Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Tormay Cécile
Bujdosó könyv
Keletkezés ideje
1920
Fejezet
185
Bekezdés
4033
Mondat
16463
Szó
157783
Szerző neme
nő
Terjedelem
hosszú
Kanonikusság
magas
A szerencsétlenség egyre sűrűsödik* terjed és véglegessé lesz.
7-én* vasárnapról hétfőre virradó éjtszakán kikiáltották Münchenben a tanácsköztársaságot.
Megáll-e ott a Szovjet vagy magávalrántja a szerencsétlen vörös Ausztriát is ?
Ha ez a balsejtelem valóraválnék, akkor Ázsia keleti partjaitól a Rajnáig fog terjedni a szörnyű uralom, mely igába akarja hajtani a világot.
Bestiális zsarnokság árad a föld felett.
És a háború vérvesztettjei tehetetlenül zuhannak a sodrába.
Városokat, országokat, világrészek darabjait viszi már magával parttatlan hömpölygésében.
A föld alól tör fel, kanális-rácsokon buggyan ki, sötét lakások ajtaján, bankházak márványlépcsőin, ujsághasábokon ömlik, felbuzog, ahol a talaj lazui és egyformán isméül meg magát mindenütt.
A tétovázó misztikus szláv, a fellángoló és mégis konzervatív magyar, a megfontolt nehezkes német . . . végtelen ellentétek és csodálatosan mégis egészen hasonló jelekkel és eszközökkel alakult ki felettük a tanácsrendszer megvalósulása.
A három nép fajiságá- nak nyoma sincs a szörnyű koncepcióban , amely ijesztően egységes terv szerint hasonló lelkű emberek kezén valósult meg Moszkvában, Budapesten és Münchenben is.
Mikor Oroszország összeomlott, készenlétben állt Kerenszky, majd a Lenin árnyékában leselkedő Troc- kij szelleme.
Mikor vérveszteségében eszméletlenségbe szédült Magyarország, ott várakozott Károlyi mögött Kunfi, Jászi és Pogány, majd Kun Béla egész táborkarával.
És amikor Bajorország kezdett tántorogni, az első felvonás rendezője, Kurt Eisner készen állt.
Mint nálunk és Oroszországban, most Münchenben is bekövetkezett a második felvonás és Max Levien (Lewy), a moszkvai zsidó ott várt, hogy prokiamálja a proletárdiktatúrával az orosz és magyarországi bol- sevizmus megismétlődését.
Mialatt a félelmes összefüggések vérnyomát kerestem, emlékezetemben megmozdult a már átélt végzet.
Odakintről az ablakhoz szorította áttetsző, hűvös arcát a kora tavasz.
És én mégis iszapszínű, lucskos ködre emlékeztem.
Ködből ordított ki az ember hangja : Éljen a forradalom!
Vesszen Tisza! ...
Aztán az Országház lépcsőjén ordított megint: "Nem akarok katonákat látni" . ..
Miféle démoni erő sugalmazott a ködben?
Miféle erő babonázta bele a szégyenbe, a gyávaságba és a pusztulásba a gőgös, bátor nemzetet ? ...
Hónapok múltak azóta, hogy ezt először kérdeztem , de a tudatalatti én első megállapításának sokáig útját állta a lelkiismeret.
A lelkiismeret mielőtt meghozza a maga ítéletét, látást kíván a sötétben, hallást a csendben és időt az idők felett.
Egy szörnyű út volt a tanítómesterem.
Most már nem tépelődöm — tudok.
A szláv oroszok, a turáni magyarok, a germán bajorok korbácsa és korbácsolója, törvénye és törvényhozója, hóhérja és bitója nem véletlenségből ugyanegy.
E népek faji ellentétei oly nagyok, hogy a titokzatos azonosság tőlük nem eredhet.
Világos hát, hogy egy közöttük élő, de rajtuk kívül álló, mindhármuk felett diadalmaskodó negyediknek a leikéből való.
A forradalom démona nem egy ember, nem is egy tábor, de egy faj a többi faj között.
Rövid emlékezetű, új népek között az őskelet utolsó fennmaradt népe a zsidó ...
Biblikus hagyományok hordozója, soká hurcolt roppant átkozódások megvalósulásának a sóvárgója.
Hol megvetett, hol félelmes, örök idegen.
Hívatlan jön és nem megy, hogyha küldik.
Szétszóródik és mégis összetart . . .
Belefészkel az országok testébe.
Láthatatlanul országot szervez magának más népek országában.
Törvényeket teremt túl vagy innen a törvényeken.
Tagadja a haza fogalmát és mégis van hazája, amely vele vándorol és vele telepszik meg .
Tagadja a többi népek isten-fogalmát, míg maga mindenütt újra építi templomát .
Jeruzsálem ledőlt falait siratja és húzza a falakat láthatatlanul maga után .
Elszigeteltségét panaszolja és titokzatos csatornarendszerrel köti össze végtelen városát, mellyel már beépítette jóformán az egész világot.
Az összeköttetések és kapcsolatok megvannak.
Különben hogyan lenne lehetséges , hogy a tőke és a sajtó valamennyiük kezében ugyanegy célt kövessen az egész világon át és minden faji érdek összelüktessen a rutén faluban épp úgy, mint New York közepén?
Valakit felmagasz- tainak és végigfut a magasztalás a földgolyón .
Valakit tönkre akarnak tenni, megindul a munka, mintha egyetlen kéz igazgatná.
Titokzatos homályból jönnek a parancsolatok.
Amit a zsidó psziché más népekben kigúnyol és elsorvaszt, azt fanatikusan ébren tartja önmagában.
Anarchiát és lázadást csak másoknak tanít, maga megdöbbentően engedelmeskedik láthatatlan vezetői irányításának.
Mlrabeaut Mendelssohn Mózes és szép zsidó asszonyok befolyása kísérte a francia forradalom felé.
És ott voltak ők Párizs minden forradalma mögött.
Az 1871-iki kommune vezérszellemei között megint átsurrannak a histórián.
De ők csak a lázítás és az uralom óráiban látszanak, a bűnhödők és vértanúk között jóformán soha sincsenek.
Párizsból Marx és Frankéi Leó is megfutamodott , mikor a bukott kommün után bosszúra készült a visszatérő államhatalom.
A török forradalom napjaiban történt, hogy egy zsidó büszkén mondta atyámnak: — Ezt mi csináljuk, az ifjú törökök zsidók ...
A portugál forradalom idejéből emlékszem Vasconcellos őrgróf, a római portugál követ szavára: — A lisszaboni forradalmat zsidók mozgatják és a szabadkőművesek.
— Ma pedig mikor forradalomban vergődik Európa nagyobbik fele, ott vannak az élén mindenütt, egységes terv szerint.
Ilyen tervet hónapok vagy évek alatt szőni és szervezni nem lehet.
Hogyan lehetséges hát, hogy a készülődést az emberiség nem vette észre?
Hogyan tudta a világátfogó tervet elhallgatni annyi temérdek ember, aki a munkása volt?
Az előtér könnyelmű és vak, megfizetett vagy gonosz és ostoba nemzeti lárvái sohase tudják, mit takarnak.
A háttér félelmes rendezői pedig, az emberiségnek ahhoz az egyetlen fajához tartoznak, mely az óvilág tanításaiból nőtt és tud titkot őrizni.
És ezért nem akad közöttük egyetlen áruló.
— Budapestre alig lehet ráismerni.
A vendéglők előtt sort állnak az emberek .
Sokan már reggel kiülnek a járda szélére, hogy ebedre bejussanak.
Jegyet kell váitaniok, ha enni akarnak, mintha színházba mennének.
Az étkezés is olyan, mint a színpadokon.
Rossz kis adag, sietve kell bekapni, mert a következő szám már türelmetlenkedik.
Árpakása, répalevél és fülledt káposzta . .. ebből áll a2 étlap.
És ezért ácsorognak órák hosszat az emberek és fizetnek nevetséges összeget.
Éhesen mennek be, éhesen jönnek ki.
Támolyognak, betegek az éhségtől .
Mindenki lesoványodott.
Már csak az új kiváltságos osztály: a népbiztosok rokonsága, a forradalmi milliomosok és a kormányzótanács külön testőrsége, a terrorlegények élnek jól .
Eszembe jutott a Teréz-körúti Batthyány-palota.
A kommün első napjaiban megszállta egy csapat terrorista.
Azóta övék a nagy szalon, melyben egykor azáleák álltak a szép régi bútorok között, övék valamennyi szoba és minden , amit a szépség szereteté- ben átfinomodott úri nemzedékek gyűjtöttek maguk köré .
Vájjon kinek ketyeg most Apafi Mihály fejedelem ódon órája?
Vájjon milyen kezek illetik Batthyány Lajosné nagy ébenfa feszületén az elefántcsont Krisztus képét?
Borzongató mesék járnak a palotáról.
Ügy hírlik, hogy akit oda bevisznek a terroristák, az nem kerül többet elő . ..
Jeszenszky báró már másról beszélt.
— Legrosszabbul a paloták járnak.
Mentői szebbek a termeik, annál piszkosabb népet telepítenek beléjük.
A szalonokba takaréktűzhelyeket állítanak, kéménycsöveket vezetnek a selyemmel bevont falakon.
Mosókonyhákat csinálnak a könyvtárszobákból.
Valahogy a Nemzeti Kaszinóra terelődött a szó.
— Hihetetlenül bepiszkolódott az egész ház — mondotta Jeszenszky.
A könyvtárat , az ezüstöt, minden felszerelést lefoglaltak.
Az egyházi javak likvidáló hi-
vatala telepedett oda.
Faher Oszkár, az egykori piarista pap, onnan rendezi az egyházak kifosztását és a felekezeti vagyonok elkobzását.
Onnan uszítja a vidéki szovjeteket a zárdákra és a püspökségekre.
Széchenyi lángeszéből támadt valamikor a kaszinó, csakúgy, mint a Tudományos Akadémia, a Lánchíd, vagy a Vaskapu.
Nagy tervei között ott állt a kaszinó, hogy találkozó helyet adjon a magyar összetartásnak, visszhangot a kezdeményezésnek , a gondolatnak és a szépségnek. . .
Mi lett belőle?
A likvidálás nem most kezdődött el.
Évtizedek óta ott likvidálták a magyar urak Széchenyi ideáljait.
Csakis így történhetett, hogy mikor megrendült alattuk a föld, kevesen gondoltak a mentésre és legtöbben az ajtóra gondoltak, mely a szabadulásba visz.
Széchenyi alkotása, a Nemzeti Kaszinó az idők múlása közben politikai boszorkánykonyha, táncterem és kártyaszoba lett.
És az évnek csak egy napja volt, amelyen ott róla emlékeztek.
Ilyenkor valaki az urak közül egy kelyhet emelt és beszédet mondott, de Széchenyi hazaszeretetét és látnoki kínját nem itta ki a kehelyből senki sem.
A magyar főurak és főpapok, idegen bevándorlóknak adták bérbe a földjeiket, idegen bankárokkal kötöttek üzletet, idegen újságírókkal csináltak magyar politikát, idegen fajú ügyvédekre és orvosokra bízták a becsületük, a vagyonuk és az egészségük védelmét.
És az urak nem vették észre, hogy körükből évről-évre távolodik Széchenyi István szelleme.
Jelenlétét nem érezték, mikor futólag egyszer évente a kehellyel hívták és ünnepelték .
Pedig ki tudja, nem mondta-e nekik: Miért idéztek?
Ha minden elmúlt itt, ami voltam, múljék el tőlem ez a kehely . . .
A szürkület lassan belepte az ablakokat.
Az óra ütött.
Egy darabon elkísértük Jeszenszky bárót, aztán a falu felé indultunk.
Azt az eladó lovat kell megnéznünk a szomszédban — mondotta Kállay Erzsébet, mikor lekanyarodtunk az országúiról.
Kis parasztház udvarán mentünk át.
A ház egykedvűen guggolt a sárban.
Soká tartott, míg az asz- szony előkerült.
Várni kell, nincs itthon a gazda.
Az asszony széket hozott.
Az istálló ajtaján egy férfiember ődöngött ki.
Köszönt , aztán a tornác lépcsőjére ült.
Időnkint lopva felpillantott ránk és hallgatagon tovább szívta a pipáját.
Vájjon mit gondolt magában ?
Kállay Lenke megszólította.
Hát nem tudni se jót, se rosszat erről az új rendről — mondotta az ember szűkszavúan.
— Van akinek tetszik, van akinek nem tetszik.
Ha igaz, hát meggondolta magát a kormány, száz holdig meg hagyja a földet a gazdáknak és adót se szed érte.
— Hirtelen lefelé nézett.
A csizmája orrával ide-oda tiporta a sarat.
— Tetszik tudni, mán csak a nagy vagyont veszik el, az igazság miatt.
Az országút felől szekérzörgés neszeit át a hűvös levegőn.
Kállay Erzsébet arrafelé fordult: — Hallottam, hogy már rekvirálják a lovakat meg a szekereket a vörös hadseregnek . ..
Az ember testtartása hirtelen megváltozott.
Fenyegetően kapta fel a feét és a hangja sötét és dühösvolt: — Csak azt próbálják meg.
Leütöm, aki az enyémhez nyúl!...
Április 11—12 .
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE