Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Aszlányi Károly
Szélhámosok : Regény
Keletkezés ideje
1939
Fejezet
25
Bekezdés
1888
Mondat
3595
Szó
34035
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
YOLCADIK FEJEZET, amelyben igen csavaros beszélgetésnek leszünk tanui.
1.
Az ebédlőben gyertyák égtek, nehéz, vertezüst, karos tartókban.
A bronzszínű selyemtapétán sűrű, nyúlós csíkokban emelkedett és süllyedt és lobbant a lángok visszfénye.
A bútorok nehéz, faragott diófából készültek, legalább száz év előtt.
A Lukács-dinasztia nevezetes volt szépérzékéről.
Az öreg Lukács ritkán vásárolt, de amit megvett, arról beszéltek aztán hetekig.
A falakon egy-egy nagy Mednyánszky- és Rippl-Rónai vászon, valamint egy kis Borsos- és két Szinnyei Merse-kép függött .
Az asztalfőn Lukácsné ült barackvirágszínű ruhában.
Sári két oldalán János és Zénó, velük szemben a két Lukács, apa és fiú ült.
Már a feketét kavargatták s a levegőben Brazil-szivarok lágy és langyos és mégis férfias füstje lengett.
Lukácsné pesti látogatásainak kiemelkedő eseményeit mesélte halk és vontatott hangon.
Bár sűrűn és szívesen járt fel Pestre, ezek a kiemelkedő események csodálatosképpen mind kellemetlen kalandok voltak, pincérrel, portással , randevúról lemaradó ismerősekkel, vonat-lekéséssel.
A kellemesekre nem emlékezett.
Senki se figyelt rá, csak Zénó.
Nála a figyelem udvariassági aktus, külső attitüd volt; előrehajolva és szemmelláthatóan figyelt.
Kétséges azonban, hogy kellőkép átérezte -e azt a bosszús ijedelmet, amikor Lukácsné Szobnál jött rá, hogy rossz vonatba szállt be?!
Arca mindenesetre szörnyülködést fejezett ki; lehet, hogy tényleg szörnyülködött.
Dönci rágyujtott egy Gold Flakere s szódával kevert konyakot ivott.
János ellenben, nagyon kevéssé jobbra fordított fejjel, a lányt figyelte, amint ölébe hullatta kezeit s fínom, élesmetszésű profilja kissé előre hajlott, mint egy különös virág.
Arca még így, oldalról nézve is csípős, öntudatos gúnyt fejezett ki; ez azonban nem éppen kifejezésmód volt, hanem veleszületett forma.
Egy öntudatosan szép lány arcának alapkifejezése rendszerint patétikusan komoly ; nála azonban éppen az alapkifejezés volt gúnyoros; ha pedig az ember közelebbről ismerte már, akkor megtudhatta, hogy ez a kifejezés természetében gyökeredzik s lényeges részében öngúny.
Mindezt látta és végiggondolta János és magában így töprengett:
- Íme egy emberi lény, aki önmaga és a világ ellen fordul, hogy a bőség tönkre ne tegye.
Sári most megfordult s nagy, szürke szemét a férfi arcára függesztette.
- Min gondolkodik ilyen elmerülten?!
János fáradtan mosolygott.
- Analizáltam ezt a kis gúnyos vonást az arcán.
- Az én arcomon?!
És kianalizálta?
- Ki.
Mindenki a szomszédjával beszélt; nem figyeltek rájuk.
János mégis halkította a hangját:
- Azt mondtam magamnak: adva van egy emberi lény, aki, mondjuk, tizennyolc éves korában testileg és lelkileg a tökéletes jóérzés felső fokára jutott el.
Akár befelé, akár kifelé néz, mindent rendben lévőnek talál.
Tudja, hogy szép és tudja , hogy jó, vagy legalább is nem rossz: tudja, hogy mindent elérhet, amit el akar érni; nem érezhet kielégítetlen vágyat; nem ismeri a hiányérzést, a nélkülözést, a megnemértettséget, megalázottságot.
Csak jót és tökéleteset érezhet; viszont elég fínom és érzékeny idegzetű ahhoz, hogy érezze is mindezt; elég okos, hogy ismerje önmagát és kivételes helyzetét.
Akivel a sors elköveti ezt a kivételes és ritka tréfáját, az kettőt tehet: vagy elbizakodik és unalmasan gőgös lesz; vagy fínoman és intelligens módon leszállítja a dolgok és önmaga értékét saját elhatározásból; ez aztán a gúny és az öngúny.
Ez maga.
A leány arcán nem látszott, hogy hízelgőnek találja ezt a rövid «ismertetést » .
Csak ennyit felelt:
- Érdekes elmélet; inkább magára vet jó fényt, mint rám.
- Kérlek, - szólt át most a nagy ember, mintha váratlanul megunta volna a fiával folytatott eszmecserét - ha érdekel, megmutatom neked a bélyeggyüjteményemet.
János bólintott s Lukács Ede kinyitott előtte egy szárnyas ajtót.
János visszafordult s elnézést kért a többiektől...
Sári nagy, szürke szemei úgy csillogtak, mint a fagylalt lámpafényben s szinte betöltötték az egész szobát.
- Nem tudom, miért untatsz egy életerős fiatalembert bélyeggyüjteménnyel, - sóhajtotta Lukácsné - de csak menjetek.
2.
A bélyeggyüjtemény kevésbbé úntatta Jánost, mint magát a házigazdát.
Mert János élvezettel merült bele a tengernyi színes vacak szemlélésébe, anélkül, hogy bármit is értett volna abból, amit lát; a nagyember azonban türelmetlenül bámult maga elé, a leesőfélben lévő szivarhamura.
- Kérlek, - mondta végül - gyujts rá, parancsolj.
Szerettem volna nyiltan beszélni veled.
- Rendelkezz velem - mondta szórakozottan János és minden figyelmét egy háromszögletű bélyegnek szentelte.
- Kérlek, gyujts rá, parancsolj!
Lukács Ede nem szokta meg, hogy valaki előredőlve lapozzon , amikor ő beszélni óhajt vele!
De János csak lapozott nyugodtan tovább.
Sőt, lelkes kíváncsisággal.
Egészen eredeti formájú bélyegek voltak ott.
A nagy ember sóhajtott, hátradőlt a székében és szúrós szemekkel bámult János szőke hajára, amely előrehullott az album fölé.
- Vagyis! - mondta a gazdag ember élesen - vagyis, kérlek, arról van szó...
- Igen? - motyogta János.
- Tessék.
- Tegyük le az álarcot - mondta egy oktávval magasabban Lukács úr.
János felnézett.
Szemeiben gyermeki ártatlanság tükröződött.
- Miféle álarcot? - kérdezte.
- Beszéljünk nyiltan.
Én nem vagyok spekuláns.
Megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy magam verjem fel az árát valaminek, amit meg akarok venni.
János félretolta az albumot.
- Kétségtelen, - mondta redős homlokkal, mint aki attól fél, hogy a házigazda megbolondult - hogyne.
Dehát nem értem, miről méltóztatol beszélni.
- Azt kérdezem, hogy mennyiért adod el azt a 900 négyszögölet, amit Sallai Nagy Andrástól vettetek?!
János lesütötte a szemeit.
Mosolygott.
Nem tartotta sürgősnek a feleletet.
Íme, ha most azt mondja: kétezer pengőért! - akkor Lukács Ede előtt világos, hogy szélhámosokkal van dolga.
Aki ezer pengőt akar keresni ezen az üzleten, az csak szélhámos lehet.
Ha ellenben harmincezer pengőt kér, akkor bizalmat gerjesztett önmaga iránt s a csatát máris megnyerte.
Talán.
De János biztosra akart menni; és ki akarta élvezni a talán soha vissza nem térő alkalmat: hogy ő, az élhetetlen , ifjú éhenkórász orránál fogva vezet egy ilyen tapasztalt üzleti rókát.
- A telket kissé drágán vettük, az igaz - felelte mosolyogva és bambán - de megéri nekünk.
- Tudom, tudom, - sietett válaszolni Lukács úr - nem arról van szó.
Ezen már túl vagyunk.
Nem kell felverni a telek értékét.
János felvont szemöldökkel válaszolt:
- A telek értéktelen.
- Tudom, tudom, - legyintett nagy fölénnyel a gazdag ember - azért adtatok érte ezer pengőt!...
Legyünk tisztában egymással.
Természetesen tudom jól, hogy nem vagytok bolondok.
Ennek a földdarabnak... hm... régészeti értéke van.
János meghökkent arcot vágott.
- Szó sincs róla, - mondta elvörösödve - dehogy.
- Szóval tagadod.
- De természetesen... szóbeszéd... talán kicsit sokat ajánlottunk érte... ez ilyen kisvárosban feltűnik...
- Fel, - mondta Lukács úr s olyasféle gúnyos mosoly jelent meg az arcán, mint a Sárién szokott - csakhogy itt rendszerint én vagyok az első, akinek fontos dolgok fel szoktak tűnni.
Egy emberöltő óta utánam igazodnak az emberek; arra viszont még nem volt példa, hogy valamit más szerzett volna meg, amire én pályáztam.
János szerényen mosolygott.
Már ismét az album felé nyúlt; ez igen ügyes lélektani trükk volt.
Kifejezte azt, hogy János úgy érzi, maga Lukács Ede is csak átmeneti beszédtémának szánta ezt a kérdést; ő, a maga részéről pedig igazán nem tud mit mondani már...
Lukács Ede szmokingja belső zsebéből előhúzta a csekk-könyvét és az asztalról felkapott egy töltőtollat.
- Száz szónak is egy a vége, - mondta csaknem harsányan - mennyiért adja el azt a 900 négyszögölet?!
János szelíden ingatta a fejét.
- Nem adom el, - mondta - azaz, helyesebben, nem adjuk el, mert hiszen fele a barátomé.
Lukács úr nem lett idegesebb; sőt, mintha megnyugodott volna.
- Ügyes ember vagy, - mondta elismerően, - bár a fiam lenne ilyen.
Semmi érzéke nincs az ilyesmihez.
- Őszintén szólva, - mondta János kényszeredetten - kissé kínosan érint, hogy úgy állítasz be, kérlek alázatossággal, mint aki ügyes...
Mint aki szándékosan tör valamilyen cél felé...
Ne haragudj, de a szeretetreméltó meghívás értékét kissé lecsökkenti az, hogy valami tisztázatlan félreértés látszik közénk állni egyre...
- Ez is, amit most mondasz, azt bizonyítja, hogy ügyes vagy.
János lemondóan nézett maga elé.
- Hát jó, - mondta beletörődve, - hát jó, ügyes vagyok.
Minek vitatkozzam?!...
- No, végre.
Lukács most olyan hangon folytatta, amilyent az igazgatósági tanácsüléseken használt.
- Tisztázzuk a következőket.
Minden előny a ti oldalatokon van ebben az üzletben ; ti mindent tudtok, én semmit.
Kizártnak tartom, hogy ne álljon mögöttetek valami konzorcium, vagy tőke...
János spontán felelte:
- Nem áll mögöttünk senki.
- Értem, hogy a dolog tudományos részét magatok...
- Milyen dolog?!...
- De a pénzügyi részét...
- Miféle...
- Munkálatok... kiaknázás... kutatások... emberek...
- Szó sincs róla... mi...
- De nem, ne beszélj... minek állítottatok őröket a telek mellé.
János erre nem tudott felelni.
- Nincs értelme a kertelésnek.
Csak egy kérdés van: egyedül álltok -e az ügyben , vagy pedig csak megbízottak vagytok?!...
Lukács feszülten figyelt.
János büszkén mondta:
- Egyedül!
- Akkor nem lehet kifogásotok egy pénzember bekapcsolódása ellen...
János a fejét rázta.
- A barátom számára mindennél fontosabb az erkölcsi és tudományos siker , amelyet...
Hirtelen elhallgatott.
A nagy ember elnéző mosollyal honorálta az elszólást.
- Nincs is arról szó, hogy kisemmizzelek benneteket.
Egy részt úgyis le kell adni az államnak.
Nem?!
János kétségbeesetten nézett rá.
- Miből?! - kérdezte.
- A talált... kincsből.
- De miféle kincsről méltóztatsz...
- Ha az ember régi dolgokat talál, abból le kell adni egy részt.
János a mennyezetre bámult s csaknem nyögve mondta:
- Én nem mondhatok... nem mondhatok semmit.
- Nos, jó.
Majd én mondok.
Megveszem a telket tőletek húszezer pengőért.
Az ásatási munkák tudományos és gyakorlati irányításával titeket bízlak meg; fixfizetéses, szerződéses alapon.
A szerződés egyik pontja , hogy fejenként 5 %-ot kaptok mindenből, amit a... hm... telek jövedelmez .
Nos?!
János felkelt.
Szemmellátható volt a lelki válság, amely benne dúlt.
Helyesebben mondva: szemmellátható volt a lelki válság, amely nem dúlt benne.
- Én, - mondta az izgalomtól remegő hangon, - én egy könnyelmű és pénzsóvár fráter vagyok.
Én eladnám 30.000 pengőért.
De a barátom nem fog belemenni!...
- Beszélj vele! - biztatta Lukács Ede.
- Beszélek vele, - sóhajtotta János, - de nem hiszem...
Nem fog menni...
Nem megy bele.
Lukács Edét is elfogta a cselekvés, a nagy pillanat, a nagy lehetőség láza.
- Mikor kapok választ?! - kérdezte az ajtónál.
- Holnap, - felelte János és kilépett.
Az ebédlő szembenálló szárnyas ajtaja nyitva állt.
Az asztalnál Zénó és Lukácsné ültek hallgatagon.
Túl az ajtón félhomály borongott.
Lobogtak a gyertyalángok és Sári egy Chopin nocturnet játszott.
János az ajtóban állt s a sima, aranyosan csillogó hajfürtöket nézte.
Mintha aranyfürt koronázta volna a lány fejét.
S akkor felnézett s nedvesem csillogó , nagy, szürke szemei a fiatalemberre szegeződtek.
S ajkáról eltűnt a gúnyos mosoly.
Komoly, szép, sejtelmes volt.
János egy lépést tett előre... s aztán hirtelen megállt.
Szinte erőszakosan fordította el a fejét.
Eszébe jutott: «szélhámos vagyok! nem szabad ránéznem !»
És nem nézett rá.
És ebből látszik, hogy nem volt szélhámos.
3.
Lukács Ede bizonyos volt benne, hogy a két fiatalember közt az úton szenvedélyes vita folyik majd az ő ajánlatáról.
Bízott azonban a hagyományos Lukács-szerencsében.
Évtizedek óta minden arannyá vált, amihez Lukács Ede hozzányúlt!
Elveszettnek hitt részvények szöktek fel váratlanul, lebontásra ítélt üzemek értek meg fantasztikus konjunktúrát, mihelyt ő érdekeltséget vállalt bennük.
És most, gondolta elégedett mosollyal, ez a két fickó is neki dolgozott ott fent, Pesten, talán már az egyetemi évek alatt... nem tudták, hogy kutatással töltött álmatlan éjszakáik Lukács Ede páncélszekrényeit tömik majd egyszer...
És mégis így van... így lesz, helyesebben, ha elfogadják az ajánlatát.
S ha nem fogadják el, majd többet igér.
S a munkálatokat személyesen ellenőrzi... az országos, sőt európai sajtó tele lesz a nevével... vitrinje előtt európai hírű tudósok álldogálnak... s a sápváriak még babonásabb tisztelettel tekintenek fel rá...
4.
De a két fiatalember nem az ajánlat elfogadásáról vitatkozott.
Szótlanul mentek végig az utcán, amely néma volt s csak a szőlőhegyek felől surrant le hűsítő szél s akadt meg a vakító-fehér házfalakon.
Kovács doktor úr bizonyos lelkiismeretfurdalást érzett Anikó és a vacsora miatt... ez a lelkiismeretfurdalás olyan volt inkább, mint várható tragédiák előérzete...
János ellenben a nagy , szürke, nedvesen csillogó szemekre gondolt.
S talán ennek következtében mondta fent, a szálloda folyosóján:
- Mit szólnál hozzá, pajtás, ha azt mondanám, hogy hagyjuk abba az egészet és menjünk vissza rögtön Pestre?!
Zénó levette, megtörölte és visszarakta a pápaszemét.
- Én nem bánom, - mondta szokatlan eréllyel - ha bármit is abbahagyunk.
De ha ezzel velejár, hogy rögtön visszamenjünk Pestre, akkor ne hagyjunk abba semmit , mert én nem megyek vissza Pestre.
János nagyon elcsodálkozott:
- Miért nem, pajtás?!
Zénó úgy érezte, hogy szakszerű választ kell adnia.
- Te beleerőszakoltál engem ebbe a kalandba, amely rám nézve azzal a különös következménnyel járt, hogy beleszerettem egy lányba.
János felszisszent.
- Igen! - bólintott hevesen Zénó, - beleszerettem egy lányba, minden ízemben érzem, lelki egyensúlyom felborult.
Miattad nem mehettem el a vacsorára, amelyre meghívott - és most tisztáznom kell majd magamat.
- Tehát róla van szó?!... - merengett János.
- Ezért nem akarod itthagyni Sápvárt?!
Különös...
Én csaknem ugyanezért akarom itthagyni.
Zénó szigorúan nézett rá.
- Te elmehetsz.
Én nem megyek.
- Bátor gyerek vagy, - felelte János - és mi lesz, ha Sallai Nagy András bemutatja a váltót?!...
Zénó maga elé meredt.
Új lehetőségek árnyai keringtek lelkében.
- János, - mondta előrenyujtott kézzel - én nélküled nem megyek semmire.
Ne hagyj cserben.
Igaz, tudom, megváltozott a világ bennünk és körülöttünk.
De egy szélhámos nem lehet szerelmes?!...
- Lehet, - mondta János borongó szemekkel s búcsút intett, - csakhogy akkor kétféle börtön is fenyegeti...
- Hogy érted ezt?!
- Úgy, hogy maga a szerelem is börtön, vagy legalábbis olyan vétek, amiért börtön jár.
A szélhámosságért meg pláne.
Már most melyik elől meneküljünk?
- Te többesszámban beszélsz? - kérdezte a doktor úr.
- Igen.
Minden a legszebb rendben van.
Én végig az igazat mondtam Lukácsnak.
Nem tudok semmiféle kincsről.
De ő igenis meg akarja venni a telket 30.000 pengőért .
Kapzsi ember.
Nyugodtan eladhatjuk neki.
Nem tehet szemrehányást semmiért.
Én nem igértem semmit.
Nem beszéltem rá semmire.
Igaz?
- Igaz.
- Huszonkilencezer pengőt keresünk fáradság nélkül.
Igaz?
- Igaz.
- Sallai Nagy megkapja a pénzét és te megkaphatod a lányt.
Igaz?
- Igaz.
- És mégis...
- Nos?
- Viszont én...
Ennél többet nem lehetett kihúzni belőle.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE