Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Lakatos László
A teve
Keletkezés ideje
1925
Fejezet
52
Bekezdés
1649
Mondat
6059
Szó
42332
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
XXXI.
Estefelé ébredtem.
Pihent voltam, de az érzésem mégis furcsa.
A testem mintha nem tartozna együvé, minden tagom csak úgy lóg rajtam, egyik éppen, hogy a másikhoz tapad, mintha ragasztva volna.
A karomat, a lábamat akár le lehetne srófolni, meg sem érezném.
Az izmaim még alszanak.
Jó.
Megfürdöm.
Eszem egy sonkát, azután járok egyet és vissza az ágyba.
Fürdő után kimegyek az ebédlőbe.
Az asztalon két teríték.
Nem értem.
Vendéget hívtam talán ...?
Csöngetni akarok a cselédnek.
Az ebédlőajtó nyílik.
Belép Ilona .
Pongyolában, otthonosan.
Hazajött.
Nem tudtam szólni, nem is akartam.
Féltem beszélni.
Némán leültünk az asztalhoz, egyszerre mind a ketten.
Tálaltak.
A vacsorát - az ételek soráról láttam - már ő rendelte.
Az első pár falat után megkérdezett (ő engem):
- Megkapta ma a levelet?
- Igen kérem, ma reggel levelet kaptam.
- Igen... és... szóval, nem lepte meg, hogy hazajöttem.
- Nem kérem, nem lepett meg.
- Akarja, hogy...
Én készséggel megmagyarázom...
- De kérem...
- De igen...
Érzem, hogy meg kell magyaráznom, miért mentem el innen.
Szünet.
Azután én:
- Nem kell magyaráznia.
Én úgyis tudom, hogy maga miért ment el, Ilona.
Ekkor szólítottam újra először a keresztnevén.
Nem felelt.
Az ételek fölé hajolt.
Evett.
Sokat és nem a régi finnyás válogatással .
Igen...
Úgylátszik az alatt a három nap alatt nem volt bőviben az ennivalónak.
A testvérek koplaltak.
Nekem akkor is volt ebédem és vacsorám.
Nagyon elszégyeltem magamat.
Mennyi igazságtalanság ezen a világon Az egyik ember jóllakik, a másik éhezik.
Vacsora után rágyújtottunk.
Ő közelebb húzta székét az enyémhez.
- Mégis...
Azt hiszem, nekünk kettőnknek volna beszélni valónk...
Sok minden...
Tiszta szívből megsajnáltam őt.
Egy pillanatra valami homályos kép futott el a szemeim előtt.
Nem vagyok a férje.
Az apja vagyok.
A tékozló gyermek hazatér...
- Nem Ilona, most nem.
Majd eljön mindennek az ideje.
Nem kell mingyárt az első napon...
Maga most hazajött...
És... és itthon van, ha úgy akarja...
- Itthon...
Akarom...
Itthon...
És ekkor olyasvalami történt, amit elhinni sem lehet.
Valami, amiről azt hittem , nincs és nem is lehet a világon.
Valami, amiért szégyelni fogom magam, amíg élek.
Térdrebukott és megcsókolta a kezemet.
Olyan hirtelen jött ez és annyira elkábított, hogy, sajnos, nem tudtam megakadályozni.
De amíg élek, nem bocsátom meg magamnak és minden napom minden órájában gondolatban bocsánatot kérek tőle ezért.
Egyetlen vigaszom, hogy ő nem sírt .
Akkor sem!
Egy könnyet nem ejtett kezemre.
Arca halotthideg volt, szeme merev.
Csak nagysokára tudtunk egymáshoz szólni.
Én kezdtem és éppen csak hogy mondjak valamit:
- Az első reggel, tudja azután, hogy már nem volt itthon... kimentem az édesapjához...
Felugrott, egész testében reszketett.
- Az édesapám...
És nem tudta folytatni.
- Kérem, bocsásson meg...
Én igazán nem akartam nyugtalanítani a szüleit, de valahol csak kellett, hogy keressem magát.
Én akkor azt hittem, hogy maga kiment az édesapjához...
Hidegen, élesen vágta el a mondatot.
- Szegény öreget hagyjuk ki a játékból!...
Igen!?
Egy szót sem feleltem.
» Szegény öreg« - már megint csúfol.
Ekkora úr táviratokat kap az Államokból is és »Szegény öreg« - túlzás.
Később fölkeltem, a hálószobám felé mentem.
Ő engedelmesen utánam, kissé vontatottan és mereven, mint a »járibaba «, akit zsinóron húznak.
Jött, mintha nem a saját lépéseivel lépne.
Az ajtóban megállt tétován.
Rám nézett, kérdés volt a szemében .
Soha még ember ilyen engedelmesen nem nézett rám.
Rámnézett, fölülről nézett rám .
Persze, hiszen még mindig magasabb mint én.
Ezt a húsz centiméter különbséget nem hagyta a Fő uccában és akkor eszembe jutott megint minden...
Nem fogadhatom el.
Ma , mingyárt az első éjszaka?
Nem szabad!
Kicsit levontam a fejét magamhoz, lábujjhegyen fölágaskodtam, azután megcsókoltam a homlokát.
Az ajka ugyan közelebb lett volna, nem kellett volna annyit ágaskodnom, de én most csak a homlokát akartam és ez, hogy csak a homlokát, válasz is volt arra a kérdésre, ami a szemében reszketett.
- Nem kényszerítlek - ezt csókoltam a homlokára.
És becsuktam magam mögött az ajtót.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE