Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Aszlányi Károly
Szélhámosok : Regény
Keletkezés ideje
1939
Fejezet
25
Bekezdés
1888
Mondat
3595
Szó
34035
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
TIZENKETTEDIK FEJEZET, amelyben Zénó tökéletesen összezavarja az ügyet; Bús Laci és Parajh Marci pedig élesen figyelik az eseményeket...
1.
Zénó az elmult két hét alatt mindössze kétszer járt Sallai Nagyéknál.
Az első eset négy nappal a vacsora után volt, amelyre meghívatta magát, de nem jött el.
Anikó már kiheverte a csapást; de nem árulta el, hogy már kiheverte.
Ez alkalommal kínos és feszült volt a hangulat; Sallai Nagy András szemre és formailag jó házigazda volt; de néha biborvörös lett az arca; most már nem kellett a volt telkére néznie, elég volt, ha Zénóra nézett.
A másik alkalommal Zénó hivatlanul állított be s a hangulat valamivel enyhébb volt; rövid ideig beszélgetett, aztán elment.
Órák mulva jutott eszébe, hogy mindabból, amit el akart mondani, semmit se mondott el.
Ebből is nyilvánvaló, hogy ismét el kellett mennie.
Vasárnap volt, néptelen utcákon baktatott végig.
Szemben a sarokra kiugró ház állt, csodálatosan ízléstelen cirádákkal.
A ház felett színes papírsárkány lebegett magasan, mintha fent felejtették volna.
Az út közepén kerekes kút gubbasztott, a városrendezés nagyobb dicsőségére.
Vastag csomókban szállt a por.
Egy kapuban két fiatalember állt; Zénó nem ismerte meg őket.
Az egyik így szólt a másikhoz:
- Még mindig nem késő; tennünk kell valamit.
Ez Parajh Marci volt.
A másik halkan és egyenletesen csuklott; talán a vasárnap délelőtti sörözéstől.
Mind a ketten egyetértettek abban, hogy tenni kell valamit.
- Valami nagy ravaszság kellene, - vélte Bús Laci - mert így örök életünkre szegény tisztviselők maradunk.
Ezután hazament és lefeküdt.
Marci ellenben Zénó után bámult, igen ravasz módon : hogy lássa, hová megy be.
De nem látta; mert szemei előtt összefolyt az utca ; talán a vasárnap délelőtti sörözéstől.
Zénó a semmiről - sem - tudók aranyos nyugalmával érkezett meg Sallai Nagyékhoz.
Ezúttal aztán Sallai Nagy nem volt otthon; minden vasárnap ebédután a Kaszinóba ment és estig dominózott.
Sok ember számára a dominó az, amiért egész héten dolgozik.
Ilyen ember volna András úr is ha egész héten dolgoznék; dehát azt nem teszi.
Ingatlanforgalmi irodájában évek óta nem fordult meg kliens; kivéve Jánost , akit az ördög vigyen oda vissza, ahonnan hozta!
Nem volt mit dolgozzék Sallai Nagy András; nem is volt már egyebe, mint a nagy ház s a kis szőlő; de valami végtelenül makacs, tisztára rendíthetetlen hit élt benne, hogy amint mindig lesz amin mérgelődjék, úgy mindig lesz segedelem is a bajban...
Sallai Nagy András hitt a világ egyensúlyában, holott az egyensúly benne volt s nem a világban.
Azt képzelte, hogy lánya valami igen gazdag ember felesége leszen egykor; olyan gazdag és fiatal és becsületes emberé, aki rajongva szereti majd Anikót... más gondja pedig, mi lett volna?!...
Dominó-játék közben még a telek és a kincs ügyével sem izgatták, mert a kibicek is fülig merültek a játék rejtélyes izgalmaiba.
Juliska kitakarította a konyhát; lázasan súrolt és smirglizett, hogy idejekorán kiérjen Berencére, ahol is tánc lesz késő estig...
Ha valaki alacsonyan átrepült volna a város felett, még érezte volna itt-ott az enyhe ételszagot, amely könnyű és láthatatlan felhőként lebegett a vasárnapi ebédek hűlt helyei felett.
De már olyan csend volt az udvarokon és kerteken, amilyen csend Sápvárott is csak vasárnap délután van, amikor forrón, perzselőn dől le a napsugár; a leeresztett zsalugáterek mögött hűvös és néma szobák ásítanak; a kutya nagy lapulevelek alatt alszik; a por éget, mint megannyi tüzes tűhegy.
Elvétve légyzümmögés, vagy távoli, bágyadt, kerepelés-szerű hang fokozta - és nem zavarta! - a csendet.
Juliska elment, nem sokkal azután, hogy Zénó megérkezett.
2.
- Most egyedül vagyunk itthon ketten! - mondta Anikó, egyben felnézett s maga előtt látván a fiatalember arcát, mélységesen elpirult.
- Igen? - kérdezte Zénó; majd hozzátette: - Igen! - és ő is elvörösödött.
Két fa közé akasztott, petyhüdt függőágy mellett álltak a kertben.
A két öreg szilfa árnyékot vetett rájuk.
Zénó körülnézett.
A forró, szikkadt, fehér, repedezett földön tökindák kúsztak s a száraz talaj minden vére hatalmas, puffadt, tűzvörös paradicsomokba csordult...
Enyhe ugorkaillat érződött; a levegő megállt s fullasztóan forró volt.
- Egyedül vagyunk, - mondta Zénó, bizonyos áhítattal.
Rövid habozás után felnézett a lányra, hogy szavainak hatásáról meggyőződjék.
- Voltaképpen nem illik, - mondta a lány már sokkal bátrabban, de éppolyan vörösen, mint az imént.
Zénó érezte a probléma nagyságát és kiélezettségét!
Valóban, szerencsétlenségbe akarja dönteni ezt a lányt?!
Eszébe jutottak János szavai.
S most kettesben vannak itt, egy üres házban!
A környező kerteket fák és bokrok takarták el előlük.
- Elmenjek?! - kérdezte Zénó.
A leány az egyik fának támaszkodott s cipője orrát nézte.
Nem felelt.
Zénó dilemmában volt.
Vajjon miért nem felel?!
Vajjon mit jelent az, hogy nem felel?!!
Csakhogy a nő lelkébe senki se lát; maga a nő se.
S a földkerekség legkiválóbb régésze sem; bár a nő lelke elég régi; minél újabb a nő, annál régibb a lelke.
Hosszú ideig álltak egymás előtt, szótlanul.
Akkor azt kérdezte Zénó:
- Még mindig haragszik rám az édesapja?!
Először úgy látszott, hogy Anikó erre sem fog felelni.
De aztán, mégis , felelt:
- Még haragszik.
Miért, mit tett, hogy ne haragudjon?!
Zénó sóhajtott:
- Mit tettem, hogy haragudjon?!
- Megmondhatta volna, hogy a földben kincsek vannak.
Igazán, megmondhatta volna , ha... ha egy kicsit...
Zénó most sugárzó szemmel nézett a lányra:
- Fejezze be! - kérte.
De Anikó nemet intett.
- Megmondtam, amit tudni akart.
Kiismertem magát.
Becsapta az apámat; de ez nem minden.
Amikor választani kellett, hogy hozzánk jöjjön -e vacsorára, vagy Lukácsékhoz, akkor őket választotta.
Mert ők... mert ők gazdagok!...
Zénó az égre nézett, segélykérő arccal.
- Ez igaz, de... lehet, azt fogja hinni, kifogás, hogy csak menteni akarom magamat, de a tiszta igazság az, mindez azért történt, mert szélhámos vagyok!
Anikó türelmetlenül legyintett.
- Persze, hiszékeny libának tart, akivel mindent elhitethet... maga nem szélhámos , csak éppen úgy viselkedett, mint egy szélhámos.
Ez az igazság, tudja?!
Ezer pengőért megvették a telkünket és 30.000 pengőért adták el Lukácsnak.
Tudom!
Zénó most különösen tiszta és világos, szinte gyakorlatias tekintettel meredt a lányra:
- És mit gondol, kit csaptunk be kettőjük közül?!
Magukat, vagy Lukács Edét?!
- Minket! - toppantott a lány - mindig az jár rosszul, akinek kevesebbje van !
Megvették olcsón azt, ami vagyont ér!
Zénó megkönnyebbült, szinte átszellemült mosollyal felelte:
- Téved!
Eladtuk drágán azt, ami egy fabatkát se ér.
Csudaszép volt a lány most, amint komoly és riadt pillantást vetett a férfira.
- Mi nem ér egy fabatkát se?! - kérdezte lélekzetvisszafojtva.
- A telek, - bólintott Zénó - a maguk telke!
Az édesapja pontosan annyit keresett rajta, amennyit kapott érte.
Nem őt csaptuk be, hanem Lukács Edét, aki harmincezer pengőt adott semmiért.
- Óh, Istenem! - sóhajtott a lány, riadt, de csaknem boldog arccal.
Fürkészően nézett a férfire, aki felmagaslott előtte, a vállai egyszerre szélesebbnek tűntek , tekintete vidáman és határozottan csillogott a pápaszeme mögött.
- Igen - mondta Zénó.
- Szélhámos vagyok, de maga ellen semmit se vétettem.
És ez talán jobb, mintha úgy lenne, ahogy maga mondta: hogy nem vagyok szélhámos, csak magával szemben voltam az...
A lány piros, ívelt ajkai szétnyíltak.
Magas homloka ott fehérlett Zénó előtt.
- Igen, így jobb - mondta Anikó.
És akkor a férfi átölelte és megcsókolta.
Igen ; ezt tette, anélkül, hogy előzőleg gondolt volna rá, hogy ezt fogja tenni .
Egyszerűen csak megtörtént; a lány lábujjhegyre ágaskodott, karcsú dereka megnyúlt, szemeit lehunyta.
Aki ismeri az Idő relativitáselméletét Bergson értelmezésében, az tudja, miért nem tudhatták ők s miért nem tudhatjuk mi, hogy meddig tartott az egész.
3.
A Nap már a barackfák mögött volt, keresztülsütött a rengeteg hamvas, sárgásvörös gömböcskén; az árnyak megnövekedtek.
Zénó egy fatönkön ült; mélyet szippantott egy cigarettából s elgondolkodva fújta ki a füstöt.
Egy másik fatönkön, félméternyire ült Anikó s kis, fehér öklére támasztotta az állát.
Látnivaló volt, hogy mind a ketten töprengenek.
- Gyűlölöm a barátját, - mondta végül a lány - amiért rávette erre.
Most, hogy mindent tudok... hát jobban szerettem volna, ha szegény marad, de becsületes.
- Tudja az ég, - felelte Zénó - én valahogy nem érzem, hogy becstelen lettem.
Nem tapasztalok magamon semmi változást.
Csak most, azt, hogy nagyon szeretem magát.
A lány halkan nevetett.
- Egy fiatal tudóstól egészen szép teljesítmény, ha néhány hét alatt csaló lesz és elcsavarja egy fiatal lány fejét.
Zénó kissé szórakozottan bólintott; nyilván ő maga is egészen szép teljesítménynek találta.
És eközben elkerülte a figyelmét mindaz, ami Anikó tekintetében tükröződött, amíg oldalról figyelte őt.
Gyengédség, csodálat, rokonszenv és szeretet; de legfőképpen kemény elhatározás.
Fiatal lányok kemény elhatározása, hogy valamely férfi pedig a jövőben azt fogja tenni, amit ők akarnak!
És semmi mást.
S ez elhatározás végzetes szokott lenni.
Mert valamely férfi vagy azt teszi, amit ők akarnak; vagy , legrosszabb esetben, ők akarják azt, amit a férfi tesz...
4.
Amikor Sallai Nagy András hazatért, már este volt.
A hőség nem tágított, de a csillagok fénye azért hűvösnek tűnt.
Anikó a vacsora körül foglalatoskodott; Kovács Zénó dr. pedig a kerti padon ült , két agyagtörpe társaságában, melyek fürkészően néztek a kavicsos útra.
A kavicsos úton közelgett Sallai Nagy András és már messziről szemrehányó és számonkérő tekintetet vetett a padon ülő fiatalemberre.
De azért leült mellé; a dominójáték ma szerencsésen alakult s ez a körülmény nagy mértékben enyhítette a rossz kedvét.
- Hát te itt vagy?! - kérdezte, amint dörmögve nyujtotta ki lábát a pad elé.
- Igen! - felelte Zénó, csaknem kihívóan.
- Itt vagyok.
- Hm! - volt András úr válasza.
Előkerült valahonnan valami faj- és jellegnélküli kutya s megnyalta a port Sallai Nagy András cipőkapliján.
De Zénó formálisan megvadult:
- Nagyon szeretek itt lenni! - mondta.
- Hm?!
- Igen.
Imádom ezt a csöndet és a kert illatát.
Ez többet ér, mint a nagyváros , mint a világ minden öröme, mint a tudomány!
- Na, holnaptól kezdve már nem lesz ilyen csönd, - felelte András úr mély hangon - ha megindulnak a gépek odaát!
S fejével a volt telke felé intett.
Zénó szíve megdobbant; Jánosra gondolt, de túl akart lenni az ügyön.
És aztán nem Jánosra gondolt, hanem Anikóra.
- Kedves bátyám! - mondta, felugorva a padról - egy vallomással tartozom!
András úr bámulva tekintett fel rá.
A hold éppen szemben állt a nyugati égen.
- Igen! - erősítette Zénó.
Lekapta a pápaszemét, megtörölte és visszarakta.
Majd ismét leült a padra.
- A gépek megindulnak, - mondta csöndesen - de nem fognak találni semmit.
András úr hitetlenül nézett rá.
« Beszélhetsz nekem !» gondolta.
« Lukács Ede tudja , hogy mit csinál.
Éppen tegnap mondta az öreg Bonyavka: «Ez a Lukács megint országos üzletet csinál !»
Úgy értette talán, hogy akkora üzletet, mint amekkora eső az országos eső...
És ezt az országos üzletet Sallai Nagy András is megcsinálhatta volna!...
Nem jó gondolatok ezek!
Bele kell nyugodni; az Úr adta , az Úr elvette.
Vagyis, hogy nem adta egészen ide s így elvette más ...»
De ez a fickó egészen belejött az izgalomba, muszáj már odafigyelni.
Azt mondja:
- Igazán, én sose mondtam mást, mint a tiszta igazat.
Most se mondok!
Szavai tompán szállnak el a sötétségben, mint a pihék.
Szinte utánok néz az ember.
- Hát mit akarsz! - sóhajt Sallai Nagy András, bár nem érdemli meg a fickó, hogy végighallgassa az ember.
- A telken nincs semmi érték, emberi számítás szerint.
Az egész ügy nem volt más , mint szélhámosság.
A barátom találta ki és én hozzájárultam.
Én régész vagyok , diplomám van.
Az emberek suttogni kezdtek.
Több gazdag úr érdeklődött a telek iránt.
Ez így volt kitervelve; sikerült.
De mi magunk is szegény emberek lévén , nem károsítunk meg más szegény embereket.
Ezer pengőt méltóztattál kapni a telekért, ez volt a te hasznod, kedves bátyám.
Úgy hiszem, legális haszon.
Mi többet kerestünk, az igaz.
De másképpen nem lehetett megcsinálni, azt mondta János.
Nekem nehéz ilyen dolgokkal foglalkoznom, de ez is hozzátartozik ahhoz , amit mondani akarok.
- Még mást is akarsz mondani? - kérdezte András úr - már eleget mondtál, ha igaz .
Igazán nem ér ez a telek százezreket?!
- Nem!
Nem!
Esküszöm! - felelte Zénó lelkesen és hittel.
- Nem!
Én tudom ; elképzelhetetlen.
Mátyás király járt ugyan erre a zsoldosaival; s előző útján fosztottak ki néhány felvidéki várat, talán nem is egészen Mátyás tudtával és engedelmével.
Azidőben nem volt olyan szigorú és nem nézett annyira az emberei körmére, mert szerelmes volt.
Szerelmes volt a boroszlói főbíró lányába, akit Borbálának hívtak s akinek sorsa a renaissance legérdekesebb és legrejtelmesebb asszony-sorsa.
De nem valószínű, hogy amit a seregek sarcoltak, azt Sápvárott elásták volna; és pont ezen a telken ásták volna el.
Van ugyan erre is némi támpont: Mátyás hatezer zsoldosát éppen ebben a táborban bocsátotta el, a felvidéki hadjárat véget érvén.
De vajjon itt telepedett -e le az a hatezer ember ?!
Hiszen nagyrészt morvák és horvátok voltak.
Rút dologhoz adtam oda magamat, de előttetek tisztán állok...
Sallai Nagy András nem ügyelt már e többesszámra.
Sok-sok álmatlan éj lidércnyomása tűnt el e pillanatban kebléről; a szörnyű, rágó tudat, hogy vagyontérő kincsek voltak a kezében s elvesztette azokat: most szertefoszlott !
Mélyet, döngőt sóhajtott s tiszta, vidám tekintettel nézett a sötét, lihegő világba, - hetek óta most először!
Zénó nem látta e nagy és kedvező változást, amely végbement egy egyszerű és sorsüldözött és becsületes ember lelkében, amint megtudta, hogy nem őt csapták be , hanem másvalakit.
De feltűnt neki, hogy hallgat; megkérdezte tehát:
- Idefigyelsz?!
- Ide, fiam, - felelte András úr nyugodalmas hanghordozással - csak beszélj.
- Én már diákkoromtól kezdve szinte szerzetesi életet éltem, tanultam reggel és délelőtt és délután és este.
Nem érdekelt a világ, nem érdekelt az élet; kiváló akartam lenni a magam szakmájában, hogy megtaláljam a helyemet.
De nem találtam .
Hiába emlegették a nevemet; nem volt üres hely, - ha pedig volt, akkor kiderült , hogy mindenütt emlegetnek, csak éppen a kinevezéseknél nem.
Én a tanulástól nem értem rá kiépíteni összeköttetéseimet; halhatatlan akartam lenni és élhetetlen lettem.
András úr most már gyanakodva figyelt; ez programbeszédnek hangzott.
S programbeszédet Sápvárott csak képviselő- és vőlegényjelöltek mondtak mindenkoron.
Zénó pedig folytatta:
- Mindenbe belenyugodtam már s a magam hibájául róttam fel; amikor találkoztam egy barátommal, aki csinos, élelmes, kitűnő eszű és modorú és gyakorlatias észjárású gyerek volt s aki - ugyanott tartott, ahol én!
És aki egyszer így szólt hozzám : « Nem te vagy a hibás sorsod dolgában, pajtás », ezt mondta «hanem a kor.
Kevés a pénz, az egyiknek jut, a másiknak nem jut.
El kell követnünk valami olyan szélhámosságot, amire a törvény betűi nem tudnak büntetést.
Sok ilyen van; sok ilyent követnek el naponta mindenütt.
Ne várjunk ölbetett kézzel, mert az élet rövid s az Isten szereti a szegényt, de nem hiszem, hogy szeretné a tétlent , ügyetlent és lustálkodót.»
Ezt mondta a barátom akkor és én csak hallgattam és aztán máskor is beszéltünk erről és végül beadtam a derekamat.
Maradék pénzünkből vettünk egy rossz motorkerékpárt.
Én történelmi szempontból megjelöltem néhány várost s végigjártuk azokat.
Aztán itt kikötöttünk.
- Persze! - mondta András úr bizonyos vad öngúnnyal - mert ez a legpletykásabb és leghiszékenyebb falu mind között!
Mi?!
Ezért!
- Nem, - sóhajtott Zénó - hanem mert itt döglött be végkép a motorkerékpár.
Már száz méterre nem igen menne el...
Ekkor éles, friss, csengő kiáltás hallatszott a sötét tornác felől.
- Vacsora!
Zénó felugrott.
De a házigazda visszanyomta a padra.
- Mindjárt! - kiáltotta fel; majd halkan folytatta - mindent értek már, az ördög vigye el!
Dehát minek mondtad el nekem az egészet?!
Ez az, amit nem jól értek.
Zénó elsápadt a sötétben.
Csuklóját Sallai Nagy András vasmarka fogta át.
Nehéz így beszélni!
- Szélhámosságot követtem el; vállalom; de nem vagyok szélhámos.
Ha kifaggatnának, nem is tudnám igazán, mi az.
Így történhetett , hogy... így történhetett, hogy... szinte akaratom ellenére, nagyon ... ellenállhatatlanul... őrületesen...
András úr váratlanul közbeszólt...
- És ő?!
Zénó riadtan nézett rá.
Nem tudott mit felelni.
Agya nem kapcsolt ilyen gyorsan, - a jelenben.
András úr felállt.
- Meglátjuk, mire megy ki ez az egész ügy.
Megvárjuk, érted?!
Addig szívesen látott vendég vagy a házamnál - te és az a csirkefogó barátod.
De ha szerelemről akarsz beszélni, akkor a Mátyás király és Borbála szerelméről beszélj, - amíg el nem dől, hogy egy: igazat mondtál -e s tényleg értéktelen a telek? s kettő: hogy megúszod -e büntetlenül a dolgot.
Zénó most szemben állt vele.
- Köszönöm, - mondta bizonyos pátosszal - megígérem.
De én legszívesebben odamennék most Lukács Edéhez és megmondanék neki mindent.
És visszaadnám a pénzt .
Ha megkérem rá, János is belemegy.
Visszabonyolítjuk az egészet.
A telek ismét a tied lesz.
- Ördögöt bonyolítunk vissza! - mondta Sallai Nagy András, nagyot fújva - eszedbe se jusson Lukácsnak szólni bármit is!
- Miért? - kérdezte Zénó - nekünk még megvan hiánytalanul a harmincezer pengőnk .
És...
- De nekem nincs meg az ezer! - felelte Sallai Nagy András - és ha megvolna, nem adnám vissza.
És Lukács Ede csak ásson kincsek után; akinek sok van, az úgyse éri be soha vele.
Nem kell sajnálni; ha ő nem vette volna meg a telket, megvette volna más.
Sok itt a gazdag ember és mind még gazdagabb akarna lenni.
- Dehát akkor, - állt meg a lépcső alján Zénó - ha te így gondolkodol, miért kell várnunk?!
Miért nem kérhetem meg most Anikó kezét?!!
Úgy látszik , mégis becstelennek tartasz és mégsem bízol bennem.
- Nem hát! - felelte András úr - mert ilyen jó ötlete egyszer támad az embernek egy életben; és ezt a trükköt csak egyszer lehet alkalmazni.
És mit csináltok , majd ha elfogyott a tizenötezer pengő?!
Zénó éppen felelni akart, amikor közvetlenül mellettük megszólalt a sötétben Anikó hangja:
- Erről ráérünk vacsora után gondolkodni.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE