11
November is elmúlt, december is itt volt, mégsem jött a fehér világ, fehér virág.
Az asszonyka most töltötte az első egész esztendőt falun, s már borzasztóan megunta a kopottságot.
Szinte idegesen követelte már az urától a havat, úgy-úgy megtámadta érte, mintha ő sikkasztotta volna el.
A hótalan világban aztán minduntalan neki "jött fel a hava ", s úgy látszott, a mézes napok boldog pörpatvarai sohasem múlnak már el.
Ez a pár hónap különben roppant gyorsan és nagyon szépen telt el.
Az asszonyka ugyan még mindig ideiglenesnek érezte a helyzetét, s titokban egyre várta, hogy na, most már itt az ideje a felébredésnek, de azért minden érdekelte, ami körülötte volt, s a kíváncsisága illesztette be a környezetébe.
A parasztokat sorra ismerte már, s valamennyinek tudta a legkisebb baját is.
Népszerű is volt nagyon s nem emlegették már, csak a "galamb papné " -nak.
Az is volt, csakugyan az, egy kis piros csőrű, turbékoló, duzmaszkodó, begyes fehér galamb.
A ruháit hazulról kapta, Pestről, s mindig olyan volt, mint egy mennyországi, vagy legalábbis színpadi tünemény.
Ősz elején roppant szerencsétlenség érte őket.
Nagy beteg lett Zsuzsa, a cselédjük, a titkos angyal, aki mindent elintézett, s paradicsommá tette a mézesheteket.
Először azt hitték, vége a világnak, az asszony meg volt rémülve , letelegrafáltatta a mamát.
De a mama nem jött!
Még ilyen rettentő csapás sem másította meg az elhatározását.
Ugyanis fogadást tett, hogy soha életében nem fogja megnézni, milyen nyomorúságban él a leánya, hova süllyedt az ő szerelmes gyermeke.
A kis galamb papné most jött rá tulajdonképpen, mit jelent egy gyermekre a mama .
De tudja isten, a Zsuzsinak nagyobb híját érezte, mint a mamának.
Sajnos, bele kellett nyugodni a változhatatlanba.
Zsuzsiért eljött az asszonylánya és kijelentette, hogy az anyját viszi, nem is engedi vissza, mert nála is elkel egy dolgos öregasszony.
Úgyis akármennyit keres az öreg, mind azokra a bitang fiaira köti.
De ha nála van, akkor biztos, hogy csak neki dolgozik.
A kicsi asszonynak most nyílt meg a szeme előtt a keserves, nagy, nehéz élet .
Mikor az első napot töltötte a hideg konyhában, azt hitte, a szíve szakad meg fájdalmában.
Az ura aztán addig szaladt, míg a szomszéd faluban egy másik Zsuzsit nem kapott .
Ez el is jött, de micsoda Zsuzsi volt ez a régihez képest!
Vétek volt az a név neki.
Mindjárt első nap kisült, hogy hírét sem hallotta a parfait-nak.
S nem tud egyebet főzni, csak lencsét, babot, borsót, kolompért, szűretlen húslevest.
Az ebédjét sűrű könnyhullatások közt ették meg, de megették, mert már akkor három napja éltek rántottán és zsíros pirítóson.
Ezt a két, ételnek nem nevezhető rettenetességet Énók igen kitűnően tudta csinálni!
Ennyi életrevalóságot tanult diákkorában.
Egy heti kínszenvedés után rájöttek, hogy a stafírungba szakácskönyv is volt becsomagolva, s abból az asszonyka kinézett valami ételt, amihez nem kellett fokhagyma, mert a második Zsuzsi, a nyomorult, csak olyan ételeket tudott kotyvasztani, amihez okvetlen fokhagyma kellett.
Ezt megcsinálták együtt .
Sikerült!
Erre megjött a kis papné kedve a főzéshez, s másnap egész nap dolgozott: végy egy szelet bélszínt...
Az ám, de hol lehet bélszínt venni !
Énóknak szaladnia kellett a városba.
A kocsibér két forint volt, a bélszín három, mert meg kellett venni az egész darabot, s mikor hazajött, akkor állott elébe az asszony azzal, hogy menjen vissza, de gyorsan, mert nincs semmi fűszer!
Gyönyörű idők voltak azok.
Hanem az igaz, hogy minden étel sikerült.
Egy sem romlott el, mind ehető volt .
Sőt mi több, Énók megesküdött, hogy soha életében olyan jó ételt nem evett .
Pedig ő a konviktusban borzasztóan el lehetett kényeztetve.
Ahol, mint közben elmesélgette, olyan ételeket ettek, hogy ha a kását a falhoz csapták , odaragadt.
Egy hét alatt annyi szükséges konyhai holmit vásároltak össze a szakácskönyv útbaigazítása után, hogy ki kellett venni száz forintot az Ica takarékkönyvéből.
Énók úgy asszisztált, mint egy hivatásos kukta.
Mennyi fát vágott!
Mennyi vizet húzott!
Mert a cselédnek folyton ott kellett állania az asszonya háta megett , hogy tanuljon!
S kéznél legyen, ha kell.
Jaj, de legalább mennyit tanult!
Mikor elment, annyit sem tudott, mint mikor jött.
Az asszonyka meg volt lepve, mikor a lány azt mondta, hogy elmegy.
Még ezt sem próbálta, hogy őt otthagyja a cseléd.
Bezzeg a harmadik Zsuzsi már minden órában meghallotta, hogy elkergetlek!
Mert harmadik Zsuzsi is került.
Ez sokkal különb volt, mint a második: nem feleselt.
Hanem ahelyett, ha magában maradt, mindig járt a szája.
Úgy beszélgetett a tűzfogóval, a lábasokkal meg a seprűvel, mintha eleven lények lettek volna; úgy tett, mint az egyszeri pap, aki a fazekaknak prédikált.
Eltelt az ősz, megjött a tél.
Csak akkor vette észre az asszony, hogy idő múlt .
Egyszerre eltűnt a jókedve.
Fázott, csapzott kedvű lett, unta a hótalan világot , amely mindennek csak a vázát mutatta, nem találta helyét.
A mai nap különösen nagyon szürkén virradt.
Az asszonyka szótlanul ébredt, maznán szedte rendbe magát, hátrakötötte babos kendővel a fejét, s takarított.
Az ura látva, hogy egész reggel nem szól hozzá , leült az íróasztala mellé, sürgős hivatalos ügyei voltak, amiket már el kellene intézni, de az asszonyka nem engedett neki egy percnyi időt sem.
Amint éppen elrendezte maga előtt a papírokat, hogy a többhetes postán eligazodjon, az asszonyka odaszól:
A férfi kényszeredetten nevetett.
- Jól van, csak bújjon bele azokba a büdös papirosokba.
Én itt cseléd vagyok , maga meg szórakozik.
Az asszony csaknem sírva fordult el.
- Bezzeg nem kellett a rongy papirosa, mikor még szerelmes volt.
Akkor el tudott velem lenni.
Most már azt sem bánja, ha akármi van velem.
Ugye, nem jön megcsókolni?
Ugye, nem?
Ez egy szerelmes férj.
Azelőtt minden percet sajnált , amikor csak egy lépésnyire ment is tőlem...
Oly őszintén panaszkodik, annyira meggyőződésből beszél!
Az ember azt gondolja magában, bizony bolondság volt úgy elkényeztetnem!...
Felállt, s eltaszítja maga elől a papírokat.
Odamegy az asszonyhoz.
Megöleli, megcsókolja.
A felesége elhárítja:
- Ugyan ne affektáljon; nem szeretem, ha valaki mást mutat, mint amit érez.
Az ember nevet, s a csókoktól újabb csókokra kap gusztust.
- De drágám, gyere, ülj mellém...
- Ugyan ne hízelegjen, kétszínű, álnok!
- Hát tűr még egy kicsit?
Az asszonyka meg van sértve, mert a hangban tréfát érez, komédiázást.
- Ezt így tudja mondani?
Szégyen!
- De babukám!
Hát hiszen nem várod talán, hogy reggeli takarítás közben szaladjak most hozzád, hogy megvalljam, mennyire imádlak.
- De várom, de éppen azt várom!
Mégiscsak csúfság, hogy én az ő kedvéért lettem utolsó szolgálóvá, s most már utál, mikor reggeli pongyolában lát, ahelyett , hogy még a körmömet is csókolná, amiért ilyen piszkos őmiatta!...
- Óh, kicsikém, mennyire félreértesz!
Átkapja, magához szorítja, s a száját csókolja, hogy ne tudjon beszélni.
És közben azt gondolja, hogy mi lesz ennek a vége?
Borzasztó, milyen telhetetlen az asszony, egy percnyi szabadság nincs mellette.
Mégiscsak terhes ez.
És örökké hazudni a rajongást, a frisseséget...
És csókolja, csókolja, de a csókja nem tüzes, nem heveskedő, nem tapadó, hanem dühös.
S mennyire érzi ezt az asszony!
Pityeregve bontakozik ki.
- Unalom az egész élet!
Halálra kell unni magamat!
Ez mulattasson engemet?
Ilyen hízelgés, ami nem szívből jön?
Látom én, hogy már megunt, és sokkal szívesebben volna a rongyos papirosai közt, mint velem.
Nem is tud már velem mit beszélni .
De volna csak itt valaki, tudom megnyílna a szája.
Olyankor nem hallani mást , csak az ő hangját.
- De lelkem, nem arról beszélnék, amiről teveled.
Hát beszéljek neked a politikáról.
- Nem bánom... beszéljen... nem is tud egyébről beszélni, csak a politikáról .
Mindenféle szamárság kedvesebb magának, mint az, ami engem érdekel.
- De kedves kis galambom, értsd meg egyszer, lelkem, hogy neked minden, de minden megvan, ami kell, hogy azt a tevékenységet kielégítsd, ami benned van, de nekem nincs módom rá.
Nekem nem lehet elég annyi, ami neked elég, mert nem asszony vagyok, hanem férfi.
- Ugyan ne prédikáljon nekem - mondta az asszony, aki nem is figyelt, s csak az utolsó mondatot értette meg.
- De sokszor a szememre hányja, hogy férfi.
Miért vett el, ha annyira unja velem az életet?
Nem is fog ez sokáig tartani .
Megmondta a mama, de igaza is volt benne.
A nagy szerelem kihalt, a szenvedély lehűlt, most aztán annál rosszabb!
- A mama is beszélhetett volna okosabbat.
- Hallja, ne sértegesse a mamát.
- Ugyan, hát ne keserítsen el engem, hogy ennyire emlékszel arra az okosságra , amit ő mondott, azokat meg, amiket én mondok, nem is hallod.
- Gorombáskodni tud! - görbíti le a száját az asszonyka; azzal kimegy, mert eszébe jut, hogy vajon feltette -e már a konyhában a húst a Zsuzsi?
Mert az , amilyen haszontalan, kitelik tőle, hogy még most sem tette fel.
Sok baja is van egy asszonynak, csak a méreg eszi, akárhová néz.
Úgy kell harcolni az urával is , a cseléddel is, mint az ellenséggel.