9
Kikísérték a kurátornét, s végigmentek a folyosón az utcai homlokzatig.
Az út közepén kocsi baktatott csendesen, s a kerekek nyikorogtak a sárban.
- Szervusz, Énók! - kiáltott be egy nagy hangú férfi a szekérről, s a másik illedelmesen hozzátette: - Jó estét kívánunk.
- Szervusz Mihály! - válaszolt Énók is.
A feleségének csendesen mondta: - A barinkai pap, meg a váradjai.
- Hol jártok erre? - kiáltotta nekik.
- Járunk?
Nem látod, hogy ácsorgunk?
Az isten akárhová tegye ezt a vendégmarasztaló sarat.
A lovak csakugyan megállottak, mintha örültek volna, hogy a gazda beszélget, s addig ők is kifújják magukat.
- No, nem baj! - kiabálta tovább Mihály - nem messze van már Barinka.
Nevetett hozzá, mert az bizony jó két óra kocsin; ilyen nagy sárban legalább három.
Valamit súgott a társának, amire mind a ketten felkacagtak.
- Énók!
Nem tudnál adni egy lámpást?
- Bizony azt nem tudom, akad -e nálam, hanem...
- No, nem baj, majd gyufát gyújtok, ha nem látnak a lovak.
Csakugyan nagyon setétedett, és a sűrű esőfellegek nem engedtek át semmi csillagot az égen .
- Hívd be őket na! - mondta Ica az urának.
Azok odakinn nem nagyon siettek az indulással, mintha ők is vártak volna valamit.
- Lámpást nem tudok adni - kiáltotta Énók -, de lámpát igen.
Gyertek be, legyen szerencsénk hozzátok, míg a hold feljön.
Akkor majd tovább indultok!
A vidám hangú Mihály cimbora hamarosan felelt, mintha nem akarna kétszeri hívásra várni.
- Ejnye, de okosakat beszélsz, pajtás.
De hát nem leszünk alkalmatlanok?
- No, hé, fordítsd akkor a lovakat, térjünk be egy fél órára.
Az isten tegye villahajtóba ezt az időt!
Az asszonyka nevetve kapaszkodott az ura karjába.
Tetszett neki ez a hirtelen vendégfogadás.
Az utasok a ház elé érve, lekászmálódtak a kocsiról, a tornácon kihámozták magukat a bundákból, s amint beléptek az előszobába, ahol már akkor égett a lámpa, két csinos, vidám, piros képű falusi pap sült ki belőlük.
- Kisztihand, kezit csókolom - sustorékolt Mihály úr, s hatalmasan kezet csókolt a fiatalasszonynak -, már tessen megbocsátani, de mink, falusi medvék így vagyunk nevelve, hogy akkor rohanjuk meg a békés mézes házasokat, mikor legjobban nem örülnek nekünk.
- Mit gondol maga, mi nem örülünk a vendégnek? - mondta friss vidám hangon az asszonyka.
Az ura szeretettel nézett rá, amint kordiális módon rázta meg a vendég kezét .
Bájos asszony!
Édes asszony!
Milyen népszerű lesz urak és parasztok között!
Két kézzel kapja vele az ingyen ajándékot az égtől.
Hol kapott pap valaha asszonyt , aki minden helyzetben ilyen kitűnően feltalálja magát.
Ő maga alig is jutott szóhoz, néma sereghajtó lett.
Az asszony fogadta az urakat , s bevezetve őket a szobába, egy perc alatt oly fesztelen hangulatot teremtett , hogy azok úgy viselték magukat, mint otthon.
Kitopogták a lábukból a szekér zsibbadtságát, le s fel járva, egymást keresztezve, végig-végig a szobában, mint az falun szokás, közben nagy lármával mondták el, hol járnak erre.
Valami rossz tanító dolgában tartottak vizsgálatot , a negyedik faluban.
Kissé furcsa volt parasztos modoruk, nyers kifejezéseik, veres nyakuk s önérzetes, tudatlan arcuk.
Megérzett rajtuk, hogy a poharat gyakrabban forgatják, mint a könyvet, s hogy a művelt társalgástól már előbb elszoktak , mintsem belejöhettek volna.
De frissek voltak, mint a mezei vadak, és semmiségeken nagyokat tudtak kacagni.
- Haj, nagyságos asszony! - kiáltotta Mihály úr olyan teli szájjal, ahogy a komámasszonyt szokás mondani - fene cudar idő! de jó annak, akinek ilyen szép lakása van.
Á, még a tűz is ég itt!
Ez má beszéd!
No komám, Énók komám, most már elismerem, hogy okosan tetted, hogy megházasodtál.
Énók nem tudott hova lenni a csodálkozástól, hogy a felesége, akitől ezt sohasem merte volna remélni, teljesen beletalálja magát a falusi modorba, s úgy sürög-forog, hogy semmiféle papné sem tehetné különben.
És milyen jól áll neki a felkötött csinos fehér kötény, olyan szép, akárcsak egy szobalány!
Elmosolyodott erre a gondolatra, s eszébe jutott, mennyire imponált neki egy kis szobalány valahol egy legációban...
Isten tudja, tán még szebb így az asszony, mint mikor olyan nagyúrias.
Így bátrabban mer hozzá szólani maga a saját férje is.
Csakugyan oda is settenkedik hozzá, s a fülébe súgja:
- Jaj, de gyönyörű vagy te, kis cica!
Az asszonyka kacagó piros arccal kacsint a szemébe, s játékosan meglegyinti az arcát.
- Hopp, hopp, úgy kell!
Jó vót! - kiáltja Mihály úr, aki mindent ellesett, s hozzátette: - ne is hagyja a nagyságos asszony!
Meg kell pofozni a gazembert, ha komiszkodik.
Énók megcsóválja a fejét, kissé erős stílus, de mikor hallja a felesége szavát , megnyugszik, s nem félti többé az asszonyka idegeit.
- Meg hát!
Látom, maga is attól pirosodott így meg!
- Attul hát - kiáltja Mihály úr -, tyhő, az én feleségem nem érti a tréfát, a szemem is kiszedné, ha mások előtt megcsókolnám!
- Vagy maga hazudik, vagy a szeme! - mondja a háziasszonyka.
- Hátszen - szólt Mihály úr -, míg fiatalabb házas voltam, sokszor meg is próbáltam, de ma már nagy a békesség.
Mán háromesztendős házas vagyok, már nemigen jut az embernek eszébe afféle haszontalanság.
- Ugyan mi kell maguknak háromesztendei házasság után?
- Mi, nagyságos asszony?
Mi?
Bor meg pecsenye.
- Úgy van Barinkában, de nem lesz úgy Gáton! - mondja a másik tiszteletes, aki valamivel csöndesebb és figyelmesebb volt.
- Nem tudom! - szólt Ica, s bort tett az asztalra.
- Három év múlva én is ott fogok ülni a sarokban, és álmosan lesem, hogy az uram mikor áll fel az asztaltól, a korhely cimborák közül.
- Az én feleségem nem lesi azt! - szólt vigasztalóan Mihály úr, mint aki már keresztülment az élet iskoláján.
- Hát mit csinál? - kérdezte a kis papné.
- Mit?
Hát elmegy aludni, mikor itt az alvás ideje.
Hatalmasat kacagott rajta.
Énók felállott, a feleségéhez lépett, s gyöngéden megölelte, félkarral, feltűnés nélkül.
Ica felnézett rá, s a szemük összeragyogott.
Megértették egymást, az ő viszonyuk sohasem fog így elparasztosodni.
Így telt az idő hiábavaló beszélgetésekkel, míg egyszerre csak jelentette valaki , hogy kész a vacsora.
- De miféle terülj asztalkám van nálatok! - kiáltott Mihály.
- Az én feleségem csak jó gazdaasszony!
Mert olyant én nem eszek sehol, mint űnálla! de ha ilyen hirtelen vendég jön, van olyan lótás-futás, ugrálás, hogy az ember majd megbolondul.
Itt meg csak azt mondják, hogy készen van a vacsora, osztán tessék , ennyi étel van felrakva, hogy elég vón egy seregnek.
- Ahány ház, annyi szokás, nem tudja? - nevetett a kis háziasszony.
- No, e jó szokás!
Ezt koncédálom.
Letelepedett az asztal mellé, fehér szalvétát kötött a nyakába, s szétnézett a társaságon, hátradőlve a széken és két öklét fesztelenül felrakva az asztalra.
Ica mosolyogva nézte, s nagyon tetszett neki, hogy ilyen otthon érzik magukat a vendégek nála.
Énók szót alig szólt egész este.
Csak hízott az örömtől, mert tudta, hogy az egész traktusban híre lesz ennek a mai estének.
Mert az az igazi próba, hogy hogy állja meg a helyét a fiatalasszony a legelső napon, mikor váratlan vendégek lepik meg.
És ismerte Mihály urat, akinél nagyobb szájú ember nincsen hét vármegyében.
Ez úgy el fog mondani mindent apróra, mint a parancsolat.
A bor is ízlett.
A túrósgaluska felséges volt, a csirkepaprikás pedig olyan, hogy a király konyháján olyant még nem is láttak.
- No, mi csak jól jártunk, hogy erre tévedtünk - mondta Mihály úr, s még egyszer szedett a csirkéből, "ha kipukkan is "!
- Mert szó köztünk maradjon, nem is éppen erre volt az utunk.
- Úgy!
Hisz ez annál szebb - szólt Ica -, akkor nem is a rút időnek köszönjük a szerencsét, hanem a jó embereknek.
- Biz igen!
Hát nem tetszett észrevenni, nagyságos asszony, hogy pakliztam ki a meghívást.
Iszen ha én nem akartam vón beinvitáltatni magam, az én két lovam úgy elrepített volna minket, hogy a porunk se marad itt.
Mer olyan két lova nincsen még egy papnak a traktusba.
- Örülök neki, hogy az uram ilyen népszerű ember a kollégái közt.
- A mán igaz, olyan ember, mint Pap Énók, olyan nincsen több az egyházmegyében .
Már eddig is valaki volt, de mióta megházasodott, azóta meg éppen gyöngye a papságnak.
Mert tetszik tudni, a pap csak akkor pap, mikor már papnét is hoz a parókiára, addig csak amolyan lézengő ritter.
- Jaj, de hát aztán ki tudja, beválik -e a papné? - mondta a háziasszonyka.
- Beválik -e? - kurjantott Mihály úr.
- Meghiszem azt!
Ilyen papné nincs több egész Magyarországon.
Éljen a legszebb papné!
Koccintottak, s fenékig itták a poharat.
- Éljen a legügyesebb papné! - kiáltotta újra Mihály, s újra kiürítették a poharakat.
- Éljen a legderekabb papné! - rikkantott újra Mihály úr, és felállott, hogy kissé már meg-megbicsakló nyelvvel a következő szónoklatot tartsa:
- Uram, uram, Pap Énók uram, szállok az úrnak!
- Halljuk!
Halljuk! - mondták mindnyájan.
A kis papné is azt mondta, hogy halljuk, s igen örült hamis kis szíve mélyén, hogy hallani fog egy igazi , hamisítatlan falusi dikciót, amiben nem is csalódott.
- "Van a mezőkben egy kis állat, amely kis állat olyan kis állat, hogy azt muszáj megnevezni annak, aki sikerült tósztot akar mondani!
Hát én, kedves barátom , sikerült tósztot akarok mondani, tehát megnevezem ezt a jeles kis állatot ...
( Halljuk !)
Ez az állat a nyúl.
( Nevetés.)
És hogy miért oly jeles ez a nyúl nevű kis állat?
( Halljuk !)
Mert rövid a farka.
( Kacagás.)
Nos, tehát tisztelt kedves barátom, még annál a rövid nyúlfarknál is rövidebb lesz az én beszédem .
( Nagyszerű.)
Mert én, kedves barátom, csak annyit akarok mondani, hogy nincs a magyar nyelvben olyan kedves szó, amely kifejezze, milyen kedves asszony a te feleséged, nincs olyan büszke szó, amely kifejezze a te büszkeséged, nincs olyan örvendő szó, amely kifejezze a mi örömünket, hogy ezt a te kedves büszkeségedet megismertük.
( Éljen!
Éljen!
Éljen! - ezt a háromszoros éljent részben a szónok , részben a kolléga s részben ketten együtt kiáltották el.)
Mindezeknek a következménye pedig mi légyen, az légyen, hogy a gyertya nem arra való, hogy véka alatt maradjon, hanem arra, hogy az egész társaságnak fényeskedjék.
Tehát azt jelzem és mondom és indítványozom, hogy az egész megye megismerhesse a te kedves kis feleségedet, a nagy Magyarország legkülönb kis papnéját, az e téli lelkészi értekezletet itt fogjuk tartani Gáton, itt, ebben a kedves kis lelkészi paradicsomban, hogy végre annyi sok várakozás után egy igazi, vidám, meleg és sikerült értekezlet is legyen már a megyében.
És ezzel ürítem az én poharamat a te kedves és aranyos és kitűnő kis feleségedre, a legderekabb papné egészségére !"
Énók a feleségére nézett.
Az rendületlen arccal figyelt, s nem lehetett rajta látni semmit.
Ő a maga részéről tudta, hogy ez nagy siker és nagy kitüntetés , azonban nem volt benne bizonyos, hogy a felesége is annak veszi -e.
Egyelőre ő is vivátot kiáltott a szónoklat után, aztán a poharáért nyúlt, s azt szerencsésen fel is borította.
Nagy rémület fogta el, amikor a piros bor végigfutott a hófehér abroszon, s csak kapkodott, mint a vízbefúló.
- Nem baj, nem baj, szerencse!
Hová dűlt?
Ohohó! keresztelő lesz! - kiabált Mihály pap.
Az asszonyka hangosan nevetett és pironkodott.
- Sót rá!
Sót kell hinteni rá, nem látszik meg! - tanácsolta a hallgatag vendég , s mindjárt rá is borította a sótartót, nem anélkül, hogy meglehetős mennyiségű paprikát is ne hintsen az abroszra.
De a jókedv nem csökkent mindaddig, amíg a csöndesebbik és kövérebbik papnak meg nem jött az esze, s ki nem jelentette, hogy feljött odakint a hold, lehet indulni.
Sok bolondság jutott még eszükbe, míg arra került a sor, adomák, amelyeket kár volt elmondani, viccek, amelyek edzett idegeknek valók voltak, s a fiatal asszony, ha megmutatta, hogy ért a falusi emberek fogadásához, most megmutathatta, hogy elég erős fenékig üríteni a poharat.
Csak Énók volt kissé nyomott hangulatban.
Restellte magát a kollégái miatt .
Sokallta a parasztságot, s szívesen elengedte volna már őket.
Nagy keservesen aztán eljött annak az ideje is.
Előállott a szekér, s a papok felszedték nagy bundáikat, amelyekben medvéhez inkább hasonlítottak, mint papokhoz.
No, hál' istennek, csakhogy már vége a borszagú cuppanós csókoknak, s fenn ülnek a szekéren az urak.
Még egy csomó harsány jó éjszakát, aztán kidöcög valahogy a bricska.
Pap Énók félve fonta körül karjával a felesége derekát, s úgy tipegett vele befelé, mint a bárány, akit a vágóhídra visznek.
Nem tudta, mi vár rá odabenn?