Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Lakatos László
A teve
Keletkezés ideje
1925
Fejezet
52
Bekezdés
1649
Mondat
6059
Szó
42332
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
XLVI.
Szép csöndes júniusi eső volt ezen a délutánon és én otthon maradtam.
Karosszéket toltam az ablak elé, ölemben egy könyv, amit nem olvastam, számban olykor cigaretta és én csak bámultam kifelé, bele az esőbe, bele a házakba, bele a világba.
Én nem tudom azt az időt, amikor egy egész délutánt így töltöttem volna, ilyen tétlenségben és ilyen nyugalomban.
Mit is tegyek?
Dolgozzam?
Most már újra gazdag vagyok, több pénzem van, mint valaha is volt, annyi pénzem, hogy magam sem tudom hirtelen megmondani.
Vagy hogyan tudhassam én azt, hogy ma délután mennyivel emelkedtek mindenféle részvényeim, mennyi új hasznot hoztak a vállalatok, amelyekben részes vagyok?
Pénzem van és egy csúnya adósságot is kifizettem.
Nyugtám ugyan nincs róla , de megjön majd az is.
Eddig még minden megjött, csak várni kellett és én most éppen ezt teszem: várok.
Egy karosszékben ülök, nézem az esőt, a szép júniusi esőt, aminél nincs megnyugtatóbb és nincs mulatságosabb, az esőcseppeket, amelyek a budai hegyek szagát hozzák be a szobámba.
Nyár van.
Az én életemben is az.
Aranyos delelő .
Pihenés.
Gyujtsunk rá egy cigarettára.
Az inassal már telefonáltattam a bankba.
- Berényi igazgató úr ma délután nem megy be.
Úgy van.
Nem megyek.
Már olyan régen vártam egy ilyen szép délutánra.
Csöndes nap, az ember végigélvezi.
Kár, hogy éppen ma csókolt szájon egy nő.
Szerencsére az íze már nincs az ajkamon.
Ülök.
Bölcs vagyok.
Végre én is.
Vagy hajszoljam magamat?
Kutassak, keressek?
Kit , mit?
Tőlem nem ment el senki, tőlem nem vittek el semmit.
Este lesz.
- Mama, ha úgy tetszik, vacsorázhatunk.
*
Kint csöngetnek.
Az édesanyja felpattant.
Sírt és örült.
Viháncoló ujjongással rohant, mint a kiskutya, aki gazdáját érzi meg az ajtó mögött.
Rohant.
Kis, törékeny testével félredöntötte a cselédeket.
Mindenáron ő akart nyitni.
Úgy is lett, ahogy akarta.
Ő nyitotta ki az ajtót.
Érdemes volt.
Erdős Gyula úr jött be rajta .
Egyedül.
Nem bántam, hogy itt van.
Most, hogy Ilona már nála van, hozza nekem a nyugtát.
Most már csak nem fog okoskodni.
Kedélyesen a vállamra csapott.
- Megkaptam a táviratodat.
Jól mulattam.
- Te jól mulattál?
Úgy.
Hát még én.
Ha tudnád, hogy egész délután milyen jól mulattam.
Michaelisné a dermedt csalódástól egy szót sem tudott szólni.
Erdős úr pedig ment mosolyogva az ebédlőbe.
Meg sem állt az asztalig.
Leült.
Mi az?
Ez az ember ma este itt akar vacsorázni?
Nem baj.
Legföljebb leírjuk a számlából és kapok tőle vissza valami pénzt.
Ezen is keresek...
Hát annyira megszokta az én főztömet.
Ma, mingyárt az első estén is egyedül hagyja a feleségét.
Persze, fő a gyomor.
De akkor meg egyáltalán miért nősül meg az ilyen ember?
Körülnézett.
Újra mosolygott.
- Na, mi az, már hozzá is fogtatok.
Nem vártatok meg engem.
- Ne haragudj, kérlek.
( Megint tegeztem.)
Mingyárt tálaltatom a levesedet.
Csak előbb kiszólok, hogy melegítsék föl.
- Ó, ne fáradj...
De mi az?
Hol van Ilona?
Hol van Ilona?
Mit felelhetek ilyen ostoba kérdésre.
- Ilona, kérlek szépen, nálad van.
- Nálam?
És nevetett.
Hangosan, harsogva, fűrészelve.
Azután megint:
- Ilona?
- Ugyan, ne tetesd magad...
- Nem tetetem magam....
Ilona ?..
Csak nincs valami baj?
- Baj, semmi, csak...
- Csak ?...
És Erdős úr hirtelen nagyon nyugtalan lett.
Fölkelt, föl-alá járt, kérdezett , idegeskedett, kétségbeesett.
Mennyi időbe telt, amíg meg tudtam vele értetni azt, ami ma délben történt.
Ilona - ebben ráösmerek - most is a régi kényelmes, gőgös, uras.
Nem magyarázott meg Erdős úrnak semmit.
Ő egy világért nem beszélne kellemetlen dolgokról.
Itt vannak a cselédek, számoljanak be azok.
De hát még mindig a cselédje vagyok én neki?
Erdős úr a végén sem akart megérteni semmit sem.
A legkevésbé pedig azt nem akarta elhinni, hogy Ilona ő nála van.
A zsivány!
Ez még akkor is tagadni fogja, ha már törvényesen megesküdtek.
Talán neki van igaza.
Az asszonyt nem szabad kirakatba tenni, de dugdosni kell, rejteni.
Ez az okos!
És Erdős úrtól nem is fogják sosem elvinni Ilonát.
Ránéztem az arcára.
Szürke volt, beesett.
A kétségbeeséstől és a tanácstalanságtól egészen ostoba.
Megcsalt férjek néznek ki így talán abban a percben, amikor rájönnek mindenre.
Tehát ?...
És most kezdtem én sem tudni, hogy tulajdonképpen mi történt.
Várok, nézek, bámulok.
Hirtelen Erdős úr összeteszi a kezét, mint valami imádkozó gyermek (hogy ez is lehet, Erdős úr összeteszi a kezét !?) és könyörög nekem:
- Édes barátom... gyere... keressük meg Ilonát...
Most, mingyárt, tüstént.
- Megkeressük?
Én?
Én ma éjszaka aludni akarok.
Már úgy sem aludtam évek óta...
De meg volt írva, hogy ezen az éjszakán se fogok aludni.
A gazember olyan meggyőzően hazudik, hogy végre is hinnem kell neki: Ilona nincs nála.
Erdőssel vettük a kalapunkat, Michaelisné is magára kapott valamit.
Nem lehetett rábírni, hogy otthon maradjon.
Megkeressük Ilonát.
De hol?
Csak volna egy ötletem, valami gyanúm.
Éjszaka egy asszonyt ekkora városban.
Vagy beállítsak minden lakásba és sorra kérdezzem:
- Kéremásan, nem méltóztatik tudni, ideszökött a feleségem?
Bocsánat, Berényi Sándor vagyok, bankigazgató...
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE