Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Vas Gereben
A pörös atyafiak : Regény
Keletkezés ideje
1860
Fejezet
30
Bekezdés
2182
Mondat
3231
Szó
65720
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
alacsony
Ujabb remények.
A remény az életnek sörélesztője! azt monda egy nem poéta, ki a mostani versfaragóktól abban különbözik, hogy e mondásáért nem követel halhatatlanságot.
A kardossfalviak hazamentek Komáromból, bosszusan; mert a konczot elkapták a szájuk elől, s esztendeig kellett még utána várni.
Egy esztendő hosszu idő a várakozónak, s a ki kénytelenségből várakozott, megérti a magyar közmondást, melyben a mai veréb is többet érőnek mondatik a holnapi tuzoknál.
A két rokon kifogyott a káromkodásból, mert ezzel lassan telt az idő, nyugodtak a méreg után, s a nyelv helyett eszük foglalkozott.
Tapasztaltuk, hogy hosszu uton sok eszébe jut az embernek, az ébren álmodás kellemes képeket tol az ember elé, s a remény ilyenkor ver csirát az emberben.
- Öcsém!... mondja az öregebb testvér,... hosszu idő az az egy esztendő.
- Egy tavasz, egy nyár, egy ősz, egy tél, - egyszer megsülhetünk, egyszer megfagyhatunk, kétszer nyughatunk, ennyi kerül ki egy esztendőből.
- Ugy -e a bárányból toklyó lesz egy esztendő alatt?
- A malaczból süldő, sőt egy kis kukoriczával több is.
- Öcsém! azt látom én, hogy egy esztendő alatt minden változik, hát a mi szerencsénk nem nőhetne bárányból toklyóvá? - okoskodik az öregebb, - a multkor hamar elütöttük a dolgot, az igaz, megijedtünk attól a fiatal prókátortól, s mindjárt odanyargaltunk a méltóságoshoz, - most van időnk, hányjuk-vessük meg jobban a dolgot, talán drágábban is elkelnénk?
- Neked van több eszed, - mondja bosszusan a fiatalabb, - gondolkodjál te.
- Azt már megcselekedtem, azért is mondom, hogy ha a gyapjunak föllebb mehet az ára , - azt a portékát áruljuk, a mi van, irjuk meg a méltóságosnak, hogy az egynegyedről egyharmadra szeretnénk átváltoztatni az igéretet.
Ennél én is okosabbat mondok, kináljuk meg az özvegyasszonyt a fele örökséggel , ennyiért szóba állhat velünk, talán a prókátor sem dob ki.
- No, én nem mernék többször odamenni, - szabódik a másik, - hallod -e, még álmamból is fölijedek, olyan kérdéseket ad föl, hogy a hideg is kiráz.
- Ha te nem akarsz elmenni hozzá, elmegyek én.
- Nem mersz elmenni.
Kételkedik a bátya, hogy öcscsét feltüzelje.
- Debiz elmerek.
Mondja indulatos hetvenkedéssel emez.
- Majd meglátom.
- Meg is láthatod; mert a jövő pesti vásárkor elmegyek, s ha azóta uj két sor foga nőtt annak a prókátornak a régi mellé, még sem félek tőle.
- Bár csak megverne.
Mondja még inkább fokozva a durva bátorságot.
- Ott is lennék én olyan ember, mint te.
- Kék folttal jössz majd haza, előre meg is rendelem a borbélyt köpölyökkel.
- Nohát azért is elmegyek, - mondja nagy hangon, hogy a kocsis megfordult, meg is szólitá: Marczi, te is hallottad a beszéd utolját, a jövő vásárkor elmegyünk Pestre , te fogsz engem vinni, elkisérsz Sipos ügyvédhez, a szobaajtóig kisérsz, te nyitod be az ajtót, te is csukod be utánam, és bizonyságom leszel, hogy bemegyek.
- Majd akkor elhiszem.
Sok embernek megvan az a gyengesége, hogy a tagadás ellenében a Dunának is neki szalad.
Az öregebb Kardos ura öcscsét ezen eszközzel sarkantyuzta a vállalkozásra.
Koronkint ügyesen e tárgyra csavarta a beszédet, és a csirát keltegette, hogy a testvér utóbb nem várta a pesti vásárt, fölrakodott egy hosszu kocsira, és megindult a budai oldalon Pestnek.
Sipost a leánynak gyöngédsége és tulérzékenysége nagyon a gyalogutra szoritotta.
Ő az időnyerés által elérhetőnek vélte a rokonokkal való találkozást.
A találkozások kiszámitás nélkül is alkalmat szolgáltatnak a megösmerésre, és a miveltebb eszü fitogtatás nélkül is kifejti szellemét, s a másikban önkénytelen fölgerjeszti a becsülést.
A testvérek egyszerü eszü, parlagon elkérgesedett posztóruhás emberek voltak, s az oskolázatlan embertől az oskolák padján rájuk ragadt diákszó különbözeté meg.
Bizonyos családi reménybeli jog korán egy hosszu pörbe zavarta őket, s a boldogtalanok az évi jövedelemnek fölös részét e telhetetlen állatba dugdosták .
Elfogultságukat az ős erőnek tévutra vetődött buzgalma még inkább növelte, és óvakodtak mindenkitől, ki náluknál okosabb volt, és be akarta bizonyitani, hogy bizonyitékok nélkül a reménybeli jog csak reménység, min még a birói kedvezés sem segit.
Ezért kerülték az okosabbakat, az ostobák szájtáltó bámulása pedig biztatta őket.
Az ész táplálékot kiván, - mert éhen elsorvad, és urának rossz szolgája lesz.
Ezt ők nem tudták, és csak az óhajtásnak étvágyával vesződtek, - ez pedig mindig a nagy konczot emlegette.
Rájuk nézve az emberiség ügye, a haladásnak minden irányban való előmenetele mellékes volt, melyre nekik semmi szükségük.
Ilyen emberek a végrendeleti viszonynál fogva kisodortatván otthoni légkörükből, Sipos lehetőnek tárta, hogy a mérnöknével találkozván, még maradt bennük annyi épség, hogy a műveltségnek sugara fölmelegiti lelkük kérgét, és mint a kopár földből kicsalja a tavaszi nap a termőerőt, ugy ösmerendik meg ők is, hogy a tudás becsülésre méltó, akár férfi-, akár nő-ajak mondja ki.
Őt, a mivelt férfit is megragadá a leánynak értelme, sőt több izben tartózkodásra inté, nehogy előre törvén, megnehezitse a visszavonulást.
Sipos nem szokta a mondatokat előre betanulni; de más száz nővel szemben kevesebb vigyázattal fogta volna kifejezni véleményét.
A társadalmi modor elszokott simaságán kivül az eszmét is kényszerült megválogatni ő, kit férfitársai, egykoruak és öregebbek figyelmükkel is elkényeztettek.
Nem rosszul okoskodott, hogy a mely lép őt megfogta, két oly egyszerü madarat, mint a kardossfalviak, tökéletesen szárnyszegetté tesz.
Ügyességére ez ügyben csak azért lett volna szüksége, hogy az atyafiakat találkoztassa, - ezen pedig nem kételkedett, de amint láttuk, a kezdeményezésnek utját elvágta a leány, egy vaskövetkezetességü apának gyöngéd, tartózkodó, de önmaga iránt is szigoru gyermeke.
Láttuk, meddig értek el, - az örökösödési ügyben Sipos ügyvédileg annyit tett, hogy onnét vissza nem léphetett, ezt a leány is belátta, - de hogy több ne történhessék , azt meg a leány miatt kellett elhatározni.
Nem maradt egyéb hátra, mint a legapróbb körülményt is meglesni, és ha alkalmas rá , fölhasználni, a leánynak megzavarása nélkül.
Sipos jól kiszámitá, hogy az időnyerés alatt a kardossfalviakban még egyszer lobbot vet a nyereségvágy, és hogy ezt a méltóságos asszony is hihetőnek tartja, és nem lehetetlen, hogy a véletlen csapás ellen a méltóságos asszony inkább akar négy szavazatot, mint kettőt, s ő még itt kemény küzdelemre akad.
A rábeszélés hatalmas fegyver, a szerént, amint a rábeszélők hatalmasak, befolyásosak és érdekeltek.
A méltóságos asszony nehéz dolgokkal birkózott, nagyon egyszerü férjét a kitüntetésig előtolta, - ez asszony az érdektől hajtva méltónak tartja az ügyvédre is hajtóvadászatot rendezni.
Éppen igy volt; a méltóságos asszony uj hálókat vetett ki, jó fütyölő csalómadarakat szerzett, hogy az ügyvédet hálóba csalhassa; de előbb jött a kardossfalvi Kardoss junior.
Nem tréfa, a kocsis az ajtóig kisérte.
Ilyen emberek ilyen tanura szorultak, s ezekkel volt egy sorban megemlitve Jolán .
Sipost nem kárhoztatnánk, ha azt vitatta volna is, hogy két ilyen jámbor ember térden állva adja szavazatát.
- Megint itt vagyok ám, tekintetes ur!
- Akármikor, mindig szivesen látott vendégem a Kardos-rokonságnak bármelyik tagja.
- De jól megnézzen ám engem a tekintetes ur, - mondja a vendég egy kis igazolással, - nem én vagyok ám az a másik Kardoss, ne hogy összetévesszen a tekintetes ur.
- Mindjárt megösmertem a tekintetes urat a szaváról.
- Arról, ugy -e tekintetes uram, hogy én a multkor egy szót se szóltam?
- Most helyrepótoljuk az elmulasztottat is, nemde?
Kérdi Sipos egy mosolylyal, mit a vendégnek gyermeteg őszintesége kicsalt.
- Hej!... tekintetes uram, - fohászkodik a vendég, leülve a kimutatott helyre, - két tele zsákot könnyebben és örömestebb elvinnék ám én most, mint a tekintetes urral szóba álljak.
- Bizzék őszinteségemben, s elhatározott szándékom a tekintetes urral oly megelőzőleg bánni, hogy akkor se panaszkodhassék ellenem, ha panaszolkodni akarna.
- Tekintetes uram igéretében megkapaszkodom, - mondja amaz nagyobb bátorsággal, - mert én ide nem mertem volna jőni magam, ha a testvéremtől jobban nem félnék, mint a tekintetes urtól; mert a tekintetes ur fél óra alatt készen lesz velem, ha kidob is ; de a testvéremmel együtt kell maradnom halálos holtig.
- Várom a tekintetes urnak előadását.
- Előadom valahogy, - akadozik amaz, - már nem tudom, az eleje, dereka vagy hátulja jut hamarább eszembe; de a tekintetes ur majd összerakosgatja.
- A Kardos-ügyben méltóztatott hozzám fáradni?
- Igaz, elfáradtam, - mondja, letörölve a meleget a homlokról, a multkor Komáromban együtt voltunk, azt hittük fölmenet, hogy a zsákot örökre bekötjük; hanem a tekintetes urnak éles kése van, és a madzagot tövön vágta ki kezünkből.
- A határidőn ismét bekötik önök, - ha megmaradnak szavazatuk mellett.
- Ugy, ugy, huzkodja ki belőlem a szót a tekintetes ur, - ha megmaradunk szavazatunk mellett; de messze van odáig az idő, az ember holnap nem azt gondolja, a mit ma, s aztán, mi tagadás benne, mi kettőt adunk másnak, pedig nekünk csak egy kellene, aztán mi lennénk az urak.
- Ezt az egyszeregy igy mutatja; de az élet nem mindig egyszeregy, - elhiszi -e a tekintetes ur?
- Meg ne ijesszen a tekintetes ur; mert mindjárt belesülök, - hagyja csak elmondanom az egészet, aztán a végén is jókor lesz azt mondani, hogy hiába beszéltem.
- Az egyik szavazatot kéri tőlem a tekintetes ur testvére részére, ha jól vélem.
- Eltalálta a tekintetes ur, ... az egyik szavazatot szeretném megszerezni.
- A fűszeresnek levelét fölolvastam, hallotta a tekintetes ur, - maguk sem tartottak rá számot, és a fűszeres szabott árából én el nem engedhetek sem ma, sem holnap, és hogy ő más véleményre térjen, nem merem elhinni.
- Nem is arról szólok, kérem szeretettel, - esenkedik a junior; hanem a multkor jól értettem, hogy a tekintetes ur Kardos Jolán szavazatáról is rendelkezik... beszéljünk erről.
- Arra nem szükség kizárólag hozzám fordulni, ha önök az ő szavazatát kérik, menjenek el szállásukra a nagy térre, ott van nevelőintézetük...
- Nevelőintézetük van?
Kérdi a junior hüledezve.
- Igen, leánynevelőintézetük, melyben leánynövendékeket képeznek ki női munkákban és hasznos tudományokban.
- Küldhet engem oda a tekintetes ur, - nem ugy vettem én búcsut az oskolától, hogy én még valaha visszamenjek, engem ki nem kérdez többé senki, azért jót állok, meg a bátyámért is.
- Nem tudok jobb tanácsot adni, - magam részéről pedig szorosan ragaszkodom a fűszeres leveléhez, - méltóztatik emlékezni a tartalomra?
- Nem azért jöttem, esedezem, - mondja a junior beleizzadva a párbeszédbe, - már most kimondom, ha megszakadok is bele, én azt a szavazatot ugy szeretném, ...tetszik tudni, ha kialkudhatnám!
- Mondja nagy nyögéssel, hozzátéve: - Most már üssön agyon a tekintetes ur.
- Tőlem akarja a tekintetes ur kialkudni?
Kérdi Sipos elhalaványulva.
- Ha mondanám se higyje a tekintetes ur, - mondja kármentésül a vendég, - látva a lelki bántódást, - ha ezt mondanám, megérdemelném, hogy az ablakon vettessen ki a tekintetes ur.
- Az alkuval - mondja a megbántódott fiatalember, erőltetve a szót, - nem voltam megbizva; hanem hogy önnek se legyen panasza, ime, megirom a kisasszonynak, s ön fél óra alatt megnyeri a választ.
Iróasztalához ült, s a következő levelet irta.
" Kisasszony!
Megbizatásomkor elkerülte figyelmemet az a körülmény, hogy a Kardos-ügyben még alku is fordulhat elő, a rokonok egyike e pillanatban nálam van, és az alkuszót kimondá, - ön miatt mernék neki válaszolni, de magam miatt, kit ő megitélhetne, és ön miatt vádolhatna, nem!
Ön elolvassa levelemet, és a könnyebbség okáért legyen szabad mondanom, hogy a nem feleletet érthető feleletnek veszem
tisztelője
Sipos Antal, ügyvéd."
E levelet megmutatá a vendégnek, előtte bepecsételé, Vendelnek átadá azon utasitással, hogy az irás- vagy szóbeli feleletet meghozza.
- Tekintetes uram! - mondja a vendég hosszabb hallgatás után, ha nekem bátorságom volna; de hiába, ha nincsen; mert együtt kell ám élnem az én testvéremmel.
- Másképp mit csinálna a tekintetes ur?
- Olyant, miért a tekintetes ur megdicsérne; de minthogy ilyenre nincsen bátorságom , hát most én dicsérem meg a tekintetes urat.
- Köszönöm, uram, sokra becsülöm; mert öntől nem vártam.
- Ugy -e, tekintetes ur, - az a kisasszony nem fog erre a levélre felelni?
- Jót állok érte, - mint arról negyed óra alatt ön is meggyőződik.
Nem messze esett - az alma a fájától, ha a tekintetes ur ösmerte a lánynak apját.
- Hiréből jobban ösmertem, mint személyesen, - mert még én diák voltam, mikor ő már kenyérkereső volt, s én féltem tőle, mert mindjárt azt kérdezte, hogy mit tudok?
- Elhiheti a tekintetes ur, hogy a lányát akárki bizvást kikérdezhetné, ha e gonosz föltételü örökségi kérdés nem lenne.
Még néhány szót váltának, Vendel visszajött, mint gyaniták, levél nélkül.
- Otthon találta őket?
- Igen is!
- Kapott választ a kisasszonytól?
Kérdi Sipos a helyezett érdekeltségében.
- Üresen jöttem, pedig kértem ám választ, tekintetes uram.
- Mit mondott a kisasszony szóval?
- Édes Vendelem, a tekintetes ur tudja már, hogy mit tesz, ha nem felelek.
- Jó hirt hozott Vendel bácsi!
- Mondja az ügyvéd, és ujra kiderült, leült a vendég mellé.
- Tekintetes uram!
- Mondja a vendég, - ugy -e, most ezt nem ugy álmodám?
- Az emberiség becsületére mondom: nem !
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE