ELTE regénykorpusz

Már nem volt érdemes ágyba feküdnöm.

Megfürödtem, tisztát vettem, megborotválkoztam .

Azután lesétáltam a Dunapartra.

Jártam, elégedett voltam, Budán egy kis kávéházban megreggeliztem.

Elolvastam a lapokat, azután telefonáltattam a garageba.

Az autón elmentem a bankba, pénzt vettem magamhoz, meg a Menetjegyirodába.

Ott is volt egy kis dolgom.

Tízre megint Budán voltam, a Fő uccában.

Már ébren voltak.

Miklós fogadott.

Nem tetszett neki, hogy jöttem, de azért elég udvariasan fogadott:

- Parancsol, uram?

- Nem parancsolok, ez természetes.

Viszont ne tessék félni, nem is kérek semmit sem...

Kezét csókolom, Ilona.

És azután...

Miklós lába türelmetlenül topogott.

Nem törődtem vele.

A lábával?

Én az egész Miklóssal nem törődtem.

- És azután kérem, kegyeskedjenek tudomásul venni, hogy én nem vagyok »uram.«

Én egyáltalán nem vagyok férfi.

Én egy anya vagyok én, de hát engedje meg, hogy végre bemutatkozzam, özvegy Michaelis Gusztávné vagyok, aki eljöttem, hogy feleségül adjam a lányomat egy fiatal, tehetséges művészhez.

- Mi tetszik, kérem ?...

( De Ilona megrántotta a kabátját.)

- Kérem, tessék nyugodtan bevárni.

Én tudom, hogy mi a kötelességem.

Az ember a mai világban nem adhat túl könnyen a lányán és örülni kell annak a szerencsés anyának , akinek lánya megtalálta azt, akit ő szeret és aki őt is szereti.

Az anya örül...

Ilona is, Miklós is csodálatos türelemmel hallgattak meg.

Én nyugodtan tovább:

- Az anya örül, de nemcsak az anyának kell örülni, hanem a fiataloknak is...

Micsoda önzés volna, ha az anya beérné azzal, hogy ő boldog...

Nem, egy anya nem lehet önző...

Ime... a kötelességem...

A zsebemből kivettem egy borítékot, letettem az asztalra, az egyasztalra.

- A lányom hozománya.

Miklós nekem vadul:

- Mit gondol!

Ki vagyok én...

- Én azt gondolom, kérem...

Egy perc türelem...

Méltóztassék kegyesen visszaemlékezni, tegnap este Ön mondta, hogy beszéljünk komolyan.

- Ez nem komoly beszéd!

Ez arcátlanság!

Sértés!

Megalázás!

Én nem vagyok eladó.

- Tudom, kérem.

Egy ember sem eladó.

Ezt tudom, Önnek is tudnia kell, pedig Ön egyszer azt állította, sőt írásban is adta, hogy Michaelis Ilona eladó...

Én akkor is határozottan megcáfoltam ezt.

Most pedig...

- Ne folytassa!

- De folytatom!

Ön nem tilthatja meg, hogy egy ember ne tegye meg kötelességét.

Én szegény boldogult apósomnak adósa maradtam pénzzel.

Egy összeggel, tessék megolvasni , hogy mennyivel...

És engem rág és fúr ez az adósság és nekem jogom van, hogy ezt végre is megtérítsem a lányának...

- Maga szegény apámnak nem tartozik semmivel.

És ha azért jött, hogy ezt is megkapja , hát megmondom, hogy ő tartozott... mi tartozunk magának rengeteggel...

Pénzzel, amit sosem fogunk tudni megfizetni.

- De meg fogják fizetni, Ilona!

És én ezt nem is engedem el.

Fizetni kell!

- Mit akar!

Vissza akar engem hurcolni?

Nem lehet!

Hát ezért volt minden!

Ezért adott szállást szegény édesanyámnak.

Most megint ráösmerek magára.

Ravasz ember, egy...

- Uzsorás.

Ne sajnálja a szót.

Az vagyok.

Uzsorás.

- Mit akar?

- Én azt akarom, kérem, hogy engedjék, hogy befejezzek egy mondatot, amit, mondhatom , éppen elég kínnal építettem fel.

Szünetet tartottam.

Azután:

- Én azt gondolom, kérem...

Itt hagytam abba.

És most folytatom.

Miklós:

- De mentől gyorsabban.

- Én azt gondolom, kérem, hogy Amerikának nagy szüksége van tehetséges, fiatal művészekre...

- Ki akar engem nyúzni ebből az országból!

Pénzért ezt is!

Hát hiszi, hogy lehet!

- Én nem hiszek semmit, csak azt, hogy Önnek a legkisebb kötelessége megkeresni és nekem visszafizetni a pénzt, amivel Michaelis Ilona boldogult édesapja nekem tartozik.

Pénzt kell keresnie - nekem!

Tessék a két hajójegy.

Bréma-Newyork első osztály.

Az árát legyen szíves írja hozzá a tartozáshoz.

Szünet.

- Meg akar venni!

Megvenni és meg is verni a pénzével!

- Nem, kérem.

Én csak aludni akarok.

- Aludni?

Mi közöm nekem az Ön álmához?

- Önnek semmi, hál' Istennek.

De az nem lehet, hogy... én, a senki, a díjnok, a diktáló gép, a teve tízszobás lakásban és azalatt Michaelis Ilona talán száraz kenyéren sem...

Valamikor azt hittem, hogy a száraz kenyér a legegészségesebb eledel , de azóta más orvosi meggyőződésre jutottam.

Legyen nyugodt, ha Ilona édesapja még élne, én most nem állnék itt.

De így...

Valaki csak kell, hogy megterítse valakinek az asztalát, megvesse az ágyát, ruhát és cipőt húzzon rá...

- Ez az én dolgom.

- Téved, kérem.

Az Ön dolga nem ez.

Az Ön dolga nem kenyér, meg ruha, meg cipő.

Az Ön dolga, hogy szeresse Ilonát, hogy jó legyen hozzá, hogy dédelgesse, hogy el ne hagyja.

Az Úristen mindegyikünknek kijelölt valami dolgot idelent a földön.

Az Ön dolga... ne haragudjék, ha az én mérhetetlen ostobaságom ezt korábban ösmerte fel , mint az Ön lángesze, az Ön dolga szeretni és szerettetni, boldognak lenni és mást boldoggá tenni, szépnek lenni, könnyűnek, fiatalnak, gondtalannak...

Az én dolgom viszont ?...

De nekem már semmi dolgom sincs.

Nekem csak egy vétkem van, egy szörnyű vétkem, az, hogy valamikor ólálkodtam, lesben álltam, vártam és amikor jött az órám , az én átkozott órám, elvittem valakit, elloptam és elraboltam, elsikkasztottam Öntől, az élettől, a tavasztól, a boldogságtól...

Én hozzányúltam valakihez , tönkretettem....

Én elpusztítottam az Úristen legtökéletesebb remekét: Michaelis Ilonát.

Ezt kell levezekelnem.

Leimádkozni kell az én nagy bűnömet...

És mert nekem nincs imádságom, csak ez itt (és rámutattam a teli borítékra ), hát imádkozom így.

És ezt el kell fogadni tőlem, mert én aludni akarok és én látni akarom még egyszer, tíz , húsz év múlva, de újra látni akarom Isten remekét, akit elpusztítottam, Michaelis Ilonát.

Látni akarom szépnek, boldognak.

Még egyszer a napfényt az arcán, ami volt akkor...

Újra teremteni egy életet!...

Én látni akarom még egyszer ő rajta... a napfényt, mert én előbb meghalni nem tudok...

És fogom látni, ne féljenek, én egyszer kijövök Amerikába és meglesem magukat egy uccaszögletről, vagy akárhonnan.

Maguk engem nem is fognak észrevenni, mert én ott is csak ólálkodni fogok...

Ólálkodni Amerikában!

De én még egyszer látni fogom a napfényt, az örök életet...

Ilonámat, az igazit, az enyémet...

Az uccán beleestem az autóba.

Most nagy kedvem lett volna elájulni.

Még nem lehetett .

Elővettem egy zsebkést.

A hüvelyk fölött a tenyéren, jó mélyen belevágtam a húsomba .

Egyszer fájjon nekem is valami.

Nem csak mindig tompának lenni, közönyösnek.

Elég volt a tevéből!

Szenvedni, mint az emberek.

Még sosem szenvedtem.

Most a kezemből jön a vér, a lassú, a türelmes, az íztelen tevevér.

Fáj.

Legalább a kezem.

És milyen jó ez, hogy most fáj a kezem.

Nemcsak dolgozik.

Egyszer fáj is.

Lakatos László

A teve

XLIX.

Hasznos Linkek

Friss hírek

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Lakatos László

A teve

XLIX.