A méltóságos asszony fia.
Egyedül ült még a méltóságos asszony a kereveten, két játék franczia kártya volt előtte, az egyik csomagot gondolkozva vette fehér ujjai közé, megkeverte, bizonyos rendben elosztá, aztán elmélyedve szedegette össze a megegyező lapokat.
Minden mozdulata elárulta a benső érdekeltséget, mi azt gyaníttatja, hogy nem czél nélkül játszik, ha a tételt nem látjuk is.
- A méltóságos asszony "találomjáték " -kal űzi el az unalmas időt, tétele a fiának szánt jövendő, mihez egyedül neki van szólója, - bizalmát egyelőre csak a kártyával osztá meg, s nehogy a vakszerencse kifogjon rajta, három osztásra vállalkozott, megelégedvén egy találóval.
Olyan olvasóm is akadhat, ki ezt egyelőre nem érti meg, kedveért megvallom, hogy a méltóságos asszony a kártyát kérdezi meg, mint bármely bábsütőné, ki előre szeretné tudni, hogy a szentistváni bucsun elkel -e sok garasos és krajczáros sziv? s egy megviselt kártyacsomóval két személyre osztja ki a harminczegyet.
Messze esik talán a méltóságos urnő a bábsütőnétől, de midőn a nagy költő azt monda: Kiváncsiság, asszony a te neved! nem tárta szükségesnek megemliteni, hogy a méltóságos asszonyt gondolta vagy a bábsütőnét?
Visszatérve a "találomjáték " -hoz, a méltóságos asszony elpirult; mert az első játék nem felelt meg várakozásának, a vörös filkó a makkhetessel került össze, s a játék csonka maradt.
A másik csomót vette kézbe, igy akarván megbüntetni az ügyetlen filkót, s az uj elosztást nagyobb nyugalommal szándékozott végig játszani, s ha volt is némi izgalma, az előbbeni gyülöletes két lapot szerette volna jókor kivetni.
A makkhetes korán jelentkezett, és ki lőn lökve a vörös hetessel.
Ez bizalmát megerősíté, a játékot nagyobb kedvvel folytatá, s a második osztásnak alig volt még néhány kártyája.
Lépteket hallott a mellékszobák során, sietteté a játékot, nehogy meglepjék, a következő kártyákat már gondatlanabban löké el, és haragos vörösre szinesedett arcza, meglátván a vörös filkót a zöld hetessel összeakadva.
A bosszuságnak némi kitörésétől fiának belépte tartóztatá vissza; de azt is mondhatom, hogy ha a kártya megbosszantaná, (mert egy másnemü kártyavetésben éppen a vörös gyerek képviselé a családnak reményteljes sarját) fiának ilyen alkalomszerü belépése ugy kivette ő méltóságát a sodrából, hogy egész önkénytelen azt is várta , hogy, mint a kártyában, utána jő mindjárt a makkhetes is.
- Kedves anyám! - szólal meg a fiu, - jóllaktam már a bácsi irodájával.
A mama elhalaványult, mert ahhoz, mit magának kifőzött, mire már kétszer a "találomjátékot" is kiosztotta, a fiunak e nyilatkozata nagyon hasonmása volt a zöld, hetesnek a vörös filkó mellett .
- Gyermekem! anyád magának tartotta fönn meghatározni, mikor unhatod meg a bácsi irodáját.
- A bácsi négyünket lakat egy szobában.
- Magam kivántam ugy, - magyarázza a méltóságos asszony, - az embereket közelről lehet csak megösmerni s az egyes példányok minták maradnak előtted az életben.
- Az én példányaim nagyon kiállhatatlanok, kedves anyám.
- Czélozgat a fiu.
- Te már az első osztásnál türhetetlenkedel, fiam. - feleded, hogy a whistben ötvenkét kártya van, s a második osztásnál neked is más lapot adhatnak.
- Kedves anyámat éppen arra akarnám kérni: keverje ujra a kártyákat; mert az enyéimet rendre elütik.
- Tanulj meg okosan lazsírozni, gyermekem, - és ne feledd , hogy anyád kezében vannak az ütők, melyekkel mulhatatlan megnyerjük a játékot, ha kéz alá nem hozol.
Mondja a méltóságos asszony harmadik osztásra kevervén föl kártyáit , megvárva, hogy fia szó nélkül várja be a végét.
A fiu az osztás idejére még koczkáztatott valamit, s azt mondja:
- Anyám! nem vette észre rajtam, hogy bátyám körül egy év óta türhetőn kiképeztem magamat iródiáknak, talán már tányért is tudnék váltani.
- Ha bátyád kivánni fogja, tányért is fogsz váltani.
- Még pecsenyét is szeleteljek?
Teszi hozzá némi éllel, nem értvén meg anyjának gondolatát.
- Azt is, fiam, - szavalja a mama, - bátyád bizonyosan több fáczánt izlel meg, mint csirkét , fiatalember a fényes tollu fáczánig megalázhatja magát, ha ez által czélt ér.
- Tehát én is ügyvéd leszek? pöreim lesznek, kezdetben egy kis csirkepör is jó lesz ? legalább társaim azt mondják, hogy a kezdet ilyen, s ha anyám parancsolja, megtanulom a szükségeseket társaimtól, azok igen edzett ficzkók, egyik vasárusnak fia, a másik pedig valami ispáné, és az irodába jövő parasztokkal is kezet fognak.
- Haladsz, édes fiam, igen haladsz, - gunyolódik az anya is, - elméd fogékony, félek , hogy már negyedmagaddal csakugyan nem fértél meg egy szobában, hanem megfordulsz a cselédek lakosztályában is.
- Nem tagadom, - válaszol a fiu, - bátyámnak Vendeljét nem tudtam kikerülni, ettől az embertől is lehet valamit tanulni, ha a bácsihoz kerültem iskolába.
- Vendel a juratériában csak olyan goromba, mint a bácsi szobájában, s maholnap a havi pénzzel nem elégszik meg, fölűl a jó szót is kialkudja fizetése mellé.
- Igen, - lőn a nem várt utasitás, - e vénembert nem fogod megbosszantani, - mert ez ember a bácsinak valóságos meghittje, s azon partie-ban, mit mi játszunk, minden kártyával lehet ütni.
- Vendel erre rendkivül alkalmas egyéniség, - be is tudnám bizonyitani, kedves anyám , hogy még ő is kifogott rajtam, csakhogy Vendel nem tudja, mi az atout? ő azt másképp, de igen méltán tromfnak nevezi .
Ilyen helyre kerültem, anyám.
A beszélgetést nem lehetett folytatni; mert a harmadik játék már a legelején elakadt , s a vörös filkó mellé a vörös hetes került.
Az anya fiának beszédje által is fölizgatva, a véletlennek bosszantását aligha mérsékli, ha ujabb kopogás vendéget nem gyanittatna.
Fiának inte, hogy eltávozhatik, kártyáit rendbeszedte, s udvarias mosolyt erőltetvén ajkaira, elfogadá a belépő Kardost, a várt bácsit, kit e névvel mindig számitva tisztelt meg.
Az ügyvéd szerencsésen eltanulá a csiszolt padlók szokásait, megjelenése mintaképe volt a divatos illemnek, s ettől csak a családi viszony miatt tért el, megcsókolván sógorasszonyának kezét.
Ezért nem kelle nagyon meghajolni, hisz az kegyesen fölemelkedék a kártyákról, az ármányos kártyákról, s magas kegyét a legőszintébben akarta tolmácsolni.
- Mivel érdemlem meg a mai megtiszteltetést?
Kérdi Kardos ur.
- Ez nem megtiszteltetés; sőt büntetés, bácsikám, - mosolyog a hölgy, - szenvedjen hanyagságáért, ha nem akar jószántából eljőni, elhivatom, és késő éjfélig rabom lesz.
- Be kell zárni az ajtót, hogy ki ne lophassanak.
- Majd magam állok őrt; mert a nyitott kapura még szükségem lesz, még több vendéget is várok.
- Névnap? ezt nem szoktam elfeledni.
- Majd később, most még türelemért esedezem.
Mentegetődzik a nő, egyszersmind helyet mutata rokonának a legközelebb eső széken, közben óráját is megnézé, s tudva, hogy a többi vendéget egy órával későbbre kéreté, hosszabb beszélgetésre tette az inditványt.
- Most nem szabadul meg, bácsikám, egy egész óráig fog beszélgetni velem.
- Kész szolgája leszek, kedves hugomasszony, - csak a tárgyat méltóztassék meghatározni, - időjárás, mezei gazdaság, politika, tabularis perek, csődök ? méltóztassék választani.
- Ezek közöl egyet sem, nők körén kivül eső dolgok mind, s egy nőtlen embernek nem szabad ily unalmas tárgyak közé keveredni, ha nőt kell mulattatnia.
- Megérdemlem a megrovást, - mondja derülten az ügyvéd, - tehát egész óráig udvarolni fogok, ugy sem kisértem meg idáig, azért kegyes elnézésért esedezem, ha ügyetlenkedni fogok, - s ekkor a hölgynek kezét megcsókolván, azt mondja: sohasem láttam szebb fehér kezeket.
- Á, - nagyon ügyesen kezdi bácsikám, ámbár a bekezdésnél észreveszem a füllentést, - de az hagyján, a gyakorlat kedvéért meghallgatom, nem kételkedem, hogy kevés megróni valóm leend; tehát visszatérve a bekezdésre, hogy én is előbbre segéljem a párbeszédet, azt mondja ön: szép kezeim vannak.
- Valóban ritka szépek.
- Ismétli az ügyvéd.
- Ezért a bókért viszonzásul legyen mondva: megelégszik ön, hogy e megdicsért kezet éppen egy Kardosnak nyujtám?
- S ezen a néven nekem némi előjogom van e szép kezeket igen gyakran megcsókolni.
S ennek nagyobb igazságáért az ügyvéd megcsókolá a méltóságos asszony kezét.
- Furcsák ezek a Kardosok, valamint egyéb embereknek, ugy maguknak is ellentétei , mert a mit ön jónak látott magasztalni, az én Kardosom hétszámra is alig veszi észre , kivévén, ha jó alkalommal észrevétetem vele, hogy a hiuság adóját a nő még férjétől is megvárja.
- Az én kedves bátyámat ezért meg kell büntetni, ezen pillanattól az én kedves sógorasszonyomnak nyiltan fogok udvarolni.
- Későn, nagyon későn, az egyik Kardos annyira józanná lett a házaséletben, hogy a másik Kardosnak talán csak akkor hinnék, ha az elmult husz évet el lehetne feledni, s mint tizenhat éves lányt, megint egy Kardos szólitana meg először.
- Hamar kikaptam az utravalót, - jegyzi meg az ügyvéd kötekedve, - és csak azt merem még kérdeni, hogy husz esztendő előtt is ilyen hamar kikosarazott volna sógorasszony?
- Értem, - okoskodik a méltóságos asszony, - ez már férfihiuság, - de ne maradjon tömjén nélkül, - mindenesetre méltó tárgy lett volna a küzdelemre, ilyen éles eszü egyénnel megosztani az életet, s a jövendőnek kapujához két tevékeny lélekerővel biztosabban eljutottunk volna, mint az én Kardosommal, ki nagyban gyakorolja az engedelmesség erényét, s ha nekem nincsen kulcsom az emeletbe, honnét a közönséges emberekre csak lenézni szoktak, ma is ott a földszinten ballagnánk a tekintetes czimmel.
Ön, bácsikám, az én kulcsomat bizonyosan megaranyoztatta volna, ez erős meggyőződésem, - maga hiu férfi!
A méltóságos asszony hármas czélt ért el, mint asszony, kibeszélgethette magát, másodszor mellékesen megérintheté, hogy a férjuram-féle Kardos csak neje befolyása után lőn méltóságos urrá, harmadszor, föltett czéljaira nézve alkalmasan fordult elő a pillanat, melyben a hirhedt ügyvédnek bókot mondhatott, s igy lépet vethetett neki; mert hiába, régi dolog, hogy minden embernek szivéhez találkozik kulcs, s néha a szilárd férfi is megfogatja magát ugy - módjával, ha a lép ügyesen van elvetve .
- A majmot piros csizmával fogják meg, a farkast bárányhussal, - s az ember leggyakrabban saját egyéni hiuságának válik áldozatává, - kinek mi jól esik, legalább valaki ugy fogta meg a szerencsét, hogy méltóságos főnökének naponkint megroppantotta a derekát, s e hüséges szolgálatáért polczról polczra emelkedett.
Az ügyvédnek jól esett a nő vallomása.
A multkori kikosarazás után csak sovány vigasztalás ugyan; de mert azóta ez volt a legelső balzsam, jól esett szájaízének, és ha étlapról lehetne megrendelni, bizonyosan ismételtetné is.
Néhány másodpercznyi szünet után az ügyvéd megszakitá a csendet.
- Kedves hugomasszony, legyen megjutalmazva azon öntudatban, hogy a versenyt egy férfi mellett diadallal futá meg, mi rokonok pedig hálásan megösmerjük, hogy családunk nevét a köznapi homályból kivette.
- Hála, - mondja ön, - szavalá az asszony, - csak arra kérem kedves rokonaimat , különösen önt, mikor én már erőmben megfogyok, s áldozni többé képes nem leszek , fölemelkedni kezdő családjuk egyetlen gyermekének hanyatló napján álljon készen egy szerény mécscsel, hogy legalább elfogyását lássák.
- Ezt csak magyarázat után fogom megérteni, - szabad könyörögnöm a bizalmas értelmezésért.
- Önnek ahhoz legtöbb joga van férjem után, - nyilatkozik a méltóságos asszony, - egyetlen fiamat ugy neveltem, hogy emelkedésünket félbe ne hagyja; de azt kifeledtem a számitásból, hogy a ki az illatosabb légbe vágyik, aranyozottabb szárnyai legyenek , mint a mi egy Kardos erszényéből kitelik.
- Kitelik kettőéből, - mondja közbeszólva az ügyvéd.
- Ezt meg én nem értem!
Mondja a ravasz asszony, ugy intézve a kérdést, hogy mind a tíz ujja közé markolhassa az aranyos madarat.
- Én vagyok a legközelebbi rokon, kedves hugomasszony, - hiába és haszon nélkül nem jártatám eszemet, - vallja be bizalmasan az előbbi hizelgés után, - ha önt megnyugtathatom, és némi jogot ad gondjait megosztanom, ám legyen, a megaranyozást megajánlom én.
A méltóságos asszony az előbbi kártyavetéskor boszuságában könyezni szeretett volna ; de a bácsi megérkeztekor vissza erőszakolta könyűit, most, mint valami megtakaritott vagyont, elővette, és csöndesen lepörögni engedé orczáján, hol az ügyvéd meglátván a megindulásnak e jeleit, utána kapott a megdicsért fehér kezeknek, s még ő csókolgatta őket össze-vissza.
Ostoba kártya!
Gondolja magában a méltóságos asszony, s a belépő cselédnek parancsolja, hogy a kártyákat vesse a kandallóba.
A vendégek is jelentkezének, a méltóságos asszony derülten fogadá őket, az ügyvéd azalatt a melléktermékbe menekült, szorongó keblének szabadabb hullámzást engedvén, s eszébe jutván unokaöcscse, ki vásottnak eléggé vásott volt, de mostani fölindulásában azt mind elengedte, s magát azzal kecsegtette, mivel a vén huszár szokott dicsekedni , ha rekrutájából valami válik: ezt a gyereket én tettem emberré!
- Ő is fölvállalta a munkát és álmában a fiut már saját tervei szerint, szép gömbölyüre faragta.
Kardos ügyvéd ur lépen ragadt egy hizelgő gondolatért.
A kikosarazottnak kárpótlásul szolgált a méltóságos urhölgynek czélzása, - ettől ő megrészegedett most, és ha e pillanatban még egy párt ütnének az izzó vasra, tetszés szerént lapult volna akármely alakba.
A vendégek elfoglalák a boldog háziasszonyt; derültségét mindenik saját egyénisége iránti kitüntetésnek - magyarázta, - annál boldogabb volt ő maga, közeledvén régi czélja felé.
Hosszadalmas lenne olvasóink előtt bemutatni a méltóságos asszonynak vendégeit, - ezen alakok segédszemélyzetiek, minőket a nagy drámákban ezen kifejezésekkel: urak, hölgyek, katonák, nép és szájtáltók szokás megemliteni, s még annyira sem érdemelnek figyelmet, hogy mint a kardalnokok neveit tegyék ki az ellenkező oldalon; mert e sokaság kiváncsi diákokból és mesterlegényekből is kikerül .
A méltóságos asszony vendégeinek most az egyszer megteszek annyi barátságot, hogy megemlitem, mennyire emberségtudók, hisz a háziasszonyságnak lehető legtöbbször megadják a méltóságos czimet, miben az nagyon gyönyörködik, s e kis robotot nagyon megkivánja.
Szja, ujdonság még ez a kis kitüntetés, ébren is attól fél, hogy csak álmában hallja; azért hetenkint szivesen látja igaz tisztelőit, azaz, mindazon egyéniségeket, kik a méltóságos czimet oly sűrün hintik, mint a mákot; ellenkező esetben a figyelmetlen kimarad a jövő heti meghivandók közől.
Később a férj is megjelent, az igazi méltóságos ur; de ő már csak ugy illett saját neje mellé, mintha a Kardos ügyvéd által elszámlált rokonok közül a füszeres valamely társaságba hivatalos lévén, még boltiratos deszkáját is elhozná, a szalagos czifráju betükkel és a fölrajzolt fekete kutyával; mert fél, hogy e nélkül őt magát sem hiszik el.
A férj egy általános bókkal mutatá be magát, nyugtatványkép hasonló bókot kapott; de a következők nála nélkül megtörténhettek.
Ha szobaleány vagy inas jelentkezett, a férj elég hallhatólag a méltóságos asszonyhoz utalá, s e tekintetben csak annyi szerepe mutatkozék, mi a czéhbeli bemondónak, hogy minden czéhbeli ösmeri, mindenki mond neki valamit, de véleményére senki sem szorul.
Mielőtt az étterembe mennének, a két Kardos a vendégektől elszakadt, s egy ablakmélyedésben következő párbeszédbe elegyedett:
- Öcsém! - mondja a méltóságos, - nőm nem nyilatkozott még, fiunkkal mi szándéka van?
- Szólni, nem szólt; de ugy vélem, szándékát idáig már eltaláltam.
- Ekkép hát volna már szándéka, - mondja némi boldogsággal az öreg, - nagyon szeretem, hogy nem inditványoztam neki valamit; tudod, öcsém, az asszonyok ugy vannak nyelvükkel, mint a diák a tollkéssel, akkor is farag vele, mikor nem kell, - s az én inditványom sántává-bénává lett volna mindjárt; azért jobb, ha én nem tudom, mit akar ő.
- Megmondhatom, kedves bátyám, - mit gyanitok én, - okoskodik a tekintetes Kardos , élénken emlékezve a hölgygyel való párbeszédre, s a hiuság még saját név- és vérrokona ellenében sem mérsékelvén, - családunk nevét mi ketten kaptuk ki a semmiből, elengedhetlen kötelességünk, hogy mi azt elhomályosodni ne engedjük.
Sógorasszonyom nem a mindennapi asszonyok közé tartozik , az ő finom esze magasan jár, s azt óhajtja, hogy a törzsnek legyen már sudara is .
Érti ezt, kedves bátyám? veti hozzá némi gúnynyal az ügyvéd.
- Értem... felel az öregebb Kardos teljes egykedvüséggel, - csak azt ne kivánja az én édes feleségem, hogy én járjak a toronyba, s én huzkodjam fölfelé a fa sudarát, - mert ez is sok, a mire idáig vállalkoztam.
Végzi be az öreg, s a vallomás után ugy meglátszék rajta a bevallott fáradság, hogy egy harmadik hihetőleg székkel is megkinálná.
- Bátyám fél uton akar megállni, - vitázik az ügyvéd, - családunk lehet talán egy pár száz esztendős, - de sem a név, sem a ki viselte, nem mert odább mozdulni a közbirtokosságból.
Ha valaki egy Kardost akart fogni, bement egy csonka tornyu faluba, a legelső faszopókás embert megszólitá, és nem hibázta el: Kardost talált .
Ide, e boldog egyszerüségbe mindig visszatalálunk, madzag sem kell hozzá, minőt Ariadne adott a Labyrinthusba, de fölfelé a magasba, vállalkozó, erős akaratu ember törhet, - s én csak becsülni tudom sógorasszonyomat, midőn nem akarja, hogy legelső unokája már megint valami bundán háló ember legyen, mint a mi öreg apánk.
- Kedves öcsém! én is szeretném mindezt, - töprenkedik az öreg, - nagyon szép dolog , hogy mi is érjünk föl olyan magasra, mint valami tyukhordókánya; de mióta itt a méltóságos világban élünk, én már fütött szobában is fázom; mert, öcsém, bolond ez a nagy világ, egyik szobát azért fütteti be, mert maga akar benne lakni, más hármat pedig a méltóságos titulusának; mert az egy szobában el nem fér.
Én, ki az ilyent nem szoktam, azt gondolom, hogy ha még a madzagot sem tudták olyan hosszura nyujtani , hogy vége ne lenne, majd ugy elfogyasztjuk a szuszt, hogy fiunknak nem jut.
Engem is a jövendő aggaszt, szeretném, ha fiunk is röpülhetne még fölebb, mint mi; de a ki nagyra csinálta a sárkányt, erős és hosszu madzagja legyen ám.
- Ne legyünk ilyen nagyon kicsiny hitüek, - veti ellen az ügyvéd, - saját erőnket vegyük számba, - egy kis lelkesülés kell hozzá, hisz egy diónyi sörélesztővel mekkora kalácsot lehet késziteni.
- A mi a sörélesztőt illeti, kedves öcsém, nőmnél nem hiányzik; de ne feledd, hogy ha nem győződünk meg arról, hogy az emelkedésnek és terjeszkedésnek is vannak határai , annyira nyulik tésztánk, hogy elszakad.
- Hát, ha én is gondoltam volna valamit?
Kérdi az ügyvéd fontos képpel.
- Azt ne nekem, - nőmnek mondd meg.
- Hát bátyámat nem is érdekli, mi jutott eszembe?
Kérdi az ünnepélyes arczczal, hogy kimondja neki azt, mit a nő térden állva is meghallgatna.
- Nem merem meghallgatni; mert ha álmomban ki találnám vakkantani, hogy előbb tudtam , mint nőm, keservesen megbánnám; azért közöld előbb nőmmel, majd az ő postáján én is megtudom.
Az ügyvéd megsajnálta bátyját egyszerüségében, szive egészen a nagyravágyó nő részére utalá, s ez értelemben majdnem kimondá, hogy a bácsi a sógorasszony nélkül ezer mérföldnyire volna a méltóságos czimtől.
Az inas jelentése a vendégeket fölriasztá székeikről, s az ügyvéd sietett karját nyujtani sógorasszonyának.
Diadallal vezeté az étterembe, - pedig majdnem szótlan haladt át a szobákon.
A nő rettenetes józanságában ugy képzelte maga mellett a rokont, mint egy óriás madarat, melyet most fogott, és ha a társalgások szavai volnának olyan érvényüek, mint a kötelezvény, melyet már elperelni is bajos; szeretné valakinek négy szem közt megmondani, hogy ezt a kalitkába való madarat most fogta.
Mielőtt az asztalhoz ülnének, kérdi az ügyvéd:
- Még sem szabad megtudnom a mai napnak fontosságát?
- Türelemmel, maga kiváncsi gyermek, - mosolyog a nő, - hisz megtudja nem sokára, - s éppen az az érdekes, hogy önnek kell megtudni.
- Büntetésül még néhány óranegyedet várjon, ez az itélet.
- Apellálok e néhány negyedóráért.
- Végitélet volt!
- Mosolyog a méltóságos asszony, vendégeinek helyet mutatva, s a mi az előzmények után igen természetes, az ügyvédnek magához lehető legközelebb jelölt ki helyet; mert a mai nap elhatározandó volt a teljes győzedelmet.
A háziasszony nagylelkü volt, ebéddel és szóval is tartá vendégeit, azoknak a bámulat jutott osztályrészül, és az említetten kis robot, hogy a háziasszonyt minél több méltóságos czimben részeltessék.
Ezt a vendégek hiven teljesitik, minden alkalomnál bemondván egy czimet, és aztán alkalmazkodának az általa választott tárgyhoz, óvatosan kerülvén minden ellenvéleményt.
Kivételképpen két vendég mert ellentmondani.
Erről is észrevehetik önök, hogy azok már régi méltóságosak voltak.
Ilyeneket is meg szokott hivni a háziasszony, hogy mint az eczetágyon a friss fölöntés hamarább megsavanyodik, az ő méltóságossága is valakihez támaszkodjék.
E két régibb már a vélemény kimondásában nem akart szorosan alkalmazkodni a háziasszonyhoz, és ellenvetéseikkel adtak munkát a vitázó nőnek.
Egyik e régiebbek közöl ki merte találni, hogy a háziur papucs alatt van.
- Mint minden jó férj!
Mentegeti magát a gazda az asztal közepéről.
- Nem azt mondja Verbőczy, - ellenkezik a találgató, régi jó magyar szokás szerint a hármas könyvből puskázván, (mely közbevetőleg legyen mondva, minden vaskossága mellett belefért száz meg száz derék jogtudósunk kis ujjába.)
- Derék lesz tudnunk, - Verbőczy mit mondott?
Kiváncsiskodik a háziasszony.
- Határozottan azt mondja a férjnek: És a te hatalmad alatt lesz a te nőd és attól származó gyermekeid; - ez tehát irott törvény.
- Kérem, - szól közbe Kardos ügyvéd ur, pártját akarván fogni sógorasszonyának, - nálunk a szokás is törvénynyé válik, s ekképp a Verbőczy-idézet megdül.
A méltóságos asszony egy finom szempillantással köszöné meg a védelmet; mert a másik nem engedett időt a közbeszólásra; mert az ujabb ellent akarta a másik helyett kézbe kapni.
- Az ügyvéd ur az egyik perlekedőnek védője akar lenni, - de ilyen kényes tárgyban állitásának azzal kellene érvényt szerezni, hogy meg mert volna házasodni; mért nem volt önnek bátorsága e nagy lépésre?
A méltóságos asszony elhalaványult, tudva, hogy néha még a legokosabb férfi is elszánja magát valami bolondságra, férfitársai gúnyait elkerülendő.
- Nem tudom, miért kivántatnék bátorság a házassághoz?
Kérdi az ügyvéd.
- Igen sok bátorság kell, - állitja amaz, - mert amint az embernek eszébe jut a házasság, azt is kell gondolnia, hogy egyszer-kétszer kosarat kaphat, (az ügyvéd elvörösödött ), hogy neje félteni fogja, szeszélyeivel üldözi, pazarol, hatalomra kap , és a mi legrosszabb, udvarlókat is fogad el, s a férj a családi béke vagy álszégyen miatt mindezt békességesen kénytelen türni, vagy ha elválik: a világ nyelvének táplálékul veti nevét.
Próbált -e már ügyvéd ur megházasodni?
E kérdés az ájulás felé kergette a méltóságos asszonyt, valamint az ügyvédet is sörényen kapta; mert vallani szégyen, tagadni hazugság nélkül nem lehetett.
Kertelnie kellett a prókátorkodás szokott utmutatásai szerént.
- A házasodáshoz, szeréntem, a próbálkozás előtt némi anyagi biztosság kell.
- Ez önnél untig megvan; s minthogy idáig meg nem házasodott, kétségtelen: nem mert.
- Idáig nem akartam.
- Mondja az ügyvéd.
- Jó, - elfogadom, - tehát idáig nem akart; de a jövőben nem mer megházasodni.
- Csiklandós kérdés!
Mondja valaki a társaságból, talán olyan, ki az ügyvédet sarkalni szeretné.
- Sőt igen egyszerü, - okoskodik az ügyvéd, - egy kis kényelmetlenségnek fölvállalása, aztán mindjárt megvan; ha utána akarnék járni.
- Ezen is segitünk, - mondja a vitázó, én magamra vállalom a leánykérés elintézését ott, a hol kegyed akarja, - egyetlen lépése nélkül meghozom az igent.
Ügyvéd ur , van -e elegendő bátorsága?
A méltóságos asszony reszketve kémlelé kínlódó sógorát, s minthogy az ügyvéden kivül saját tervét is félté, diplomacziai ügyességgel vágta el a vitát:
- Megenged méltóságod, - mondja vendégének, - sógoromnak szavát birom, hogy ha már éppen házasodni kiván, a menyasszony választásnak gondjait velem osztja meg!
Ez oly nyugalommal volt mondva, mintha valami komoly szerződésnek nyilvánításáról lett volna szó, a vitázó nem erőszakolá a harczot, minthogy a kiejtett szavak azt is jelenthetek, hogy hasonló dolog már készülőben van, tovább vitatni nem szabad .
Megérté az ügyvéd a viszontszolgálatot, megjegyezvén, hogy ő nem is vette másnak .
Elmult volna e tárgy, ha a többi hallgató közől valamelyik kérdezni nem találja a vitázó méltóságos urat.
- Hány éves korában méltóztatott megházasodni?
- Igen későn bátorkodtam, - mondja némi utóizzel, - elég idejében, hogy el ne késsem, és hogy ki ne nevessenek; de mégis némileg későn arra , hogy nagyon engedelmes férj váljék belőlem.
- S melyik kort véli nagyságod legalkalmasabbnak a megházasodásra?
- Ez az egyéniségtől függ; tehát meghatározni nem tudom, - legfölebb azt mondhatom : huszonnégy esztendős korukig a szeleburdik, onnét harminczig a józan gondolkodásuak , - onnét harminczötig a késlekedők, harminczöttől negyvenig a határozatlanok házasodnak.
- Negyvenen fölül nincs számitás?
- Ó, igen, negyvenötig a vén piperkőczök, negyvenöttől ötvenig az életuntak, - azon túl pedig azok, kik nem mernek a tébolydába menni; hanem saját erszényükre otthon bolondulnak meg!
E szavak után némi fáradság lepte meg a társaságot, többé nem volt oly zajos a társalgás, és mindenki óhajtá, bár minél előbb vége lenne az étkezésnek.
Még a csemegebor volt hátra, a háziasszony használván a kinálkozó csendet, figyelmezteté vendégeit, hogy a mai napon nem véletlenségből gyüjté össze e szép vendégsereget ; hanem kedves és szeretett sógorának ötvenedik születése napját akarta megülni.
Általános lőn az örvendezés; tudniillik annak mutatása; de az az ötvenedik szó az előzményeknél fogva komikummá fajult, s az ügyvéd legkevésbé örült neki szivből, ámbár nagyon erőltette a mosolyt, mit aztán végképp megsavanyitottak a sógorasszonynak a köszöntést bezáró szavai, hogy a bácsi a még hátralevő esztendeiben ossza meg velük szeretetét.
" Hátralévő" valamint még az osztás-féle szó gondolkozóvá tették az ügyvédet.