Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Lakatos László
A teve
Keletkezés ideje
1925
Fejezet
52
Bekezdés
1649
Mondat
6059
Szó
42332
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
XVIII.
Rómában egyenesen megőrjített.
Reggeltől estig talpon van.
Járja a Fórumot, a Szent Pétert, a Via Appiát, a Katakombákat, az Angyal-várat, a latin fürdőket és antik sírokat.
Mintha fel akarná falni a világot, az ó-, a közép- és az újkor minden műveltség-emlékét, ami ebben a városban gyülekezik.
Ki akar fárasztani, egyszerre testileg és szellemileg.
Elmegy a Lateranba, a Vaticanban órákhosszat nézi Michel Angelo freskóit, mindezt csak azért, hogy közölje velem: »ez nekem való, nem neked .
Én több vagyok, mint te, különb, egyáltalán, hogyan mersz velem lenni, mellettem kullogni, a sarkomban cammogni «.
És most visszaemlékeztem Firenzére, ahol két napig voltunk.
Hogyan állt órák hosszat Michel Angelo Dávid-szobra előtt.
Ó, ez a fehér márvány, a férfiszépség tökéletes remeke.
Ez a Dávid nem a zsoltárok bölcs és jóságos királya; nem, ez még a parittyázó pásztorfiú, fiatal, szerelmes, mezítelen, a csípőre vetett kecskebőrövben.
Kívánkozó és hivogató ifjú, fehér márványban is bővérű, húsevő, óriástverő, asszonyfaló .
Pehelynélküli ajkán már a szemérmetlen titok: övé lesz valamikor Uriás felesége és minden asszony Izráelben.
Négy évszázad asszonypillantásában kiszépült ez a márvány-fiatalember.
A karja, a lábikrái, az izmai.
Ilona, hogyan bámulta.
Ha jöttek idegenek, hogy nézzék Dávidot, ő szemével féltékenyen szinte elhesegette őket .
Egyedül akart maradni vele, oldalán a tehetetlen, bárgyú férj, akinek így mondja meg:
- Lám, nő vagyok én is.
És ha jönne ő, a férfi, aki méltó.
De te, ki vagy?
És akkor egy pillanatra szédülni kezdett velem a világ.
A márványfehérség vakított , mint az istenhegyi hó, szemem karikázott, mint a hajszolt bikáé, testileg is féltékeny lettem a szoborra, szerettem volna öklömmel arcába csapni, hogy itt - végre! - visszaadhassam a kölcsönt azért, hogy akkor úgy álltam valaki előtt, kalapom a földön, mint kéregető koldusé.
És Rómában újra a hajsza.
Baedecker nélkül járt és mindent tudott kívülről.
Olaszul beszélt a templomőrökkel és én mellette oly tudatlan és bárgyú.
Végre is ő győzött .
Kifárasztott, megszégyenített.
Egy napon otthon maradtam.
Többé nem kísértem.
Hát legyen, aminek lennie kell.
Hogy megcsal, ha magára hagyom?
Nevetséges.
Engem ő nem csalhat meg.
Hát kije vagyok én neki?
Egyáltalán férje a feleségemnek ?...
És ime : milyen jó, hogy így élünk egymás mellett idegenül.
Engem nem lehet megcsalni, mert én nem vagyok senkisem.
*
Negyedik hete voltunk úton, amikor levelet kaptam hazulról.
Az apósom írásbeli felhatalmazást kért tőlem, hogy hatvanezer koronám fölött rendelkezzék.
Vacsoránál Ilona fölületesen kérdezte:
- Semmi ujság, kérem, hazulról ?...
Magyar lap nem jött vagy levél...
- De igen, kérem, egy levél az édesapjától.
És eléje tettem a levelet.
Elolvasta, egy kicsit elfehéredett.
Azután kesztyűs kis ujja hegyével visszabökte a levelet.
- Nem érdekel - mondta.
- Ezek üzleti ügyek.
Egyébként csak magán múlik.
Ha nem akarja, nem küldi el a felhatalmazást.
Hiszen mi nem kényszeríthetjük önt.
Nem válaszoltam, nem is akartam többé szóba hozni a dolgot.
És ekkor először volt , hogy elhagyta okossága.
Asszonyos makacssággal ő szállt vissza a tárgyra:
- Vagy azért mutatta a levelet, hogy tanácsot kérjen tőlem?
- Nem, kérem, bocsásson meg, nem akartam Öntől tanácsot kérni.
Sőt, nem haragszik, de már intézkedtem is.
- Igen?
Egy pillanatnyi szünetet tartottam, azután lesütöttem a szememet, mintha szégyelném magamat, mintha valami rosszat tettem volna.
- Már elküldtem az írásbeli felhatalmazást, ma délután a szálló levélpapirosán.
Nagy csönd.
- Köszönöm, - mondta nagyon halkan és ekkor hallottam tőle életemben először ezt a szót.
Igyekeztem neki szárazon megmagyarázni:
- Nincs, kérem, mit köszönnie.
Hiszen csak én járok jól.
Édesapja üzleti betétet fogad el tőlem, pénzemet kamatoztatja, forgatja.
Micsoda szerencse nekem, hogy a tőkém ott gyarapodik a nagyszerű Michaelis-bankban, amely táviratokat kap még az Álla...
Nem hagyta, hogy befejezzem.
- Hogy lehet valaki ilyen gonosz, mint Ön!
De mennyire gonosz!
Hát igazán nem fél az Istentől!
Kesztyűs kis kezével gyengén az asztalra vágott, száraz, égő, könnytelen szemmel rámnézett erősen.
Belémnézett, mint egyszer az apja és fölkelt és otthagyott.
Másnap délig nem láttam.
Marsalait hozattam a pincérrel.
Micsoda boldog nap, ezt nem lehet csak úgy szárazon végezni.
Istenem, miket is kaptam ma.
Egy »köszönöm « -szót és először tőle azt is , hogy haragszik, hogy gonosznak tart.
Az asztalra vágott én előttem.
Az inasának ezt nem tenné, csak a férjének.
Hát mégis, férj és feleség vagyunk és mennyi bizalom , mennyi forró és mezítelen közvetlenség.
Sokáig ültem így fent a Pincion, a szállodai kertben.
Előttem az édes marsalai és körül a hét halom szépsége, az ég Róma fölött, füvek és virágok illata és égő kövek és az abroszon haragos kezének nyoma.
Szerettem volna kivágni az abroszból ezt a darabot, lepréselni egy könyvben.
Ujjongani hangosan.
Szerettem volna örvendeni nem emberi hangon, vonítani, mint Romulus farkasa vagy gágogni, mint a capitóliumi gunár , tágra nyitott, sárga csőrrel és csapkodni a levegőt, szerelmesen felborzolt szárnnyal.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE