6
Órákig tartott ez az édes, kedves melankólia.
Mikor végre letette fárasztó terhét a puha díványra, a karjait nem érezte.
Minden csontja fájt, s alig bírt nagy keservesen kiegyenesedni.
Már a hideg verejték verte ki a homlokát, s a térde reszketett a kimerültségtől.
S amint elnézte a bájosan félálomban fekvő asszonykát, elmosolyodva suttogta:
- Istenem, milyen boldog vagyok!
Aztán leroskadt előtte a földre, mert nem bírt tovább állani.
Nyakcsigolyái csaknem megpattantak, s a fejében minden ér kegyetlenül lüktetett.
Eleresztette magát, s már nem volt hangja, csak gondolatban dúdolta el:
Aztán elaludtak mind a ketten.
S az asszony arról álmodott, hogy Velencében gondolázott, a férfi meg arról, hogy taposó malomban vért izzadott a fáradságtól, s mind a ketten azt dúdolták, hogy: