Asszonyprókátor.
A körirat elkészült, Kardos ügyfeleit tudósitá Sipossal való egyesüléséről s a legrövidebb idő alatt viszonválaszaikban tudósiták őt is, hogy választottja irányában éppen azon bizalommal viseltetnek, mint ő maga.
Ügyvédek és birák szerencsét kivántak mindkettőnek és magyarázat nélkül is ugy tekinték ez egyesülést, mint hasonló megelőző esetekben bármelyiket.
A méltóságos nem csatlakozott a közvéleményhez.
Siposról fiától hallott valamit, az urfi bátyjától való megválásának utolsó estéjét Sipos nyakába varrta; mert az anya észrevette, hogy az ügyvéd az urfira haragszik és gondosan kerüli az alkalmat, ha az anya Sipost szóba akarta hozni.
A fiut ismételve kérdőre vette az anya, de az egyenes kérdésekre kitérő választ kapott.
A nyughatatlan anya nem elégedett meg a fél uton és fiát komolyan kérdőre vette.
A fiu a komoly kérdések által nem szoríttatá magát sarokba, ösmervén anyjának föllengzését, ügyesen oda csavarta a dolgot, hogy bátyja napszámost akart belőle gyurni, s akkor Siposnak kellett volna fejet hajtani; mert az uralkodik az öregen.
A fiunak vakmerő állitását bizonyitá a későbbi körülmény, midőn Kardos Sipost társának válla a felek előtt.
- Mit akar az ügyvéd ur ezzel az emberrel?
- Kérdi önmagát a méltóságos asszony, az ember szóra fektetvén a sulyt s a magyarázatban eléggé kifejté, hogy e szó némely esetben nem megtiszteltetésért van kimondva.
Éppen folytatá okoskodásait, midőn a férj azon friss ujdonságot hozza, hogy Kardos ügyvéd ur Pestmegye levéltárába tette le végrendeletét, melynek tartalmából , természetesen, nem tudott meg semmit.
A válságot mindenki óhajtja, még a legnagyobb betegségben és legfontosabb ügyben is , azonban éppen mert válság, melyben a kérdéses állapot jobbra vagy balra mulhatlan eldől, kihozza sodrából azt, kinek a válság eredményéhez köze van, akár a jobb, akár a baloldalra hajoljon a mérleg.
A nevezetes születésnapi társalgás utáni napon a végrendelet kellemes és önelégült mosolyt idézett volna a méltóságos asszony ajkára; - most, az észrevett hidegség után, olyan furcsát érzett, hogy utána az orvosságot is bevenné.
A reményben szeretett volna megkapaszkodni, - ez a csalfa érzelem sokszor megédesité napjait , hazudozásai megérintek a lehetőség határait, s amint megdülleszkedék a kényelmes kerevet vánkosán, a biztonságban röstellte karját a kényelemből kimozditani, hogy az aranymadarat megfogja.
Minek mozduljon meg? az aranymadár lépen van, a vén ügyvéd hiu, az illatos lég meghóditá, ki nem röpül többé, ha minden ablakot kinyitna is neki.
Igy gondolkozék a hiuról az, ki valamennyinél hiubb vala.
Kellemetlen a fölébredés, az aranymadarat valaki megrezzenté, s nem akar az odanyujtott czukorért hizelegni; ... szárnyát csattogtatja, talán el akar röpülni ?
Zárjátok be az ablakokat, - uj lépet kell kirakni!
- Véli az urhölgy, és jegyet küld az ügyvéd után, ő méltósága szivesen látja az ügyvéd urat friss gyümölcsre.
- Gyümölcsre!
- Mondja az ügyvéd az inasnak eltávozása után, - sokféle a gyümölcs, - alma, körtvély, dinnye, - de értem a sógorasszonyt, - bolond gombát gondolt ő a gyümölcsök alatt.
Eljövök, - teszi hozzá, - de nem eszem belőle.
Gondosan felöltözött, bérkocsit rendelt, s a kijelölt időben bejelenteté magát.
Mi tagadás benne, régóta lepte meg a félelemnek barátságtalan érzelme, - most a teljes nyári melegség mellett reszketett; mert az igazmondásnak különös viszketege lepte meg, és elhatározá, hogy sógorasszonyával őszinte lesz, mint ügyes-bajos védenczével, kit az álreményektől el akar ijeszteni.
Az inas kitárta az ajtót, s ő szilárd lépésekkel ment a jól ösmert osztályig.
- Rossz vendég, kit csak ugy kapunk meg, ha szerencsésen elfogathatunk!
Mondja a háziasszony azon követelő többes számban, melyet bizonyos kiváltságuak szoktak használni - méltósággal és kedvességgel, mint ő is akará , ámbár e választékosság az ügyvédet azonnal kijózanitá izgalmából; mert ez "illatos " szólásmód helyett örömestebb hallaná, ha per "kend" szólitanák meg.
A hölgy kezét nyujtá, kitüntetés, bizalom vagy kegyelemképpen, - nem vitatjuk, - csak hogy az ügyvéd ezt is megorrolá, s minthogy máskor az igy odanyujtott kezet sietett megcsókolni, most e testgyakorlati hajlongástól undort kapott, és ügyesen kigondolt ügyetlenséggel a kézcsókolás előtt kalapját elejté, s ekképp megmenekült a kézcsókolástól.
- Hol is hagytuk el a szót?
Kérdi a méltóságos asszony.
- Régen volt, bizony nem tudnám megmondani.
- Kimondta az itéletet, kedves bácsikám, - magam is panaszképpen akartam mondani , hogy felénk sem tekint, miatta régen meghalhattunk volna.
- Hála istennek, valamennyien friss egészségben vagyunk, az orvosságnak semmi hire , különben ma nem fognánk gyümölcsöt enni, és én előre is mondom, hogy nagy pusztitást viszek végbe dinnye és körtvély között.
Az ügyvéd itt a gyümölcstenyésztésre vágott át, és elmondá terveit egy országos gyümölcsfatelepnek megalapitására, harmincz évvel előbb, mint a kertészeti társulat megalakult, melynek nagy, akarom mondani, évenkinti három forintnyi veszteségére , Kardos ügyvéd ur már nem él, sőt azt sem merem állitani, hogy tagja lett volna -e ; mert ő ez alkalommal csak "kertelt ", - mint a magyar szójárás mondja azon állapotról , midőn másról beszélünk, mint a miről valaki óhajtana velünk tárgyalgatni.
A gyümölcsözés végbement, a férj is eltávozott egynémely teendője után, s az éber hölgy nagy fenékkeritéssel nyomról-nyomra saját tárgya felé utalta az ügyvédet.
- Önök, férfiak, - mondja a hölgy, - erejük és hajlamaik szerént választhatnak cselekvési tért, küzdelmüknek jutalmát közvetlen élvezik, és részesülnek a nagy gyönyörben, hogy jutalékukat egy nőre is kiáraszthatják, kinek ezt nagylelküséggel is nyujthatják, mint diadaluk osztalékát.
Mi, nők, toldalékai vagyunk a férfi életének , és ha szerepet vállalunk is, - utaink nagyon mellékesek, diadalunk nem nekünk esik osztályrészül, férjünk elviszi az oroszlánrészt, és nekünk, szegény hölgyeknek, alig marad annyi, mint az aratónak, ki földjeink termését tizedik részért összekévézi.
- Az öntudat is valami!
Mondja az ügyvéd.
- Éppen csak valami, - mint ön igen találólag monda, - s az ember lelke nem hasonlit az Indiák termékenységéhez, hogy munka nélkül is buján termel, - mi megvárjuk, hogy olykor meleg eső és harmat buzditson föl.
Aztán, mit használ, ha az eredményt tartóssá szeretnénk tenni, és arra már az asszonyi erő tehetetlen?
Megbántanám az olvasót, ha föltenném róla, hogy nem érti meg az ügyeskedő nőnek czélzatát; de az ügyvéd konoksága ma még a bambaságra is rászánja magát, mikor kérdi:
- Ha megmagyarázza nekem e bánatot, örömest megvigasztalom.
A hölgy fölvillant, a mondatnak első felénél azt gondola: mily ostoba, - nem érti mit beszélek, - a második résznél azt hiszi, - jól tereli az aranymadarat, és már terjesztgeti szárnyát, hogy a lépre szálljon.
Szivében a vér kevesebbet lüktetett, a vitában idáig még nem vesztett, le az ágyuteleppel, a mai ütközet elhatározó leend.
- Értelmesebben szóljak?... ismétlé ő nagysága,... ám, legyen, - ujdonságot ugyan nem fog hallani, tanuja volt küzdelmeimnek, mikor nehézkes férjemet nem hagytam a középosztályban megpihenni; hanem a békételenségig sürgöltem az emelkedésre; mert Magyarországban a nemesi családok élete apály és dagály, mindaddig, mig egy vonalon áttörtek, honnét le nem hullanak; mert a kötelékek ága és boga erősen megtartja .
Férjem, szerencséjére, engedelmes volt, ha bár a tevékenységtől valóságos ázsiai kényelemszeretete elriasztá.
Én vállaltam el a cselekvést, fáradozásom nem maradt siker nélkül; de férjem egykedvü, és méltóságos rangját nyügnek tekinti...
- Minek tekintse másnak? - kérdi az ügyvéd, - nem kereste, ugy találta, - és nem örömest viseli, mint a talált ruhát, mit voltaképpen nem is ő rá szabtak.
- Nincsen fiunk?
Szavalja a másik.
- Pályavégzett fiatalember, nyitva áll előtte a világ, nyilvános élet , kormányhivatalok, az ész és tudomány kulcsával a zárakat könnyen kinyitogathatja...
- Saját érdemei után, kedves sógorasszony, - a fiu vállalkozzék a munkára.
- Nagyon hosszadalmas ut, ásitani szeretnék, ha rágondolok.
- Én nem álmosodtam el, kedves sógornőm, a munka a legbiztosabb álomkergető , eredménye majdnem kétségtelen és legtöbb esetben, kielégitő.
- Én onnét beszélek, mert igazán csak ezt a helyet ösmerem, de mondhatom, hogy több boldogabb embert találtam a földszinten; mert kevesebb vágyat kisebb erszénynyel is megbirunk, - szeréntem pedig csak az a boldog, ki kevéssel is megelégszik.
- Elrontotta az étvágyát, hogy ilyen hasonszenvi adagokban is megtalálhatónak véli a boldogságot.
- Lelkem soha sem volt ilyen egészséges és mindenkinek merem tanácsolni, hogy ne kivánkozzék az első emelet nyalánkságaira, ha aranybányát nem talált.
A czifra-nyomoruság azért szánandó, mert sehonnan sem nyujtanak neki irgalomfalatot , mely mégis tengődtetné; hanem összemegyen, mint a kallózatlan posztó s nem merjük azt mondani, hogy mi lettünk nagyobbak, hanem a ruha lőn kisebb.
- Fél uton álljak meg, mikor az apa után a fiunak elmaradni sülyedés?
- Kiki magáért, a pályának bére az egyének számára van kiszabva, a ki a millióig akar elérni, az egyen kell neki elkezdeni.
- Meghiszem, ha az eredményért birkózni akar valaki és a hosszu utra gyalog indul, - okoskodik az asszony, - én e kinos kezdeményezést oda ajándékozom akárkinek, legyen vele boldog, fiamnak rövidebb utat szántam.
- Biztos ön, hogy boldoggá teendi?
- Szóról szóra igazat adok, ha a tekintélyt ugy érti főn, mint a szellemi sulynak természetes következményét, akkor a fiu hihetőleg boldog lesz.
- Önnek ma fölötte szigoru mértéke van, - türelmetlenkedik az asszony, - a világ nem olyan szőrszálhasogató, mint ön, a megkülönböztetést osztályok szerént veszi számba , - nem kérdi, honnét és miképp sodródott valaki a magasabb körökbe, leveszi a kalapot , hódol a szerencse fiának és kegyéért a kerék után is fut.
- Igaza van a sógornőnek, a világ igy itél, s az ügyvéd készségesen meghajol, - nem is kétlem, hogy unokaöcsém ilyen gondos és fáradhatlan anya mellett könnyen fog boldogulni.
- Én nem vagyok mindenható, - igazitja helyre a méltóságos asszony, - férjemért elfogyasztani befolyásomat és türelmemet, és a Kardosok ezért még a köszönettel is adósak.
Mondja a nő palástolatlan éllel.
- Meghajtom magam azokért a jelen nem levő Kardosokért, kik az első emeletbe kivánkoznak.
- S ön nem örülne annak, ha fiamat megkülönböztetve látná?
- Magamért egy csöppet sem, - hogy családom nevét ilyen, vagy amolyan elő-toldalékkal emlitsék, előttem közönyös dolog.
- Mondom, étvágya megromlott - orvossággal él, vagy hány napi böjtöt fogadott, hogy ily karthauzi lemondást hallat?
Kérdi a nő szinlelt kedélyességgel.
- Ne higye, hogy beteg vagyok, kedves sógornőm, - kezdi az ügyvéd az őszinteséget, - én tudom, hogy ön vagyonának egy részét is föláldozta már a reményteljes jövendőnek , mit fiának szánt; mert azt hiszi, hogy igy teheti őt boldoggá.
- Na,... ez már megint az egészséges gondolatokhoz méltó, - ... mondja a nő némileg földerülve, vigyázzon, vissza ne essék betegségébe...
- Azonnal visszaesem; mert én meg azt hiszem, hogy boldogtalanná teszi a fiut és önmagát is.
- Igazságos ember, ki nem tartózkodom megmondani, hogy ön idegen segély nélkül vagyonilag elmerülhet fia miatt.
Igazam van?
- Igaza van önnek,... mondja a nő majdnem szinpadilag... el fogok merülni: de én tudom, hogy ön támaszom leend.
- Sógornőm, a boldogság hit dolga, ön jobbra tart, én balra, mindketten mást hiszünk , s ha eltértünk egymástól: támasza nem lehetek.
Őszintén szólva én a polgári társaságban a henyéket meggyülöltem, hazánkban minden osztálybelinek van teendője s a ki a magáét meg nem találja, vagy még megtalálni sem akarja, előttem elitélt ember.
- Ugyan, kérem önt, nem undorodott meg a sok munkától?... nem veszi észre, hogy a fölötte állók a fáradságot jó izüen megnevetik?
- Visszanevetem unalmukat és a szükséget, mely egykor fölébreszti őket.
- Még rokonának szükségét is?
- Az tökéletesen mindegy.
- Ha azt azért szenvedem; mert kölcsönöztem Kardosok előmenetelének?
- Rossz helyre adta ki tőkéjét sógorném... én ez összegért kezes nem leszek.
- Ám legyek,... végrendeletem majd megmutatja, hogy mennyit ehettem volna meg.
- Végrendelete is van már?
Kérdi tréfa ürügyével, de remegő kiváncsisággal.
- Egy hét óta már a pestmegyei levéltárban van.
- Mondja az ügyvéd kétségtelen komolysággal.
- Vigasztaljon meg egy nyájas tekintettel, - rimánkodik a nő, megfogván az ügyvédnek karját, hogy a rátekintésre kényszeritse.
- Arczom nem hazudik, s ha eléggé ki nem fejezi titkomat, szóval annyit mondhatok , hogy fiáért ne reméljen semmit, - szemrehányását még éltemben elfogadom.
- Nevét önkezével vágta ki szivemből, - reménylem, megmondá: hogy Aesopus szamarának állitott, ki aranynyal telt zsákot hordok, - most tudja meg, hogy nem az ő számára.
A méltóságos asszony elhalaványult, a szemrehányást fia helyett magának tárta, s az ügyvéd őszinteségét eltalálta, midőn ingerülten kérdé:
- Ön persze nem fog megbocsátani a meggondolatlan fiunak?
- Akkor magam bizonyitanám be, hogy valamelyest hasonlitok Aesopus türelmes állatához.
- Uram!... mondja a nő kinos elszántsággal, - megérdemlettem e megaláztatást,... hogy egy gyönge órában fiamat az ön irodájában prókátorinaskodni engedém, és kenyéréhes ficzkók mellett egész évig fetrengeni hagytam; de részben azt hittem, példa lesz a fiunak, hogy mily alacsonyból fogna magától fölkuszni, ha anyja nem védelmezné.
- Köszönöm ez őszinteséget, - mondja az ügyvéd fölegyenesedve, - látom, idáig mily áldozatba került önnek lehajolni hozzám.
- Igen, megerőltettem magamat.
- Kár volt, - véli az ügyvéd, - a meghivó jegyre rá lehetett volna irni, hogy Kardos István helyett erszénye .
- Ezt ön magától is megérthette volna,... mondja epével a szétpattanni akaró asszony , - a ki a diadalkocsiba nem tudott fölkapaszkodni, elégedjék meg azzal a szereppel, hogy tolja vagy huzza .
A ludméreg ennél büszkébbet és gorombábbat nem mondhatott, Kardos Istvánt a nagy bántalom ugy megrohanta, hogy a teremnek ellenkező oldalán akart kimenni.
Kalapját már elfeledte megkeresni, födetlen fővel ment le a lépcsőn, s midőn az inas utána futott, hogy kezébe adja, bámulva nézett az inasra, hogy miért nyujtja neki a kalapot.
A bérkocsis messziről meglátta, nyitva tárta az ajtót.
Beemelteté magát a kocsiba, pedig azt sem tudta már, hogy ez ő rá várakozik.
A bérkocsis haza vitte , megállt a kapu előtt; de az ügyvéd nem szállt ki, a mély bántalom a külső tárgyak iránt egészen eltompitá.
A bérkocsis leugrott a bakról, kinyitá az ajtót, kisegité az öntudatlant, ki a bérkocsist elfeledve, megszokott ösztönből vánszorgott föl lakásába.
Vendel kinyitá az ajtót, urának szótalanságát megszokta, de a későbben föltekintő bérkocsis gyanujából föltekint urához, és őt a nyugágyon végig nyulva találta.
Megrántá Vendel a csöngetőt, a zajra Sipos besietett, és Vendel intéséből rögtön gyanitá, hogy pártfogójának állapota egy lépéssel sincs távolabb a végveszedelemtől , - utasitá tehát a bérkocsist, hogy a nevesebb orvosok után szaladjon, hozzon kettőt , hármat, a mennyi befér a kocsiba.
A nőtelen emberek ügyetlenségével sürgölődtek a szenvedő körül, egyik sem tudta mit lehetne czélszerüen alkalmazni, - a beteg pedig mélyen hallgatott.
- Erőltesse meg magát néhány szóra, - mondja Sipos a szenvedőnek fejét karjára emelvén, - leghűbb barátai vannak ön körül, és segiteni akarnak önön.
Kardos nehezen fölveté szempilláit, Sipost erőlködött meglátni, mint ha meg akarná ösmerni.
A fiatalember a szeretet édes szavaival igyekvék ébren tartani, és eszméletét fölidézni, - kezét is megragadá, hogy a gyöngéd érzés villanyával erősitse meg.
Vendel kínosan tipegett, topogott határozatlanságában, a kámforos pálinkára gondolt, attól a huszár is meggyógyul, meg a lova is, - azt akarta behozni.
Megint visszafordult, az urak okosabbak akarnak lenni, hideg vizet isznak elkábulás ellen, - ne muljék rajta, egy korsó vizzel hamar megfordult az előszobából.
Sipos meglocsolta az öreget, homlokát dörzsölé, folyton kérve, hogy szóljon néhány szót, s az ápolt nagy erőlködéssel mondja:
- Elkényeztetett vén gyermek vagyok s egy gyönge asszonynak bántalma megszakasztja bennem a lelket.
Megint visszaesett öntudatlanságába, s a legelőször megjelenő orvos megvizsgálván a szenvedőt, kézjellel mutatá, hogy az öreg ügyvédnek hihetőleg ez volt legutolsó napja.
Az alkalmazott véreresztés a hiányzó bizonyosságot is megadta, - semmi remény többé , - csak a hátralevő perczeket kellett még megszámlálni.
Még egyszer fölveté szemeit , Siposnak pillantásával találkozék, ez volt a legutolsó percz, - és meghalt.
A szükséges törvényes személyek leltározták a vagyont, ekkor meglelék a lepöcsételt levelet a mérnökhöz, a külsőre rá volt irva, hogy halála után azonnal elküldendő a levél, az illetők el is küldték rendeltetése helyére, valamint a végrendeletet is fölbonták, s a rokonokkal hiteles másolatban közlék.
Ujra éledt a méltóságos asszony, tehetségeinek méltó tér nyilt, ügyeskedni, terveket szőni, bonyolitani, - ez volt az ő éltető eleme! az egyik játék elveszett, keverjük ujra a kártyát.