NEGYEDIK FEJEZET, amelyben valami kiszivárog.
A telekkönyvi hivatal felé tartva, János még megmagyarázta Sallai Nagynak, hogy ezt a régészeti dolgot ne említse senkinek, ha nem muszáj.
Nem akarja, hogy az egész város az ő barátján nevessen.
Hanem a telekkönyvvezető helyettese történetesen éppen Parajh Marci volt.
A hivatalos aktus elintézése s a telekkönyvi illeték lefizetése körüli dolgokat elintézvén, alig várta, hogy átszaladhasson a városházára, ahol is előkerítette Suszter Janit s elmondta neki, hogy az egyik pesti ember megvette a Sallai Nagy András köves telkét.
Tíz perc kellett ahhoz, hogy ez a hír szétterjedjen a városban, mint ahogy az olajcsöpp szétterjed a szöveten, lassan és folyamatosan , de feltartóztathatatlanul.
Délután két órakor már Flupánszky Tódor csapos ezen tanakodott, Bonyavka órás ezen rágódott, Lukács Dönci, a vármegye leggazdagabb emberének fia ezt mesélte a kisasszonykáknak.
Kecskéssy Szaniszló, akiről említettük, hogy Mátyás király híres lustáinak egyikétől származik, a méhesében ült egy hintaszékben, csöndesen ringatózva ingadozott az elalvás és az ébrenlét között és szerette volna kitalálni, hogy miért vette meg a pesti ember azt a vacak földdarabot, de lusta volt gondolkodni és ha nem lett volna lusta, akkor sem találta volna ki, - a kastélyban Ulánszky Elek báró és szép felesége vitatkoztak erről a kérdésről és Csöppi kutyának is ráncos volt a homloka, nem lehetetlen, hogy e probléma miatt .
Parajh Marci, aki helyzeti előnyénél fogva legelőször és legtöbbet tudott az ügyről, a kérdések áradatának áldozata lett, úgyhogy ez este nem háromnegyed tizenegykor, hanem már féltizenegykor hazavitték a kaszinóból abban az állapotban , amelyben egy baljós napon Noé apánkat találták a fiai.
Az öt éve húzódó kártyaparti résztvevői, Raszkovszky Péter és Nagy Bandi, egy-egy kiosztás között olyan soká eltanakodtak erről az ügyről, hogy a kibicek majd megpukkadtak türelmetlenségükben: (A kibicek ugyanis már délután letárgyaltak mindent, ami letárgyalható volt.)
Délután Lukács Ede, a Sápvári Bank elnöke magához rendelte a titkárát és így szólt hozzá:
- Nos, Dezső, mit tudott meg abban az ügyben?
Poross Dezső, Sápvár legelegánsabb fiatalembere, vigyázz állásba merevedett és kissé fontoskodó, de csinos arcán a nagy felfedezések és leleplezések pillanatainak kifejezése jelent meg:
- Ez a dr. Kovács Zénó igen neves régész - mondta.
- Fővárosi szaklapokban több tanulmánya jelent meg a magyar renaissance és a rómaiak dáciai és pannóniai településeinek tárgyköréből.
Bizonyos számítások alapján azt hiszi, hogy az illető telken találhatók azok a Mátyás-korabeli kincsek, amelyeket állítólag Mátyás egyik alvezére zsákmányolt egy Podjebrád elleni hadjáratban és amelyeket itt ásott el a krónikák szerint.
- Ezt az illető mondja? - kérdezte Lukács Ede, feszült figyelemmel.
- Nem - felelte Poross - éppen ez az érdekes.
A társaságában levő hírlapíró , bizonyos Fehér János, azt mondja, hogy weekend-házakat akarnak felállítani ezen a telken.
Ehhez a kijelentéséhez ragaszkodik.
Kucserát már kétszer elküldtem hozzájuk.
Közvetlenül nem akarok informálódni.
Weekend-házat!
Öt kilométerre a legközelebbi víztől!
Ötszáz méterre a legközelebbi fától!
Itt, ahonnan a bennszülöttek is máshova mennek nyaralni!
Haha!
Lukács Ede, a Dunántúl nagy pénzembere, különös arckifejezéssel nézett maga elé .
Ez volt az a nevezetes Lukács-féle arckifejezés, amelyről semmi mást nem lehet mondani, mint hogy hallatlan respektust gerjesztett a tárgyaló felekben.
Ez a különös arckifejezés azt jelentette, közhit szerint, hogy Lukács Ede gondolataiban most messze megelőzi azokat, akikkel tárgyal, vagy akik valamilyen ügyben az ellenfelei.
Ez az arckifejezés tette Lukács Edét naggyá.
Legalább is a közhit szerint.
Most örökké kételkednem kell abban, hogy a napoleoni gesztusok előbb voltak, mint a napoleoni sikerek.
Általában valamely karriernek, vagy társadalmi tüneménynek az okai később szoktak jelentkezni, sokkal később, semmint a tünemény lefolyt.
Utólag, magyarázatok és kommentárok formájában.
Kétségtelen, hogy ez a Lukács-féle arckifejezés azért döbbenti meg az embereket, mert már előzőleg hallottak róla.
És valamely túlbuzgó titkár vette észre először, olyan időpontban , amikor Lukács már nagy volt.
És lehet, hogy Poross Dezső volt ez a túlbuzgó titkár.
Sok apró, lényegtelennek látszó párbeszéd és esemény folyt le és történt a délután folyamán, amíg az ostromállapot-szerű hangulat beállott Sápvárott, amelyre Fehér Jánosnak és Kovács Zénó dr.-nak szüksége volt.
Ahhoz, hogy szélhámosságuk sikerüljön, nem kellett semmit tenniök, - ahhoz csupán az kellett, hogy az emberekben ne csalódjanak.
Hogy ne csalódjanak az emberek kapzsiságában , mohóságában, kíváncsiságában, fecsegőkészségében és fantáziájában.
Ezt a napot , amint később leírjuk, a két szélhámos Sallai Nagy András uram házában töltötte és olyan módon szórakoztak késő estelig, mintha nem is lennének szélhámosok.
Ellenben a város megtelt suttogással, találgatással, az emberek kérdeztek és feleltek.
Aki ebben a pillanatban kérdezett, az a másik pillanatban válaszolt.
Ebben a pillanatban még semmit sem tudott, a másikban már órákig magyarázott a szomszédjának.
A toronyőr minden félórában körüljárta a tornyot, Bonyavka lehúzta a redőnyt, Kecskéssy Szaniszlót felöltöztette az inasa, Ulánszky báróné sétálni vitte a kutyáját, Simeneczné a Bodza-utcában megverte a gyerekét, a gyerek sírt , az utca pisszegett.
Amint leszállt az alkony, Bus Laci beült a konflisba és kivitette magát a szőlőjébe.
Innen, a szőlőből nézve olyan volt a város, mint egy Franz Sedlacek-kép.
Kísérteties fények úsztak a torony körül, a házak egyik fele fehér volt, a másik fele fekete, a fák ágai vékonyra nyúltak az alkonyi ködben , mintha szellemek ujjai lennének és míg Felsősáp tornyán még egy messzire távozott nap sugarai fénylettek, addig Sápvár keleti fele teljesen eltűnt a ködben.
Lukács Ede hazavitette magát a kétemeletes villába, amely a Fő-utca és a Győri-út sarkán állt.
Keresztülment egy szobán, amelynek padozatát és falait vastag és drága perzsaszőnyegek borították s amelyben egy zongoránál a lánya ült, az ablaknál pedig a felesége.
Félhomály volt a szobában.
Minden kép, dísztárgy, fal gazdagságot lehelt.
A zongoránál ülő lány fogalom volt a megyében.
Lukács Sári !
Amikor ezt a nevet valaki az olvasók közül kimondja, nem érezheti az elfogódottságnak, tiszteletnek és irigységnek azt a minden idegszálát elöntő izgalmát, amelyet a megyebeliek éreznek ilyenkor.
Lukács Sári!...
Magas , sötétszőke hajú, karcsú, szép, büszke lány, akit a legszebb hintó vitt az iskolába, amikor még iskolába járt és ha rosszul tanult, akkor a tanárok buktak meg, nem ő...
- Dönci nincs itthon? - kérdezte a nagy ember, amint átment a szobán.
- Nincs, miért lenne itthon? - hangzott a stereotip felelet Lukácsné részéről .
Lukácsné még csak harmincnyolcéves volt, de néhány évvel ezelőtt elhízott és ez a sorscsapás a kedves, kedélyes és barátságos asszonyból keserű és önmagával meghasonlott lényt teremtett.
Minden elképzelhető módot kipróbált, hogy lefogyjon , de minden fogyókúra után néhány kilóval kövérebb lett.
Úgy érezte, hogy minden elemi erő és a természet minden titka összefogott ellene és minden élő ember rajta mulat.
Idővel olyan intenzíven bánkódott efölött, hogy az állandó rágódás és búslakodás következtében teljesen lefogyott.
Most soványabb, mint valaha, de jókedve nem tért vissza többé.
Lukács Ede a dolgozószobájába ment és az íróasztalához ült, amelyet rejtélyes okokból nehéz vörösmárványlap borított.
Leült és egy ceruzát vett a jobbkeze mutató- és gyűrűsujja közé s azzal dobolni kezdett.
E pillanatban még nem volt tisztában vele, hogy mi a tennivaló.
Egy Lukács Ede a döntést mindig és kizárólag Lukács Edére bízza és így gyakran történt, hogy valamely fontos ügyben másnapra halasztotta a döntést és amikor másnap reggel felébredt, az első gondolatát úgy fogadta, mint parancsot.
Vakon bízott önmagában ; egészen bizonyos volt felőle, hogy pénzügyi dolgokban tévedhetetlen a szimata.