Nézd meg az anyját, vedd el a lányát.
Ti, kik a magas mérhetlenségig vágytok emelkedni, s a bizonytalan utra rohantok ködképeket lesve, kérjétek a sorsot, vessen elétek gátot, s megbotolván, talán meglátjátok, mennyi virágon gázoltatok itt a földön.
Az én vágyaim is kergették a ködöt, de hála végzetemnek, mely alkalmas időben taszitott néha orromra, alább szálltam a földre, melynek millió tárgyát ezredek óta nem tudtuk megtanulni, hamarabb a csillagok járását, mint az embert, mely éppen azért maradt titok; mert beszélni tud, s mig a virágnak illatát elhozza hozzám a szellő, s az illat után meglelem a virágot is: az ember rejtély marad; mert, fájdalom, nyelve hazudni tud.
És még sem ez a megoldhatlan titok, melyhez férni legnehezebb, - önmagunkon botlunk meg!
Örömünk, fájdalmunk hányszor válnék hazugsággá, ha a hozzávaló mértékre helyeznénk.
Megörülünk a gazok hizelgésének, megszomorít a jó barátnak igazmondása, s minő kevés ember tudja a teremtőnek azon nagy ajándékát, mely bennünk rejlik, mely a megrágalmazott érdemnek jutalmát saját lelkünkben adja meg, s ha a ránk mért és jól teljesített kötelességnek érdembérét eltolvajkodja az irigység, a józan ember elkerüli az ostobák kétségbeesését, és meghallgatja az öntudatot, mely sokszorozva kárpótolja a méltatlanság szavát.
Büszke férfisereg, mely a gyöngébb félre ráfogtad az állhatatlanságot, jutott -e eszedbe, hogy a hol egy nő ingatag volt, ott volt okvetlen a férfi is, és csak férfi volt a vihar, mely a gyöngét megingatta!
Kérkedő férfisereg, mely a töredékenység vádját a nőnek szemébe mered mondani, dicsekedjél erkölcsöddel, ha elfeledted, hogy a nőnek botlásához még az ördög is távolabb áll, mint a férfi.
Ha tudjátok a természet titkát, mondjátok meg: a férfi hatalmának tetőpontjáról mért száll le, és mért engedi el lába szolgálatát, hogy térden álljon meg saját gyönge párja előtt?
Az a hős, ki országokat hóditott meg, ki az ágyuk torka előtt büszkén nyargalászott, kinek nevét a hősök könyvébe irták és a dicsőség koszoruját homlokára tették, kit a hálás honfiak vállaikon emeltek magasra, hogy megmutassák azt a férfit , ki valamennyinél nagyobb, - s ez elmegyen a lugasok árnyába a legutolsó küzdelemre, a legbátrabb a félénkebbel, a hős férfi a gyöngéd hölgygyel, kinek minden védelme, hogy fél és elpirul, - s ez a néhány csöpp vér, milyen a tolvajnak arczát vádolva szinezi ki, a nőnek oly hatalma, hogy a hős hódolatul leteszi előtte babérát, dicsőségét, - és mégis kételkedik, hogy mindez összevéve a mértékben fölvergődhessék azon szinvonalra, hogy a nő a szeretet szavát kimondja, s azt, kit a honpolgárok fejükön is fölebb emelének, ugy megkülönböztesse, hogy karjába fűződjék.
A földnek bölcsei minduntalan eltévednek azon erdőben, hol minden fa helyett egy ember áll, és bár elkeresztelték fejedelemnek, nagy urnak, nemes embernek, iparosnak és koldusnak, - felségnek, méltóságnak, tekintetesnek, nemzetesnek és kendnek, csak a zavar lőn nagyobb, és elrejtettebb az ember .
Hogy hiában ne irtam légyen e könyvet, néhány egyéniséget akarok bemutatni a "maga levében ", - s az eddig bemutatottak után vegyük szemügyre a mérnök leányát.
Nem Seneca vagy Diogenes mondta, csak a magyar példaszó: a ki a malomba jár, maga is ellisztesedik, - s ha valahol kaptának használható e közmondás, odaillik a mérnök házába, hol az asszony férjének észjárását és gondolatkörét fölösmervén, oly okosan engedelmeskedett, hogy példa lehet olyan bolond férjnek , ki mindig csak parancsolni akar.
A mérnökné sohasem tévesztette el a főzőkanalat a mérnök vonalozójával, - kertje, konyhája s a varróasztal mellett elvégzé parancsolgatni valóját, azon tul férjének eszéhez támaszkodott, s a hasznos tudnivalókban lassankint oly önállóságra vergődött, hogy ösmerősei nem merték volna ráfogni, hogy a mit mond, sugó után mondja.
Az asszony gyermeke mellett kezdi meg az élet iskoláját.
Mig egyedül van, a tükörrel is szóba áll, s a maga cziczomáját rendezgeti.
Fölrakja, leszedi a tarkaságot, majd jobbra, majd balra rakosgatja; mert leánykorához oly közel van, hogy nem tudja feledni, hány férfiszem kószált el utána: s ha már annyinak tetszett: nem vétek, ha maga is talál magán megszeretni valót.
A gyermek születésének első napján gondot hoz az anyára; mert ezer bajával a tapasztalatlant kiragadja ábrándjaiból, és millió szükségével találékonyságra készti .
A gond kérlelhetlenségével nem ad nyugtot az anyának, hasztalan akarná jó szerencsére bizni a gyermek türelmetlenségét; mert az rettenetesen szokott orditani, s ekképp a nő akarva, nem akarva szemlélődik, okoskodik, találgat, mig a gyermek elcsöndesedik , s az anyát megjutalmazza türelme és találékonyságáért, melynek árán szépen elhallgatott.
A gyermekekkel együtt magasodik a gond, a nő gyermekét értelmessé, bölcscsé szeretné tenni, e törekvésében saját eszmeköre tágul, s ez önképzés nem ritkán a nőnek lelkét oly józanná és szilárddá képezi, mint a gladiátort a küzdelem.
A mérnökné korán megérté, hogy az életnek olyan árnyoldalai is vannak, melyeket az anya ösmerhet; de gyermekének fátyolon át sem mutathat meg, s e tudatban az eszméknek és példáknak özönét horda föl, hogy a bizonytalan uton a gyermek annyira fölszerelve legyen, mint az, ki hosszu utjára nem csak a nagy bankót; hanem az aprópénzt is elviszi.
Amint a kis lány kinőtt a bábu mellől, megosztá vele a házi gondot, az aprót elébb , utóbb az öreget, a rántáscsinálástól a káposztás hordóig.
A középosztálybeli embernek szűk házkörében is nagy gond fér meg, s ennek fele abból kerül ki, a mi meg van ; másik fele pedig abból, a mi meg nincs.
- Kedves anyám, min tünődik annyira?
Kérdi a serdülő lány kedves édesanyját.
- Rettenetesen sokon, - kedves kis leányom, - három tál ételen töröm a fejemet.
- Segítsek elmondani ötvent?
- No, no, gyermek, - inti az édesanya kinálkozó lányát, - nem az a nehéz, hogy ötven közöl hirtelenében kitaláljak valamit; hanem hogy eszembe jusson, hogy egy héten csak egy vasárnap van, s utána hat közönséges nap következik, a többi között a péntek is ott van, legalább egyszer.
A kis lány megdöbbent, anyjának czélzása hasonlója volt száz más ilyennek, mely a jövendő élet irányául volt kitüzve, mit az anyának következő szavai még inkább bizonyitanak.
- Kedves lányom, könnyen el tudnám mondani a méltóságos grófnak harmincz tál ételes ebédjét, minden ételbe megadnám a bele valót, szegfüvet, narancshéjat egy nehezékig elmondanék, és ha hozzávaló éléstáram volna, saját tűzhelyemen is megsütném , megfőzném; de kedves lányom, a mérnök ur konyháján főzünk, s itt nem az a gond, hogy mi lenne jobb; hanem mi kerül legkönnyebben? s azért mai napig sem feledem el kedves apám szavait, midőn hozzánk szólt: Gyermekeim! jól meggondoljátok, hogy az én erszényemnek nem kell sok csurgás, a mi benne van, csöpögve is hamar kifogy, azért én rám ne táltsátok a szátokat; mert ha mindent egyszerre fölfaltok: maholnap azzal telik ám meg a szátok, a mit magatok beledugtok, ha az öklötöket tömitek is bele.
A kis lány kénytelen is megérezte, hogy hasonló tagadhatatlan hiuságokat az édesanya nem valami megérdemlett hibának birói itéleteképpen akarja rajta végrehajtani, - de a jó példát sem csupán a rosszakért szoktak elmondani.
Anyjához huzódott a leány , közelebb az anyai szeretethez, melynek védelme alatt ugy hallgatja a következendőket , mintha nem neki, hanem másnak mondaná, s ő csak "diligencziából " hallgatja.
- Magamról tudom én azt, kedves lányom, milyen gyarló portéka az eladó leány, csak toldalék az életben, boltbeli szövetdarab, el nem lehet találni, milyen vevője találkozik, s mi válik belőle?
A mely leányt nagyságos asszonynak szántak , számtalanszor majdnem ifiasszonynyá lett, s a mit az apja házánál a "nagyságos asszonyságra" tanult meg, hasznavehetlen maradt az ifiasszonyra .
Ezért minden anyának azt merem mondani, tanítsa meg lányát az olyanra is, minek kartonszoknyában is hasznát lehet venni.
Ösmertem én olyan anyát, ki kedves magzatjának jókor a fejébe verte, hogy nem valami olcsó portéka; mert az öregapjának már szakács főzött, az öreganyja után pedig inas hordá a nagykendőt.
Örömest elhitte ezt a kis lány, és mióta ezt hallotta, még az üres szobában is hátranéz: jön -e utána az inas, és hozza -e a nagykendőt? sőt nem csak a szobában; hanem a nagyvilágban is hátra, az inasra van az esze; és ilyenkor olyant botlik, hogy a nagyságos asszonyt is földhöz vágja.
Most köszönje meg édesanyjának azt a jó tanácsot, hogy az öregapjának szakács főzött , ha saját életboldogságának rántását igy elpörkölte, - otthon hervad el, nyűge apjának, anyjának, kinja önmagának, és hasztalan bánkódik, hogy az életnek és önmagának adósa maradt a bolondsággal .
Ilyen és ennyi elmondani való került azon kis dologból, mit a háznál minden reggel hallunk: mit főzünk ma? s ha a kis lány e semminek látszó dolgot könnyünek véli, - az elmélkedő anya annyit tud kinyujtani belőle, hogy ha tál számra elosztanák, ebédnek is türhető hosszu lenne.
- Nem mondom, kedves lányom, hogy az anya lányát nagyon olcsóra tartsa, legyen az anya leányára büszke; de ne öregapja szakácsa- és inasáért, hanem azért, hogy jókor gyöngédséghez és munkához szoktatta, és megértette vele, hogy a lány nem arra való , hogy, mint a virágot, cserépbe ültessék, a férj pedig világ csudájának az ablakba tegye ki.
A magyar asszonyok az elmult időkben értették azt a nehéz mesterséget, hogy lánygyermekeik előtt sikeresen példázgattak, s az elmondott szó előbb érvén a szivbe , mint a szenvedélyek, melyek, mint az angol utazók, éles késsel és oly mélyen vagdalják föl neveiket a létező üres helyre, hogy nyomukat csak ugy lehet kiirtani , ha a fal is elpusztul, mondom, a jókor érkezett példázgatás a serdülő hajadon szivében először lebbenté föl a fátyolt a nagy világ felé, hova a józanok és szerencsések ugy mennek, mint hivott vendégek, a gyengék, gyarlók, szerencsétlenek és ostobák pedig mint robotosok, leszolgálni az életnek kiszabott napszámát.
A mérnökné alkalmas órában rátalált a kijelölt nyomra, melyen lányát vezérelni szándékozott, s engedvén elegendő szórakozást a fiatal léleknek, mint a mágnest , koronkint edzeni kivánta, s egy kis lelki nyomtatékot mindig adott hozzá.
Egy alkalom sem lőn elszalasztva; mert jól tudta az anya, hogy a vásznat is ugy fehérítik, hogy egyszer megöntözik, aztán kiteszik a napra megszáradni, s ha a meleg sugarak kiszítták a levet egy csöppig, megint ott vannak a viztartó kannával.
Nem én találtam ki, nem is a mostani bölcsek, hogy a nő bánatában és örömében is sirni szokott, - a kis lány is napról-napra érlelődvén, az anya szavaiban a szándékot is megtalálta és gyanitá: mennyi védelemre van szüksége, hogy az anya oly gonddal és szakadatlan figyelemmel egyengeti előtte az utat.
A szeretetnek szava éppen ugy győzedelmeskedhetik rajtunk, mint a vont csövű ágyu, - megkülönböztetvén, hogy az ágyu előtt elvérzik az ember és elnémul, mig a szeretet uj erőt ad, és a hol az áradó női sziv néma marad, a szemek könyüjében van a felelet megadás és a szent hála fejében.
A mérnökné finomul észrevette ilyenkor a gyermeknek megindulását, de tudta, hogy e könyűk nem oly sósak, minőket a fájdalom csikar ki, - tapintatteljesen fordult át más tárgyra, még az anyai csók sem mert vigasztalókép jelentkezni; hanem a közönyösebb dolgon lecsillapulván az izgalom, az anyai szivre kapá gyermekét, hogy a nagy szeretetben oszoljék el a jó tanácsnak éle.
Igy lőn a gyermek hajadonná, - mint a mi gyönyörü nyelvünk jelezi a leánynak azon korát, melyhez hasonlóban a fiu nagykoruvá lesz.
A köztörvény nem szabaditja ugyan föl a hölgyet arra, mire a férfit, hogy vagyonát most már elverheti, s ha valakinek kidobálni való pénze van, kölcsön is adhatja neki, annak veszedelme nélkül, hogy a tékozló kiskoruságával védelmezhetné magát, hanem a fiatal hölgy ekkor kiröppenő madár, s az anya érzi, hogy a szárnyak nem ejtik el a terhet , ha a szél meglebbentené is röpülés közben.
A családi kis körben elfogyott a megtanulni való, az anyának gondossága nem feledkezék meg átültetni a gyermeket a nagy világba, s az olvasmányoknak engedé át saját eszméinek folytatását.
Tudjuk jól, mázsaszámra irják meg a szenvedélyek történetét, - a való és valószinüséget megérintő történetek hiven tükrözék az élettengert, hol a csuka fölfalja az apró keszeget, hol az egyiknek boldogsága a másiknak boldogtalansága, hol az egyiknek dicső győzelme a másiknak szánandó rabsága , - és hogy az ember a leghatalmasabb, mikor ember tud lenni; de állatnak is a legnagyobb, mert ha önmagát el tudja emészteni, mire minden más állat képtelen, - csekély megerőltetésbe kerül embertársának szerencséjét száz darabra, egész rongygyá tépni.
Keserves ébredés egy hajadonnak; mert kezdi látni, hogy az élet szerencséje kétesebb a tavaszi napnál, hogy az ember a változandóságnak labdája, és még vigasztalásnak is kevés, hogy az erőst csak a vihar döntheti le, midőn a gyöngét a szellő is elfujja.
Az anya akkor is látta a leányt, mikor azt mutatta, hogy nem látja, a leánynak arczán tükröződék vissza az olvasmánynak behatása.
A hosszu történet megzaklatta a fiatal olvasót, kezében bezáródott a könyv az utolsó lapnál, de a lány még nem szakadt el az olvasmánytól, tartalmának hatásosabb része összefüződött lelkével - s az elmélkedés nem gátolhatta meg a könyűket, melyek sebesen gördülének le a gyönyörü arczon.
- Lányom, - szólitja meg az anya - könyved megríkatott?
- Anyám! kedves édesanyám, - tör ki a lányból a szó, - ha ez a könyv őszinte volt, a nőnek sorsa akkor is viszontagság, ha a gondviselés szakadatlan vele küldi az égnek védangyalát.
- Könyved többet mondott, mint anyádnak példái?
- Anyám az orvosságot mondá meg, e könyv a nyavalyát, - anyám a betegről hallgatott , e könyvben a beteg már meghalt, - anyám a gyilkosokról nem tőn emlitést, de a könyv azokat is megnevezi: a hitegetőt és könnyen hivőt, - együtt a gyilkost az öngyilkossal.
- Könyved nem hazudott, képei az életnek hű másai, - a történet érdekgerjesztő és szerintem nagyon tanulságos.
- Szerfölött tanulságos, anyám, - kap szóba a lány, - megvallom, anyám, lányod bölcsebbé lőn; de érzem is, a mit eszem meggazdálkodott e könyvből, szivem melegéből ragadta ki, s én nem mernék a tükörbe nézni, félek: véres könnyüket sirtam.
- Ne ily keserün, lányom, - a jó isten teremtett rosszat és jót, keserüt és édest , balkezet de jobbot is, ellenséget és jó barátot, büntetést, de jutalmat is, - és boldog vagy, hogy ezt vigaszul ezen sorban mondhatom el neked, - és ha csakugyan bölcsebb lettél, fontold meg, mily szánandó az, kinek ezen szavakat megforditva kell elmondani, hogy teremtett az isten jót és rosszat, jobb kezet, de balt is, édest, de keserüt is, jó barátot, de ellenséget is, jutalmat, de büntetést is.
Ugyanazon szavak, csakhogy más sorban, egyiknek isteni malaszt-, a másiknak fenyegetésképpen.
Szived fájdalmán eszed élesedett, és e fegyver megvédi a másikat, mint védi a fának gálya széles árnyékával a törzset, melytől az életerőt kapja.
Ilyen volt a mérnökné, s az ilyen asszonyokról monda a magyar példabeszéd: Nézd meg az anyját: vedd el a lányát !