Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Vas Gereben
A pörös atyafiak : Regény
Keletkezés ideje
1860
Fejezet
30
Bekezdés
2182
Mondat
3231
Szó
65720
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
alacsony
A keserves próbatét.
Öreg kopogatás döngeté meg Siposnak ajtaját, előre gyanithatá, hogy falusi ember áll kint, tehát a feleletet jó erősen hangoztatá, és belépett a két ss-es atyafiság.
- Szerencsés jó napot kivánunk a tekintetes ügyvéd urnak, mi ...
- Volt már szerencsém a tekintetes urakhoz a fehérvári vásáron.
- Egy kicsit bolond emberek voltunk ám mink akkor, - mondja az öregebb kinos őszinteséggel, - de már bocsásson meg a jó isten, a Kardossoknak nyavalyájuk a tüzködés, - tudja a tekintetes ur, - mit tagadnánk, mi még az atyafiságot sem osztogatjuk nagyon olcsón.
- Bocsátandó vétek, vagy tán nem is az, ha bizonyos körülmények között értésére adjuk másnak, hogy érünk valamit.
- Bölcsen méltóztatik mondani, tekintetes ügyvéd ur, - hagyja helybe a szónokatyafi , - az eladó csikajának is árát szabja az ember, aztán magának is van szabott ára; mert nem káposztafejet vagdaltak ám a mi eleink; hanem törököt, azt is a legelejét, aztán nem akarnánk a régi név becsületéből elengedni egyetlen egy s-set!
- Értem a czélzást, tisztelt tekintetes urak, - megboldogult jótevőm a bötükkel nem törődött; róla már az ujabb időnek kése lefaragta a családi hagyományt, ezt önök némi hűtlenségnek rótták föl, - innét keletkezett a félreértés.
Mentségül azt mondhatnám , hogy a nemzet nagyobb késsel faragott az ősi kiváltságokon, hogy többnek jusson a jóból.
Kardos István a fővárosban szoros barátságban élt az engedékenyebb párttal, és amint a jogok elosztásában részt vett, nevéből is elhagyott valamit, a mi fölöslegesnek látszék, nehogy e tulságos ragaszkodást az óhoz, valami penészességnek véljék, - egyébiránt is ő pályát tört, és azon becsületes szerencsével haladt, - s az uj érdemet bő kárpótlásnak hitte azon csonkitásért, mit nevének végén elkövetett.
- Jó, jó... kedves tekintetes ur - ha alkudoztunk volna előbb, két - három vásáron ezen is megegyeztünk volna; mert ha alkudtunk, magunk engedtünk; de az öreg nem is kérdezte az utolsó árt.
- Holta után az önök nagylelkűségének kell kiegyenliteni a dolgot, minthogy a megcsonkitott név ugy is sirba ment vele.
- Jól védelmezi a tekintetes ur az ügyet, - látjuk, ha akarná meg is nyerné.
- Legalább óhajtanám, hogy a megboldogultra valamennyien szeretettel emlékezzünk.
- Szent a béke! ... nyugtatja meg Sipost az osztályos ur, elfoglalván a kinált helyet, honnét ő mint örökös volt fölkelendő.
- A végrendelet másolatát megkapták önök?
- Megkaptuk.
- Akarják önök az atyafiságot elvállalni, s a belőle származó jogot élvezni?
- Elhatározott szándékunk; mert mi a Kardossok jogait el nem engedjük még az Eszterházy familiának sem, ha bocskorig kipöröljük is magunkat a vagyonból.
- Ez dicsérendő, mint következetesség.
- Azok fogunk maradni, tekintetes ügyvéd ur, - de a következetesség drága, s a végrendeleti hagyomány éppen jókor rántana ki bennünket a sárból.
- Ekképp a tekintetes urak közöl valamelyik a kivántató föltételek mellett az örökséget reméli?
- Személy szerént én, az öregebb testvér merek sorompóba állni, - testvérem szavazatát eleve elhoztam.
- Egy meg egy: az kettő, - az egyik egy megvan, hát a másik?
- A tekintetes urnál keresem, ide utasitott fűszeres atyánkfia, - remélem, megkapta a tekintetes ur a levelet, ha a "Fekete kutya" nem hazudott.
- A levél itt van; hanem mielőtt azt elolvasnám, kérdem: szokott a tekintetes ur lapokat, könyveket olvasni?
- De már azt nem cselekszem, hogy pénzért vegyek hazudságot.
- Nem szereti a tekintetes ur az irókat?
- El lehetek nélkülök.
- Pedig a nemzetekről mostanában irodalmuk emelkedése szerént vesznek mértéket; és csak az irodalom menti meg a nemzeteket a haláltól.
- Könyvből mondja ezt a tekintetes ur, - nevet a másik, - nézzen meg engem, ki merné mondani, hogy én haldoklóm, pedig esztendőn át nem veszek a kezembe mást a kalendáriumnál, azt is földhöz vágom, ha hazudik.
- Látott már a tekintetes ur héringet?
- Hordószámra árulják a füszeresek, böjtben eleget eszem.
- Füstölt hust is látott a tekintetes ur saját uri házánál?
- Mázsaszámra mérethetném ki ugy farsang táján.
- Ha a heringet be nem sóznák, a hust meg nem füstölnék, meddig tartana el?
- Harmadnapra ki kellene szórni az utczára, ott is elkerülné a jóravaló állat.
- Ez világos példa, tekintetes ur, - okoskodik Sipos, - hogy a heringet sóval, a nyers hust füsttel esztendőkig tarthatóvá tehetjük, - s ezen példán a nemzetek is tovább élnek, ha a tudomány az egyesekre ráragad.
Ha a bojtár ki akarja vetni az ötször ötöt, babbal, lencsével rakja ki, és szemenkint számlálja össze, s a végén mégsem meri nagyon elhinni, hogy igazán ugy van, - a hajdu pedig az egyszeregyből számlálás nélkül is bizonyosan tudja, hogy huszonöt.
Ilyen a tudás, és még senki sem merte mondani, hogy a hajdunál különb ember a bojtár; mert nem tudja az egyszeregyet .
Szorgalmas szomszédaink vannak, és tessék elhinni: kiegyszeregyeznek bennünket, ha mindazt el nem tanuljuk, a mit ők tudnak.
Ezért kell olvasnunk.
- Nekem is van egy szomszédom, - ellenkezik a másik, - az is a könyvet bujja, sőt szemeimmel láttam, hogy a földet is megkóstolta, és az iziből gazdálkodott; aztán az ő buzáját is akkor verte el a jég, mikor az enyémet.
- Vannak önnek gazdasági gépei?
- Ostornyél, - tekintetes ügyvéd ur, - az aztán mozditja az ökröt, bérest, ha nagyon lépést jár.
Nyolczszáz esztendeje lakunk itt ez áldott földön, azóta mindig volt ennünk, - most essünk kétségbe?
Aztán ha mindannyian két annyit termesztünk, mint eddig: rajtunk penészedik.
- Versenyezni fogunk a külfölddel.
- Hadd éljen, szegény pára, az is, - kár lenne a jó szagot az orra alá dörgölni, - mert, tekintetes uram, a hol szalonna van, macska is akad arra mindjárt.
Maradjunk mi a régi mellett.
- Igy elmaradunk az anyagi téren, pedig a haladás életkérdés, az emberiség enged az örök igazságnak, hogy csak a mi mozog, az él.
- Ha a földnek elengedjük a termőerőt , mit fokozhatnánk, miért fösvénykedünk az emberi jogokkal jobbágyaink iránt?
- De már itt éppen nem engedek, tekintetes uram, - mert ha engedek, a jármos ökröm is azt mondhatná, ha szólni tudna: huzza az ur is az ekét.
Igy nem alkuszunk!
- Kisebbségben marad a tekintetes ur, a nemzetnek életrevaló része negyven év óta tágitja a korlátokat.
- Busulok is én azon?
- Hiszi a tekintetes ur a mennyországot?
- Akarok is benne lakni.
- Mit csinál hát a mennyországban, ha jobbágyaival kerül össze szomszédnak?
- Ha ösmert engem a földön, tudom nem feled el engem a mennyországban is, és jótállok, hogy amint fönn meglát, ijedtében ott is megsüvegel, és le nem mer ülni arra a padra, hova én kerülök.
- Gróf Széchenyi István nem ezt mondja.
- Minden ember a maga szájával beszél, tekintetes uram, - mondja türhetetlenkedve az örökölni vágyó, - ezen mi meg nem alkuszunk; hanem beszéljünk inkább arról a szavazatról, melynek hasznát szeretném venni.
- Itt a fűszeresnek levele, tekintetes ur, méltóztassék elolvasni, - ebből megértheti a tekintetes ur az én válaszomat is.
- Sziveskedjék a tekintetes ur elolvasni, én majd hallgatom.
- Amint kivánja, ... hagyja helybe Sipos, - és a levelet elolvasá, melynek szó szerénti tartalma következő vala.
Tekintetes ügyvéd ur!
Egyszer látott a tekintetes ur, kis városi nyárspolgár vagyok, szegény szülőktől származtam, s hat esztendei keserves inaskodás után szabadultam föl, azon kereskedésben, mely városkánkban a "Fekete kutya" czim alatt ösmeretes.
Ha vonzalmamat követhettem volna, most tudós ember volnék; mert nagyon gyönyörködöm az emberi ész csudálatosságán, hogy én e kurta városban fél iv papirra valami fekete görbeségeket rángatok egymás mellé, összerakom, bepecsételem, belököm a postaszekrénybe, s ez a kis papiros elmegy Veronába Tutti-frutti testvérekhez, azok fölbontják, és azok e fekete ákombákomból megtudják, hogy nekem két mázsa szalámira van szükségem.
Hol kapnék én olyan embert, ki ezt a tudósitást hat nap alatt elvinné tiz garasért, és ha elvinné is, mit csinálnék, ha Veronán innen a szalámit elfeledné , és szardellát kérne két mázsát? - megehetném magam.
Ó, de szép az, tekintetes ur , hogy én elmehetek ki a gyöpre, ha meguntam az emberekkel a czivódást, zsebembe dugok egy könyvet, s midőn valami okosat szeretnék tudni, kihuzom ezt a jó barátot , beszéltetek vele addig, a meddig tetszik, s ha nem értem egyszerre, elmondja százszor is, nem haragszik, nem duzzog, nem mondja, hogy bolondnak tartom, hogy egy dologért annyiszor zaklatom, - visszateszem, és gondolkodva haza ballagok.
Enni, inni nem kér a könyv, eláll a fiókban, az ablak között, mestergerendán, soha sem panaszkodik, és szolgálatomra áll minden perczben.
A ki a könyvet nem becsüli, az azt akarja, hogy legelni járjunk, mint a barom, az is könyv nélkül legel.
Bizonyosan volt a tekintetes ur fűszeres boltban, - érezte az olajszagot, - hát ha még akkor jött volna a boltba, mikor én fölszabadultam, mikor még faggyugyertyát is árultunk: elájult volna.
Most már az olajat is tisztitva áruljuk, a faggyu helyett tejgyertyánk van; mert okosodik a világ.
Én szállitó is vagyok, a vidékünkön létező gazdasági gépek az én szállitmányaim.
Ebben is hogy megfordult a világ.
Ha valakinek több fia volt, az élénket ügyvédnek, a vásottat katonának, a szelidet papnak adta, - a szamárnak azt monda: maradj, fiam, itthon, te leszel a gazda.
Most kisült, hogy a legokosabbat kell otthon fogni, annak esze a kincses bánya, az okoskodik valamennyiért, kiszámitja, hogy sorvetővel csak fél annyi mag kell a földnek, mint a mennyit az öregek elég bolondul elszórtak, - a józan gazda egy szecskavágóval tiz ember helyett elvégezteti a munkát, és legalább öt napszámot megnyer.
Az okos gazda jókor biztositja vetéseit jég ellen, az emberi észnek az elemek ellen is van biztositéka.
Jó uton vagyunk, tekintetes ügyvéd ur, a világ teremtményeinek urává lett az ember, a vad fát kiássa ősi fészkéből, fölösleges galyát levagdalja, a nemesebb fáról beleoltja a fiatal csemetét, és az időt meglopja tudományával, és előbb termővé, jobbat termővé változtatja a vad fát.
Parancsolunk az állat növésének , a juhot gyapjasabbá és husosabbá tudjuk nevelni, mint azt a tapasztalat bizonyitja , ki ne örvendeznék, hogy az emberiség a teremtőnek kegyelmével már élni tud.
Az én korom az ötvenedik esztendőhöz közeledik, csendes polgári pályámon az emberek minden osztályával találkoztam, a grófnak, jobbágynak szavait hallottam, és világosan megjegyeztem, hogy harmincz évvel ezelőtt egyik ember a másikhoz nem volt olyan közel atyafi, mint most.
Hajdan csak a nyavalya, a bánat, a szerencsétlenség csikarta ki az emberből, hogy csak olyan gyarló, mint akárki más, - a hideglelés, az étvágy, a tél és a nyár előtt volt meg az emberi egyenlőség, - ma a magyar nemes ember főbe vereti magát azért, hogy neki is szabadjon emelni a terhet, mit a jobbágy vitt.
Nem ilyen toll, mint a "Fekete kutya" főnökéé, kellene a dicséretre, midőn ily szép dolgokat látunk; de mit leirni nem tudok, szivem, lelkem érzi, s azt mondom a tekintetes urnak, ön kedves rokonunknak közeli barátja volt, ösmerte szándokait, azt is tudhatja, mit akart elérni végrendeletének azon szavaival, hogy vagyonát annak hagyja, kiről a rokonok közöl kettő azt mondja, hogy öt között annak van legtöbb esze.
Azt akarta -e, hogy hárman összebeszéljünk, és valami kicsinált kis haszonért a leghigabb velejünek is odaadhassuk, és a világ nevetve mondhassa, hogy ime, a tizenkilenczedik században is imádják a borjut, ha meg van aranyozva?
Én ezt nem hiszem, rokonunk a fővárosban ösmert ember volt, tollal halmozott össze akkora vagyont, mekkoráért a "Kék elefánt" czimü bécsi kereskedőháznak háromszor kellett gazul megbukni, és több száz embert megcsalni.
Azt akarhatta a megboldogult, hogy becsüljük meg önmagunkat, emeljünk süveget az ész előtt és tudjunk igazságosak lenni az iránt, ki családunknak becsületére válik most mikor a tudatlanság megalázó szégyen.
Ezen értelemben tehát kérem a tekintetes urat, ha a kardossfalvi Kardoss urak fölkeresik önt Pesten, és az én szavazatomat kérik, a mit én gyarló tollammal összeirtam, jártas elméjével bővitse ki, s ha azon urak közül az illető a tekintetes urnak kedvére felel meg, adja neki az én szavazatomat, és ha kivántatik, e szavazatot élő szóval és biró előtt is hajlandó vagyok kinyilatkoztatni.
Maradtam a tekintetes urnak ... és a többi.
- Uraim! a levélnek vége, - nem teszek hozzá semmit, el sem veszek belőle, - a fölolvasottak értelméből méltóztassék kitalálni, hogy a szavazatra számithatnak -e?
Összenéztek az atyafiak, a válasz könnyű és nehéz is volt, s az ügyvéd másodszor kérte a feleletet.
- Már e szerént hiában fáradtunk Pestre.
- Feleletnek vegyem ezt, tisztelt tekintetes ur?
- Annak mondtam.
- Annak is veszem, s ebbéli megbizásomat elvégeztem, vagy jobban mondva, a tekintetes ur a fűszeres urnak leveléből nem következtet kedvező igent.
- Nem.
- Sajnálom, hogy szolgálatukra nem lehettem a tekintetes uraknak, - s ez ügyben teendőm be van végezve, csak azt teszem még hozzá, hogy még egy szavazatról rendelkezhetnem ugyan, Kardos Jolán kisasszony részéről; de minthogy az egyik rokon az irányt magasabb értelemben tűzte ki, a másik szavazatot is ahhoz szándékozom alkalmazni.
Erre a Kardossok fölkerekedtek, ajánlták magukat, s a kapun kiérve, az öregebb duzzogva mondja:
- Itt is voltunk!
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE