Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Lovik Károly
Az arany polgár : Regény
Keletkezés ideje
1908
Fejezet
23
Bekezdés
1251
Mondat
2761
Szó
29477
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
II.
Pető másnap, egy hordártól kisérve, beköltözött a sárga házba.
A furcsa szoba puritán egyszerüséggel volt berendezve: mindössze egy ágy, egy asztal, egy szekrény és egy szék állt benne; igaz, még egy ócska kandalló is, amelyre rá volt irva : " Kályhajavitásokat a háziur nem végeztet."
Az utóbbi széljegyzeten Pető, ismerve az előzményeket, nem igen csodálkozott, az a tény azonban, hogy az összes butorok vaspántokkal voltak a padlóhoz erősitve, némileg meglepte.
- Csak nem gondolja a háziur, hogy ezeket az ócskaságokat valaki ellopja? - kérdezte tehát az installációra megjelent házmestertől.
- Óh nem, - felelte Lámpl, a derék kulcsár, akinek gondterhelt sovány ábrázata messziről elárulta az agyonkinzott alkalmazottat.
- Ennek más oka van!
- És pedig?
- És pedig az, - sóhajtott a házmester, hogy az ur előtt e helyen egy rosszlelkü fiatalember lakott.
Ez a bérlő azt tette, hogy egész éjjel jobbra-balra huzgálta az ágyat, meg a szekrényt, ugyhogy Bauernebel ur, aki a szomszéd szobában lakik, percre nem volt képes a szemét lehunyni.
Pető nagy szemet meresztett.
- Egész éjjel huzogatta a butorokat?
Talán meghibbant az elméje?
A házmester sóhajtott.
- Nem, uram, óh nem.
Távolról sem.
Ő a Jozefin őnagysága megbizottja volt.
A diák most másodszor hallotta ezt a női nevet s azért célszerünek tartotta megkérdezni, ki tulajdonképpen Jozefin őnagysága, akinek személye ilyen furcsa dolgokkal van összeköttetésben.
Lámpl ur összecsapta a kezét, mint a történelem tanára, ha a diák nem tudja, mi az aranybulla.
- Ön nem ismeri őnagyságát? - szólt kételkedve.
- Ön nem ismeri?
Lehetetlen.
- A lehetetlen szót Napoleon kitörölte a szótárból, Lámpl ur, - vélte Pető.
A házmester keserü mosollyal bólintgatta ősz fejét.
- Nos, ha nem tudja, még mindig elég korán fogja megtudni, uram, ki ő?
Tulkorán , uram, tulkorán!
És eleget is fog szenvedni tőle, én mondom, ha ugyan első nap meg nem szökik innét!
E pillanatban különös dolog történt.
Az udvar felől harangok szólaltak meg, komoly, nagy harangok, amilyenek csak öreg vidéki templomokban vannak: mélyszavuak, ablakrenditők, messzire repülők.
Ha püspököt temetnek, királyfit keresztelnek, akkor van ilyen harangozás, aminő e percben végigviharzott az ódon Bauernebel-házon, lepörgetve a falakról a vakolatot.
- Hát ez mi? - csodálkozott a diák.
- Templom is van a házban?
Lámpl mélyen felsóhajtott.
- Óh nem.
Ez nem templom.
Ez őnagysága műve.
- Jozefiné?
- Igen, uram.
Csak ő tudja igy az embert megkinozni.
Mert tudnia kell, uram, hogy őnagysága harangműhelyt tart a házban.
- Hát harangöntő ez a hölgy? - kérdezte Pető egyre jobban beleszédülve Jozefin természetrajzába.
Lámpl megrázta fejét.
- Nem, uram.
Ő nem harangöntő, távolról sem az.
Ő egy urihölgy, akinek a története , ha érdekli, a következő: Jozefin őnagysága Bauernebel urnak az idősebb leánya, egy ifju özvegy, özvegye a tiszteletreméltó Reinhold vaskereskedő urnak.
Reinhold ur meghalt (Isten nyugosztalja, nagy gavallér volt, a régi cipőit mind én kaptam meg ) és mikor Reinhold ur meghalt, őnagysága igen pazarlóan kezdett élni s ekkor az apja , aki élére állitja a garast, kitagadta a leányát tékozlás miatt.
Ez sulyos büntetés és más gyermeket bizonnyal megtörne, de Jozefin őnagysága csak nevette a dolgot.
Csak nevette és azt üzentette az apjának: hogy két vége van a botnak s azzal elkezdte bosszantani az öregurat.
Sok, sok csipős borsot tört az orra alá, alig lehet mind elmondani.
Egyebek közt ezidőszerint harangműhelyt tart fenn abban a két szobában , amelynek haszonélvezeti jogát a mi házainkban élethossziglan örökölte az anyai vagyonnal együtt.
Ez a két szoba az övé, azt tőle elvenni nem lehet s igy akár tigriseket tarthat benne.
És ezért harangoznak itt, uram, délben, este, éjjel , reggel, minden órában, minden percben, hogy az ember dühiben majd kibujik a bőréből.
A hordárnak, aki Pető holmiját hozta, éppen elég volt ennyi a sárga ház titkaiból.
- Tessék, kérem, engem kifizetni, hadd mehessek, - mondta megszeppenve.
- No, ez kedélyes, - jegyezte meg a diák, kiegyenlitve a targoncás számláját.
- Itt valóban szükség van a jó idegekre.
És nem lehet az őrült harangozás ellen valamit tenni?
Lámpl busan csörgette kulcsait.
- Mit lehetne tenni?
Pörlünk, uram, pörlünk, de nincs az a biróság, amelyik ezen a dolgon el tudjon igazodni!
Az öreg kulcsár elhallgatott és beteg madárként csüggesztette le szögletes fejét.
Pető nevetett.
- Nono, - mondta, kezét Lámpl vállára téve, - azért nem kell mindjárt kétségbeesni .
Minden zsákra van folt.
Hallgasson csak rám, öregem.
Nézze: a botnak két vége van , ugyebár?
- Mindenesetre, - felelt a kulcsár némi gondolkodás után.
- Nos hát, ha ez áll, - érvelt a jogász, - akkor Bauernebel ur is csak tud szeget-szeggel megfizetni?
Nem képes ő is őnagyságát megbosszantani?
A cerberus megrázta fejét.
- Dehogy is nem, uram, dehogy is nem!
Hiszen az egész élete nem áll egyébből, mint hogy ezen gondolkodik és bizonyos, hogy ő is elég borsot tör őnagysága orra alá.
Ime például, uram, látta már a lakatosműhelyt odaát a barna házban?
A barna házban lakik tudniillik Jozefin őnagysága s Bauernebel ur a műhelyt csak azért bérelte ki a tulajdonosától, hogy állandóan őnagyságának becsörömpöljön, cserébe a harangokért .
Négy legény egész nap nem csinál egyebet, mint hogy a leglármásabb pléheket kalapálja, mig azok rostává nem lyukadnak.
Maga Bauernebel ur ellenőrzi őket, ott ül egész nap a műhelyben és biztatja a legényeket: "Csak rajta! csak vigan !"
- És nem mondják fel neki a műhelyt? - ébredt fel a diákban a jogász.
- Hogyne, hogyne, - bólintgatott Lámpl ur, - hogyne mondanák fel.
De hát mindig ki lehet valami ujat találni.
Ki bizony.
Okos emberek a Bauernebelek!
- Engedjen meg még egy kérdést, kedves mester, - szólt Pető.
- Tudtommal Bauernebel Jeromosnak legalább ötven háza van Pesten; miért nem költözik hát át az ön gazdája egy másik ingatlanába?
Lámpl lemondólag legyintett kezével.
- Mert meddő dolog lenne.
Meddő, uram, meddő.
Bemenjünk a Koronaherceg-utcába?
Ott pár éve egy ártatlannak látszó örményt fogadtunk be, aki kanárikat, papagájokat , majmokat, kigyókat árult.
Mi történt?
Az örmény egy nap vidékről két ritka kigyót kapott, hogy adja el őket a patikának és persze az egyik kigyó szerencsésen megszabadult, bemászott a kályhába s azóta ott kuszik a kürtőkben: az ember sohase tudhatja, melyik percben dugja ki fejét a spórhertből vagy a vizvezetékből?
Ki mer ilyen házban lakni?
Vagy próbáljunk szerencsét a Dunaparton?
Őnagysága megvesztegeti az összes kormányosokat, hogy éppen a mi házunk előtt huzzák meg a gőzkürtöt, ami olyat szól, hogy az ember még a ravatalról is leugrik.
És különben is: Jozefin őnagyságának minden házban két szobára való haszonélvezete van, előle nem lehet elmenekülni.
A diák ki volt forgatva érveiből, tehát nevetett és csak ezt jegyezte meg:
- Valóban kiváncsi vagyok, mi mindent fogok még e különös házban látni és tapasztalni?
Mert az előzmények joggal kiváncsivá tesznek, kedves Lámpl ur.
A szegény házmester busan bólintgatott fejével, aztán meghajtotta magát és távozott.
A harangok még mindig zugtak, vadul, kétségbeesve, mintha jeges-felhőt akarnának megtörni.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE