Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Lakatos László
A teve
Keletkezés ideje
1925
Fejezet
52
Bekezdés
1649
Mondat
6059
Szó
42332
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
XLVIII.
Amikor a kapum elé értünk (Michaelisné bent az autóban várta, hogy jöjjön a házmester ), Erdős úr rám nézett.
Alázatosan, kérően.
A zsivány milyen hamar beleéli magát az új állásába.
Már azt is tudja, hogyan kell nézni egy titkárnak.
- Nagyon kérdek, engedd meg, hogy még fölnézhessek hozzád egy negyedórára...
Nem merek most haza, félek...
Nem tudnék aludni egész éjszaka.
Ha Istent ismersz...
Végignéztem rajta:
- Mert te, persze mindig ösmerted az Istent...
Ő vonítón, gyáván, egy neki egészen idegen, nyöszörgő hangon.
- Kérlek, nem ez a pillanat az, amikor mi ketten ezeket a dolgokat...
- Hát melyik az?
Mikor jön végre az a pillanat.
- Különben igazad van.
És én éppen ezért kérlek.
Odafönt meg akarok magyarázni mindent.
- Nekem ne magyarázz, mert én úgy sem értek meg semmit.
Én ostoba vagyok és éppen ez az erőm, ez: a rettentő, a határtalan, a dicsőséges ostobaságom.
Az ostobaságom , amelyik nem ösmer fájdalmat, nem fog fel csapást...
De különben miért folytassam ?
Ehez meg te vagy túlságosan ostoba.
Ostoba vagy ahoz, hogy ezt valaha is megérthessed.
Megérthessed ezt, az én példátlan, az én remekművű, az én lángeszű ostobaságomat.
Persze, hogy nem értette meg.
Makacsul kitartott egy mellett:
- Nem tudok ma éjszaka aludni, - mondta és megint siránkozott.
- Nem is fontos.
Indiában él egy fakír, aki nem húnyta le a szemét száz év óta.
Én magam is évek óta éltem álom nélkül, pedig közönséges tökfilkó vagyok és nem a monarchia legelső furnérgyárosa.
Azután eszembe jutott valami:
- Különben gyere.
Mert nekem van szükségem rád.
Most én nem engedlek.
Majd hogy kezet nem csókolt örömében.
Szolgalélek hiába!
Odafent livrét húzok a titkár úrra.
A házmester végre kaput nyitott.
Michaelisnét kisegítettem az autóból, be a liftbe !
Még előbb elküldtem az autómat orvosért.
Az jött mingyárt.
Megvizsgálta az öregasszonyt.
Altatót írt neki.
Felhozattuk a patikából.
Az egyik cselédnek egész éjszaka mellette kellett virrasztania.
Amikor pedig már ráértem, megfogtam Erdőst.
- Gyere!
Az íróasztalomhoz ültettem.
- Most talán végre mégis megkapom tőled.
És tollba mondtam neki az összeget és ő szó nélkül kiállította a nyugtát.
Na lám!
Hát ez az emberi elhatározás.
Déltől estig mekkora törés egy akaratban.
Hát nem okosabb lett volna akkor mingyárt, szó és vita nélkül.
Istenem, ha az emberek tudnának gondolkozni.
Ha tudnának gondolkozni.
Ha tudnának olyan ostobák lenni, mint én.
A pénzszekrénybe zártam a nyugtát.
Vasba tettem az írást, Elemér Miklós levele mellé.
Most már küldtem volna Erdős urat, aki már nem volt se hitelezőm, se titkárom.
Mi közöm többé hozzá?
Furnérral én nem foglalkozom, az én szakmám jog és pénz, ügyvédség és bank.
De ő nem mozdult.
Megátalkodottan ült a helyén, szó nélkül.
Az arca roppantul megkínzott, sőt fáradt.
Egyszerre csak eltátja a száját és kilógatja a nyelvét.
Most olyan volt, mint a fáradt ló.
Jól megnéztem, lámpával bele is világítottam az arcába .
Kerestem valamit ezen az arcon, de hiába.
Amit kerestem, a tevét, nem találtam meg.
Ő most is csak ló volt.
Egy fokkal még mindig följebb, mint én.
Ez földühített.
Akartam neki valamit mondani, valami rettentőt.
Végre is - talán ez sem lesz rossz:
- Hogyan ülsz itt!
Szégyeld magad, te - megcsalt férj!
Két karját elejtette, a felső teste elnyúlt az asztalon.
- Megcsalt férj, én!
Hiszen igazán a kis ujja se volt az enyém, sohasem.
Értsd meg , még a kis ujja sem.
És megint kilógatta a nyelvét.
Hát ezt is megkaptam!
A nyugta tetejébe még ezt is.
Most igazat mondott, látnivaló .
Az arca, mint egy halotté.
Ez a hulla már hazudni sem tud.
Becsíptem a diadaltól.
Kellett, hogy tovább kínozzam.
- Pedig szeretted, úgy -e?
- Ne kérdezd.
Nagyon... nagyon...
Szégyen, hogy milyen nagyon szerettem.
Tovább!
Amíg a nyelve lóg.
- És nem bántad volna, ha megcsalhatsz engem.
Hé?
Fölugrott.
A nyelvét visszahúzta a szájába.
- Tíz évet adtam volna az életemből, ha egyszer meg tudtalak volna csalni csak öt percre is.
Brávó!
Szeretem az őszinte embereket és ez: hogy tíz évet, hogy odaadott volna tíz évet egy ilyen életből, egy ilyen becses életből, a monarchia legkülönb életéből !...
Én nem tehettem róla, de én szájoncsókoltam Erdős Gyula urat.
Hajnalig ült nálam.
Konyakot kért, ivott és panaszkodott és egyre gyengébb lett , közlékeny, mint egy gyerek, olykor el is sírta magát.
Tulajdonképpen örülnöm kellett volna, de nem tudtam.
Bennem van még idealizmus.
Én hiszek az emberi nagyságban és nekem őszintén fájt, hogyan pusztul és hogyan omlik össze a szemem láttára egy szobor.
Szinte hallottam a koppanásokat.
Most esik le a feje, most a nyaka, most a keze, a karja...
Nem voltak hangos koppanások.
A szobor , sajnos, nem bronzból volt.
Csak furnérból.
És hogy multak a félórák és a júniusvégi kora hajnal indiszkrétül rávilágított Erdős úr arcára, szürke és omlatag Gólem-arcára, úgy tünt el a koponyájából az agyvelő is .
Én nem tudom, hogy az orrán vagy a fülén át, de az agyveleje elillant.
A szó szoros értelmében elillant.
A monarchia legprecízebb agyveleje!
És helyébe lépett a fonográf, az örök fonográf!
Lángész!
Tökfilkó!
Hát te is!
Titokban te is fonográffal dolgozol.
Beszélőgép vagy , sírógép, ostobasággép.
Mennyi rettenetes közhely.
» Hogy mivel érdemelte ezt ő ? «
» Hogyan fogja túlélni ?«
És - »milyen nevetséges ő most «.
Ezt aztán igazán nem hagyhattam szó nélkül.
- Bizony, nevetséges vagy!
Egy férfi, akit egy asszony így megcsalt.
Figura vagy !
Kómikus!
Nem is értem magamat, hogyan állhatok szóba veled egyáltalán.
Az ötórás harangszó jött át Budáról, áldott, szép, eső utáni júniusi hajnal, amikor megkérdezte (még ezt is !):
- Mit fogok én most tenni?
- Hogy mit fogsz tenni?
Meg fogsz nősülni, bivaly!
Minden bivaly megnősül!
És ajtót mutattam neki.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE