Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Aszlányi Károly
Szélhámosok : Regény
Keletkezés ideje
1939
Fejezet
25
Bekezdés
1888
Mondat
3595
Szó
34035
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
Az első autó
1.
Lehet, nem is olyan nagy bölcseség, azt állítani, hogy nem mindig volt minden úgy , mint ahogyan most van.
Mégis, ezen múlik minden.
A mult köde, amint a költők mondják, mindent megszépít, kivéve első autóutam történetét.
Nem is az a lényeg, hogy az én autóutam volt -e.
Egészen kicsi legényke voltam én akkor még s a szereplésemen nem látszott meg, hogy tulajdonképpen a krónikás szerepe az enyém.
Méltóztassék megérteni, az első autó volt az, amit Sápvárott láttak.
Nem is sápvári autó volt, hanem abrudbányai.
Talán egész Alsó-Fehérmegyében Kucsera úr volt az első, aki autót vett magának.
Micsoda lelki válságok idézték ezt elő nála , nem tudom.
Egy emlékezetes napon beállított a Rózsamál-utcába s megállt a házunk előtt.
Az autó.
S kiszállt belőle Kucsera úr.
Szüleimet jött meglátogatni s nyomban bejelentette, hogy autózni visz minket.
2.
Amíg Kucsera úr odabent iddogált apámmal, az autó körül ez volt a helyzet:
Ott állt az autótól tisztes távolságban Nagyfejű Anna, a jegyzőék cselédje.
Nézte az autót, csendes borzongással.
Ott álltunk én és a húgom, egymás kezét szorongatva s néztük az autót.
Ott állt harminc más sápvári gyerek és ott áll Bárány Vince kocsis, a szemben lévő háznak támasztott háttal s vastag fellegeket eregetve cseréppipájából, komor megvetéssel nézte az autót.
Az autó mindezt tűrte.
A hűtője kicsi volt és alacsony, míg a háta rettentő magas , mert hát akkor igen modern autó lehetett.
Kívül, a lépcsőjén különféle vastag karok és emeltyűk meredeztek.
Rejtélyes és igéző látványt nyujtott.
Vince hegyeseket pökött az autó felé s így szólt, egyenesen a képembe meredve:
- Hát ez mi légyen, ugyan?!
- Autó - feleltem.
- Aztán mit tud, azonfelül, hogy randa?!
- Menni tud, Vince bátyám, - feleltem dagadó kebellel - menni.
Ezen megyünk majdan félóra mulva Zalatnára.
- Ezen?
- Ezen.
- No, akkor el kell menjek s hozzam a lovakat - mondotta csendesen s választ sem várva, belépett a kapuján.
Nem telt bele öt perc, megjelent, két jó teherbíró , felszerszámozott lovat vezetve kétoldalt.
Elöntött a méreg.
Befutottam a házba, Kucsera úr elé álltam.
- Bácsi, kérem, a Bárány Vince lovakat akar az autó elé fogni.
Az egész utca röhög.
- Lovakat? - felelte Kucsera úr.
- Az autó elé?!
Ha.
Ha.
Nohát, gyerünk .
Pakoljatok.
Édesanyám kihordatta, ami takaró s bunda a házban volt, az autóra.
Mind a négyen feltelepedtünk s elfészkelődtünk a magas hátsó üléseken, míg Kucsera úr rábámult Vincére:
- Hát maga mire vár avval a két trénlóval?!
- Csak a fuvarra, - felelt csendesen Vince.
Akkor már egész Sápvár ott állt az utcánkban s nem lehet mondani, hogy túlságos jóindulattal figyelték a dolgok menetét.
Száz kárörömmel várakozó tekintet kereszttüzében Kucsera úr felült a bakra s megragadta a kormánykereket.
Mi büszkén néztünk Kucsera úrra.
Csak az idegesített mindnyájunkat, hogy Vince oly végzetes nyugalommal álldogált ott lovai társaságában.
Kucsera úr nyomkodott, tologatott, majd leszállt s megkerülte az autót, mert elfelejtett kurblizni.
Végül mindent elvégzett, amire szükség volt s az autó rázkódni kezdett, mint a rángkóros.
Töfögött, rángott, hányta-vetette magát, még fel is ágaskodott, csak el nem indult.
Néha, amikor szegény Kucsera úr arcán csüggedés vonult át egy röpke pillanatra, Vince komor pofával közelebb húzta a lovait.
Éreztem, hogy a technika vívja első komoly csatáját a természettel.
Izgalmas percek voltak.
Köröskörül zúgott és morgott a nép.
A kocsi előtt is emberek álltak.
Részben, mert nem hitték, egy pillanatra sem hitték, hogy elindul , részben, mert nem tudták, hogy melyik az eleje.
Végre elindult a kocsi, de hátrafelé.
De mindegy: ment.
Bámuló morajlás kísérte.
Megállt.
Megrázkódott .
Előredöccent.
Majd száguldani kezdett.
Az emberek, a kétely, a szégyen elmaradtak mögöttünk!
3.
A templom előtt megállt az autó.
Két gumija kifújt, a szelepe elolvadt s a kormány kereke eltörött a hirtelen forduláson.
Leszálltunk.
Kucsera úr kétségbeesve nézte az autót.
- Hát már most hogy jutok én haza, Abrudbányára, este?! - kesergett.
- Sose aggódjék az úr - szólalt meg egy ismerős hang mögöttünk.
Bárány Vince volt a lovaival.
- Majd én bevontatom az autót.
Elébefogta lovait az autónak s közibük csördített.
Mi pedig nyakunkba szedtük a takarókat s ószmogtunk haza, a tömeg üdvrivalgásaitól kísérve.
- Csakhogy élve hazagyöttek! - zokogott a cseléd a kapuban.
Az udvar késő éjszakáig tele volt bámészkodókkal, akik megtárgyalták az ügyet.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE