Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Lakatos László
A teve
Keletkezés ideje
1925
Fejezet
52
Bekezdés
1649
Mondat
6059
Szó
42332
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
XXXII.
Mennyi véletlen ezen a világon!
Az ember el se hinné!
De csak szép lassan, sorrendben.
Akkor éjszaka mélyen aludtam, bár előzőleg is majdnem az egész napot átaludtam.
De most úgylátszik rám jött az alvás, most hogy lelkileg rendbe jöttem és megint itt van a csendes boldogság, a régi csendes boldogság, most a testem is megköveteli a magáét.
Reggel kilenc óra lehetett és még mindig aludtam és azt hiszem még sokáig tudtam volna aludni, ha nem ébresztenek, a vállamat ráncigálják, könnyeket sírnak az arcomra.
Hála Istennek sem azelőtt, sem azóta soha nem ébresztettek így és nem is lehet ezt elfelejteni sohasem.
A hálószobámban ketten, Ilona és az anyja.
Ilona messzibb az ágyamtól, még ebben az órában is, de az édes anyja fölém hajolt és átkarolt és magához szorított, mintha az én édes anyám volna és olykor tegezett is, bár néha viszont magázott és egészen különösen szólított.
Általában a beszéde zavart volt és összevissza.
Álmos fejjel alig lehetett érteni.
- Ma reggel megint a rendőrök...
Mondd rá édes fiam, hogy gazember... egyáltalán Önnek Uram joga van, hogy bármit mondjon...
De mi, a felesége és a leánya nem hagyhatjuk el, mert amit tett, értünk tette, csak mi értünk...
És te is, hiszen a veje vagy, az egyetlen gyermekének a férje... és ő jobban jobban szeret, mintha az édes fia volnál... ezt csak én tudom, de így van és ha nem így volna, nem rád bízta volna az egyetlen gyermeke életét...
Mert rádbízta a gyermekét és a gyermeke életét... és te ezért felelni tartozol az Úristennek...
És nem lehet: csak a jóban együtt lenni.
Vannak rossz napok is az életben...
Az ember ilyenkor nem hagyhatja cserben a másikat...
Az apját...
Minden családban előfordult már...
A legjobb családokban is...
De micsoda szerencsétlenség, hogy nálunk már másodszor is.
Vele , éppen ő vele.
Igen, magának nem kötelessége, hogy higyjen, de azért kötelessége ... hiszen maga vezette a könyveit, látott mindent, tudhatott előre mindent... magának kötelessége lett volna őt figyelmeztetni.
Igen, ezt mondta ma reggel a detektíveknek is, akik érte jöttek...
Mert detektívek jártak nálunk már megint...
» A fiam, - mondta, - ő tudott mindenről, ő felel mindenért ...«
És igenis, te a fia vagy.
És itt nem lehet kibujni.
Nem, tisztelt uram, nem lehet.
Az ember nem vezet félre egy öreg urat.
És... de miket is beszélek is én!
Hiszen te nem akarsz kibujni semmi alól...
Te jó ember vagy, olyan jó...
- Nem, nem, kérem!
Nem vagyok jó!
Ne tessék azt mondani, hogy én jó vagyok, mert ez nem igaz!
Én nem vagyok jó! - mondtam tiltakozón és olyan erélyesen, hogy az anyósom meghökkent.
De csak egy percre.
- Micsoda!
Nem vagy jó!
És újult erővel rámvetette magát.
- »Én nem vagyok jó !?«
Ezt mindenki mondhatja magáról.
» Én nem vagyok jó «.
És azt hiszed, hogy ezzel már vége is.
Te igenis jó vagy... egy angyal.. azt csak mi tudjuk , hogy milyen jó.. és különben is ez mindegy....
Ha nem is vagy jó, de a kötelesség!
És ő semmit se csinált, én mondom a felesége, hogy semmit se, semmi rosszat, csak ellenségei vannak és irígyei...
Azért, mert olyan nagy és olyan okos ember...
De ha most Ön is oda akar állni az ellenségei és az irígyei mellé...
Ha azt hiszi, hogy ezt lehet..
Én nem bánom...
Ha cserben akar hagyni minket...
Ezért felelni fog valamikor a jó Istennek...
De mit is beszélek össze-vissza vén asszony, én!?
Felelni fog ?
Hiszen maga nem hagy cserben.
De sohasem, két védtelen szegény nőt...
Hiszen...
Te jó ember vagy, olyan jó...
Felelni akartam megint.
De Ilona rám nézett szigorúan és erősen.
Eddig nem szólt egy szót sem, most sem.
Csak nézett szigorúan és erősen és gyűlölettel.
Azt hiszem, sosem gyűlölt még ennyire.
Még a nászútunkon sem.
Nézett és parancsolt és ennek nem lehetett ellentállani.
Megkértem a hölgyeket, menjenek ki, fel akarok öltözni és rohanni gyorsan oda, ahová Michaelis Gusztávot juttatták az ellenségei és az irígyei.
Ilona kiment, az anyja is, de alig két percre.
Már újra nálam, szinte beesett a szobámba és - hiába minden könyörgésem, - rámhúzta a harisnyámat, a cipőmet , letérdelt elém és úgy öltöztetett haragos és kétségbeesett buzgalommal, ez a finom és igazán még nem is öreg hölgy, aki elé biztos, hogy világosban még sosem került öltözetlen férfi, még az ura sem.
Rámhúzott és erőszakolt mindent, harisnyakötőt és cipőt rámszorított, a kabátomat rám gombolta és már nyomott is ki az ajtón, még azt sem engedte, hogy megmosakodjak.
Lent kocsi és míg mentem a Zrinyi uccába, kábultan eszembe jutott mindenféle, hogy íme mennyi és micsoda véletlenek a világon.
Ilona éppen tegnap ún rá a testvérére és ma reggel már az apját a rendőrségre...
Mindez persze véletlen, csupa véletlen.
Ő igazán nem azért jött tegnap haza, mintha...
Micsoda ocsmány gondolat!...
Ha komolyan gondolnám, megérdemelném, hogy eltaposson érte a ló, aki a kocsim elé van fogva .
Mert hogyan tudhatta volna ő már tegnap azt, hogy mi fog történni ma!
Ilyesmit senkisem tudhat előre.
Nincs az az ember a világon, aki valamit előre tudhatna.
Az apósom sem tudta előre.
Hiszen ha tudta volna, bizonyára hív, hogy jöjjek be a bankba és nézzem meg a könyveit.
De nem hívott, most már hónapok óta nem és nagyon helyesen , mert miért hívott volna, amikor ő sem tudta, hogy mi készül ellene.
Hogyan is tudhatta volna ?...
A Zrinyi uccában ki a kocsiból és föl a lépcsőn.
Kettőt-hármat is ugrottam egyszerre , mint a bakkecske, behúnyt szemmel előre.
Szerencse, hogy mint ügyvéd jól ismerem a főkapitányság lépcsőit, folyosóit, szobáit.
Milyen szerencse ez is!
- A fia vagyok, az ügyvédje! - mondtam, hogy odaértem az ügyeletes tisztviselő elé , aki apósomat kihallgatta.
Ő pedig állt feszesen a kapitány előtt, arca kicsit szürke, de másként kemény és bátor, végig férfi most is és nagyobb mindenkinél.
A húsz centimétert azt nem vehetik tőle el, még itt sem!
És egyébként is monokli a szemében és az arca borotvált , tiszta.
Kedvet éreztem, hogy bocsánatot kérjek tőle, amiért így jöttem hozzá mosdatlanul.
Belenéztem az iratokba és aztán elkezdett bennem dolgozni az ügyvéd-gép.
Tudtam, hogy mit kell csinálni és meg fogom csinálni.
Nem mintha jó ember volnék, hiszen éppen ma jelentettem ki, hogy nem vagyok jó ember, de megteszem hiúságból, csak azért, hogy megmutassam, mit tud bennem az ügyvéd.
Ma kiteszek magamért és meg fogom mutatni a többi ügyvédnek, mindnek, valamennyinek, hogy mit tudok én!
Az ember nem hiába tanulta a mesterségét és hadd irígyeljenek és pukkadjanak, amikor látják, mekkora csávából tudok én kirántani egy embert.
Igaz, szép ügy is volt és sokan megirígyelhettek volna a szerencséért, hogy éppen az én kezembe jutott.
Az irígység jogos, de - sajnálom tisztelt kolléga urak - a szerencsémet, az én egész külön nagy szerencsémet, nem adhatom önöknek.
Ami az enyém, az az enyém!
Átfutottam az írásokat és az álmosságtól kóválygó fejjel is megértettem, hogy mit kell itt tenni.
Kértem a kihallgatás felfüggesztését mindaddig, amíg az ellenfél ügyvédeivel tárgyalok.
- Egy, legfeljebb két óra mulva visszaleszek.
Apósomra néztem, bátoritottam.
- Egy cigarettát, - súgta felém elepedt hangon és ahogyan mondta, ritkán érkezett ennél meghatóbb kérés fülemhez.
Kezébe csúsztattam a tárcámat.
Azután le, megint bakugrásokkal a lépcsőn.
Lent taxi-autó.
El az ügyvédekhez.
Nem tartott sokáig a dolog.
Megleptem őket, rájuk rohantam, letepertem őket a mohóságommal.
Vállalok és aláírok én mindent, amit csak parancsolnak és nem bánok semmit, szavatolok az egész vagyonommal.
Jó pénz az öreg Michaelis, még most koldusszegényen is.
A kisujja többet ér az egész Rothschild-háznál.
Mit tudjátok ti , hogy ki az a Michaelis Gusztáv?
Ostobák!
A hátam mögött összenevettek, hogy aláírok .
Csak nevessetek!
A végén mégis én csinálok majd jó üzletet.
Mert eljön az idő megint , hogy futnak a táviratok az Államokból.
Egy egész külön kábelt kell majd a tenger alá fektetni és ennek a kábelnek más dolga sem lesz, minthogy kiszolgálja Michaelis Gusztávot és Amerikát, amint éjjel-nappal táviratokat küldenek egymásnak.
Ők ketten .
Apósom és Amerika.
Ez így lesz és akkor ti fogtok sírni és én fogok nevetni.
Mert pénzem lesz sok és nyereség temérdek.
Hasznok és kamatok is.
Tudjátok is ti azt, hogy mennyi pénzt lehet keresni Michaelis Gusztávon!
Csak érteni kell hozzá.
És aláírtam mindent.
De - délre már vittem haza az öreget.
Autón mentünk és ő egész úton szemébe nevetett a városnak.
Fölényesen, okosan.
Büszkén nézett ki az autó ablakán és fogadta a köszönéseket.
Mert már megint köszöntek neki az emberek, mélyen, alázattal és én ott ültem mellette gőgösen és eltelten és eszembe jutott, hogy ez a sok köszönés, ez a hódolat és csodálat mind egy kicsit nekem is szól.
Az én aláírásom.
Olyan volt , mintha megvásároltam volna valami nagyon nagyszerűt, egy természeti csodát, a Niagara vízesést, például, ami eddig mindenkié volt.
Szegény ostobák!
Ők köszönnek neki és csodálták és azt hiszik, hogy még mindig az övék.
Pedig, - jó, jó, csak bámultatok, - a Niagara mától fogva magántulajdon.
Megvette: dr. Berényi Sándor ügyvéd.
Budapesten .
Alkalmi vétel, pompás!
Ezt csináljátok utánam, ha tudjátok.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE