Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Tábori Róbert
Megfagyott pezsgő
Keletkezés ideje
1899
Fejezet
13
Bekezdés
844
Mondat
1965
Szó
23382
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
X.
Baláth Iván abban a hirben állott, hogy semmit sem tesz félig .
Politika, kártya, vagy szerelem, ha egyszer nekiszánta magát, emberére talált benne.
Azt szokta mondani :
- Nincs rosszabb a félig elköltött ebédnél.
Az ember elrontja vele az étvágyát és mégis éhesen marad .
Most, hogy szerelemben utazott, el volt tökélve, hogy megvalósitja Epikur eszményét, mely a matéria tökéletes megfinomitásában keresi a gyönyör netovábbját.
Az anyagiság az alap, mire épitünk, de ezen a fundamentumon a költészet, mint épitőmester és a fantázia, mint pallér, lerakják a mesés szégségü oszlopsorokat, a finom izlés, mint maitre de plaisir, összekomponálja a berendezést és az egész fölött a tapasztalás, ez a csodálatos müvész, ki mindég a készből merit, megcsinálja a tetőt.
Az ő fölfogása szerint a szerelem csupán a nyers anyagot szállitja, a melyet a szellemnek kell megpuhitani és füszerezni , hogy igazán élvezhető legyen .
Mind azt a tanulságot, a mit eddigi müködéséből mint szerelmes meritett, össze akarta hordani, hogy leszürje belőle utolsó nagy szerelmének elméletét.
Filozófus módjára élvezni, a mit neki még nyujthat az élet.
Érezte egész lényében azt a fenköltséggel határos emócziót, mi a szobrászban megrezeg, ha rátalált a legtökéletesebb márványra és még van benne annyi teremtő erő, hogy kifaragja belőle a legszebbet és a legtökéletesebbet, mit a müvészi fantázia kieszelhet .
Sejtette, hogy Piroskában meg van mind az, a mi megfelel az ő nagyszabásu elméletének.
Egy Galatéa-szobor, mely csak Pygmaleonjára vár, hogy megelevenedjen, egy Immaculata, ki már tökéletes asszony a tudásban, de a kinek minden tudása szintén csak - elmélet.
Kell-e hálásabb anyag a szerelem mesterének , hogy kiérdemelje a müvészi babért ?
Nem vont le semmit az ő érdeméből, hogy ezuttal nem kellett lopnia a máséból, hanem a sajátját alakitotta át.
Nagy tévedés azt hinni, hogy csak az orvvadász élvezi a hajsza gyönyörét és hogy csak a tilosban terem a szerelem igazi gyümölcse.
Az a valódi gyönyörüség, ha az ember a saját kertjében megérleli a körtét és napról-napra látja, hogyan rakódik le arra a finom, napsugár melegéből szőtt hamvas szin és megérzi, látja már: a gyümölcs is reszket a vágytól, hogy megizlelje kertésze .
Baláth Iván a legnagyobb raffinement-nal fejlesztette Mohai Piroskában az asszonyt.
Szellemes volt, költő volt, a csábitás minden eszközét fölhasználta, hogy fölkeltse benne az alvó vágyát.
S mikor azt hitte, hogy már megmozdul, hogy már meglátja félig lecsukott szempillái fátyolán keresztül a hajnal első sugarait, ismét megakasztotta, hogy időt engedjen neki a megerősödésre.
Ó, Baláth Iván nem lesz oktalan, hogy az érő gyümölcsből torkoskodjon, hogy saját magát meglopja: ő be tudja várni azt az időt, mikor a körte egészen megérett !
...
Tán kissé megdöbbenthette volna az a körülmény, hogy Piroska nagyon is értelmes tanitvány és ha megütik érzésének egyik billentyüjét, rögtön az egész skálával válaszol?
Tán gondolkodóba ejthette volna, hogy egyetlen odavetett szóból azonnal kitalálja az egész mondat értemét?
De Baláth Iván annyira el volt fogulva a saját müvészetében, annyira megittasult a készülő sikertől, hogy mindenben a saját érdemeit látta és a világért sem képzelte volna, hogy az a hangszer még tán extemporizál is .
Pedig Piroskában csak volt félig öntudatlan ez az átalakulás, a másik, a jobbik felében ő is müvészkedett.
Valami homályos remény élt benne, hogy ezt a tulságosan okos kertészt mégis csak eléri a kertészek közös sorsa: nem ő fogja lehámozni a körtét .
És tetszett neki az a játék, melyben - látszólag - előre ki volt ugyan számitva minden fordulat, de azért mégis maradt egy chance az ő javára.
Éppen ugy, mint a l'hombre -ban, a hol a semmi-kártya néha tönkreteszi a legtökéletesebb kártyát, mikor a grandissimo ellenében bemondják a nullissimot .
- Hoztam valamit, a mi bizonyára érdekelni fogja, - mondta az esküvő előtt egy nappal Baláth és kivett az oldalzsebéből egy finom maroquin-kötésü Elzevir kiadást, melynek habkönnyüségü lapjai világosan elárulták a középkori hollandus eredetet .
Mohainé fáradt mozdulattal nyult a könyv után.
Sajátképpen nem érdekelte Baláth meglepetése, de mégis hálás akart lenni a figyelemért .
- Miféle könyv ez? - kérdezte .
- A navarai királynő imakönyve .
Egy kicsit megbámulta a szép asszony a müvészi kötést, aztán fölnyitotta a könyvet és lapozgatott benne.
Egy-két forduló után hirtelen becsukta és haragosan az asztalra dobta .
- Furcsa egy imakönyv! - mondta, miközben egészen a homlokáig elpirult .
Baláth kaczagott .
- Nem tetszik önnek ?
- De nem ám !
- Pedig ez az a hires imádságos könyv, melyet a bibliofilek Cinq-Mars zsoltáros könyvének neveznek maguk közt.
Valóságos incunabulum, még csak egyetlen példány van az enyémen kivül, az is a vatikáni könyvtárban, az indexre tett könyvek gyüjteményében .
- És hogyan került önhöz ?
- Egy kicsit furcsa módon, tán jobb is volna, ha el se mondanám ...
- Csak nem lopta ?
- Annyira még sem vagyok a régi könyvek rajongója!...
Nehogy azonban gyanuját tápláljam, inkább elmondom a históriáját.
Szerelmi zálogul kaptam egy olasz tánczosnőtől, kiről imádói azt a hirt terjesztették, hogy a Mediciek véréből való.
Adtam érte cserébe egy gyürüt, melyről, három régiség kereskedő okmányilag bizonyitotta, hogy valaha Berenice királyné viselte, a ki Augusztus császár kedvese volt.
Én megőriztem az emléket, de a tánczosnő már félév mulva elzálogositotta.
A mi azt bizonyitja, hogy mi férfiak jobban ragaszkodunk emlékeinkhez .
- Föltéve, hogy legyezgetik a hiuságukat, - mondta száraz hangon Mohainé .
- Lehet.
De az nem változtat a dolgon, sem pedig a könyv értékén .
Mondhatom, ritka példány és más uton alig szerezhettem volna meg.
Mesés árt igértek már érte, de nem adtam oda, mert sejtettem, hogy valamikor még odaadom valakinek, ki meg tudja becsülni .
- Remélem, nem engem gondol.
Mert igazán nem tudom belátni ...
- Hogy mi a nevezetessége?
Hát az, hogy maga Valois Margit rajzolta hozzá az illustrácziót.
Az a királyné, ki a Heptameron -t megirta, mely Boccaccio irigységét is fölkeltette volna.
A históriája az, hogy Cinq-Mars lovag szerelmes volt a szép királynéba, a ki őt lerajzolta különféle akt -nak.
Megtalálja valamennyit a könyvben, még pedig ugy, mint a régi czigányadomában: egy király, egy czigány, egy zsoltár, egy kép.
A legérdekesebb az utolsó oldal, mely a lovagot - fej nélkül mutatja.
Azon az éjszakán, mely Cinq-Mars kivégzésére következett, Valois Margit belopózott a halottas házba és lerajzolta kedvesét abban a viseletben, melyet a hóhér ráadott .
Piroska már most igazán undorodott Baláth ajándékától és nem is titkolta érzését .
- Vegye vissza, - mondta ideges hangon, - nem szeretem a véres szerelmi tragédiákat.
Különösen azokat nem, hol a ledérség a meghibbant elme ösvényén halad .
- Mert nem tudja még, mi az igazi gyönyör.
Sohasem irigyeltem senkit ezen a világon, hacsak azokat a római imperátorokat nem, kik a gladiátorok vérével füszerezték a nászlakomát.
Azok tudták csak, mint kell fokozni a szerelmet uj és ismeretlen ingerekkel!
A Sacher Masoch cobolyprémes asszonyai, kik a pipereasztalon a háromszijas korbácsot tartogatják a szerelmes férfiu számára , hozzájuk képest csak kontárok .
- Nem irigylem az izlésüket! - tiltakozott Mohainé.
Aztán, mintha egyébre akarná terelni a beszélgetést, hirtelen odavetette: - Mondja csak, nem látta Dénest ?
- A piktort?
Miért kérdezi ?
- Mert eszembe jutott, hogy róla is van elterjedve egy hasonló legenda .
- Miféle legenda ?
- Mondják, hogy a müvészi ihlet extázisában egyszer végignézte, mikor oroszlánvadászaton a fenevad összemarczangolta legjobb barátját és ő erre azt mondta volna: - Kérem, ne olyan gyorsan.
Nem követheti a rajzónom .
- Bolond mese, - mondta epésen Baláth, - sokkal puhább legény őkelme , semhogy ezt a zseniális ötletet föltételezném róla.
Különben biztosan tudom, hogy Lorándné terjesztette róla ezt a legendát .
- Mi érdeke lett volna ?
- Hát nem tudja?
Hisz Lorándné és Dénes...
De mit ugrat azzal, hogy tetteti, mintha nem tudná, milyen viszony volt közöttük .
Mohainé hirtelen fölemelte fejét és bámulva nézett Baláthra .
- Egy szót sem tudok, - mondta különösen rezgő hangon, - beszéljen hát !
- Ugyan, milyen világban élt ön eddig, hogy azt sem tudja, a miről a verebek is csiripelnek a háztetőkön?
Lorándné volt az, a ki Dénesnek megcsinálta a kariérjét .
- Barátságból ?
- Nos igen... afféle barátságból, mely egy fiatal müvész meg olyan asszony közt van, ki éppen belejutott a veszedelmes korba .
Mohainé elgondolkozott :
- Hogy van mégis, hogy megengedi ezt a házasságot?
Hisz Margit a leánya !
- Csak a mostoha leánya, a mi nagy különbség.
Aztán őt is meglepte a váratlan fordulat, melyet senki sem sejthetett előre.
Mert hisz ön jól tudja, hogy a Loránd-leány hosszu ideig ki nem állhatta a piktort .
- De mikor megtudta?
- Mohainé olyan nehezen vett lélekzetet, hogy csak tagolva tudta kiejteni az egyes szavakat .
- Akkor már nem segithetett a dolgon.
S hallgatnia kellett azért , mert ő maga is veszedelemben forgott.
Margit valahogy kiszimatolta a viszonyt és a milyen önfejü meg heves, bizonyára lármát csapott volna, hogy megboszulja édes atyját, ha Lorándné és Dénes be nem kötik a szemét egy ügyesen rendezett ártatlansági szinjátékkal, melyben Márta asszony erénye fényesen kiállotta a tüzpróbát.
A szükségből aztán erényt csinált és rájuk adta anyai áldását .
Mohainé egészen lehunyta a két szemét és valamit keresett a saját lelke mélyén, a mi eddig csaknem teljesen idegen volt előtte.
Hát ez a keret Margit tiszta szerelméhez, mely előtt ő meghátrált!
Érdemes volt a nagylelküt játszani és lemondani a saját jogáról, mikor az erkölcs is megköveteli tőle, hogy ne engedje meg ezt a természetellenes frigyet!
Nem is fogja megengedni .
A jobbkezét végigcsusztatta Cinq-Mars zsoltáros könyvén és mintha abból valami pokoli hőség csapna feléje, mely lángot önt vérébe, orrczimpái mámorosan rezegtek, a keble zihált és egész arcza kitüzesedett.
Egyszerre csak elkaczagta magát .
- Min töri a fejét? - kérdezte tőle Baláth, ki figyelemmel kisérte arczjátékát és kezét ajkaihoz vitte, hogy megcsókolja .
Mohainé engedte, hogy megcsókolja.
Megérdemli ezért az elszólásáért .
Szegény tatár, nem is sejti, hogy maga alatt vágta el a faágat és ugy fog lepottyanni minden egéből, mint a kit valami nála is erősebb démon kilóditott a végtelen ürbe .
Pillanat mulva azt mondta Piroska :
- Azon gondolkoztam, hogyan lehet egy olyan játékot megnyerni, mely már csaknem teljesen el volt vesztve ?
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE