8
Egészen új hangulat támadt bent a szobában.
Míg künt egyforma sűrűséggel esett az eső, s úgy látszott, mintha kíméletlen függöny borult volna az ablakokra , idebent annál bizalmasabb lett a fiatal pár érzése.
Egymásra voltak utalva, s mivel éppen csakis erre vágytak, nagyon szívük szerint jött az időjárás beavatkozása.
Elmúlt már minden komolyság az évődésekből, s az asszonyka egész délelőtt a legfurcsább tréfákkal mulatott.
Egészen úgy tett, mint a gyerekek, akik játék közben azokat a munkákat gyakorolgatják, amelyekre majd az életben lesz szükségük.
Ő is mintha csak tréfából tanulgatta volna, hogy kell majd később komolyan pörölni.
- Elhiszem, rubintom, elhiszem - kiáltott fel, amint valami furcsa megjegyzésére az ura hatalmas kacagással felelt -, elhiszem, hogy magának nincs más célja , csak hogy a feleségét csúffá tegye.
Akármit szólok, rögtön bebizonyítja, hogy jobb lett volna hallgatnom.
Csak azt szeretném mégis tudni, igazán meg van -e győződve felőle, hogy éntőlem csak ostobaságok telnek ki?
A férfi újra harsogva elnevette magát.
- Jól van! - kiáltott fel az asszonyka - nem szólok többet egy szót sem, de maga se szóljon, mert akkor - ütök!
Ezzel sarkon fordult, s az ura harsány kacagása közben egyszerre csak odaállott a ruhaszekrény elé, kinyitotta és belenézett, hogy is kéne azt rendbeszedni.
Egyik csomót a másik után szedte ki, s telerakta velük a körüllevő székeket, a gépet, az asztalt, az ablak párkányát.
Az ura csak nézte, nézte, nagy lelki gyönyörűséggel a maga kis házi sárkányát, aki a sifonrendezésben is bizonyosan éppen olyan bájos logikával fog eljárni, mint a filozofálásban.
Nem baj, az volna a furcsa és váratlan, ha egyszerre csak hozzáfogna rendes kispolgárasszonyos módon végezni valamit.
Ó, be nem illenék hozzá.
S bár annak is megvan a maga haszna, szinte sajnálná, ha valami közönséges erény sülne ki belőle.
Már látszott, hogy igazán nagyszabású lesz a rendezés, mert a rendetlenség már akkora volt, hogy nem is lehet nagyobb.
És ekkor az asszonyka egyszerre elfelejtkezik nagy fogadalmáról, s megszólal:
- No, csak buta vadnép lakik a maga falujában.
- Mióta itt vagyok már!
Még ajtót sem nyitottak rám.
- Ez nem vadságból van, hanem éppen gyöngédségből.
- Szép gyöngédség, engedik, hogy itt megöljön az unalom magával.
- Pedig épp azért nem jönnek, hogy ne zavarják az unalmunkat.
- Itt az a szokás, hogy az első héten nem mennek el az új házasokhoz.
Ugye, nem örültünk volna se tegnap, se tegnapelőtt, ha betoppan valaki?
- Nem örülök én holnap sem.
Ha eddig nem jöttek, ezután is otthon maradhatnak.
Ezalatt szaporán járt a kezecskéje, s mind kiszórta, ami még a szekrényben volt .
Mivel pedig már másutt nem volt hely, hát egyszerűen a földre dobálta a finom fehérneműket.
Az ura nagy élvezettel nézte, mit csinál.
Roppant kíváncsi volt rá, mi lesz ebből.
Hanem egyszerre csak kinéz az ablakon, s látja, hogy a kurátorné felöltözve , fekete selyemkendőben jön át az utca túlsó oldaláról a csutkából csinált átjárón keresztül.
- Ez biztosan idetart!
Nem tudta, örüljön -e vagy megijedjen.
Az asszonyka oda sem ügyelt.
A rendet szaporította azzal, hogy az összetartozó darabokat kezdte még jobban szétdobálni.
- Lelkem!...
Gyöngyöm!...
Vendég jön!
A kis asszonyka mint az orsó fordult sarkon.
Elképedve bámult az urára.
- Farkast emlegettünk, a kurátorné idejön.
Látom, mert nagyon idenézeget, és szörnyen mosolyog.
A kicsi asszony olyan dühbe jött, hogy leült a szépen vasalt ingek tetejébe.
- Ilyen tapintatlanság is csak ezektől a buta vadparasztoktól telik ki - mondta elkeseredve.
- De lelkem, ő nem tud róla, hogy neked szombaton délután dolgod van.
- Jó, jó, csak védje.
Csak védjen mindenkit a feleségével szemben.
Ó, nincsen dolgom, a világért sincs!
Nincs egyéb, csak hogy őtet várjam.
Éppen ahhoz készültem.
Úgy sincs okosabb dolgom, mint hogy parasztasszonyokat fogadjak.
Ezzel kapta, fogta a legelső ruhacsomót, ami a kezébe került s bedobta a szekrénybe.
Aztán a másikat, utána meg a harmadikat.
Sorba valamennyit.
De tudja isten, hogy volt, a sok ruha, ami máig szép rendben volt a szekrényben, most nem fér meg többé olyan jó békességben.
A java, éppen a gyönyörűen hímzett ingek kimaradtak.
Hiába nézegetett, nem volt hely, ahova ezeket bedughatta volna.
Fogta hát, s az ura kétségbeesett mosolygása közben bedobta a hálószobába, az ágy tetejére.
A szekrény ajtaját pedig mérgesen becsukva, levetette magát a díványra.
- Na, most már tetszeni fogok a maga nagyságos vendégének.
Eléggé puccos dáma vagyok már?
Kár, hogy nincs rajtam grandtoalett!...
Mert megsértettem volna őnagyságát, ha munka közben talál.
Meghasad a szívem, ha arra gondolok, mit kellett tennem a maga kedvéért.
De maga fogja elrendezni azt a sifont, annyit mondok magának, ha már ilyen kegyetlenséget tétetett velem.
- Szívem, édes, de az Istenért, én nem kívántam, hisz én csak nem mertem szólani , hogy hadd maradjon minden úgy, ahogy van, legalább látják, hogy milyen dolgos kis menyecske a tiszteletes asszony.
Az itt a fontos.
- Ne hazudozzon itt nekem!
Hát nem azt mondta, hogy "ha tudta volna az az asszony, hogy dolgom van, nem jött volna ide ".
Ha csak egy csöpp józan eszem van, pedig van, mert még nem sikerült magának megfosztani tőle, ebből megérthettem, hogy ha egy cselédből lett rossz parasztasszony idejön, akkor nekem nem szabad semmi dolgomnak se lenni.
- Mit így!
Csak mondja ki, hogy ha így beszélek és nem a maga szájaíze szerint , akkor megunt.
Ebben a pillanatban kopogtak az ajtón.
A pap meghökkent, mi lesz most.
Félve leste a felesége arcát, még szólni is elfelejtett.
De megszólalt az asszony.
Erős, tiszta, csengő hangon kiáltotta, hogy:
Kinyílt az ajtó, s belépett a kurátorné.
- Jó napot kívánok, édes tiszteletes asszonyom.
Kezét csókolom, édes lelkem galambom.
A kis papné hozzásietett.
- Jó napot, jó napot!
No, maguk ugyan megvárakoztatják az embert!
Itt kell ülni hetekig jegybe, gyűrűbe, míg egyszer ajtót nyit rá valaki.
Szép bizony, senki sem akarja tudni, nem halt -e meg azóta a papjuk!
Ezzel átkarolják egymást, s olyan egészséges csókot csattantanak el, hogy a papnak kerekre nyílt a szeme.
A másik pillanatban, ahogy magához jött, már nagy örömmel konstatálja, hogy a világ legnépszerűbb papnéja az ő kis felesége lesz.
A kurátorné arca is ragyog a boldogságtól és a büszkeségtől, csak úgy kiabál róla az öröm: Ilyen papné még nem volt Gáton!
- Óh, lelkem, angyalom, édes tiszteletes asszonyom, tudom én, milyen várt vendég az új házasoknál akárki is a kerek egy világon!
Sora van mindennek.
Míg a fiatal párnál a nappali csók a vendég, addig nincs ott szükség más lábalattira.
- Óh, nem vagyunk mi olyan fiatal házasok!
Elmúlt annak már több egy heténél , hogy idehozott ez a vén pap.
Csak éppen hogy rá nem untunk még egymásra.
Ugye , te vén uram!
Te vénség!
És gömbölyű kis kacsójával szerelmesen megveregette az ura orcáját.
Ez pedig nekibátorodva, derékon kapta a kis asszonykát, s ragyogó szemmel nézett a kurátornéra, aki boldog volt és kevély, hogy szemtől-szembe láthatta, mennyire szereti a nagyúri kisasszony az ő papjukat.
Úgy nézte, mintha neki is szólna abból valamennyi, mintha az ő fia is volna egy kicsit a pap.
Erre a háziasszony szépen letelepíti a vendégét, s olyan friss csevegésbe kezd vele, hogy no!
Bámul is az ura eleget és gyönyörködik.
Honnan veszi ez az asszony azt a frisseséget, azt a nagy közvetlenséget?
És ezt az érdeklődést!
Hol tanulta?
Hol leste el?
Az aranyos kis papné pedig egy szuszra elmondatott mindent, de minden pletykát , ami a faluban tíz esztendő óta felgyűlt.
Sorra mentek az időjárástól, a házimunkákon meg a mezeieken keresztül, míg végre kisült, hogy a tanító parasztlányt vett el, magánál vénebbet, de gazdagot, aki azt mondta, lelkem , hogy "a papnét sem ereszti maga elibe az eleganciában ".
Lakik a faluban özvegy papné is, annak meg hat lánya van, ó, be szívesen adtak volna legalább egyet a tiszteletes úrhoz.
" De csak van egy férfinak annyi elővaló esze, hogy azokat nem veszi el!...
Nagy ott a mutatás, de egy krajcárfia se csörög a zsebbe.
Sokszor volt már ezen az elbukti.
Meg aztán szerencsés az a férfi, aki el nem veszi , mert olyanok azok, mint az éles kés.
Nincsenek azok jó békességben egymással se .
Csupádon csupa pörpatvar, egyéb azoknak a szájából nem hallik.
De azért, lelkem , ha fiatalember kerül a házhoz, olyan színesek, mézesek, mintha angyalnál is angyalabbak volnának.
Pedig az a!
A szegény cseléd azt se tudja, hogy ugorjon , azt se tudja, mi nekik a kelletlen, mi a kellő ..."
A tiszteletes asszony olyan angyali arccal hallgatja.
- Ó be de alig is lehet egy nap említeni a lelkem tiszteletes asszonyt a Vilma kisasszonnyal, ej, pedig de nagyon szeretett volna itt páváskodni papnénak.
No , mi meg is voltunk ijedve, ha mégis megfogják a tiszteletes urat.
Jaj, be örülök , lelkem, galambom, egy jó tiszteletes asszonyom, hogy maga jött ide virágszálnak a pohárba, galambnak a kalitkába.
Repült az idő, mintha puskával riogatnák.
- Mondja már, kurátorné asszonyom.
- Hát arról az úrról nem szól a nóta, akit nekem komendáltak Gátról.
- Csak nem a Thorsa Ábrist!
- Jaj, teremtőm, csak nem!
- De bizony, ki a, mi a, mondja mán?
- Mán azt a tiszteletes úr jobban tudná elmesélni nálam.
Együtt jártak gyerekkorukban, jól tudják egymás dolgát.
Főfő katona.
Nagy kapitány; a király mellett volt, de nagy korhely, hát elcsapták.
- No, akkor éppen nekem való lenne! - nevetett a papné.
A kurátorné hamisan nevet, mint aki érti, s a papra is odahunyorít.
A fiatal férj is mosolyog, de a szíve mélyén riadozva figyel az asszonyára.
Honnan jut annak eszébe a földesúr.
Minden szó s minden arcmozdulat sebet üt a férj szívén.
Nem , egy fiatal asszonynak nem szabad más férfi iránt érdeklődni, csak a saját ura iránt.
S amint elhallgatja a parasztasszony pletykáit mereven, üveges szemmel egyre azt bírálja, hogy milyen hatást tesz az a feleségére.
- Az apja is félbolond.
Az mindig itthon van, ki nem búvik az odvából .
Asszonygyűlölő.
No de a fiának osztán egy félvilágra való asszony is kevés , ahogy hallik.
De mán úgy mondják, végin van a gáti uradalom is, de a becsület is.
- Hát az öregúr a birtokot, a fiatal meg a becsületet járta le.
Az beszélik , letette az uniformist, nincsen már kardja.
- Ki mondta? - kérdi a pap is megütközve.
Igen kerülő úton jött a hír, ahogy a kurátorné elmagyarázza, de aztán annál megbízhatóbb!
- Az a témonda, hogy egy gyenyerálisnak megszöktette a feleségét is meg a lányát is, de egyszerre.
- Egy napon, egy kocsin vitte el mind a kettőt, mégse tudott a két fejércseléd közül egyik se arról csak egy betűt is, hogy a másikkal is volt volna valami szövetsége.
Nagyon fura históriának kellett annak lenni.
Úgy mondják valahogy , hogy egyiket sem akarta örökösen a kettő közül, hát mán abból a tulajdon városból átkocsikáztatta őket a másik városba.
Ott osztán úgy intézte, hogy egyikkel is, másikkal is kijátszotta, kiszerelmeskedte magát.
Osztán estére kelve összeszedte őket, oszt aszonta, hogy no, galambkáim, gyerünk vissza a fészketekbe.
Ott a ti helyetek.
- Nem is lett volna semmi baj, ha úgy nem lestek vón Ábris úr után az asszonyok , mint a héja csirkére.
Az asszonyok csináltak nagy kalamajkát a suskusból...
De az már való is, hogy az asszonyok mind úgy bolondulnak utána.
Csak ha néha itthon van, a jányok mit nem csinálnak érte, hogy legalább láthassák!
- De bolondok - szólt a papné, aki csak úgy itta a szót...
- Bolondok, tiszteletes asszony, bolondok, de hát egy asszony se tehet arról , hogy bolond.
- No, én azt szeretném látni, hogy az én eszemet vegye el valaki, ha nem akarom!
- Hohó, lelkem - szólt közbe kínosan nevetve a férj.
- Ó, lelkem, tiszteletes asszonyom, még csak az kéne, hogy egy ilyen drága , szerelmes fiatal asszonynak is gavalléron járjon az esze.
Persze hogy a világ legkülönb gavallérja az ura a tiszteletes asszonynak.
Nagyméltán.
Mert nincs a világon még egy ilyen áldott jó ember, mint a tiszteletes úr!
Uram bocsá ' összehasonlítani vele Thorsa Ábris urakat.
A papné egy lapos pillantással végigmustrálta az urát, de azért igen nyílt és őszinte hangon mondta:
- Nem is választottam volna uramnak, ha nem olyan volna.
A férje elmosolyodott, de a kurátorné megbotránkozva szólt:
- Jaj, tiszteletes asszonyom, lelkem, az már nem a mi szavunk.
Nem mi választjuk az urunkat, hanem az minket.
No, de én nem karattyolok itt tovább, hanem összeszedem magam, oszt odább egy házzal.
Csak azt mondom még, hogy az Isten áldja meg a tiszteletes uramnak minden lépése nyomát, hogy egy ilyen valóságos , derék, idevaló, édes kis galamb papnét hozott a falunkba, mert ilyen nincsen több az egész nagy Magyarországon.
Engedelmet kérek.
- Nincs miért, kurátorné asszony - mondta a galamb papné, s nevetett, mint a galamb.
Turbékolva.