Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Lakatos László
A teve
Keletkezés ideje
1925
Fejezet
52
Bekezdés
1649
Mondat
6059
Szó
42332
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
VIII.
Michaelis Ilona másnap a Tátrába utazott.
Az útról már előre tudtam.
Reggel kint voltam a vonatnál.
Jegyet váltottam, a szomszéd fülkében helyezkedtem el.
Akkor már tökéletes voltam a szemérmetlenségben.
Nem bántam, ha a vasúton, - a tegnapiak után! - találkozom vele és Miklóssal.
De Miklós nem utazott.
- Elválasztják őket erőszakkal.
Talán éppen azért is viszik a lányt a Tátrába.
És mindez csak azért, mert a fiúnak semmije sincs.
Mennyi igazságtalanság ezen a földön.
Édesapjával és édesanyjával utazott.
Anyját most láttam először.
Még meglehetősen fiatal, nagyon nyugodt, nagyon csöndes, egy kicsit szomorú és szintelen: sosem lehetett olyan szép, mint a lánya.
Michaelis Ilona szépségét és nagyszerűségét az apjától kapta.
Mindent tőle kapott, ettől a kivételes és pompás emberpéldánytól.
Az étkezőkocsiban szembe kerültem velük, egy másik asztalhoz ugyan, de pontosan velük szembe.
Michaelis úr rám nézett.
Egészen hidegen és felületesen.
Benne volt, hogy ne köszönjek neki.
Fölösleges, ne fáradjak.
Ilona észre sem vett.
De én annál inkább néztem őt.
Azt hiszem nem szemtelenül, nem is kihivóan, de néztem , bámultam, mint egy csodát, amit most látok először.
És valóban annyi minden újat kaptam tőle most.
Például most volt először, hogy előttem evett.
Kiteljesedett nekem és én a jelenlétemmel kényszerítettem, hogy megmutassa nekem olyan mozdulatait , amelyet azelőtt nem ösmertem.
Ez ellen pedig nem védekezhetett.
Az egész olyan , mintha elraboltam volna, egy szobába bezárnám és kényszeríteném, hogy levetkezzék előttem.
Fekete közben rágyujtott, - apja szolgálta ki tűzzel, - és akkor mindketten, ő is, az apja is, valamit súgtak az anyjuknak.
Az idősebb hölgy arcához emelte lorgnettjét , úgy tett, mintha a fejem fölött az étkező plafondjára akasztott hirdetéseket olvasná , de éreztem: az egész csak arra való, hogy engem megnézhessen.
Füreden ugyanabban a szállóban vettem lakást, ahol ők.
Egy házban velük.
Ők az első emeleten.
Oda nem mentem.
De gondolkoztam: menjek a másodikra, vagy a földszintre ?
Azért is a földszintet választottam, mert így a lépcsőházban mindig megleshettem , mikor mennek el hazulról.
Mintha csak letartóztattam volna Michaelis Ilonát.
Egy lépést nem tehet a tudtom nélkül.
Másnap a vendéglőben az asztalukhoz ült egy kövér és duzzadtajkú úr, a negyvenen fölül, nagyon öntudatos.
Ilona elfehéredett, amikor meglátta és egész délben alig is tudott enni.
Este az illető megint velük volt, akkor már a szálló portásától tudtam , hogy ez: Erdős Gyula úr, Budapestről.
Gyára van Kispesten.
A legnagyobb furnér-gyár a monarchiában.
Michaelis Ilona szeme este fénytelen volt, mintha egész délután sírt volna.
Vacsorára alig evett valamit.
Volt egy becsületes ötletem.
Írni akartam Pestre Miklósnak, jöjjön azonnal és mentse meg azt, akit szeret.
Persze, hogy nem írtam.
Majd én végre is hajtok egy becsületes ötletet!
Azután szomorú napok jöttek.
Ilona mindig a gyáros mellett.
Mintha csak odaszíjazták volna melléje.
És a leány mindig szomorúbb és szomorúbb.
De egy napon azért rámosolygott az erdőben.
Kis kényszer volt ugyan a mosolyban, de olyan kevés, hogy azt csak én vehettem észre.
Erdős úr nem.
Ő teljes értékben fogadta el a mosolyt és visszamosolygott boldogan, nagy, széles szerecsen fogsorral.
Utóbb nevetni is kezdett vastagon.
Szívem elfacsarodott.
Megfordultam, hazamentem.
Kevésbe múlt, hogy ágynak nem estem.
Azontúl nem leskelődtem.
A lépcsőházban nem vártam őt elfúlva, nem kellett kitalálnom álutakat, hogy az erdőben elibük kerüljek, éjszakánkint se lopóztam föl az első emeletre, hogy az ajtó előtt megcsókoljam Michaelis Ilona cipőjének talpát.
Már csak étkezésekkor találkoztunk.
Ők négyen, én egyedül.
De ez is olyan szomorú volt , vigasztalan.
A lány mosolygott, evett.
A szeme - Erdős úr társaságában! - újra kifényesedett és a bőre, Michaelis Ilona fehér arcbőre cikkázott, mint az ablakon túl a keményre fagyott hegyi hó.
Egyik este a lány Erdős úr szivarján gyujtott cigarettára és én attól kezdve a vendéglőbe se jártam.
Szobámra hozattam az ételt.
Egy hétig éltem így.
Végre elhatároztam, hogy másnap hazautazom Pestre.
Az utazás előtti este mégis be kellett mennem a vendéglőbe, hogy a főpincérnél cigarettával lássam el magamat az útra.
Átmentem a nagytermen.
Asztaluk üres.
Ez más!
Ha ők elutaztak Pestre, akkor én maradhatok.
Sőt, itt mingyárt meg is vacsorázhatom .
Leültem.
Szinte jól esett, hogy most újra látni fogom a téli fürdőző társaságot, nagy prémeket és fehér sportkabátokat, a levegőn pirosra edzett arcokat, hallani sok jókedvet és kacagást.
Mindezt kapom itt, ezt a szép és bőséges világot, amelyikbe mindig úgy vágytam, amelyikbe bele akartam magamat dolgozni, de amit csak pénzben tudtam utólérni, örömben sohasem.
- Most meglesz ez is, - gondoltam.
- Jól fogok élni.
Ismerkedni fogok.
Asszonyok és lányok.
Tátrai kalandok!
És a végén talán eljegyzés is.
Pompás lesz, egy jó parti .
Legvégül mégis csak én kerekedek fölül.
Rajtam kifogni nem lehet.
Rajtam soha!
A pincért akarom szólítani, amikor a jobb teremszögletben egy kisebb asztalnál meglátom őket.
Csak ketten voltak.
Ő és az anyja.
Csak ketten!
És asztalt is változtattak.
Nem kellett kérdeznem sem pincért, sem portást.
Akkor már olyan ösztönös remekül dolgozott az agyam, hogy magam is rögtön tudtam: Michaelis úr elutazott és a gyáros is, Erdős úr, a monarchia legnagyobb furnérgyárosa.
Végre!
És talán boldogabb voltam Ilonánál is.
Ösmerkedés?
Tátrai kalandok?
Eljegyzés?
Nevetséges.
Hiszen ezeket nem én gondoltam az imént.
Csak az agyam volt, de nem én.
Világos, az előbb Erdős úr agyával gondolkoztam, ő kölcsönözte nekem az ő pontos, precíz agyát.
No de mindegy.
Elmúlt.
A precíz agytulajdonos elutazott és én ez éjszaka megint fellopóztam az emeletre és az ajtó előtt megint megcsókoltam Michaelis Ilona cipőjének havas talpát.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE