ELTE
  • elte.dh
  • Verskorpusz
  • Cikk-kereső
  • Regénykorpusz
  • Drámakorpusz
  • A szolgáltatásról
  • Súgó
  • English
  • Magyar

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Vissza

Tormay Cécile

Bujdosó könyv

Keletkezés ideje
1920
Fejezet
185
Bekezdés
4033
Mondat
16463
Szó
157783
Szerző neme
nő
Terjedelem
hosszú
Kanonikusság
magas
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19
  • 20
  • 21
  • 22
  • 23
  • 24
  • 25
  • 26
  • 27
  • 28
  • 29
  • 30
  • 31
  • 32
  • 33
  • 34
  • 35
  • 36
  • 37
  • 38
  • 39
  • 40
  • 41
  • 42
  • 43
  • 44
  • 45
  • 46
  • 47
  • 48
  • 49
  • 50
  • 51
  • 52
  • 53
  • 54
  • 55
  • 56
  • 57
  • 58
  • 59
  • 60
  • 61
  • 62
  • 63
  • 64
  • 65
  • 66
  • 67
  • 68
  • 69
  • 70
  • 71
  • 72
  • 73
  • 74
  • 75
  • 76
  • 77
  • 78
  • 79
  • 80
  • 81
  • 82
  • 83
  • 84
  • 85
  • 86
  • 87
  • 88
  • 89
  • 90
  • 91
  • 92
  • 93
  • 94
  • 95
  • 96
  • 97
  • 98
  • 99
  • 100
  • 101
  • 102
  • 103
  • 104
  • 105
  • 106
  • 107
  • 108
  • 109
  • 110
  • 111
  • 112
  • 113
  • 114
  • 115
  • 116
  • 117
  • 118
  • 119
  • 120
  • 121
  • 122
  • 123
  • 124
  • 125
  • 126
  • 127
  • 128
  • 129
  • 130
  • 131
  • 132
  • 133
  • 134
  • 135
  • 136
  • 137
  • 138
  • 139
  • 140
  • 141
  • 142
  • 143
  • 144
  • 145
  • 146
  • 147
  • 148
  • 149
  • 150
  • 151
  • 152
  • 153
  • 154
  • 155
  • 156
  • 157
  • 158
  • 159
  • 160
  • 161
  • 162
  • 163
  • 164
  • 165
  • 166
  • 167
  • 168
  • 169
  • 170
  • 171
  • 172
  • 173
  • 174
  • 175
  • 176
  • 177
  • 178
  • 179
  • 180
  • 181
  • 182
  • 183
  • 184
  • 185
Úgy rémlik, mintha szörnyű régen lenne már minden így , pedig csak tegnapelőtt kezdődött.
Két nap előtt volt az iszonyú magyar Nagy-Péntek.
És ma vasárnap van.
De nem húsvétvasárnap.
A feltámadás itt elmaradt és a sírásók röhögve ülnek a síron.
Valahol, egy templomban harangoznak.
A többiek elmentek misére.
Engem fogva tartott a testvérem üzenete.
Az újság megint ott feküdt az asztalon.
Nagy fekete betűkkel lármázott a papiroson Kun Béla kiáltványa a világ proletariátusához: "Mindenkihez" .
Gyűlöletre lazító, forradalmi gyújtogatás.
És a harang régiesen, halkan a szeretetről bongott a tetők felett.
Arra fent valahol a levegőn át, ott rohanhatott át gyűrűzve a távolságokon Magyarország szégyenének és szerencsétlenségének a szikratávirata.
És ott jött visszafelé Moszkvából a diadalittas válasz.
A "Népszava" közli:

"Ma délután 5 órakor a Magyar Tanácsköztársaság a csepeli szikratávíró állomás útján érintkezésbe lépett az Orosz Tanácsköztársasággal.
— A Magyar Tanácsköztársaság kéri Lenin elvtársat a távirókészülékhez.
— Moszkva húsz perc múlva jelentkezett: — Lenin a készüléknél.
Kérem Kun Béla elvtársat a készülékhez.

— De Kun Béla a népbiztosok ülésén volt.
A csepeli állomásról egy másik elvtárs felelt: — A magyar proletariátus tegnap éjtszaka az egész államhatalmat meghódította, bevezette a proletariátus diktatúráját és üdvözli önt, mint a nemzetközi proletariátus vezérét.
A szociáldemokraták pártja a kommunisták álláspontjára helyezkedett, a két párt egyesült.
MagyarországiSzocialista Pártnak nevezzük magunkat.
Kérünk e tekintetben utasításokat.
Kun Béla a külügyek népbiztosa.
A Magyar Tanácsköztársaság felajánlja az orosz szovjetkormánynak a véd- és dacszövetséget.
Fegyverrel kezünkben fordulunk szembe a proletariátus valamennyi ellenségével és kérünk azonnali értesítést a katonai helyzetről.
"

Aztán este 9 óra tíz perckor Moszkva újból jelentkezett.

"Itt Lenin. . .
Őszinte üdvözletem a Magyar Tanácsköztársaság proletárkormányának és főleg Kun Béla elvtársnak.
Üzenetüket éppen most közöltem a bolseviki Oroszország kommunista pártjának kongresszusával.
Mérhetetlen lelkesedés . . . amilyen gyorsan csak lehetséges . . . közölni fogjuk a katonai helyzetről szóló jelentést.
Okvetlenül szükséges állandó drótnélküli távirati összeköttetés Budapest és Moszkva között.
Kommunista üdvözlettel és kézszorítással Lenin .
"

Itt Lenin . . .
Szörnyű hangzása van ennek a két szónak.
És mögötte bármilyen szavak is hangzottak, mégis halálsápadt csend következik.
Itt Lenin. . .
Most már itt van, oldalt hajló kopasz fejével, a megfagyott félmosollyal széles szája felett.
Apró kalmük szeme nézése terjed, nagy orrlyukai tágan mozognak , mintha vért szimatolnának.
Itt Lenin ...
És Trockij is itt van, a bestiális kegyetlen arc folénk hajlik, a szája széles lesz, álián mozog a vörös szakáll.
A többi orosz zsidó zsarnok is itt van és véres kezük int.
Már parancsolnak .
Magyarországi helytartóik engedelmeskedni fognak, mi pedig meghalunk vagy élünk, úgy, ahogy ők akarják és rendelik.

Béla öcsém jött be a szobába.
Tőle tudtam meg, hogy haza többé nem mehetek .
Sebesen, idegesen beszélte, hogy tegnap este, mikor Anyánkhoz ment, a sötét utcában hirtelen kigyulladtak egy nagy gépkocsi lámpái.
Az autó a szomszéd sarokház előtt állt, pedig annak nincs kapuja a Kőfaragó-utcában.
Az automobilban három ember ült.
Leugráltak és figyelték, ki megy be hozzánk a kapun.

— Anyánk házvezetőnője — mondotta testvérem — ma délután odajárt.
Valószínűleg ő jelentette fel, hogy elmentél.
Alig hogy visszatért, megállt az automobil is a ház előtt.
Téged kerestek.
Fel akartak menni a lakásba.
Erőszakoskodtak, hogy ők a rendőrségtől jöttek.
Veled van dolguk.
A házmester mondta nekik hogy elutaztál és hirtelen becsapta a kaput.
A gépkocsi azért ott maradt és szemmel tartotta a házat.
Az emberek csak virradattal mentek el, addig várták, hogy haza gyere.

Mialatt ezt elmondta, olyan sajátságos érzésem támadt, mintha lassan, csúful egy kéz tapogatott volna körülöttem a levegőben, meg akart fogni, de nem ért el .
Mellém nyúlt...
Itt Lenin . . . hát itt van!

Testvérem a saját gondolatait követte: — Zsig- mondyéknál nem maradhatsz.
Most már haza se mehetsz.
Mondták a házmesternek, hogy ma érted mennek.

Anyám arcát láttam és kék szemében a múlt esti üldözött, szegény tekintetet .
Borzasztó lenne neki, ha előtte fognának el.
De hát akkor? . . .
Hiszen tenni akarnék valamit.
Bethlen István grófnak is üzentem ma reggel.
Már nem találták a lakásán.
Akit kerestetek, eltűnt.
A szálak szétszakadnak.
Mihez kezdjek?
Az asszonyok egymagukban most, keveset tehetnek.

Nem vettem észre, mikor Kiss Károly benyitott.
Néhány nap múlva már csak szakszervezeti igazolvánnyal szabad utazni.
Rábeszélt, menjek innen, amíg lehet.
Kállayék ma lemaradtak a vonatról a nagy zsúfoltságban.
Holnap indulnak .
Megint üzenték, utazzam velük.

Tétováztam.
De hiszen csak pár napról lehet szó . ..
Mikor magamra maradtam , levelet írtam Anyámnak.
Megírtam, hogy még nem tudom hová, de holnap elmegyek és kértem, töltsük ma együtt az estét.

Soha még nem voltak ilyen hosszúak az órák a világon.
Mire egészen besötétedett , kiszöktem a házból.
Hideg szél fújt a néptelen utcákban.
A fáradt város már megint megalkudott és tűrt.
Csak a plakátok beszéltek.
Nagy lepedők tapadtak a falakon.
És mindenütt ugyanazok a szavak: Proletár ...
Diktatúra . . .
Proletár ...
A bezúzott lámpákba senki sem tett üveget.
Szemét hevert a gyalogjárón .
Napok óta nem seperték az utcákat.

A lépcsőház sötét volt Mária testvérem szalonjában egyetlen villanykörte égett .
És ott, a szűkös világosságban viszontláttam Anyámat.
Megdöbbentem.
Ügy rémlett, mintha kisebb lett volna, mint máskor.
Mióta elváltunk, feltűnően lesoványodott az arca.
Miattam aggódott-e?
Én vagyok az oka?
Soha sem éreztem vele szemben olyan meghatottságot, mint abban a pillanatban.

Pedig egészen nyugodtnak látszott és egyszer nevetett is jó tiszta nevetésével .
Mindenről beszéltünk, csak arról nem esett szó, hogy holnap nem leszek többéközöttük.
A gyerekek szinte vígak voltak.
A fiatalok a szegletben beszélgettek maguk között.
A valóság csúnya hátterén a fiatalság és az élet találkozása: egy szép kis halk regény.
Az órák olyan irgalmasak és jók voltak , hogy olykor elhittem, a boldog Régen néz vissza utólszor , mielőtt elmenne tőlünk.

Legfeljebb egy-két hétig tart, — mondotta valamelyikünk a szüntelen vigasztalót.

Vyx alezredest lecsukták, egy angol tisztet elpáholtak az utcán.
Ezt talán mégse vágják zsebre a nagyhatalmak . . .

Lehetetlen, hogy az antant eltűrje Magyarországon a bolsevizmust .
Ultimátumokat tudott küldözni demarkációs vonalakért, hogy az oláhok és a többiek kényelmesebben rabolhassanak, most még inkább fel fog lépni, mikor a saját érdekéről van szó.

Ne számítsunk mi másra, csak magunkra, — mondotta a sógorom.
Az antant-hatalmak juttattak idáig.

Az egyik fiatal Eperjessy közbeszólt: — Ezért tetszik sok elkeseredett embernek , hogy a kommunisták ujjat húznak a hatalmakkal.
És aztán ki tudja, a területi integritás . ..

Ne várjon senki jót ezektől, — mondottam — lehetnek a kommunizmus tanainak hirdetői között idealisták, de a megvalósításra csak gazemberek vállalkoznak.
Mert a kommunizmus lehetetlenséget akar — a természettel pedig hiába száll harcba az ember.

Anyám arcára tévedt megint a szemem.
Kínzó fájdalomban ismét láttam rajta a változást.
Ki a megmondhatója, mennyit szenvedett?
Ő maga sohasemfogja megmondani.
És olyan szép és nagy volt ebben az ő hallgatásában a lelke.
Nem , soha sem fog szemrehányást tenni, hogy veszedelmes munkámmal elvettem tőle az egyetlent, ami számára megmaradhatott volna: kis otthona, öreg élete nyugalmát.

És ha jönni fognak és kutatnak az elhagyott szobákban, nem leszek mellette .
Talán szűkölködni fog.
Talán élelem sem lesz a házban.
Talán elszedik tőle, amin csüng, ami régen az övé.
És én nem maradhatok vele, én, aki mindig vele voltam .
Van-e erre joguk az embereknek ?

Valaki váratlanul kérdezte, eldöntöttem-e már, hová megyek?
Fogadjam el Kállayék meghívását, menjek Nógrádba, szökjem át valahogy az Ipolyon és Pozsonyon át próbáljak kijutni külföldre.

De tudják-e Kállayék, mit jelent ma ez a meghívás ?

Csak abban az esetben lehet elfogadnod!
— mondotta Anyám.

Bárhová mégy is, nyomozóid félrevezetésére írj haza egy levelet, — mondotta sógorom és adasd fel más vidéken.

Anyám felállt: — Most már mennünk kell.

A szívemben egy pillanatra bénultan akadt meg a vér.
Ö pedig emelve tartotta a fejét és nem volt könny a szemében.
Csak mikor a lépcsőn levezettem, vettem észre, hogy jobban támaszkodik, mint különben.
Ki fogja vezetni ezután?

Unokaöcsém, Epcrjessy Sándor kísért haza.
Kértem, foglalja el a szobámat , maradjon Anyámmal, különben nem tudok elmenni tőle..

Miattam ne aggódj — mondotta Anyám.
— Ésvissza ne gyere hozzám, amvéíg nyíltan és biztonságban nem jöhetsz.

Ismertem őt, mióta gondolkozni megtanultam.
És mégis ezen az estén ismertem meg igazán.
Egyszerre felfogtam ezt a csodálatos, megható szívet, amely kész volt szeretettel betölteni valamennyi életet, amelyet ő adott, szeretettel, halkan végig az utolsóig.
Most fogtam fel azt a szívet, amely soha se kért és mindig adott.
Soha se beszélt magáról és mindenkit meghallgatott.
Dédelgető szava nem volt, a levegőbe csókolt és nem látszott a karja ölelő mozdulata.
Belül maradt a mozdulat, de a láthatatlan mélyben mindig ölelt, többet, szebben, mint a karok ölelnek.
És mialatt az éjtszakai utcákon át egymás mellett mentünk a szomorú rövid úton, egyszerre érezni kezdtem, hogy ha ez a szív egy napon nem fog többé dobogni, akkortól kezdve akadozni fog az én szívem is.

Már elhaladtunk a ház előtt, amely menedéket adott.
Azt hittem, Anyám nem veszi észre.
Ügy megszokta, hogy mindig vele menjek haza.
Aztán váratlanul megállt és mint ünnepkor szokta, magához vonta a fejemet és félig a levegőbe hirtelen megcsókolt.

— Na, Isten megáldjon.

A keze után nyúltam, de nem tudtam elfogni.
Már ment elfele tőlem és egyszerre nem láttam többé a sötétben.
Csak a lépése hangzott még vissza az üres utcából .
A kedves, furcsa lépés, mintha egyik lábát húzta volna egy kissé.
Aztán már ez sem hallatszott többé.
Nagy és kifosztott lett a csend.
Szegény, hangtalan zokogást éreztem a mellemben és egy könnybe elmerült a világ.

Március 24-én

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19
  • 20
  • 21
  • 22
  • 23
  • 24
  • 25
  • 26
  • 27
  • 28
  • 29
  • 30
  • 31
  • 32
  • 33
  • 34
  • 35
  • 36
  • 37
  • 38
  • 39
  • 40
  • 41
  • 42
  • 43
  • 44
  • 45
  • 46
  • 47
  • 48
  • 49
  • 50
  • 51
  • 52
  • 53
  • 54
  • 55
  • 56
  • 57
  • 58
  • 59
  • 60
  • 61
  • 62
  • 63
  • 64
  • 65
  • 66
  • 67
  • 68
  • 69
  • 70
  • 71
  • 72
  • 73
  • 74
  • 75
  • 76
  • 77
  • 78
  • 79
  • 80
  • 81
  • 82
  • 83
  • 84
  • 85
  • 86
  • 87
  • 88
  • 89
  • 90
  • 91
  • 92
  • 93
  • 94
  • 95
  • 96
  • 97
  • 98
  • 99
  • 100
  • 101
  • 102
  • 103
  • 104
  • 105
  • 106
  • 107
  • 108
  • 109
  • 110
  • 111
  • 112
  • 113
  • 114
  • 115
  • 116
  • 117
  • 118
  • 119
  • 120
  • 121
  • 122
  • 123
  • 124
  • 125
  • 126
  • 127
  • 128
  • 129
  • 130
  • 131
  • 132
  • 133
  • 134
  • 135
  • 136
  • 137
  • 138
  • 139
  • 140
  • 141
  • 142
  • 143
  • 144
  • 145
  • 146
  • 147
  • 148
  • 149
  • 150
  • 151
  • 152
  • 153
  • 154
  • 155
  • 156
  • 157
  • 158
  • 159
  • 160
  • 161
  • 162
  • 163
  • 164
  • 165
  • 166
  • 167
  • 168
  • 169
  • 170
  • 171
  • 172
  • 173
  • 174
  • 175
  • 176
  • 177
  • 178
  • 179
  • 180
  • 181
  • 182
  • 183
  • 184
  • 185
Elte

Digitális Bölcsészet Tanszék Eötvös Loránd Tudományegyetem 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8. (Főépület) II. emelet, 201, 205-206, 210-es szoba

Hasznos Linkek

  • Verskorpusz
  • Cikk-kereső
  • Regénykorpusz
  • Drámakorpusz
  • Digitális bölcsészeti szótár
  • ELTEDATA
  • Digitális Örökség Nemzeti Labor

Friss hírek

Cimkék

  • Email: dh.elte.hu@gmail.com
  • Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8

Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE