Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Tormay Cécile
Bujdosó könyv
Keletkezés ideje
1920
Fejezet
185
Bekezdés
4033
Mondat
16463
Szó
157783
Szerző neme
nő
Terjedelem
hosszú
Kanonikusság
magas
Qajátságos érzésem van.
Olyasmit érzek, mintha egy nyitott seb lenne a fejemben és a vér minduntalan elöntené a gondolataimat, amelyek készülődnek, akarnak valamit, aztán feleúton megállnak és zűrzavaros homályba tévednek bele.
Meddig lehet az ilyesmit elviselni ?
Valaminek történnie kell...
Egyre mondjuk ezt és egyik nap csak múlik a másik után.
Űj és új szerencsétlenségek híre jön .
Mindenütt rabolnak az országban.
A kastélyokban, pusztákon, falvakban kószáló orosz foglyok, züllött katonák, fegyencek, kiszabadult rablógyilkosok fosztogatnak a felbőszített csőcselékkel.
Kecskemétről, Félegyházáról , Kaposváról, Nagykőrösről riasztó hírek jönnek.
Ma reggel Arad vármegyéből érkezett valaki.
Álgyest!
Jóformán névtelen kis falu , nyoma sincs a térképeken és nekem mégis megvonagük a szívem.
Túl a világosi mezőn, a Kőrös partján, az öreg kert, a régi ház a jegenyék alatt.
Kifosztották !
És ezen a
H3sorson át, élőn és elevenen, egyszerre megértem Magyarország minden kifosztott kastélyának, minden megrabolt otthonának a szerencsétlenségét.
Üszkös falak , üres szobák...
Nem volt az enyém az ősi oszlopos udvarház; mégis hozzányúltak az enyémhez; messze gyermekkorom elmúlt nyarait bántották.
Megtiporták az utakat, melyeken ha rájuk gondolok, nagyanyám emléke még ma is olykor kézenfogva vezet.
Megtiporták a Kápolnahegy lejtőjét, amelyen annyit játszottam hajdan .
Betörtek még a kriptába is.
Ügy hírlik, megrabolták azokat, akik csendes nyugvásra gyűltek ott össze nemzedékről-nemzedékre, az alvó homályba.
A fellázított oláh parasztok agyon akarták verni a kastély lakóit.
És míg ők bújva menekültek, a falusi tanító vezetése mellett betódult kaszákkal, baltákkal a vad csorda és amit nem vittek el, azt veszett orgiában összerombolták.
A könyvtár szép ódon könyveit beletaposták az udvar sarába.
A régi dolmányos földesurak, a krinolinos dámák képeit fejszével hasogatták be, kiszúrták a szemüket, kivágták a vásznat a szívük helyén.
A perzsa szőnyegeket darabokra metélték és úgy osztozkodtak rajtuk.
Mint a fúriák zúztak, törtek napestig.
A százados öreg bútorokból tüzet raktak dáridójukhoz az udvaron.
Az öntöző kút medre pedig, a tuják alatt, színültig van darabokra zúzott Alt-Wien cseréppel , metszett poharak kristálytörmelékévei.
Hányszor néztem az öntözőkút vize tükrében a saját gyerekarcomat és öltögettem nyelvet önmagámra, hányszor fogtam pillangót a kút körül és a meleg, rózsaszagú kert napfényes útján, mely a fenyőkön túl, a mély zöldbe vitt.
Az utak szélén , ott az öreg árnyékban smaragdos moha bársonyiott.
És zöld moha nőtt a kőpadon a kert végében is, ahová ritkán jöttek el játékot zavarni a nagyok.
A padra fel lehetett állni és ki lehetett róla látni a bokorsövény felett az országútjára .
Puha fehér porban, echósszekerek jártak és a bocskoros oláh parasztok megsüvegeltek bennünket, ha észrevették: — Naptye buna!
— Integettem nekik .
Ismertem az öreg Togyert és Li- szandrut és Petrut, aki az Anyám keresztfia volt.
A maguk nyelvén beszéltek, sohase bántotta őket senki, a papjuk, a tanítójuk csak oláhul tudott, de azért a magyar állam is fizette őket.
így volt ez másutt is!
A magyar faj nem nyomta el idegenajkú testvéreit, akik zaklatott századokban, mongolok, tatárok, törökök és a saját vérük zsarnokai elől menedéket keresve vándoroltak be.
Nem kényszerítette rájuk senki a mi nyelvünket.
Mert ha tette volna, — ma nem lenne többé német, tót, rutén, oláh és szerb az országunkban.
Hazudtak, akik mást mondtak.
Mi békésen éltünk együtt .
És a nemzetiségek most egyszerre mégis vad gyűlölettel ordítják, hogy agyon kell ütni mindenkit, aki magyar.
Ezért az eredményért két oldalról folyt a szívós, céltudatos munka.
Az oláhországi propaganda és Károlyi destruktív tábora két oldalról fúrta meg a hegyet.
Középütt találkoztak az alagútban, az oláh agitátorok és az áruló magyarok.
Ez is hozzátartozott Károlyi táborának terveihez.
Hogy megteremtsék hatalmuk előfeltételét: a felbomlást, a nemzetiségi vidékeken agitátoraikkal a magyarokra uszítottak.
A fajmagyar vidékeken az osztálygyűlölet csóvájával hajszolták romlásba a népet.
És a vérvesztett nép megbódult: a háborús évek szenvedése csúnyán felordított benne.
Sejtette régen mindenki, hogyha a katonaság egy napon hazajön a csataterekről , kérdőre fogja vonni azokat, akik kiéheztették, kiuzsorázták hozzátartozóikat és meggazdagodtak idehaza, míg ők odakinn szenvedtek.
A háború utolsó éveiben pogromról beszélt az elkeseredett frontkatonaság: "csak egyszer legyen vége a háborúnak**.
Leszámolásra készült a nép és ökle lassan, rettentően emelkedett a bűnösök feje fölé.
Egy démoni hatalom most egyszerre félrehajlitotta az öklöt.
A temérdek felgyülemlett gyűlölet elhárult a galíciai bevándorlottakról, lánckereskedőkről , uzsorásokról, falusi korcsmárosokró! és — a magyar kastélyokra és udvarházakra, a magyar hatóságokra zuhogott le.
Szégyennel és keserűséggel hallgatom a híreket.
A föld népe, itt-ott még a faj magyar parasztság is, a kormány agitátorainak útmutatása mellett feldúlja a fajmagyar urak otthonát.
A megtévesztett nép talán önmaga előtt védekezik, mikor ismétli, amire tanítják: "Most köztársaság van, most minden mindenkié.* És jómódú gazdák szekerekkel mennek az urasági udvarokba, hogy elhurcolják azt, ami a másé.
A hatóságok tehetetlenek.
A felingerelt nép dühe elkergette a szolgabírákat és jegyzőket.
Az ürügy megvolt.
A háborús közigazgatás alatt a jegyzők szedték be a termelőtől a búzát, a marhát, ők rendelték ki a hadimunkásokat.
Ők osztották ki a cukrot, lisztet, petróleumot és a szűkös hadisegélyt, — őket érte a vád, hogy megtartották maguknak a többletet, nekik jutott ki a gyűlölet mindenért.
Ez a gyűlölet, mint levezető csatorna kínálkozott oda azoknak, akik a pogromtól féltek.
Számítóán felhasználták.
A falvak furkósbottal kergettek cl vagy háromezer jegyzőt és sokat agyon is vertek.
így maradtak magukra a községek.
A lazítás eredményeként papjaikra ekkor már nem hallgattak- tanítóik közül pedig sokat megérintett a métely.
A rend felbomlott .
És népapostolok álarcában, a Nemzeti Tanács agitátorai: újságírók, pincérek , parkett-táncosok, moziszínészek és leánykereskedők tódultak ki a vidékre .
Jóformán a pesti forradalom napján, a főváros mintájára, mindenütt helyi Nemzeti Tanácsok alakultak.
Mint egy régi megegyezésben, hangtalan parancsszóra a munkásszervezetek zsidó vezérei, a munkáspénztárak zsidó alkalmazottai, magukhoz sikkasztották a vezetést.
Ismerték a jelszavakat, melyekkel ma a tömegekre hatni lehet, összeköttetésben voltak a budapesti lázadókkal.
Hirtelen beültek a községi elöljárók mellé, terrorizáltak és intézkedtek a fejetlenségben, melyet közvetve ők maguk idéztek elő.
A pesti Nemzeti Tanácsra hivatkozva parancsoltak az elöljáróknak és a községeknek.
Az az aljas igézet, mely a fővárost megbénította, rámeredt szörnyő szemével a vidéki városokra és falvakra is.
És a megalázó letargiában mindenki engedelmeskedett.
Károlyi forradalmát majdnem kizárólag zsidók csinálták.
Nem titkolják, dicsekszenek vele.
És telhetetlenül kapkodják be kétes munkájuk díját.
Elfoglalnak minden szabad helyet.
A kormányban ma kimondottan három, — ténylegesen öt zsidó miniszter ül.
Garami, Jászi, Kunft, Szende és Diener-Dénes kezében övék a kereskedelmi, a nemzetiségi, a népjóléti és munkásügyi, a pénzügyi és a külügyi tárca.
A belügyminiszteri rendőri főosztály révén az ő hatal-mukban van a rendőrség és a politikai nyomozóosztály is, melynek élére hirtelen kineveztettek egy Szilárd- Singer és egy Német-Deutsch nevezetű egyént.
— a rendőrség felbujtóit.
A hadügyminiszter jobb keze egy zsidó fényképészsegéd: Vágó Jenő, alias Wilhelm Jakab forradalmár.
A sajtóosztály főnöke: Simonyi Henry, illetve Steiner Hersch , a sajtó-kormánybiztos: Göndör Ferenc, illetve Krausz Náthán.
Javarészt zsidók a Nemzeti Tanács tagjai is.
Zsidó a városparancsnok, a katonatanács kormánybiztosa, a munkástanács vezetősége; kizárólagosan zsidók Károlyi Mihály tanácsadói és túlnyomóan zsidók azok is, akikkel Károlyi tegnap éjjel csakugyan útrakelt a balkáni front parancsnokához, Franchet d'Esperay francia tábornokhoz, Belgrád felié...
Megfoghatatlan utazás!
A kormány félhivatalos lapjának, a "Magyarország" -nak ma esti számában eldugva ugyan, de mégis ott van egy hír, amely min - den fegyverszüneti tárgyalást immár feleslegessé tehetne.
Szószerint feljegyeztem magamnak: "Az olasz királyi hadsereg főparancsnokságának megbízottai által, a Szövetkezett hatalmak és az Egyesült-Államok nevében, az osztrák-magyar hadsereg főparancsnokságának meghatalmazottjaival megkötött fegyverszüneti feltételek alapján november 4-én d. u. 3 órakor a szárazföldi, tengeri és a levegőben való ellenségeskedéseketaz összes osztrák és magyar frontokon beszüntették "
És ki tudja, hányadszor kérdeztem magamtól, hogy miről akar hát Károlyi és kísérete Beigrádban tanácskozni ?
Ingerült tiltakozást éreztem a bensőmben.
Károlyi Mihály és minisztere, Jászi , Hatvány báró: a Nemzeti
Il8Tanács kiküldöttje; a munkástanács megbízottja. radikális újságírók es a katonatanacs képviselőié: Csernyák százados, egy lefokozott tiszt... hogy mernek ezek Magyarország nevében beszélni?
Saiátságos nyugtalanság fogott el.
A szobám fala összeszorította a levegőt és közel tolta hozzám a bútorokat.
Ügy éreztem, abroncs zár körül.
Szűk lett a hely a ház, a város.
Mi történik túl rajta?
Útban van-e már a felmentés ?
Sietni kell, hiszen a mocsár dagad, emelkedik, már az állunkig ér, holnapra befulladunk.
Nem bírtam otthon maradni.
Tennem kellett valamit, ha mást nem, hát menni, rohanni, elfáradni.
Az utolsó napok szenvedése, mint egy ostoros , cselekvésre ösztökélt.
Saját magam tétlenségét egyszerre nemzetem nagy, bűnös tétlensége egy atomjának éreztem, részese voltam én is a letargiának és már nem mertem csak a többieket vádolni, már nem csupán tőlük vártam, de homályosan , kétségbeesetten várni kezdtem valamit önmagámtól is.
De hát mit tudnék tenni én, aki elvonult és magányos voltam az életemben is, a művészetemben is, aki nem tudok mást, mint a hazámat szeretni és a szépséget hívni a toliammal?
Mit használ az, mikor egy egész idegenlelkű város röhög az ember szemébe, ha hazáról beszél ?
Mit használ a szépség, mikor milliók taposnak rajta ? . . .
Szerencsétlennek éreztem magamat és szomorúan, tépeiődve mentem előre rosszul világított kis utcákon.
A Múzeum-kert rácsa mellett egy tengerész állt.
Fegyver volt a vállán és pisztoly lógott a derékszíjján.
Szemközt, a régi Országház kapuja előtt, nagy teherautóról nehéz ládákat hurcoltak be katonák az épületbe.
Egyszerre eszembe jutott, hogy abban az épületben, melyben egykor Deák Ferenc lelke nyilatkozott meg a régi magyar Országgyűlés előtt, most a forradalmi katonatanács ütött tanyát.
Szervezője Pogány József, akit Károlyi a katonatanács kormánybiztosává nevezett ki, ma már olyan hatalom, mely szembehelyezkedik a hadügyi kormánnyal.
Mi van azokban a ládákban ?
— kérdezte elmenőben egy lompos cselédleány az egyik katonától.
Kötszerek, — felelte a katona és hunyorgatott hozzá, — de a iavát éjjel hozzuU!...
Mikor engem észrevett, fenyegetően elállta az utamat:
Ne járjon itt.
Le a járdáról!...
Ekkor vettem észre, hogy az autón gépfegyverek vannak és a ládákon két fekete szó ismétlődik: "Vigyázat.
Töltény."
Linder eldobáltatja a határon a fegyvereket.
Pogány pedig fegyvereket és muníciót hordát össze Budapest kellős közepén ...
Véletlen-e ez vagy összefüggés lenne a kettő között ?
Az utca eltorzult képe adott feleletet.
Idegenszerű arcok haladtak el mellettem, idegen arcok néztek ki a kocsikból, arcok, amelyek hajdan nem voltak itt, amelyek október 31-én bukkantak fel a mélységből és még akartak valarmt...
Soká bolyongtam magányos kínomban.
Megkergetett a kétségbeesés.
Egyszerre a Duna partjára értem.
Előttem az Erzsébet hídja, mint egy tarajos szörny, egyetlen ugrással vetette át magát a folyón.
A híd hátán itt-ott lángok égtek.
Felette mozdulatlan tömegben állt a Gellért-hegy, alatta folyton csúszó hideg völgy volt a folyó, melynek sodra világtalan, néma hajókat vitt magával.
Elvétve egy-egy fekete rév kapaszkodott a parthoz és féllánggal égő révlámpákfénye surrant le borzongva a mederbe.
Szél fújt a hegyek felől.
Fagyot hoz éjszakára !
És akkor majd le- húnyják szemüket a partmenti házak, hogy ne lássanak.
A nagy hideg vizen prédaleső kis hajók kószálnak olyankor.
Lövés dörög.
Titoktartóan loccsan a hab .. .
Mindenki beszél róla — senki sem akadályozza meg.
1918-ban Pest és Buda között, mint sok száz év előtt a rablóvilágban, fegyveres kalózok tartóztatják fel a hajókat.
Tengerész-nemzetőrök fosztogatnak a Dunán!
Magam mögé néztem.
A rosszul világított utcák és fekete házak közül, ki tudja melyik rablóknak és gyü- kosoknak a búvóhelye?
Bűnt takar a zsivaj a rohanó körutakon, bűnt takar a csend a hallgató sikátorokban.
Vér van a városon.
Tisza István gyilkosai szabadon itt járnak közöttünk.
Egy idegen ember fordult ki a szegleten.
Egyszerre arra kellett gondolnom, vájjon ez volt-e a gyilkos?
Vagy a másik, aki az autóban ült és szivarozott.
Minden lehetséges.
Lépések jönnek mögöttem, hangokat hallok.
Közöttük van-e az, aki ott járt?
Beszéltek-e ott ezek a hangok?
A hatósági nyomozást beszüntették.
A rendőrség úgy keresett, hogy ne találjon.
De Tisza vérét nem lehet felmosni.
Az itt marad és vádol.
Fáradtan értem haza.
Miért mentem el ?
Akartam-e valamit ?
Kerestem-e valakit ? ...
Hiszen megtörténhetett volna, hogy szembe jön egy ismerős arc, köszön , megáll és mond valamit, amitől meg lehetne egy kicsikét nyugodni.
Olyasfélét , hogy Kövess hazatérő hadseregével Pest ellen vonul, hogy Mackensen összeszedi Erdélyben a székelyeket.
Most már eszembe jutott: egy nevet akartam hallani, egy ember nevét, aki bátor és erős, parancsolni és szervezni tud, aki meg tudja markolni az örvény szélén a végzetet.
Mikor benyitottam a szobámba, odabenn ió és meleg volt.
Anyám befűttetett, míg odajártam.
A nyitott kályhaajtón át kitáncolt a tűz fénye és a parkettába tükröződött.
Apró villanó lépésekkel szaladgált a fény a könyvespolcon is a régi kötések aranyán.
Teát hoztak be és Anyám is bejött.
Fekete selyemruhája nyakán világított a fehér csipkegallér és megszokott parfümie finoman terjedt szét a levegőben.
A tolongó sáros utcák után olyan volt ez, mint egy halk tiszta ünnep és egy percre megpihentem tőle.
Később vendégem lőtt: gróf Mikes Árminné.
A nyugalom megint hirtelen szétszakadt .
Fáradtnak látszott, az arca lefogyott, mintha beteg lenne és a szemét elfutotta a könny.
Tudtam mindent, ami a lelkében történik.
Erdély haldoklott benne . . .
Hallottad már?
— kérdeztem habozva.
— Az Egyesült Államok elismerték Oláhország tógát Erdélyre?
Jog? ...
És ezek, ezek a hazaárulók itt, oda fogják adni.
Mély fájdalom vonagiását éreztem.
Az őslakó gőgös székelyeknek bevándorolt oláh pásztorok tógáról beszél Észak Amerika-, egy olyan fiatal világrész, amely az emberiség számára még nem létezett és sötétbe merülten hallgatott akkor, mikor a magyarságot már egy félévezred joga kötötte Erdély földjéhez . . .
Egy talpalatnyi földet se vehetne el tőlünk senki, ha a hadseregünk megállna a határon.
Ha Tisza István élne! . ..
Ha élne, újra megölnék . ..
Elhallgattunk és egy darabig oly csend volt a szobában, hogy a kályha irányából tisztán hallatszott a kihűlő parázs finom repedezése.
összejátszottak ellene mind, — mondotta Mi-kesné, aki közeli rokona volt Tisza Istvánnak és ragyogásában és tévedéseiben is hűséges és önzetlen barátja.
— Mikor odamentem, — folytatta tompán — még láttam a vérét a hall kövezetén.
Egy golyónak a nyoma is ott volt. . .
Temérdek vér.
Elvérzett , azért lett a halálban olyan borzasztóan fehér az arca.
És a felesége ? ...
Egészen mozdulatlanul ült mellette és fogta a kezét . ..
Szegény István , jóformán még ki se hűlt, mikor már jelentkezett egy tiszt.
Felmutatott valaminő nyílt parancsot, hogy Linder szárnysegéde és mondta: megbízása van , meg kell nézze: tényleg meghalt-e Tisza?
Aztán nem ment el addig, míg saját szemével meg nem győződött.
Egy közkatona is volt a kíséretében, azt meg a katonatanács küldte oda.
A tiszt benézett az ajtón a halottas szobába .
Mikor látta, hogy István igazán meghalt, akkor volt benne annyi cinikus merészség, hogy az egész kormány részvétét tolmácsolja a családnak .
Radvánszky Béla mondta neki: nem kérünk belőle.
Később odajött a rendőrség részéről valaki, egy rendőrorvossal.
A látszat kedvéért történt.
Hiszen nem kereshetik a tetteseket...
Részvéttáviratot is hoztak Károlyitól és a beszentelés előtt egy koszorút.
Kidobták . ..
— De hát miért is nem ment el Tisza?
— Azt mondta, nem bujkál ...
— És vendégem aztán elbeszélte úgy, ahogy Radvánszky Bélától hallotta, a gyilkosság részleteit.
A végzetes napnak már a reggelén emberek ődöngtek a villa tájékán.
Almássy Denise korán érkezett oda és kérte Tiszát, menjen el a villából valamelyik ismerőséhez, mert nincs biztonságban az élete.
Tisza azt felelte: senki házába hivatlanul nem megy.
Közben
kinn a Hermina-úton egyre nagyobb csoportosulás támadt.
A csőcselék, mely mindig kész, hogy megcsúfolja a nagyságot és a szerencsétlenséget, fenyegetően átkozta Tiszát.
Nőtt, zúgott a tolongás.
Benyomták a kert kapuját.
Nagy lármával katonák tódultak befelé.
Egy zsidó vezette őket, aki esőköpenyeget viselt és részegnek látszott.
Mikor a villába értek, a vezető könyörögni kezdett, hogy négyszemközt szeretne Tiszával beszélni.
A katonák a hallban maradtak.
Tisza fogadta az idegent.
Észrevette, hogy revolver van nála, ás egy mozdulattal jelezte, hogy az ő zsebében is van fegyver.
Az ember erre meghunyászkodva csak azt kérdezte tőle , nem rejteget-e valami hadbírót, aki neki ellensége s akivel végezni akar.
Azért hord magánál revolvert.
Tisza mondta, hogy nála senki elrejtőzve nincs.
Ezután az ember és a katonák elmentek.
Helyszíni szemlét tartottak vagy meg akarták-e ölni már akkor ?
Lehetséges ...
Nagyváradon, Kaposvárott és egyéb vidéki városokban délután három órakor, tehát mikor Tisza még élt, elterjedt a híre, hogy meggyilkolták.
Pesten, a külvárosokban már délelőtt beszélték, Pékár Gyula egy újságírótól hallotta , hogy Kéri Pál, Károlyi bizalmasa, az Otthon hírlapírók körében négy óra tájban kihúzta az óráját és többek füle hallatára mondotta: Tiszának már csak másfél óra az élete.
A csendőröket, akiket Tisza őrizetére még a Wekerle-kormány rendelt a villába , október 31-ikére kicserélték.
Jj emberek jöttek oda.
Ezek az emberek nyugtalankodtak.
Őrmesterük kérte, hogy Tisza erősítésről gondoskodjék.
Tisza azt felelte, nem ő hívta őket, így hát ez nem rajta áll.
Délután az őrmester azt mondta, hogy elmennek.
Telefonálni nem lehetetta villából, a telefonközpont felelt, de nem kapcsolt.
Minden összejátszott.
A házbeliek aztán nem látták többé a csendőröket.
Ott maradtak, de nem mutatkoztak.
Közben Tisza sógora , Sándor János jött és unokaöccse, Radvánszky Béla báró. ők hozták hírül, hogy a város forrong és Károlyi Mihály kezében a hatalom.
Tisza el akart menni a munkapárti körbe, hogy híveit irányítsa.
Felesége kérlelte, ne tegye. így hát Sándor Jánost bízta meg, menjen helyette ő és kérte unokaöccsét is, kísérje el sógorát.
Kinn egészen besötétedett.
A csőcselék egyre fenyegetőbben morajlott.
A kert kapuját feszegették.
Távol lövések dördültek.
És a villa segítséget már sehonnan sem várhatott.
Körülkerített szörnyű siralomház lett, amelyből nem vitt többé sehová út. . .
Hol voltak ekkor Tisza István hívei és barátai?
A golgotái órában csak két asszony osztozott vele.
És ezalatt a história halkan-halkan feljegyezte magának a két asszony nevét.
Öt óra tájban lehetett, mikor kinn az utcán erős- bödött a lövöldözés.
Aztán csengetés hallatszott.
Az inas berohant.
Jelentette: nyolc fegyveres katona jött a házba.
Két katona ezalatt lement a csendőrökhöz és a Nemzeti Tanács nevében lefegyverezte őket.
Nem álltak ellent.
Nyolc ember megadta magát kettőnek . . .
Az inas közben sírva rimánkodott gazdájának, meneküljön, ugorjék ki az ablakon .
Tisza a legény vállára tette a kezét: "Köszönöm, hogy olyan hű cselédem voltál .
Áldjon meg az Isten!"
— Aztán néhány pillanatig magukra maradtak ők hárman.
Ő és a két asszony.
"Nem ugróm én sehová, ahogy éltem, úgy fogok meghalni", — mondotta, revolvert vett magához és kilépett a hallba.
Felesége és Almássy Denise vele men-tek.
Odakint felemelt fegyverrel katonák álltak.
Cigarettáztak .
— Mit akarnak?
— kérdezte Tisza.
— Gróf Tisza Istvánt keressük.
— Én vagyok.
— A katonák rárivalitak, hogy tegye le a revolvert.
Tisza a nap folyamán többször mondta, védekezni fog, ha segíthet vele magán.
Ekkor az emberek felszólítására letette a fegyvert.
Ezzel a mozdulatával mondotta meg, hogy teljesen reménytelennek tartja a helyzetét.
Nem volt gyönge egy pillanatig sem.
Erős és bátor volt, mint egész életében.
Hű maradt önmagához.
Nem kérte az életet, belenézett a halál szemébe.
Az egyik katona szónoklatot tartott.
Mondta, hogy ő az oka a háborúnak és ezért lakolnia kell.
Ennek a közkatonának kifényesített körme volt. . .
Egy másik arról beszélt, hogy nyolc éve katona és Tisza az oka.
Ő pedig azt felelte: — Én nem akartam a háborút.
— Ebben a pillanatban benn a sötét lakásban ütött egy óra .
Valamelyik katona elkiáltotta magát: — Ütött az utolsó óra!
És a gyilkosok cigarettázva sortüzet adtak.
Egy golyó Tisza mellét érte.
Elő ^^ l ^^ l ^ ott . . .
Almássy Derűse is megsebesült és összeesett.
Tisza már a földön feküdt és akkor még egyszer belelőttek.
Aztán otthagyták.
Egy ízléstelen bérvilla halijának gyér világításában, puskaporfüstben elterülve , feküdt a földön a haldokló Tisza István és a hatalmas kéz, mely egy birodalmat kormányzott egykor, utolsó mozdulatával gyöngéden azoknak intett, akiket szeretett:
— Nyugodjatok meg... ennek így kellett lennie.
És meghalt úgy, ahogy élt.
Titáni végzete betelt.
Az élet és halál itt nagyobbat teremtett, mint a görög tragédiaírók zsenijének a képzelete.
Egyetlen véres, keserű emberi sorsba beletükrözte magát egész fajának és nemzetének végzete.
I2ÓTisza ledőlt, mint a zuhanó tölgy és magával tépte a földet, melyben a gyökere élt.
Amíg iábon állt, senki se tudta, milyen nagy.
Mint a fát a rengetegben , csak akkor lehetett megmérni, amikor kidőlt.
Tisza István meghalt, abban az órában, amelyben meghalt Magyarország.
Azok, akik megölték, abban az órában fognak meghalni, amelyben Magyarország újból feltámad.
November 7.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE