Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Gárdonyi Géza
Dávidkáné
Keletkezés ideje
1898
Fejezet
19
Bekezdés
1498
Mondat
2593
Szó
19961
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
magas
IX.
Az az éj pedig Szent György nap éjjele volt.
A hold felkelt, de csak ritkán ütötte át a szarvait a felhőkön.
A levegőt az ázott föld illata hatotta át.
Éjféltájon felkelt Dávidka Zsuzska és hallgatódzott.
Csak ketten aludtak a szobában az ángyával, Ilonával.
Dávidka aznapig a kerti házban szokott hálni , azon este tétette ki először a dikót az eresz alá.
Zsuzska először Ilonára hallgatódzott.
Mély és csöndes a lélekzése.
Alszik.
Fölkelt és felöltözött az Ilona ruhájába.
Azután a kendő után tapogatott, de csak az a nagy új selyemkendő akadt a kezébe, amit a bátyja hozott Budáról.
Zsuzsi nem keresett tovább.
Magára borította a nagy kendőt; összekötötte hátul a derekán és kiosont.
Az ajtó mellett a bátyja is aludt.
Csak egy percig hallgatódzott mellette, azután a kapuhoz sietett.
A kapuban benne volt a kulcs, de alig ért hozzá, nyikorgott .
Ott kellett hagynia.
A létráért futott.
Óvatosan vitte a kerítés falához és fölhágott rajta.
Azután fölvonta a létrát és leeresztette a külső oldalon .
Leszállott és futott, szoknyát lobogtató sietéssel, a temetőbe.
A sötétség éppen nekivaló volt.
Látni lehetett benne a házak fehérségét, de az útonjáró elvegyült a homályban.
Mezítláb ment.
Néha mégis megállott és remegve hallgatódzott.
Akkor is megállt , mikor a hold előtűnt a felhők között, és várt az eltűnésére az árnyékon.
A temetőben megkerülte hétszer a szélső sírt, azután visszarohant.
A piacon majdnem beleütődött az őrbe, s az rá is kiáltott, de ő elsurrant, mint az árnyék.
De még csak most következett a munkának a neheze.
Ha véletlenül nem alszik az Andor!
Ha véletlenül fölébred!
Átmászott vissza a kerítésen, a létrát újra bevonta, aztán besuhant a kertbe.
A régi, rossz sövény ropogott alatta.
Majdnem elájult.
De a szín alatt nem mozdult semmi .
Dávidka Zsuzska odalopódzott a legénynek a fekvőhelyéhez.
Látta, hogy ott a szűr hosszan elnyújtózva a dikón.
Letérdelt a fejéhez és rövid szívdobogásos szünetekben susogta:
- Dávidka Zsuzsi szép, Dávidka Zsuzsi kedves...
Kis idő multán megint:
- Szereted!
Bizony szereted Dávidka Zsuzsit!
A hold akkor elővilágított.
Dávidka Zsuzsi csaknem felsikoltott, mikor meglátta , hogy a legénynek nincsen feje.
Odakap a szűrhöz, hát biz a szalmadikón nem feküdt egyéb, csak a szűr.
*
A hajdu pedig a Kisék szederfáján ült és látta az ő jövését-menését a falon keresztül: látta azt is, hogy nem férfi, de éppen azért nem háborgatta a titokzatos jövés-menést.
Ő csak Andorra lesett.
Hanem éjfélkor már elunta a várást.
Letört egy ágat a szederfáról és átdobta a szomszédba.
Az ág Dávidkára esett.
Dávidka egyet horkintott még, aztán felült.
- Hé, Dávidka! - szólt le halkan a hajdu.
Aztán hogy a megszólított nem felelt, erősebben ismételte:
- Dávidka!
Dávidka!
- Irgalom Istene, - felelt ekkor Dávidka rémülten, - ki szól hozzám az egekből?
A hajdunak tetszett, hogy Dávidka égi hangot vél hallani, mély medvehangon felelte:
- Szent Márton arkangyal .
És beleröhögött a markába.
- Mit parancsolsz, szent angyal? - kérdezte Dávidka borzadozva.
- Eredj a kertbe .
Dávidka megrázkódott.
- Minek menjek a kertbe? - kérdezte az ijedt ember tünődésével.
- Eredj a kertbe!
Dávidka borzongva nézett a kert felé, aztán mégiscsak elindult.
A sötétség akkor fekete volt.
Dávidka huppanást hallott a kert palánkján, amely egyúttal a várost is kerítette .
Majdnem ugyanabban a pillanatban a Magdáék sövénykerítése is ropogott, s ahogy átugrott onnan valaki, befelé rohantában majdnem fellökte őt.
Dávidka megragadta.
A vállát kapta el.
Érezte, hogy valami kendős alak, tehát nő.
De a megragadott kisiklott a kezéből, s a Dávidka markában csak egy puha és finom nagykendő maradt.
- Ez a selyemkendő! - mormogta.
S emelt fejjel hallgatott, mint az erdei vadkan, mikor veszedelmet érez, s feltartja ütésre készen az agyarát.
Az elmenekült halk suhogással az ő házába futott.
Dávidka hallotta, hogyan nyikkanik meg az ajtó, és hogyan koppanik be.
Dávidka csak akkor mozdult meg.
Éktelen dühvel rontott be a szobába.
Dőlt , dördült előtte asztal, szék, minden.
A két nő sikoltozva ugrott föl az ágyban .
Dávidka megkapta mind a kettőt: egyiket karjánál, másikat a hajánál.
Amelyiket a karjánál ragadta meg, az ezt kiáltotta:
- Bátyám!
Dávidka eleresztette a leányt, és ráordított :
- A baltát!
S két kézzel ragadta meg a másikat.
Kihúzta a sikoltozó asszonyt a hajánál fogva az udvarra: ahol a baltája a dikó mellett hevert.
A hold előviláglott.
A nagy riadalomra ajtók és kapuk nyiladoztak a szomszédokban, s előfutó alakokkal népesültek meg az udvarok.
Dávidka egyik kezével a jajgató nőt vonszolta, másikkal a baltát kereste és ordítozott :
- Meghalsz átkozott!
Meghalsz!
Ekkor mintha a földből ugrott volna elő, egy férfi termett ottan.
Torkon ragadta Dávidkát és visszalökte úgy, hogy a falnak huppant.
Dávidka megismerte Kis Andort.
- Gazember! - ordította fölemelkedve. - mi közöd evvel az asszonnyal!?
És a baltát a kezébe ragadta.
- Semmi, - felelte a legény, - de ölni nem engedek!
- Hát vessz el te is, kutya!
Halj meg házasságrontó gazfattyu!
Azonban a legény kiteperte a baltát a kezéből, és a kertbe vetette.
Azután védőn állt a férfi és nő közé!
- Az én feleségemet védelmezed? - üvöltött Dávidka.
- Mi közöd az én feleségemmel?
Vettem!
Az enyém!
A legény egy lépést hátralépett, s lekapta válláról a tarisznyát.
Odavetette Dávidka elé .
- Itt van az ára!
Nem a tied többé!
A tarisznyából ezüst tallérok pengettek és gurultak szét az udvaron.
- Jer, - szólt az asszonynak a legény, - visszaváltottalak!
Már akkor az udvar tele volt szomszédokkal.
- Vigyétek be őket! - ordította Dávidka .
- Vigyétek őket a börtönbe!
- Meghal, aki hozzám nyúl! - kiáltotta a legény.
És ekkor irtózatos dulakodás kezdődött.
A férfiak halommal lepték a legényt.
A legény olykor fölemelkedett s rázta őket magáról, mint a bika az ebeket.
- Ne bántsatok! - kiáltotta.
- Nem vagyok hibás!
Megbolondultatok -e?!
De azok is ordítoztak.
Végre is Kis Andort valami ütés érte a fején.
Elkábult .
Arra aztán elnyomták.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE