Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Lakatos László
A teve
Keletkezés ideje
1925
Fejezet
52
Bekezdés
1649
Mondat
6059
Szó
42332
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
IV.
Michaelis Ilona szőke volt.
Szőke?
Mindenki lehet szőke.
De az ő hajának valami fáradt napszíne volt, azután meg néha, mintha csupa ezüstös vízcsepp csillogott volna rajta.
Sírt és dalolt ez a szőkeség és én máig is azt hiszem, hogy nincs neve annak a zománcnak, ami az ő haján volt.
Éles, kék szemek, hosszú fiús lábszár és kezek.
A tekintet éles derűje, az ajkak titokzatos mosolya beszédközben.
És aztán a hang !
Valami misztérium volt ebben és az arcában is, egyáltalán lényében, az egész Michaelis Ilonában és húsz centiméterrel volt magasabb, mint én.
Éppen úgy, mint az apja.
Acélkék ruha volt rajta a legfinomabb nyári szövetből, ezüstszürke harisnya és kivágott cipő, mélyen kivágott, alig valami cipő a lábfej fölött, fején kis , feketefátyolos kalap és karján hosszú fehér kesztyű a könyökhajlásig.
A bőre, milyen fehér és én szerettem volna, ha abban a percben szerecsen vagyok, hogy még jobban csodálhassam ezt a fehérséget és imádhassam!
Imádhassam!
Azután megcsókoltam a kezét.
Nem is igazi csók volt, csak hosszú, mély lélekzet a kesztyű fölött és én azt hittem, hogy sosem ébredek föl ebből a lélekzésből.
Elmentek és ma is csodálom, hogy egyáltalán tudtam tőle elköszönni.
Visszaestem a karosszékbe.
Szerettem volna becsukni az ablakot, hogy a szobában maradjon a levegő, amit ő lélekzett.
Térdre buktam a szék előtt, amelyen ült és sokáig sírtam.
És szégyeltem magamat és fájt, hogy én én vagyok, dr. Berényi Sándor .
Eddig nem volt mértéke az én kicsiségemnek, de most, hogy láttam Michaelis Ilonát!
Ki vagyok én ő mellette és milyen reménytelen.
Milyen reménytelen.
Még csak délután hat óra volt, augusztusban világos nappal.
Lehúztam a redőnyöket , éjszakát csináltam, ágyba feküdtem.
Hát hiába, nem lehet egy ember annyi éven át büntetlenül ördög.
Az előbb is, hogyan kieszeltem, milyen ravaszul kiagyaltam, hogy ügyvédje leszek Michaelis úrnak .
Szolgálni fogom őt évekig ingyen és azután kizsákmányolom ezt a nagyszerű embert , megtanulom a finom és fensőbb beszédmodorát, utánzom mozdulatait, lemásolom ruháját és cipőjét, lassan kifizetem az adósságait és akkor: én írhatok levelet Párizsba és táviratozhatok az Államokba, én leszek a Michaelis úr, kilopom őt a világból és behelyettesítem magammal, bitorolni fogom helyét a földön és az emberek össze fognak vele téveszteni és dicsősége lassanként rám száll.
Mindennek most vége.
Michaelis Ilona.
Hogy az ágyban feküdtem, szerettem volna a párnát ölelni és harapni , kiabálni és zokogni.
Még ezt sem tudtam.
Á!
Sokkal ravaszabb voltam már akkor , romlott.
Más ember ilyenkor meghal a fájdalomtól, szédül és véresre zúzza magát az őrjítő, a fájdító boldogságtól, hogy ez jött az életébe.
De nekem akkor már régen nem volt szívem.
Nekem csak agyam volt és sok-sok ravaszság benne.
Fölkeltem, lámpát gyujtottam.
Hideg víz alá álltam, azután felöltözködtem és föl-alá jártam a szobában.
Gondolkoztam.
Ma is büszke vagyok rá, hogy milyen furfangosan.
- Nem, hát az nem lehet...
Tenisz, bál, koncertek, mindezt nem nekem találták ki.
Én azokon a helyeken elvágódom, megbukom, nevetségessé leszek.
Itt csak egy van : dolgozni érte, megfeszülni.
Hát igen: megvesztegetni őt, munkával, vagyonnal, egy élettel.
Utazás Párizsba.
Sok pénz a szekrényben.
Részvények, bankbetétek.
Lakás , mindig egy szobával több, mint másnak.
Ruhák kettővel több.
Kocsik és autók... és ha nem megy tovább, végre is adósságot csinálni, sokat, mind az öt földrészen.
Eddig nem tudtam, hogyan kell, de most már tudom ezt is.
Ma délután tanultam meg Michaelis úrtól, sunyin, óvatosan, úgyhogy ő észre sem vette.
És nyomban nekifeküdtem és tanulmányozni kezdtem a Michaelis-iratokat.
Szívem erősen kopogott, de én tanultam hideg fővel az írásokból, mintha csak szigorlatra készültem volna.
Egész éjszaka tanultam.
Reggel megfürödtem, megborotválkoztam és míg öltözködtem, a tükör előtt Michaelis urat utánoztam.
A kocsiban Michaelis Ilonára gondoltam.
Egészen hidegen ezt is.
Még nem szeret, ez természetes.
Nem is fog szeretni sohasem, ez is természetes.
De hiszen mást sem szeret.
Ilyen... ilyen egyetlen nő senkit sem szerethet.
És akkor?
Ha senkit?
Hiszen én sem vagyok kevesebb, mint a többi senki.
Így gondolkoztam.
Számtanilag gondoltam Michaelis Ilonára.
Az ő bankjukba mentem.
Szabad volt, hiszen már jogtanácsosa voltam a Michaelis-cégnek.
Odaértem.
Feleségül kértem Michaelis Ilonát.
Michaelis úr mosolygott.
Néhány szót szólt, ilyenféle szavakat, mint: »Kérem szépen « és »nagyon érdekes «.
Azután megint mosolygott és kezet fogott velem.
Egy óra mulva elküldte hozzám a könyvelőjét és visszakérte az iratait.
Még az ügyvédi megbizatást is megvonta tőlem.
- Megmérettél és könnyűnek találtattál, - gondoltam.
- Ez is számtan.
Átadtam az írásokat, a könyvelőt megkínáltam egy cigarettával és elbocsátottam.
- Szép pör lett volna.
Igazán sajnálom.
Sokat kereshettem volna, - mondtam neki búcsúzáskor.
Azután kihajoltam az ablakon.
Szép délelőtt volt, az uccán rengeteg fiatalember sétált.
És közülök egyik sem a Michaelis Ilona vőlegénye.
Százezer férfi közül egy sem.
És mind az uccán járnak, mosolyognak és cigarettáznak.
Én is rágyujtottam.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE