Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Vértesi Arnold
Fürdőn
Keletkezés ideje
1895
Fejezet
23
Bekezdés
1107
Mondat
2112
Szó
28132
Szerző neme
férfi
Terjedelem
SHORT |
Kanonikusság
alacsony
I.
Ma a mama nagyon hosszu és fontos beszélgetést folytatott apával.
Az asztalon egész rakás fürdői prospektus hevert s a mama sorba adogatta apának a kezébe, a ki ásitva belenézett, aztán csöndesen visszarakta egymásután az asztalra.
Nem akarom a mama előtt elárulni apát, de azt hiszem, egy sort sem olvasott egyikből sem.
Mikor aztán igy átment a kezén valamennyi »balzsamos levegőjü ,« »bámulatos gyógyhatásu« és »legeslegolcsóbb« fürdő prospektusa, a mama elejébe tette a kérdést:
- No hát?
- Hát én azt gondolom, - felelt apa, - legokosabb volna, ha Dombházára mennétek .
Legalább kissé utána nézhetnétek a takarásnak, meg a szőlő munkáltatásának s a szilvát sem lopnák ugy.
Én nem bántam volna, mert nagyon szerettem Dombházán lenni, ahol egy kis birtokunk van s a hol olyan kedves kis házat épittetett nekünk apa, hogy gyönyörüség benne lakni.
Nagy örömem telt a gyümölcsös-kertben is, ahol rengeteg szilvának és almának kellett volna teremni, ha az öreg Tamás, a kit apa oda küldött gazdálkodni, nem azt irná minden évben: »A gyümölcsöt pedig, kérem alássan, megint tisztára mind ellopják a gazemberek «.
Hát én megörültem, hogy oda megyünk, de a mint a mama összeráncolta a homlokát , mindjárt láttam, hogy nem lesz ebből semmi.
A mama nagyon elkeseredett.
Meg is mondta, soha sem hitte volna apáról, hogy ő minket már csak arravalónak tartson, hogy a szilvát őrizzük.
Itt nem tréfáról, hanem komoly dologról van szó.
A gyerekek egészségéről.
Ha nem hiszi apa, kérdezze meg a doktort.
- Tudom, - nevetett apa.
- Tegnap is azt mondta: »Csak friss levegőre, nagyságos asszonyom, minél előbb friss levegőre.«
No hát Dombházán, gondolom, kaphatnátok elég friss levegőt.
Mama aztán megmagyarázta, hogy egészen más friss levegő és friss levegő közt különbség van, aztán...
És itt engem kiküldött.
- Szaladj csak ki, édes leányom, a kamarába, add ki Julcsának az aludttejes köcsögöket, vajat kell köpülni.
Tudtam már, hogy mikor engem a kamarába küld a mama, azalatt bizonyosan rólam lesz szó s a mama megint elmondja, hogy ez a leány már tizennyolc éves, ha férjhez akarjuk adni, hát emberek közé kell vinni, másképen itt penészedik meg a nyakunkon.
Ismerem már a mama elveit.
Fürdőn legkönnyebben köt az ember ismeretséget.
Zsoldos Tini is ott lett menyasszony, Csalányi Margit is.
De nem kell a nagy fürdőhelyekre menni, mert oda csak a mágnások mennek, meg a zsidók, hanem olyan kisebb fürdőre.
Itt van például ez a Rozgony-Füred.
Mikor a szobába visszatértem, csakugyan az a rozgony-füredi prospektus volt az apa kezében s oly komoly, jóakaró tekintettel nézett rám apa, mintha azt akarta volna mondani: »ne félj, édes leányom, nem hagyunk megpenészedni.«
Jól ismertem már azt a prospektust, a mama sokszor elolvasta.
Kedvelt találkozó helye Gömör megye s a szomszédos vármegyék birtokos családainak.
Mikor idáig ért a mama az olvasásban, itt mindig megállt és elgondolkozott.
Azt hiszem, ezzel csalogatták lépre a legtöbb vendégét ennek a hires fürdőnek, mely különben »a legmodernebb izlés szerint berendezve s kitünő konyhával ellátva« várt bennünket, hogy oda siessünk.
Képekben ábrázolva is láthattuk a palotákat, melyekben lakni fogunk, »Klotild villa , « » Hildegard villa« és más regényes nevek alatt.
Aztán láthattuk középen a csónakázó tavat is, a mire azt mondta a mama:
- Milyen jó, gyerekek, hogy uszni tudtok.
Tudniillik abból a föltevésből indult ki, hogy okvetlen a vizbe potyogunk, a mi az én pajkos öcséimre nézve nem is látszott alaptalan föltevésnek.
A tó fölött egy hegytetőn még valami váromladék tünt elő, a miről a prospektusban olvashattuk, hogy az a hires Rozgonyiaknak, a Hunyadi család leghivebb barátainak volt a vára.
Ez a nagybecsü történelmi emlék mamát mélyen meghatotta, mert a Hunyadi családnak ő is hive volt s a »Csehek Magyarországban« legkedvesebb könyvei közé tartozott.
Mindez együtt véve: a Rozgonyiak vára, az ózondus levegő, a modern berendezés, a gömöri és más szomszédmegyei birtokos családok, a kik közt csak akad nőtlen fiatal ember, - mindez a sok előny, támogatva a mama nem csekély ékesszólási tehetségétől , annyira sulyosan esett a latba Rozgony-Füred javára, hogy apának lehetetlen volt be nem látni, milyen szerencse az, hogy mama fölfedezte számukra ezt a kiváló helyet.
Apa szeretett volna ugyan előbb tudakozódni mert nem sokat bizott az ilyen uj telepekben; de mama figyelmeztette a prospektusban foglalt intésre, hogy lakás végett méltóztassék minél előbb intézkedni, mert a fürdőigazgatóság legjobb akarata mellett sem képes a később jelentkezők igényeit kielégitni.
Irtunk hát azonnal s harmadnapra megkaptuk a választ a Klotild és Hildegard villák s csónakázó tó képével diszitett levélpapiroson.
Még választhatunk a nevezett két villa szobái közül.
Az egyikből szebb a kilátás, a másik azonban nagy fedett verandával dicsekedhetik, mely esős időben társalgó helyül szolgál az ott lakóknak.
- A fedett verandát, mindenesetre azt - döntötte el a mama.
Mert a mama előrelátó s tudja, hogy nagyon jó, ha van valami hely, a hol esős időben a fiatalok összejöhetnek zálogosdit játszani.
Molnár Irén is ugy ment férjhez, hogy a zálogosdiban egyszer megcsókolta a mostani ura s többé el nem eresztették Molnárék azt a fiatal embert, mig csak az oltárhoz nem vezette Irént.
De én nem akarok ugy férjhez menni, s nem is tudom, miért gondoskodik rólam oly nagyon a mama, mikor én bizonyos vagyok arról, hogy ha majd itt lesz az ideje, eljön valaki Dombházáról, a ki már régen megigérte, hogy várni fog rám.
Hanem erről még nem szabad tudni sem a mamának sem apának.
Addig hát csak hadd hurcoljon a mama magával a fürdőre.
Becsomagoljuk a sok ruhát a kosarakba s fehér és kék csikos sapkát veszünk a kis öcséimnek, amit nem akarnak föltenni, mert az iskolatársaik kinevetik, de a mi nagyon distingvált kinézést fog adni nekik majd a fürdőn.
Végre elindultunk.
Apa kikisért a vasuthoz, mert neki nem lehet velünk jönni, ő most szüneti biró s az egész nyáron a királyi táblán kell maradnia, hogy annak a sok pörlekedőnek, a kiktől nyüzsög az egész ország, igazságot szolgáltasson, a mibe pedig ugy sem nyugszik bele egy sem, hanem mind feljebb viszi a kuriára s ha még tizenkét hely volna, a hova feljebb vihetne, hát fölvinné mind a tizenkét helyre.
Szegény apát hát itt hagytuk.
Beadta hozzánk a kupéba a kalapskatulyákat, megcsókolt mindnyájunkat, azt mondta a fiuknak, hogy jól viseljék magukat, engem a kis aranyos leányának nevezett, aztán elváltunk, mama sirt egy kicsit, mert azt hiszem, még most is szerelmes apába, ki bizony még most is csinos ember, habár kissé őszül is a haja meg a szakála.
Az uton semmi más nevezetes eset nem történt velünk, csak az egyik kalapskatulyát vesztettük el.
De maradt még három, a mi gondolom, elég lesz Rozgony-Füredre, hogy az összes Gömör vármegye bámulatát és irigységét felköltsük velök.
Mama azonban vigasztalhatlan volt, mert egy elegáns kalap soha sem pótolható egy másik által , meglévén a saját külön jellege, mely a szerint ad különböző, majd kackiás és kihivó , majd szerény vagy naiv, gyermeteg, majd meg komoly, büszke vagy más efféle alakulást az arcz physiognomiájának, a mi egész tudományos rendszer, mint a mama mondja.
Mikor kiszálltunk az utolsó vasuti állomásnál s kérdezősködtünk Rozgony-Füred felől , a vasuti tisztviselő, a ki ott állt, olyan furcsa képpel nézett reánk, mintha sajnálna is, meg ki is akarna nevetni bennünket:
- Rozgony-Füredre tetszik menni?
- Oda, - mondtuk mi kissé megszeppenve, mert rosszat kezdtünk sejteni.
De a vasutas ur nem szólt semmit, csak kikiáltott egy embernek, a ki nagy hajlongások közt bejött s tizszer is elmondta, hogy a kezünket csókolja.
Széles ezüst paszomántos sapkát viselt, melyet kezében tartott; nagy betükkel volt rajta olvasható : Rozgony-Füred.
A kocsi már várt minket.
Az ezüst paszomántos ember segitett a kocsisnak és a vasuti szolgának málháinkat fölrakni, a mikkel megtelt egy másik szekér, aztán egyenként fölsegitett minket a kocsiba, ő maga fölült a kocsis mellé, mind a három kalapskatulyánkat az ölébe vette s megkérdezte:
- Kezeiket csókolom, indulhatunk?
A mama nyájasan intett, hogy indulhatunk.
Ismét jobb véleményt kezdtünk táplálni Rozgony-Füred felől.
Gyönyörü erdőkön mentünk át.
A bükkfák élénk zöldjébe itt-ott belevegyült a fenyők sötétebb szine.
A tisztásokat virágos pázsit boritotta s tarka lepkék és zümmögő méhek repkedtek kocsink körül.
Másfél órai kocsikázás után megérkeztünk a fürdőhelyre.
De milyen keserü csalódás várt bennünket!
A pompás Klotild és Hildegard villák nagy csürökhöz vagy granáriumokhoz hasonlitottak, melyeket léczből tákolt erkélyekkel fölcifráztak hogy svájci házakat csináljanak belőlök.
Később megtudtuk, hogy ez itt tulajdonkép vashámor volt, de mikor három év előtt megbukott a részvény-társaság, valami élelmes vállalkozónak az a gondolata támadt , hogy fürdőt csinál belőle.
A mühelyeket, raktárakat szobákra osztották, aztán találtak hozzá gyógyhatásu vizet, a vizhez meg egy doktort, a ki illendő honorariumért meglelte benne a ként, a jódot, a vasat és más szükséges alkatrészeket.
Igy fölszerelve megindult a kalóz hadjárat, üdülést kereső ártatlanok rabszijra füzésére.
Már tetemes számmal voltak itt ilyen szerencsétlenek, kiket a hirlapokban megjelent magas szinvonalon álló hirdetések s a prospektus remek képei csalogattak ide.
Szemmel látható kárörömmel fogadtak bennünket.
A mama nagyon bosszankodott s mindjárt vissza akart fordulni.
Az a két földszinti szoba, melyet a Hildegard villában számunkra fentartottak, a legnyomoruságosabb két szoba volt, a mibe valaha fürdővendéget bedugtak, hideg és nedves mint a pince s lent a falnak alsó részén kiütött a penész.
Az ezüstpaszomántos ember, a ki itt a fürdőben valami afféle közép állást foglalt el , félig mint szolga, félig mint felügyelő, váltig erősitette hogy ez a két legszebb szoba, tetszik látni, hogy diván is van benne, nagy tükör is, tavaly a nógrád-megyei alispán családja lakott itt.
De a mama nem hagyta, hogy becsapjanak bennünket, inkább visszamegyünk azonnal.
Arra aztán kaptunk a Klotild villa emeletén két szobát, a hol nem volt ugyan sem diván , sem nagy tükör, de legalább szárazak voltak.
Az ezüstpaszomántos ember különben fölfedezte ennek a lakásnak a nagyszerü előnyét is:
- Tetszik látni, kezét csókolom, ezt a felséges kilátást?
Mi ugyan nem igen láttunk egyebet mint nagy szemétdombokat vas salakból és bányatörmelékből, a mik még ott maradtak a hajdani hámor idejéből; de nem bántuk , oly fáradtak voltunk már s különben is elhatározta a mama, hogy nem maradunk itt , csak épen holnap, holnapután, mig kipihenjük magunkat.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE