidók . ..
Az újság tovább beszélt: "Mindenkihez" ...
A forradalmi kormányzótanács dölyfösen proklamálja, hogyátvette a hatalmat és kiépíti a munkás-, paraszt- és katonatanácsokat.
"Magyarország tanácsköztársasággá alakul.
A forradalmi kormányzótanács haladéktalanul megkezdi a nagy alkotások sorozatáá. ..
Kimondja a nagybirtokok, a bányák, a nagyüzemek, a bankok, közlekedési vállalatok szocializálását.
A földreformot nem törpebirtokokat teremtő földosztással, hanem szocialista termelő szövetkezetekkel hajtja végre.
Halállal sújt le az ellenforradalom banditáira csak úgy, mint a fosztogatás brigantijaira.
Hatalmas proletárhadsereget szervez . ..
Kijelenti teljes eszmei és lelki közösségét az orosz szovjetkormánnyal.
Fegyveres szövetséget ajánl Oroszország proletariátusának.
Testvéri üdvözletét küldi Anglia, Franciaország , Olaszország és Amerika munkásságának, egyben pedig fölszólítja őket, hogy ne tűrjék egy pillanatig sem kapitalista kormányuk gaz rablóhadjáratát a Magyar Tanácsköztársaság ellen.
Fegyveres szövetségre szólítja fel Csehország, Románia és Szerbia, meg Horvátország munkásait és földmíveseit.
Felszólítja Német- Ausztria és Németország munkásait, szövetkezzenek Moszkvával...
Éljen a proletárdiktatúra!
Éljen a Magyar Tanácsköztársaság!"
Hazaszökött magyar hadifoglyok meséi, az orosz forradalom félig elmosódott hírei , a vészes szereplők távol körvonala és a pétervári kezdet átsuhant az emlékezetemen.
Oroszország rettenetes sorsára kellett gondolnom.
A forradalmi kormányzótanács I. számú rendelete: "Statárium.
Mindenki, aki a Tanácsköztársaság parancsainak ellenszegül, vagy a Tanácsköztársaság ellen felkelést szít, halállal büntetendő.
A bűnösökfölött forradalmi törvényszék ítél.
Budapest, 1919 március 21."
Felugrottam a helyemről: Ügy éreztem, megfulladok, ha semmit sem teszek.
Az a katona még mindig lent járkál, — mondotta halkan Zsigmondyné.
Jó szerencse, hogy két utcára nyílik a ház, majd a másik kapun megyek ki!
A Körúton friss, esőmosta szél fütyült.
A kocsik mintha eltűntek volna.
Csak autók száguldoztak.
Fegyveres tengerészek álltak a felhágóikon.
Benn szivarozva hosszú hajú, beretvált képű fiatal zsidók ültek.
A boltok zárva voltak , vasredőnyeiken vörös plakátok vicsorították a betűiket.
"Éjen az oroszokkal szövetséges magyar szovjet- köztársaság."
A söpretlen kövezeten a Károlyi-kormány letépett plakátjainak a foszlányait hempergette a szél.
Az elvétett járókelők lehajtott fejjel, sebesen mentek .
Tapo- gatódzó kábuitság volt a szemükben.
Még mindig nem értették, hogy mi történt.
A gyógyszertár nyitva volt.
Ezt mégis megengedték.
A fejem égett és a mellem fájt a köhögéstől.
Benyitottam az ajtón.
Sokan várakoztak a receptjükre.
Ketten halkan beszéltek egymással.
— A kormány lemondása csak tüntetésből történt, hogy az entente megijedjen és visszaállítsa a régi demarkációs vonalakat.
Egy úr közbeszólt: — Dehogy is kérem, elég volt a Károlyi gyáva pacifizmusából.
A bolsevisták vissza akarják venni egész Magyarországot.
— A szomszédja, egy sovány fiatal ember lelkesen kezdett hadonászni: — Ha így van, hát melléjük kell állnia minden magyarembernek.
— Az űr bólintott: — Nemsokára haza megyünk Pozsonyba . ..
Zavaros ijedtséget éreztem: Hát megint hisznek?
Szomorúan mentem odébb.
Mikor a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége irodája elé értem* összeszorult a torkom.
Ma senki se várakozott reárn.
Az előszoba üres volt.
Milyen nagyot is akartunk mi asszonyok.
Feltartóztatni a leitőnek rohanó szekeret.
Világosságot és bízást és erőt vinni az otthonokon át a magyar nemzetbe.
Hiába lett volna minden: A szenvedésünk is, a munkánk is?
Amint benyitottam az ajtón, hirtelen csend lett az irodában.
A titkár felállt a hosszú asztal mellől.
Ismerős arcok fordultak felém.
Szótlanul* kérdőn néztek rám, mintha vártak volna valamit.
Bátor, hű asszonyok!
És ebben a pillanatban egészen bizonyosan éreztem, hogy semmi sem volt hiába.
Amit mi elvetettünk* azt nem lehet eltaposm, amit mi meggyujtottunk, azt nem lehet eloltani.
Egy fiatal leány dugta be a fejét és intett: — Katonák gyülekeznek a ház előtt. . .
Sietni kezdtünk.
Kiss Károly a névsorokat kapkodta össze.
Gróf Chotek Rudolfné kosárba dobálta a felhívásainkat: — Van egy fülke a házban, oda teszem, ott nem akadnak rá.
— Horváth Gézáné nagy csomó írást kötözgetett: — A férjem eldugja valahol a Nemzeti Múzeumban . . .
— Ezt Szigyártó szobafestőmesterhez viszem, — mondotta a titkár, — sok veszedelmes írásunkat eldugta már e télen. ..
Mária testvérem jött: — Keresztszeghynénél is vannak névsorok.
A hosszú asztalnál, amelyen annyit dolgoztam, búcsúlevelet írtam a munkatársaimhoz.
Nem szűnünk meg.
A Szövetség nem oszlik fel.
Folytassa mindenki a munkát, úgy ahogy lehet, amíg újra találkozunk.
Ha pedig valahol baj van , valakit üldöznek, mondjátok, hogy mindennek én vagyok az oka.
Szende Anna a szekrénynek dőlt és eltakarta az arcát.
Két kisleány kosarat cipelt ki az ajtón.
Az irodafelszerelésünk volt benne.
Fojtott zokogás hallatszott a fal mellett a nagy feszület alatt.
Megszorítottuk egymás kezét.
Most már senki sem beszélt.
És menni engedtek magányosan.
De amikor az ajtóból hátrapillantottam, láttam, hogy mozdulatlanul utánam néztek valamennyien.
Csendes, szelíd apácák voltak a ház őrzői.
A lépcső alján bekopogtattam hozzájuk .
A főnökasszonyuk mintha várt volna rám, elém jött.
Köszönöm, hogy itt lehettünk és bocsássanak meg, ha bajt hoztunk ide.
Minden csak Isten akaratából történik — mondotta az apáca és fehér gyolccsal kereteit arcán szenvedő megadás látszott.
Közben a katonák elhúzódtak a ház elől.
És én, mintegy megszokásban, csak mentem hazafelé.
Mikor a kis Kőfaragó-utca torkolátához értem, eszméltem rá, hogy mit teszek.
Már nem bírtam visszafordulni.
Valami fájdalmasan húzni kezdett oda .
Mintha egy fonál lett volna a szívemhez kötve, melyet láthatatlan orsóra hirtelen gombolyítottak fel túl, az utca másik végében, ott, azon a tájon ahová , ha nagyon fáradt voltam, tegnap is, azelőtt is, mindig hazatértem.
Ha oda mehetnék, egy percre, annyi időre, míg az ember kinyit egy ajtót, bedugja a fejét és körülnéz és bólint.
A fonálpedig egyre jobban húzódott, feszült a megszakadásig.
Átvágtam az utca közén.
Csak még egyet aismani lépni.
Aztán még egyet.
Amint előrehaioltam, megtámasztottam a kezemet az idegen ház falán.
És ekkor, egy pillanatra láttam a kapunkat és felette ragyogtak az ablakok .
Megnéztem mindegyiket külön.
Az ötödik a sorban, annyi emlékes alkonyat és este kis szobája.
Anyám ablaka.
És bólintottam felé, mintha köszönnék neki.
Egészen közel mellettem ugyanígy bólintott valaki.
Mi volt ez? ...
Csak az árnyékom bólintott velem a napsütötte sárga falon.
Látott-e valaki ?
Milyen nevetséges lehettem.
És sebesen, nagyon sebesen mentem vissza hozzájuk, akik menedéket adtak.
Aztán olyan órák következtek, amelyek kiestek a fejemből.
Jóformán semmire sem emlékezem, ami akkor történt.
Délután híreket kaptam a külső áihat- lan szövevényből.
Nem lehet többé eligazodni.
A város egyre idegenebb és megfoghatatlanabb lesz.
Két kezét beleteszi a békóba és közben arról beszél, hogy visszaveszi az országot...
Károlyi lemondásának a körülményeiről is hiteles hírek érkeznek.
Újságírók révén szivárgott ki, mi történt a tegnap esti minisztertanácson.
A tanácskozást megelőzőleg Károlyi titkolódzva, hosszasan tárgyalt Kunit Zsigmonddal.
Kunfi azután egyenesen a gyüitő- fogházba ment.
A szociáldemokrata párt nevében a börtönben megegyezett Kun Bélával és a többi kommunistával.
Az egyességet írásba foglalták.
A régi Országház tanácstermében pedig Pogány-Schwarz kikiáltotta katonatanácsával Magyarország számára a proletárdiktatúrát.
Hamar ment.
Pogány a kaszárnyákat, a fegyver- és mmíciórakiárakat már úgyis átjátszotta a kommunisták kezére.
A posta és távirda is hirtelen a hatalmukba került.
Kunfi, Gelléri Oszkár újságíró és Kéri Pál, Károlyi bizalmasa és tanácsadója vitte meg ezt a hírt a miniszterelnökségre.
Kihívták Károlyit a tanácskozásról és jelentették, hogy Kun Bélát éltetve, forradalmi nép özönlik az utcán .
Fegyveres munkásság és katonaság követeli ordítva a diktatúrát.
A város ezalatt mit sem sejtett és egészen csendes volt.
Károlyi megijedt, Kéri és Kunfi rábeszélésére kijelentette, hogy lemond.
Ezután Kéri-Krammcr Pál megfogalmazta a lemondást, Károlyi pedig elvetemült cinizmusában aláírta.
A kártyás kártyázott megint és még csak meg sem igen nézte a kártyát, amelyet az asztalra dobott.
Kén felkapta a kártyát.
Rohant a lemondással az Újvárosházára és diadalban felolvasta a munkástanács éjjeli ülésén.
A tanács ezután mondta ki, hogy Magyarország tanácsköztársaság legyen.
Közben Kunfi Zsigmond hirtelen egy másik írást tolt Károlyi elé.
Utasíttatta vele az államügyészséget, bocsássa haladéktalanul szabadon Kun Bélát és fogvatartott társait.
Aztán automobilon elment értük és Kun Béla, Vágó, Szamueliy és a többi kommunista, mint Magyarország teljhatalmú urai hagyták el a börtönt, hogy elfoglalják az alvó várost.
Károlyi Mihály és felesége ezalatt együtt ült Be- rinkey volt miniszterelnökkel a miniszterelnöki palota valamelyik szobájában.
A város már nyugtalanul hánykolódott az éjtszakai sötétben.
Károlyi Mihály karosszékéből takaróba burkoltan dideregve kérdezősködött, mi történik odakmn?
Mikor mondták neki, hogy a proklamáció] át már felolvasták a munkástanácsban, álmosan kérdezte: Miféle proklamációt? De hát a lemondását!
Lehetetlenség, hiszen jóformán nem is emlékezem, mi van benne, olyan sietve Írtam alá.
Meg kell akadályozni, hogy nyilvánosságra jusson.
Egyik miniszteri tanácsos mondta meg neki, hogy elkésett.
A lapok már szedik a lemondás hírét Cs holnap reggel közölni fogiák.
Károlyi dadogott valamit, hogy hiszen ő nem akarja visszavonni, csak a fogalmazáson akarna változtatni.
De a kommunistáknak volt rá gondjuk, hogy a lemondást ekkorra már telefonon tovább adják Becsbe.
A távíró széthordta a hírt és Károlyi lemondásának a gyalázata, Kéri -Krammer Pál szövegezésében egy irtózó jövő számára ezentúl változatlanul megmarad.
És ez nem mese .. . nem a képzelet találta ki, hogy vért fagyasszon és riogasson vele.
Károlyi Mihály március 21-én éjjel félrebillent szűk koponyájával , horpadt mellével ott állt Tisza István egykori szobájában és mielőtt a kakas harmadszor kiáltott. . .
Három képet fessetek róla gonosz mesék és pszichózisok illusztrátorai.
Az első homályos kép anyagát a győztes hatalmak ágensei szolgáltatják majd valamikor, akikkel Károlyi 1914-ben Párizsban és három évvel később Svájcban megyegezett.
A második kép már világosabb.
Károlyi szabadkőműves barátai között egy belgrádi, villa szobájában felesleges fegyverszünetet kér Fran- chet d'Esperay francia tábornoktól.
Aztán kinyitja a határokat.
A harmadik kép a tegnapi éjjel.
Károlyi álmosan aláírja lemondását és elrendeli, hozzák ki Kun Bélát a börtönből, eresszék szabadjára a kommunizmust, hogy elöntse, ami Magyarországból még megmaradt.
Három kép...
Ne felejtsük el soha !
Mostharmadszor árulta el hazáját és faját.
És mellette ott állt az asszony.
A képbe ő is beletartozik.
Ma délelőtt látta őket valaki a dunaparti korzón.
Károlyi kabátja gomblyukában nagy vörös szegfűt viselt, a felesége pedig frigiai sapkaszerű vörös kalapot és vérvörös kőpenyeggaJlért viselt.
Jó kedvük volt.
Nevetgéltek.
"Ügy örülök, — mondotta Károlyi Mi- hályné egy barátnőjének — Magyarország még sohase lehetett ilyen boldog, mint most."
A miniszterelnökségen, búcsúbeszédében hasonlóan szólt a férje is.
"Nem kell feledni", jelentette ki Károlyi Mihály, "ha egy-két exisztencia vagy vagyon tönkre is megy, ha az új rend kialakulásánál egyesekkel talán méltatlanság is történik, ezt az ország érdekében el kell viselni . . .
Öntsünk olajat az új kormán yzat kerekeire és kövessünk el mindent, hogy vállalkozása sikerüljön, mert ez a magyar faj érdeke. "
így beszélnek ők.
És tüntető vörös virággal, vörös kalapban — hóhérszínekben sétált a korzón a két emberi teremtés, amelyik elvégezte szörnyű munkáját .
Lélektanukról bizalmasuk, egy kommunista munkatárs mondotta: Mihálynak és a feleségének
azért kellett a forradalom, hogy köztársasági elnökök lehessenek.
És azért kellett a bolsevizmus, hogy majd utána a reakcióban autokrata uralkodók lehessenek."
A bizalmas barát nevetett. ..
Ez lenne a két ember megfejtése?
Nem tudom.
Azok mondják, akik a boszorkánykonyhán együtt főztek velük.
Egyszerre Kun Béla arca meredt elém.
Ügy láttam magam előtt, mint Szilveszter napján a Mária Terézia- laktanya alatt.
Lázítani ment a kaszárnyába .
Károly; engedte.
Pogány-Schwarz segítette.
Most együtt ülnek mind.
Szamuelly is ott van és Kuníi, Landler, Böhm.
Még nem tértek magukhoz.
Szerencséjük túlszárnyalta a képzeletüket.
Ezt mégsem álmodták volna.
Limanovánál és . a Doberdón olyan halálmegvető kemény hősök voltak a magyarok, ki hitte volna, hogy ilyen könnyen hajtsák járomba a fejüket. . .
Már hur- colkodnak a teljhatalmú népbiztosok.
A Visegrádiutcában összecsődül a nép, a Vörös Újság szerkesztősége előtt.
Szamuelly holmiját hordják ki a kocsira.
Kun Béla is kifelé készülődik a két szobából, amelybe orosz pénzzel, dr. Sebestyén név alatt költözött.
Hová mennek?
A királyi várba?
A miniszterelnöki palotába , vagy máshová?
Válogathatnak.
Minden az övék.
Valaki az ajtómon kopogtatott.
Cavailier József jött, azután Kiss Károly.
Híreket hoztak.
Az országba kommunista agitátorok tömegeit küldi szét Kun Béla.
Vörös zászlós autókon nyargalnak át a falvakon és kiabálják: "Proletárdiktatúra van !
Verjétek agyon az urakat!
44 Rendelet jelent meg.
Tilos a fegyverviselés.
Be kell szolgáltatni még a revolvereket is.
Csak a "megbízhatóak44, a vörös katonák, a gyári őrségek és a munkásgárdák viselhetnek fegyvert.
A boltok zárva maradnak.
Közvagyonnak minősítették az árukat.
A lapokat kommunizální fogják vagy betiltják.
A Budapesti Hírlapot elfoglalta a Vörös Újság szerkesztősége .
Fegyveres emberek telepedtek az íróasztalok elé.
A házra kitűzték a vörös zászlót.
Kiss Károly Kállay Erzsébettől hozott üzenetet.
Holnap reggel falura mennek , hívnak, menjek velük.
Megráztam a fejemet: — Holnap visszamegyek Anyámhoz.
Kérésemre Kiss Károly gróf Batthyány Lajosáénál is járt, de a Teréz* körúti Batthyány-palota ablakából már vöröskatonák és tengerészek néztek ki.
Sokan elmennek.
Vasúton aki tud, kocsin, gyalog szökdösnek az emberek.
Nyomuk vész . . . nincsenek többé.
A politikai pártok egymásután mondják ki megszűnésüket.
A magasrangú tisztek, a politikusok eltűntek.
Senki sem kísérli meg, hogy gátat emeljen, pedig tegnap éjjel még egy zsilip is elég lett volna.
Október 31-e . ..
Mint borzasztó kísértet visszafordul és újra itt van az a nap .
Ugyanaz történik.
Akkor "független Magyarországának nevezték el a csapdát, ma " területi integritásnak".
Olyan az egész, mint mikor egy rémálom közben átdereng az ember agyán, nem először álmodja ezt.
Hol vannak azok, akik mindig készen álltak, ha a királyoknak tanácsot kellett adni Schönbrunnban vagy a bécsi Burg termeiben ?
Miért nem adnak most tanácsot boldogtalan nemzetünknek?
És hol vannak azok, akik a háború alatt ezreknek fuvattak halálrohamot, ha egyetlen lövészárok veszendőbe került?
Hol van egész nagyszerű fajom, mely gőgösen, nóíásan ment el meghalni idegen mezőkre?
Miért áll tágranyitott szemmel, mozdulatlanul az itthoni mezőn ?
Négy és fél hónap múlt el Károlyi árulása óta.
És ez az új merénylet megint vezér nélkül , szervezetlenül talál.
Futó alakok menekülnek.
Árnyékok mennek elfele, melyek egykor nagyságoknak látszottak Magyarországon.
Akik pedig itt maradtak , hivatalos szobákban, szegény tiszti szállásokon az éhes, rongyos, szürke kis árnyékok, ők le- horgasztják a fejüket.
Ahol a bolsev izmus vörös keze az uralom után kapott, rávertek az első órában mindenütt.
Lázadó, forró embervértől pirosiottak ki Moszkva, Pétervár, Heismg- fors, Berlin és Altona kövei — csak Budapest adta meg magát kábult zsibbadásban .
Itt lenne legerősebb a szörnyű bűvölet ?
Itt, ahol Károlyi forradalma ideién mindössze kétszázhatvanezer szervezett munkás és még tegnap csak ötezer kommunista volt.
Más történt!
Túlsók rohamot fújtak az osztrák trombiták a magyaroknak a háborúban.
Meghaltak azok, akik ma megmenthetnének.
És egyszerre a cselekvés kétségbeesett vágyát éreztem.
Termi valamit, ha bele is hal az ember, tenni valamit, ami feloldja a tétlenségbe bűvölt energiákat , megtöri a gyalázatos varázslatot.
Ökölbe szorult a két kezem.
Dühömben őrülten ráztam a fejemet: Nem maradhat így.
Holnap . . .
Holnap haza megyek ...
És lehunytam a fáradságtól a szememet.
Megint végtelen hosszúak lettek az órák.
Esteledett.
Lámpát gyújtottak a szomszéd szobában.
Odalenn bezárták a házkaput.
Mi ez?
Olyan volt a dörgése, mintha fedelet vertek volna egy nagy ládára.
És mi benn ültünk a ládában és tehetetlenül vártuk, hogy kívülről eldöntsék a sorsunkat.
Amig a kapuk nyitva voltak, a házak utcahosszat fogták egymás kezét és egy kis rán- ditás, egy mozdulat elég lett volna, hogy jelt adjon a többinek, amelyik bajba kerül.
Most már vége.
A kaput becsukták, a házak eleresztették egymás kezét és fuldokolva , beszegezve mindegyik egyedül maradt a maga szerencsétlenségével.
Kinn a sötét, fenyegető utcákban pedig szüntelenül süvítettek a rabiott autók .
Alattomos szándékokat, ellenséges parancsokat vittek szanaszét.
És a kapukonbelül senki sem tudta, nem nyúlnak-e hozzá azok a szándékok és parancsok az ő sorsához.
Éjfél előtt volt, mikor becsengettek az előszobán.
Egy pillanatra fennakadt még a lélekzet is.
Zsigmondy kiment ajtót nyitni.
Nincs baj.
Béla testvérem üzente, ki ne mozduljak holnap, amíg vele nem beszéltem.
Aztán álmatlanul mentünk aludni.
A gyerekszobában lámpa égett az éjjeliszekrényen.
Az ágyam vetve volt.
Soká üldögéltem a szélén Egyszerre észrevettem, hogy a fejemet előrelógatom és a két kezemet laposan, mozdulatlanul tartom a térdemen, mint az orvosok várószobájában a betegek.
Nyomdafesték szaga érzert a homályból.
Eszembe jutott valami.
Ha az ember ilyenkor olvasni bírna Egy újság feküdt az asztalon.
Nem, csak azt ne.
Undorodtam tőle.
Menekülni szerettem volna a jelentől.
Rossz óráimban hányszor vigasztalt meg a nagy barát — a könyv.
De hát van-e olyan könyv a világon, amely el tudná dajkálni a gondot, amely kínozott ?
Emlékszem, egyszer nagy viharban a tengeren Faustot oivasam, amíg rámvirradt.
A háború alatt egy gonosz éjtszakán Toldi estéjét olvastuk Anyámmal.
Vájjon el tudna-e ma vinni magával a csuhás lovag, amint nyargalva megy Budára mégegyszer vívni a magyar becsületért, amint haldokolva, nagy hűségben megcsókolja Lajos király kezét?
Megráztam a fejemet.
Talán valami más .. .
Nagy látásoktól őrült szemmel, feketén jött és tűnt el Hamlet képe, nem tartóztattam.
És Niels Lyne és az Idióta és Don Quijote rozsdásan, páncélosán.
És Madách örök Ádámja és Éva , az Éden kertjének egy késő sugára . . .
Lenn őrjárat haladt el az ablakok alatt.
Valamelyik
katona végighúzta a rohamkéset egy leeresztett vasredőnyön, mintha valakire fente volna.
Röhögés hangzott fel.
Odébb mentek.
Csend lett.
Az óriási bűnhődő város visszafojtott lélekzete volt ez a csend.
Meddig tart még?
De hát mért nem tudok valami másra gondolni.
Ha most otthon lennék, hogy múljék az idő, megszámlálnám a könyveimet.
Egy kettő, három ...
A gondolatom egy öreg könyvet emelt le a polcról.
Kant: "K ^ ii ^ t ^ ik dér rémen Vernunft".
Mire való ez?...
A könyvtáram másik végén van egy másik könyv .
Pergament kötése olyan sima és hűvös, mint az elefántcsont: az Iliás.
Eszembe jutott, ezt a könyvet Sienában vettem, valamikor régen.
Derűs, nagy hősök , homérosi dalok, semmit sem mondanának ma nekem.
És Dante . . .
Nem kell . . .
Nem tud az ő Infernója arról, amit mi érezünk.
Egy magányos autó tülkölt az éjtszakában.
A Mária Terézia-laktanya felől sortüzek hangzottak.
Halkan, hogy zajt ne üssek, járkálni kezdtem a gyerekszobában.
A játékok között könyvek feküdtek.
Képes könyvek, színes állatok, nagy furcsa ABC-ék.
Megnéztem mindegyiket külön.
És ekkor egy elnyűtt, sokat forgatott mesekönyv akadt a kezembe.
Visszaültem az ágyam szélére.
A könyv kinyílt.
Szünidők, régi vasárnapok, szelíd kis gyerekbetegségek suhantak cl előttem.
Valaki csittítgat, csókol, nyugtat és félhangon olvas az ágy mellett és cirógatja a homlokomat.
Anyám ...
Gyorsan fordultak a lapok.
És amit nem tudott volna a forradalmas éjtszakán se Goethe , se Arany, se Dante, se Kant, megfogta és elvonta a gondolataimat a gyerekek, a betegek, a szenvedők tündérvigasztalója, az örök irgalmas mese.
Március 23-án.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE