Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Lakatos László
A teve
Keletkezés ideje
1925
Fejezet
52
Bekezdés
1649
Mondat
6059
Szó
42332
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
XXXVIII.
Ötszobás lakást vettünk megint.
Két szoba az iroda, három a miénk.
Hol volt ez még a régi, palotás nagyurasságtól!
De újra voltunk valakik.
Az Alkotmány uccában laktunk , közel a törvényszékhez, jobb segédek az irodában, új bútorok, Ilonának egy-egy új ruha, kalap, olykor kocsi is.
Az öreg maradhatott a szanatóriumban nyugodtan.
Már második hete, hogy az új lakásban laktunk, amikor az uccán találkoztam Erdős Gyula úrral.
A precíz agytulajdonos, a monarchia legnagyobb furnérgyárosa!
Már nem fordította el a fejét, sőt megállított, kezelt velem.
- Gratulálok.
Hallom, újra szépen feldolgozta magát.
- Istenem?
Megint tudunk élni.
De hol vagyok még attól, ahol valamikor tartottam.
- Na, megjön majd az is.
De annyija már mégis csak van, hogy az ember meghívhatja magát magukhoz egy kis vacsorára.
- Nagyon kedves...
- Nem.
Komolyan.
Szeretnék magukkal együtt lenni.
- Túlságos megtiszteltetés.
Majd megbeszéljük a feleségemmel és azután fogok kérem telefónozni.
- Még kedvesebb volna, ha az asszonyka telefónozna...
Kézcsókomat őnagyságának , kézcsókomat...
Amikor hazaértem:
- Már jelentkeznek a vacsoravendégek.
Mit gondol?
Ki szeretné magát hozzánk meghivatni?
Ilona kicsit elpirult.
Az örömtől.
Újra társaságbeli asszony.
- Erdős Gyula úr.
Megvert a nézésével, mintha valami rosszat tettem volna.
- Remélem megmondta neki, hogy...
- Azt mondtam, hogy előbb megbeszélem magával.
- Megbeszéli!
Mit kell itt megbeszélni.
Nem!
És nem!
És nem!
Minden megbeszélés nélkül.
Ideültetné az asztalhoz azt, aki valamikor megkérte a feleségét...
És maga férfi!
Nahát!
Ki akart menni a szobából.
Azután megállt.
- Tudja maga azt...
Elhallgatott.
Sokáig, szigorúan hallgatott.
- És ha csak a kezemet kérte volna meg....
De tudja maga azt, hogy amíg szegények voltunk üzent értem, ajánlatokat tett.
Gondolhatja, hogy mit...
Mocskosakat , amilyeneket csak egy szegény nőnek mernek.
Akarja látni a leveleit ...?
- Én...
Ezt igazán nem tudtam...
Ezt...
- Mit tud maga!
Semmit sem tud.
Akkor olyan egyedül voltam és hétszámra hús sem volt az asztalunkon és én mégis azt üzentem neki...
Azt üzentem neki, hogy: »Ami nekem kell, azt csak a férjem veheti meg.«
- Ez természetes.
- És ha a férjem nem tud ebédet főzetni, hát én koplalok...
Ezer kísértés között én védelmeztem magamat egyedül.
Én, Berényi Sándorné!
És hol volt akkor Berényi Sándor?
A faképnél hagyott.
Megérdemeltem.
Bizony igaza van.
Hol volt akkor Berényi Sándor ?
Na, de hogy ez az Erdős Gyula úr ilyen gazember úr!
Hát erre használja azt a precíz agyvelejét!
Ezért gazdagszik és ezért nem tűr maga mellett más furnérost!
Nem!
Egyet sem az egész nagy monarchiában!
A legelemibb lett volna, hogy ma elutasítom Erdőst .
Meg kellett volna éreznem mindent és lehordani őt gorombán, csúnyán.
Hát így , persze, ez egészen más.
Erdős úr, vegye tudomásul, de nem csak maga, vegye tudomásul mindenki, hogy Michaelis Ilona, nem: Berényi Sándorné! ő maga mondta így: Berényi Sándorné... szóval az én feleségem nem szokta az ura asztalához ültetni azokat a férfiakat, akik őt akarják.
Vagy Elemér Miklós ült is valaha a mi asztalunknál?
*
Néhány nap mulva.
Egy kis levél a feleségem íróasztalánál.
Nyitott és ott felejtve...
» Nem!
Én nem akarom többé tudni, hogy hol a Fő ucca.
Akkor hívott volna, amikor nem volt senkim és semmim.
De te akkor cserben hagytál gazember!...
Az uramat nem szeretem.
De ...«
Természetes (de hiszen az annyira hozzá is tartozik a gyáva, a lopakodó természetemhez ), nem szóltam semmit sem.
Úgy tettem, mintha semmiről sem tudnék.
És különben is nem mertem ma Ilonához szólni.
Tegnap este volt egy kis jelenetünk, nem sok, de az első kellemetlenség hónapok óta.
Karácsony előtt vagyunk és ő azt akarta , hogy utazzunk két hétre a Semmeringre.
Meg kellett tagadnom.
Itt még nem tartunk .
Talán jövőre ilyenkor, de most még nem.
Azért, hogy van újra lakásunk, pár bútorunk , neki néhány ruhája és valamicske a bankban - ezt még nem szabad.
Majd!
Ha lehet.
De ha ma kezdem újra a régi tempót, akkor tavaszra mehetünk vissza a Stáció uccába, a két szobába, a hideg főzelék vacsorába, már pedig az én koromban onnan legföljebb ha egyszer van vissza.
Megmondtam ezt neki.
Ő végig hallgatott komolyan.
Nem örömmel, de nem is gyűlölettel .
Itt akár be is fejezhettük volna, az én ostobaságom volt, hogy a végén kicsit fölényes-félén megkérdeztem tőle:
- Hogyan van az kérem, hogy ott kint a Stáció uccában, amikor csak fél darab kenyér jutott együnkre, sosem kért egy második felet, most pedig, hogy egy kicsit újra lélekzünk, már megint Semmering és utazások...
- Ez éppen azért van, - felelte, - mert újra lélekzünk.
Akkor nem lélekzettem és vak voltam és süket.
Nem voltam ember és nem voltam asszony, csak a szegénységemet éreztem és a fáradságomat, de a testemet nem.
De most újra érzem, hogy élek, van testem.
Hús, vér, rajta bőr.
És be akarok hozni mindent.
Sokat, amit mulasztottam .
Még többet, mint amennyit mulasztottam.
*
Ez tegnap volt.
Ma egész nap nem szóltunk egymáshoz estig.
Este!
Együtt vacsorázunk .
Fekete kávé és ő megszólal - végre! - tegnap este óta először.
- Igaz, - mondta, - telefonozni kellene Erdősnek.
- Te... essék?
- Hiszen a multkor abban maradtunk, hogy meghívjuk őt vacsorára.
Vagy már nem emlékszik?
- De emlékszem és ha parancsolja...
Kivette számból a szót.
- Nem, majd magam telefonozok neki.
Hiszen ő maga mondta: »Még kedvesebb volna, ha az asszonyka telefonozna «.
Nem?
- De igen.
Így mondta.
Szóról-szóra így mondta.
- Helyes.
Holnap telefonálok neki.
Persze egyedül aludtam ezen az éjszakán.
Egyedül aludtam és álmodtam - Elemér Miklóssal.
*
Amikor Erdős úr a héten már másodszor vacsorázott nálunk, a fekete és a konyak közt hanyagul odavetette:
- Kedves volna, ha karácsonykor két hetet töltenénk a Semmeringen.
Nagyságos asszony nem is tudja, milyen boldoggá tenne, ha a vendégem lenne...
- Természetesen az urammal.
Így gondolja?
- Természetesen.
És Erdős úr koccintott felém.
- Szervusz pajtás, - mondta és a szeme jóllakott, pajkos, kicsit ingerkedő mosolyt küldött felém.
Azontúl tegezett engem.
De én is őt.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE