Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Lakatos László
A teve
Keletkezés ideje
1925
Fejezet
52
Bekezdés
1649
Mondat
6059
Szó
42332
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
XIII.
Még két nap.
Igazán, őszintén nem gondoltam rá.
Kidobtak, elutasítottak, most már másodszor és ezzel vége.
Nem, most már igazán vége.
Ujságot se vettem a kezembe , nehogy csak a nevüket is olvasnom kelljen.
Á, engem a világ minden szerkesztője nem kényszeríthet arra, hogy még egyszer elolvassam ezt a nevet: Michaelis.
Sőt!
A címtárból is kivágtam a nevüket, a telefonkönyvben vastag fekete tentával áthúztam .
Most már nyugodtan fogok élni a földön.
Harmadnap ott állt íróasztalom előtt Michaelis úr.
- Ügyvéd úr a lakásomon keresett, - mondta és én nem tudtam mit válaszolni.
Ő itt?
Ijedtemben felugrottam, de a nyelvem mintha elhalt volna, sem köszönni, sem őt hellyel kínálni nem tudtam.
Ő nyugodtan folytatta:
- Nem voltam otthon.
Biztosan olvasta a lapokban...
Mintha villamosáramot bocsátottak volna a nyelvembe.
Járni kezdett, peregni, az agyamtól egészen függetlenül beszélni.
- Ó kérem, én mingyárt tudtam, hogy az nem igaz.
Illetve gazság.
Justizmord.
Mi jogászok, tudjuk, hogy mi az.
Egy hamis följelentés és mindenkit lehet bajba dönteni , a legmakulátlanabb embert is börtönbe...
- Nem voltam börtönben.
Két napig voltam a rendőrségen, ott felvilágosításokat kértek tőlem és elbocsájtottak.
Hitelezőimmel ki fogok egyezni és talpra állok megint.
Azaz : talpon vagyok én most is.
Nincs itt kérem semmi baj.
Én nálam semmi.
Mint a cövek, olyan volt.
A régi nagyszerű Michaelis.
Az arca most is rózsaszínű, a szeme fényes és mosolygós.
Nem, ez nem az az ember.
Ez az inkvizíciós szék előtt is vidáman állana, mosolyogva, a vésztörvényszék előtt is monoklisan.
És ehez akartak hozzáérni holmi amerikai bankárok.
Szamarak!
Azt kell mondanom, hogy szamarak.
- Méltóztassék parancsolni - és az örömtől tébolyodottan kínáltam hellyel , cigarettával.
Leült, keresztbe vetette a lábát, a nadrágját kicsit feltürte.
A cigarettát a szájába vette, de nem gyujtott rá.
Tisztelettel megálltam előtte.
- Végtelen öröm és boldogság nekem, ha rám méltóztatik bízni az ügyet.
Tudom , jelentéktelen ember vagyok, de ez egyszer...
Én uram olyan erőt érzek magamban ...
Elbánok én az összes hitelezőkkel, mind ezzel a cudar csaló néppel...
- Nem erről van szó kérem.
Ügyvédem kitünően érti a dolgát.
És megint megsemmisültem.
Egy nagy úr leforrázott.
Helyes.
Miért is tolakodtam.
- Nem erről van szó kérem, - mondta ő még egyszer.
Pici szünetet tartott, azután száraz cigarettával a szájában:
- Ön feleségül akarja venni a lányomat?
Elfehéredtem, az íróasztalom sarkában megfogóztam.
Tudtam, most jön a rettenetes, a lesujtó.
Eljött, hogy megbüntessen a vakmerőségért, megverjen.
Á, túlságos könnyűnek is gondoltam az életet.
Azt hittem, mert csaló gazemberek börtönbe akartak juttatni egy becsületes nagyurat, én mingyárt odatolakodhatom a legszebb királykisasszonyhoz , bemocskolhatom őt kívánságommal, szemtelen vigyorgó módon a kezét is...
Nem tudtam tovább.
- A lányom azt üzeni Önnek, hogy a felesége lesz.
Beleszédültem a székbe, a fejem levágódott az asztalra.
Hosszan, erősen sírtam .
Valami nagy száraz zokogás volt ez és közben fuldokló, ideges nevetés.
A fülem zúgott, a szememet nem tudtam kinyitni, a torkomba nem jött föl egy szó, az agyamba egy gondolat.
Soha még embert a boldogság így meg nem alázott.
Amikor kissé magamhoz tértem, alig mertem a fejemet fölvetni.
Féltem, hogy nem igaz , csak álmodtam.
Nem!
Nem lehet igaz!
De igaz volt.
Michaelis úr ott ült, cigarettázott.
Nem is szánalommal mondta, inkább jóságosan biztatva:
- Hat órakor feljön hozzánk.
Családom várja.
Hát igaz!
Valahol várnak, az asztalt megterítik értem és nekem megint föl kell öltöznöm legszebb ruhámba.
Abrosz, ruhakefe.
Csupa apró, igaz életdolog.
Ez fölébresztett.
Tudtam, hogy adós vagyok valamivel, sok, sok magyarázattal.
Egy esztendei ólálkodás , amiről lehetetlen, hogy ne tudjanak.
Itt magyarázni kell, bocsánatot könyörögni , térdre vágódni.
- Nagyon, nagyon köszönöm, - mondtam, - szavakkal most nem is tudom igazán.
Majd meg tetszik látni egy példás élettel, igazán példás élettel fogok megszolgálni mindent....
És ami azt illeti, most meg kell, hogy mondjam, mert úgy -e közöttünk ezután nem lehet titok, meg kell, hogy mondjam, én a kisasszony... igen, én egy álló esztendeig ólálkodtam Michaelis Ilona körül...
Űztem, hajszoltam...
Nem: ólálkodtam !
Igen ez a helyes: ólálkodtam és...
- Ne beszéljünk kérem erről.
És nagyon kérem: a lányomnak sem egy szót sem.
Ön úriember, meg fog érteni...
Michaelis úr engem úriembernek mond!
Összevágtam a sarkamat.
- Egy szót sem.
Amint méltóztatik parancsolni.
Tessék csak megbízni bennem, most és az egész életen át.
- Köszönöm, - mondta Michaelis.
Egy percig végignézett.
Áthatón, titokzatosan nézett.
Belém nézett.
- Ön derék ember, - mondta aztán.
Kis szünet.
- Tehát hat órakor.
Várjuk.
Kezet fogott.
Elment.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE