Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Molnár Ferenc
Az éhes város
Keletkezés ideje
1901
Fejezet
36
Bekezdés
1835
Mondat
5143
Szó
57341
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
magas
VI
Budapesten már hetek óta beszéltek erről a házasságról.
Október végén érkeztek haza Abbáziából azok a hölgyek, akik a nyarat valami divatos fürdőhelyen töltötték s akik onnan hazajövet két-három hétre délre mennek, megtoldani a nyaralást.
Onnan egyenesen a szezonba csöppentek, amikor hazajöttek.
A szinházak már novemberre abbahagyják a magyar szerzők premiérjeit, amelyeket augusztusban és szeptemberben szoktak adni üres házak előtt.
Angol és francia operettek járták, a zsúrok megkezdődtek s a hirdetési oszlopokon megjelentek az ismert nagy sárga plakátok, amelyekre egy-egy zongoraművész vagy hegedűs neve félméteres betűkkel van nyomtatva.
Ezek a most visszatért utolsó nyaralók hamar szétvitték a hírt.
A lipótvárosi családokban, ahová Orsovai el szokott járni, végigenni a hatalmas Gerbeaud-uzsonnákat, hogy ne kelljen vacsoráznia, egyébről se esett szó, mint erről a hihetetlen szerencséről.
Az ifjúság - már a zsúr-ifjúság - amely eddig Orsovait mélyen lenézte s csak azért érzett iránta némi tiszteletet, mert keresztény volt , most úgy kezdett róla beszélni, mintha mindeniknek ő lett volna a legjobb barátja .
"Palinak", "az öreg" -nek nevezték, várták, hogy végre gratulálhassanak neki és láthassák a feleségét.
Az eljegyzése hirét Zrinyivel beküldette a lapoknak.
Akkor már a pletykából valóság lett s az illetékes körök is figyelmessé lettek az ügyre .
Illetékes körök alatt azokat a köröket értem, amelyek azonnal éjt-napot összetettek annak a hirére, hogy pénz jön a városba.
Bukófélben levő vállalatok hirtelen reményre kaptak.
Egy mulatóhely, amely a tönk szélén állott, s amely ellen minden héten árverést hirdetett a hivatalos lap, hirtelen összehivta igazgatósági tanácsát bizalmas értekezletre.
Egy óra alatt elhatározták, hogy a gazdag ifjú meg fog vásárolni egy csomó részvényt.
Kiküldték az egyik igazgatósági tagot, akinek a feleségéhez zsúrozni járt Orsovai, hogy ő intézze el a dolgot diplomáciai uton.
A mentőegyesület, amely mindenkit megmentett már, csak magát nem, nagy, díszes feliratot készittetett a pénzes emberhez.
A kalligrafusok már napok óta dolgoztak a gyönyörű kérvényen, amelynek szövegét a nemzet ősz regényírója a szent célra való tekintettel szivességből készítette el.
Maga a felirat annyiba került, hogy lehetett volna az árán valami kisebbrendű orvosi műszert venni.
Egyéb jótékony egyesületek valósággal lázban voltak.
Hölgybizottsági ülések, rendkívüli ülések, bizalmas ülések váltották fel egymást; a szónokok mind abból indultak ki, hogy akit ily váratlan , példátlan, vagy mint némelyek magukat kifejezték: történelmi nevezetességű szerencse ért, az bizonyára azzal fogja kezdeni, hogy nagyobb összeget szán a jótékonyság oltárára.
A szónokok azonban ennél a pontnál úgy érezték, hogy az ő zsebük némileg a jótékonyság oltárának egy szerény expoziturája s ezért magasabb fokú hévvel követelték, hogy egyesületüknek az őt megillető rész biztosíttassék a lajstromban .
Fantasztikus tervekben utazó építészek összeszedték rajzaikat: ime, újra egy alkalom... hátha ez eredeti ember s szivesen belemegy a gellérthegyi villamos, a margitszigeti világfürdő, a Duna alatt fúrható alagút, a kelenföldi világ-kikötő, a földalatti és földfeletti vasút és a többi ilyen szükséges és szép dolog létesítésébe.
Meg lehetett látni a városon, hogy érzi a pénz közeledtét.
Mintha mágnestűhöz közelítünk vasdarabbal, már messziről érzi, félméterről nyugtalankodik, reszket , izeg-mozog, hogy aztán amikor a vas egészen hozzáér, őrületes vágygyal forduljon feléje - úgy a pesti társadalom izgatott volt, nyugtalan remegéssel várta a megérkezés napját, a pénz bevonulását.
A megérkezés napját megsürgönyözték az abbáziai kémek az illetékes köröknek.
Ezek az urak egymást dicsérték a kitünő ötletért, hogy kémet küldtek Abbáziába.
Utóvégre is az kap hamarább, aki hamarább jelentkezik.
"Fél tízkor este érkezik."
Ez volt a sürgönyben, amelynek tartalmát azonban csak a legbeavatottabbaknak árulták el.
A sürgönyt egy Walzer nevű fővárosi bizottsági tag kapta, aki feje volta kányák klikkjének.
Ezek terézvárosi főemberek voltak, akik a lehető legpiszkosabb célok végett egyesültek.
A kányák voltak az elsők, akik kellőleg mérlegelni tudták Orsovai horderejét.
Rendes vendéglőjükben este titkos összejövetelt tartottak.
- Uraim - mondta itt Walzer úr és reszketett kezében a sürgöny - Orsovai Pál ma este fél tízkor érkezik.
Ez titok és köztünk kell, hogy maradjon.
Mi mindent meg fogunk tenni, amit csak lehet.
Most, mielőtt kimennénk a pályaudvarra barátunkat fogadni , röviden összegezem céljainkat: célunk, hogy Orsovai Pál kerületünkben telepedjék le.
- Úgy van - kiáltott közbe egy nagy, kövér ember, akinek a városliget felé gyönyörű villatelkei voltak, de aki eddig a nagy szegénység miatt nem tudott túladni rajtuk.
- Célunk - folytatta a törzsfőnök - az is, hogy Orsovai Pál úr élénken résztvegyen a közügyekben.
Az ilyen kitünő jellem és magasröptű elme csak hasznára lehet kerületünknek, ha eszméi megvalósítására a szükséges anyagi eszközökkel is rendelkezik!
- Úgy van!
Helyes!
Most már minden oldalról zúgott a helyeslés, mert ez már mindenkinek érdeke volt .
Csak Orsovai vegyen részt a közügyekben.
A többit majd ők elintézik.
- Harmadik célunk - folytatta a haramiavezér - hogy Orsovai úr kaszinónk tagja legyen, s annak idővel lelkévé váljék.
- Úgy van! - kiáltották a kártyások, a pénzkölcsönkérők és azok az urak, akik a klubban félrehivják az embert a sarokba, s tintába mártott tollat adnak a kezébe , hogy a falon egy váltót zsiráljon.
- Ezekkel a figyelmeztetésekkel bocsátom önöket útra, s még megjegyzem, hogy kilenc órakor a keleti pályaudvaron van a találkozó...
Egy öblöshangú, magas, ősz ember kiáltott közbe:
- És a jótékonyság?
De erre már senki sem felelt.
Nem azért, mintha nem tartották volna nagy dolognak a jótékonyságot, hanem mert Zimmermann G. István úr, az előkelő patricius egymaga volt érdekelve a dologban.
Ő a kerület összes jótékonysági egyleteit a kezében tartotta .
Elnöke volt a ruhaosztogatóknak, a népkonyha-egyletnek, a Meleg kanál és a Fázunk egyletnek.
Nemkülönben választmányi tagja volt a gyermeksegélyző-egyletnek, a szegényeket munkával ellátó, a szemérmes szegényeket titkon gyámolitó, a szegény lányok kézimunkáját értékesitő, a kiházasitó, a tandij-egyleteknek és mind a többinek is.
Ezért aztán az a szabó, akinél ötszáz ruhát rendelt évenkint az iskolásgyerekek számára, ingyen csinált neki ruhát, s a suszter, aki ebben a mai konkurrenciás világban ötszáz pár csizmára kapott megrendelést jó drágán, szivesen adózott két-három pár finom keztyübőr cipővel s egy báli lakktopánnal a jótékonyság angyalának.
A Fázunk-egyletnél, amely fát és szenet osztogatott a kerület szegényei közt - mit tehetett egyebet - fát és szenet lopott.
A Népkonyha-egylet révén a husszállitók kegyét nyerte meg.
De mindennél fontosabb volt a szemérmes szegények segélyezése, mert ezekről nem vezettek könyvet, ezek nem voltak kötelesek nyugtát adni.
A legszemérmetlenebbül a szemérmes szegényektől lopott Zimmermann úr, aki így aztán nemcsak, hogy megélt, hanem csinos kis összeget helyezett el abban a helyi érdekű kis kerületi bankban, amelynek a kánya-király, Walzer úr volt az elnöke, s amely banknál fogva Walzer úr és kányái markukban tartották az egész kerületet és főleg a képviselőválasztást.
De azért Zimmermann bácsi - így hivták őt a kerületben - a legáltalánosabb köztiszteletnek örvendő ember volt, már többször jubilált is , iskolaszéki és fővárosi bizottsági tag volt, s úgy csöndes téli estéken, amikor egy-egy kis bronchitis nem engedte ki a szobából, maga is elgondolta, hogy mily szép élet az ilyen becsületes, érdemekben megőszült polgáré, aki minden idejét a jótékonyságnak szentelte, s akit ezért az általános tisztelet vesz körül.
Miután pedig ő igy monopolizálta a jótékonyság ügyét, senki se felelt a kiáltására .
Azt gondolták: "Eridj, boldogulj, ahogy tudsz."
A derék emberek hazamentek vacsorázni, hogy idején a pályaudvaron lehessenek.
A sarki rendőr illemtudóan köszöntötte őket.
Ez el szokta nézni nekik, ha néha éjfél után zajosan tértek haza a klubból és az utczán tiltott dolgot cselekedtek, mert az ő fia is kapott ruhát, csizmát meg tandíjat a Zimmermann bácsi egyleteinek egyikétől .
Szóval szerették őket a kerületben.
A kányáknak azonban nem volt szerencséjük.
Hasonló tartalmú sürgöny érkezett a szabadelvű-körbe is.
Ez ugyan még nem lett volna baj, de baj volt, hogy az egyik kis estilapban nagy cikk volt Orsovai Pál házasságáról ily cimmel: Egy szenzációs házasság.
A cikk részletesen elmondta a házasság történetét, s minden kikezdésben akkorákat hizelgett Orsovainak, amekkorákat csak tudott.
A lapocska ugyanis nagyon gyönge lábon állott.
Csak egy-egy nagyobb hazugság alkalmával tudott eladni annyi példányt, hogy a költségeit behozza.
Most azt remélte, hogy az érkező milliomost meg fogja hatni ez az előzetes ragaszkodás és méltányolni fogja azt a népszerűséget , amit az ujság torkaszakadtából igyekezett neki megszerezni.
A cikkben Orsovait mint nagylelkű adakozót, jótékonyságáról rég ismert embert ismertették.
A cikk egyik fejezete ez volt: Beszélgetés Orsovai kollégájával.
Ebben egy Schwarz nevű könyvelő érdekes apróságokat mondott el "lapunk tudósitójának" a szerencsés emberről .
Elmondta, hogy szegény bankhivatalnok korában mint osztotta meg utolsó falatját nélkülözést szenvedő kollégáival, mily bőkezű volt, ha arról volt szó, hogy másokon segíteni kell.
Ez a Schwarz ugyanis többször kért kölcsön négy-öt hatost Orsovaitól és soha nem kapott tőle egy krajcárt sem, tekintve, hogy Pál fösvény volt és tőle akár éhen halhatott az egész bank, ha ő Gerbeaudnál akart uzsonnázni.
De Schwarznak gyermekei és adósságai voltak.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE