Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Lakatos László
A teve
Keletkezés ideje
1925
Fejezet
52
Bekezdés
1649
Mondat
6059
Szó
42332
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
XLIV.
Éjszaka összeadtam a noteszt.
Végig az egészet, mindent.
Nagy szám jött ki .
Megdöbbentem.
Azt mégsem hittem volna, hogy ennyivel tartozom.
Igaz, hogy nem volt egy kalaptű, amit be nem jegyeztem volna.
De mégis, ez az összeg rettentő.
Ennyire nem számítottam.
Többel tartoznom már nem szabad.
Életveszélyes volna.
Másnap reggel kivettem a bankból a pénzt.
Betettem a tárcámba, autóba ültem.
Ki Erdős úr irodájába.
És nyugtát fogsz adni gazember!
Ma nyugtát a kezembe!
Mintha csak megérezte volna, hogy miért jövök.
Másfél óráig várakoztatott engem, a bankigazgatót!
Mindenféle semmi embereket fogadott előttem, titkárokat , gépírónőket, szolgákat hívott és küldött, míg én, a legjobb barátja, ott égtem az előszobában egy karosszékben és egyik félcigarettát a másik után dobtam el.
Hát lehet ez!
Ez az ember minden este csak csönget nálam és az ajtó magától pattan föl előtte , teríték várja és - szervusz! szervusz! - már ül is le az asztalhoz, egyenesen a feleségem mellé, aki mindig az ő kedvenc ételeit főzeti, pedig tudja, hogy azok ártanak az én gyomromnak.
És én most itt, ebben az irodai előszobában, mint valami állástkérő siheder.
Úgy éreztem magamat, mint valamikor, amikor ott ültem a hatalmas ügyvéd íróasztala előtt és vártam, hogy: mi lesz, elfogadja -e a dolgozatomat és akkor lesz ebéd, vagy pedig kidob és én vihetem a zálogházba a kalapomat.
Akkor nem voltam olyan lent, mint most.
És akkor legalább ketten ültünk egymással szemben, de most itt annyimindenféle ember közt.
Hogy nem szégyeli magát az ilyen viselkedéséért.
Végre bejutottam hozzá.
Pár udvarias szó, bocsánatkérés.
Le akarok ülni, amikor látom, hogy van valaki harmadik is a szobában, egy fiatalember.
Ránézek, Erdős megért.
- Kérlek, a gyorsíróm.
Remélem, nem bánt, ha itt van.
Bánt?
Mi az, ami engem még bántani tudna.
- Egyáltalán nem.
Csak kérlek, szeretnék veled négyszemközt beszélni.
Fölállt.
- Négyszemközt?
- Igen.
Vagy nem tudod, kérlek, hogy mi az a négyszemközt?
Négyszemköztnek hívjuk azt, amikor ketten beszélnek egymással.
Mert két embernek van összesen négy szeme .
Igaz, hogy van olyan ember is, akinek egymagának van négy szeme.
Ezek azok, akik azt is meglátják, ami a hátuk mögött történik.
Elvörösödött, az asztalra csapott.
- Martin úr menjen ki!
Kiküldte a gyorsírót.
Micsoda igazságtalan egy ember.
Én vagyok vele szemtelen és ő mással gorombáskodik.
Úgy látszik, már érzi, hogy nem vagyok többé a cselédje.
Most felmondok neki.
Ajka zavartan mozgott.
Valamit akart mondani.
Megelőztem.
- Kérlek, ne fáradj.
Most jövök a tanártól.
Azt mondja, az idegeim tökéletesen rendben vannak és nem is dadogok.
Má... ár.. már... ne... nem... is da... da ... dadogo... go... go... gok.
- Hallom.
És egy hangosat nevetett.
Belefűrészelt az arcomba.
Benyúltam a zsebembe, kivettem a borítékot, amiben kikészítettem a pénzt.
Levágtam az asztalra.
- Mi ez?
- Ez, kérlek, egy boríték és benne pénz.
- Pénz?
- Igen.
Az Osztrák-Magyar Bank bankjegyei.
Aláírta őket a bankkormányzó és mindkét állam pénzügyminisztere.
- Pénz?
- Pénz.
- Nem értem.
Még egyszer kérdezlek: mi ez?
- Hogy ez mi!?
Ez - ez...
És kivágtam az asztalra a noteszkönyvet.
- Pontos könyvvezetés.
Azt hiszem nem tévedtem egy fillérrel sem.
És - köszönöm, hogy eddig szíves voltál hitelezni nekem.
Belenézett a noteszbe.
Talán nem is akart, de egészen gépiesen megfogta a kis könyvet, lapozni kezdett benne, számokat olvasni.
Felbőszített.
Micsoda!
Ez az ember nem bízik meg az összeadásomban?
Talán azt hiszi , hogy csalok.
- A számok pontosak.
Nem csaltam.
Nem tévedtem.
Leszel szíves nyugtát adni róla.
Hosszú szünet.
- Fiam...
- Nem, ne mondd, hogy őrült vagyok.
És ha az is vagyok.
Megengedhetem magamnak .
Eleget dolgoztam, eleget kínlódtam ebben az életben.
Most már pénzem is van, gazdag is vagyok, szabad egyszer őrültnek is lennem.
Különben is tisztázzuk: mi az őrültség?
- Na de...
- Az őrültség betegség.
Az egyiknek a gyomra fáj, a másiknak az agya.
Egyre megy.
És szeretném látni, hogy te egy embert, aki pénzről nyugtát kér, kidobsz csak azért , mert annak fáj a gyomra.
Ha őrült vagyok...
- Az vagy!
- Akkor is az az én őrültségem.
Az én privát passzióm.
És amíg át nem harapom a torkodat, neked semmi közöd hozzá.
- Át akarod harapni a torkomat?
Nem emelte föl öklét, nem jött felém, nem fenyegetett, nem védekezett.
Csak elnevette magát hangosan, jókedvűen.
Tiszta nevetés volt, szívből jött, ez egyszer nem is fürészelt.
Mit tehettem?
Én is nevetni kezdtem.
- A torkodat?
Nem, kérlek alázatosan, ott a nyakad és a tokád körül nagyon hájas vagy és a tanár, akitől éppen most jövök, eltiltott a zsíros eledelektől.
Szünet.
- Rá akarsz gyujtani?
- Miért ne?
Elfogadtam és a cigaretta árát hamar leszámoltam az asztalra.
- Egyiptomi.
Tizenhat fillér.
Leszel szíves, ennyivel is többről kiállítani a nyugtát.
Szünet után ő.
- Nézd, fiam, beszéljünk komolyan...
- Kérlek, én nem is tudok máskép.
- Annál jobb.
Te most azt várod, hogy megkérjem tőled Ilona kezét.
- Tévedsz.
Én az Ilona férje vagyok és nem a mamája.
Én nem akarom férjhez adni az Ilonát.
- Én becsületszavamra mondom neked...
- És én is becsületszavamra mondom neked...
- Mit?
- Azt, amit te akartál mondani.
Ilona és te közted nem volt soha semmi sem.
- Ez így is van.
Férfiúi szavamra mondom.
- Sőt.
Én mondom a te férfiúi szavadra.
- Hát akkor ?...
Mire való az egész komédia.
Az ember baráti ajándékokat küld egy házhoz, ahol szívesen látták, legalább is úgy tettek, mintha szívesen látnák...
- Én, ami az én személyemet illeti, szívesen is láttalak.
Én igen.
Persze, hogy az Ilona is, arról nem állhatok jót.
Sajnos, azt hiszem, hogy ő nem...
- Ne folytasd, kérlek.
De engedd meg, hogy legalább befejezzem a mondatomat.
- Helyes.
Látod ezt már szeretem.
Ki nem állhatom az olyan embereket, akik nem fejezik be a mondataikat.
Ezek olyanok, mint akik - bocsánat - nem törülik le az orrukat.
Kis gyereknél, nem mondom, ez is kedves, de két vén szamárnak, mint mi ketten vagyunk, kötelessége, hogy befejezze a mondatot.
- Azt akartam mondani, hogy szívesen láttatok, mindennap nálatok vacsoráztam és...
- Most még se fejezed be!
Értlek.
Te azt akarod, hogy a vacsorákat vonjam le az összegből.
Helyes.
Velem lehet beszélni.
Amiben igazad van, abban igazad van.
Ha nekem van jogom fizetni, akkor neked is van jogod.
Le fogom vonni az összegből azt , amit fogyasztottál.
Hát várjunk csak...
Megettél nálunk, mondjuk kétszáz vacsorát.
Ez kitesz borral és szivarral együtt...
Most felém jött.
Le akar sujtani?
Nem védekeztem.
Álltam nyugodtan és vártam.
Én még sosem voltam ilyen helyzetben és engem érdekelt, mit csinál egy Erdős úr ilyenkor .
Hogyan ver meg ő valakit?
Valamikor ezt is ki kell tapasztalni.
Rám vág az ostorral ?
A teve türelmesen nyujtja púpját.
Nem bántott.
Csak egészen közel jött hozzám, azután járkálni kezdett, mozogni , körüljárt engem vagy tízszer is.
Nem bírtam tovább egy helyben.
Én is járkálni kezdtem.
Ő körüljárt engem, én körüljártam őt.
Két csúnya állat egy ketrecbe csukva .
Csodálom, hogy nem szaglásszuk egymást, mint az igazi fenevadak.
Végre is beleszédültünk mind a ketten.
Ő leült az íróasztalához, én az asztal mellé egy karosszékbe.
Kivettem a tárcámat, megkínáltam.
És hogy rágyujtott az enyimre, ami szintén egyiptomi volt, visszavettem az asztalról a tizenhat fillért.
Azután rágyujtottam én is.
- Kérem, Erdős úr, legyen kegyes a nyugtát aláírni.
Méltóztassék szaldirozni a számlámat.
- Magázol?
- Igen, kérem, bocsássa meg.
Tudom, hogy nem való.
Annyi hitvány embert magázok az életben és most egy olyan kiváló embert is, mint Ön.
Szeretnék kitalálni valami új megszólítást, ami se nem maga, se nem te, valami egészen újat, amin csak Önt volna szabad szólítani.
Egy szép szót, nagyot, Önhöz méltót...
Mindenesetre gondolkozni fogok rajta.
Addig is kérem a számlámat elintézni.
Nem is felelt.
Én:
- Hiszen ha úgy tetszik, Ön a pénzt jótékonycélra is adhatja.
Például tönkrement furnérgyárosok segélyalapja, vagy meghülyült agytulajdonosok temetkezési egyesülete javára.
Az Ön pénze, tehet vele, amit akar.
Nekem csak a nyugtával tartozik és én kérem a nyugtát.
Nagyon kérem.
Megint nem felelt.
Ölt a hallgatásával.
- Tessék csak idefigyelni, - folytattam - ha Önt bántja a dolog, számlázhatjuk a dolgokat másképpen is.
Nem kell felsorolni a gyémántokat és a prémeket és a virágokat.
Mondhatjuk azt is, hogy én vettem Öntől valamit... mondjuk barátságot ...
Egy vagón 96 fokos denaturált barátságot és most fizetek érte ennyit és ennyit.
Nem ment.
Semmi válasz.
Egészen reménytelen.
Ravasz ember, egy szót sem szól.
Ő nem gondolkozik és míg én azt hiszem, hogy ki tudom fárasztani, tulajdonképpen ő fáraszt ki engem.
Hol fogjam meg a zsiványt?
Botránnyal fenyegetem?
Kinevet.
Hogyan csinálhatnék botrányt én, aki bankigazgató vagyok, sajnos magam is egy kis Erdős Gyula úr.
Az Erdős Gyula urak pedig nem csinálhatnak botrányt.
Viszont ha nem vagyok én is egy Erdős Gyula úr, akkor most nincs pénzem, nem ülhetek itt, nem fizethetek és nem követelhetem, hogy nyugtázzák a számlámat.
Átkozott körforgás!
Vagy mondjam meg neki, hogy Ilona nem szereti őt?
Leleplezzem neki?
Mintha nem tudná .
Hát nem szereti.
Bánja is ő!
Hiszen ez nem ember, ez csak egy másik Berényi Sándor , aki nem törődik más emberekkel, azok szívével, lelkével, agyával, idegeivel.
Ez csak saját magával.
Ez egyszerűen megvesz egy embert és megvesz egy életet, mintha vásárolna egy fuvar furnért.
Fizet, nyugtát vesz és azt tesz a portékával, ami neki jól esik.
Életvásárló, éppen olyan mint én.
Ekkor hirtelen eszembe jutott valami.
A végső.
Miért ne mondjam meg neki is, amit megmondtam már egyszer valakinek.
Valakinek, aki százszor különb ennél az Erdős Gyula úrnál.
Valakinek, egy úriembernek, egy feltétlen úriembernek, az abszolút gentlemannek.
- Erdős úr kérem, ne gondolkozzék: Ilona nem eladó!
Ezt már megmondtam egyszer másnak is, egy nagyon kiváló embernek.
Valakinek, aki különb Önnél, különb nálam, különb mindnyájunknál.
Megmondtam magának Elemér Miklósnak, hogy: Ilona nem eladó.
Tudja Ön, hogy ki az az Elemér Miklós.
Felugrott.
Ha most szarva van, felöklel.
De hát neki nincs szarva.
Csak nekem van szarvam.
Nem tudott felöklelni, szólni meg nem akart hozzám.
Leült.
A száját csücsörítette.
Tudtam, megvetése jeléül most köpni fog.
Vártam, mi lesz?
Egy perc , azután kihúzta a zsebkendőjét, abba köpött.
A szőnyegre még sem tudott.
Hiába!
Úr ez is, nagyon finom úr.
*
És tovább nem volt.
Belekábultam a reménytelenségbe.
Nem lehet ezzel az emberrel tovább.
Most nem.
És talán neki van igaza.
Több mint egy évig ültem és vártam.
Miért türelmetlenkedem éppen ma.
Én nem csodálom, hogy ő nem ért meg engem.
Eddig mindig térden látta maga előtt a tevét, most pedig az fölkel, harapni akar, mint a húsevők, sőt rugdalkozik is.
Meglepte őt, hogy a teve ágaskodik.
A keze a csodálkozástól megbénult és azért nem tudja aláírni a nyugtát.
Most nem.
De most - az nem: mindig.
Én várhatok.
Fölkeltem.
A noteszt zsebrevágtam, a pénzt otthagytam.
Nem köszöntem.
Kimentem.
- Szervusz, - szólt utánam.
- Nem is tudod, milyen mulatságos voltál.
Kár, hogy amilyen mulatságos, éppen olyan unalmas is.
Nem feleltem.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE